2008. december 31., szerda

bádog

Az év végén szoktak "zárszámadást" csinálni imitt-amott. Nem kívánok több időt rá szánni, voltak benne szép részek s kevésbé szépek. Kicsit kevesebb ideget kívánok mindenkinek, több mosolyt (még ennél is többet), a mosolyból sosem lehet elég. Aki kíváncsi, nyugodtan lapozzon vissza a bejegyzésekhez. Nem töröltem egyet sem, s a jövőben sincs szándékomban. Az, hogy kevés komment érkezik, azt pedig betudom annak, hogy nem annyira könnyű ide írni. A rendszer ilyen, ezen én nem tudok változtatni. Lustaságból íródnak a bejegyzések, éppen arról amivel/akivel foglalkozom. Jövőre is folytatom, de az "aranyhármassal" nem vagyok hajlandó foglalkozni - ide írni pedig pláne nem. Kívánok mindenkinek aki időnként erre téved, szép évet, olyan munkát, amivel szeret foglalkozni, s természetesen sikereket. A zenekar első trombitása elküdte a jókívánságot, ezzel kívánok én is minden jót, "Bádog új évet!" :) Köszönöm a türelmet. 11:41

2008. december 28., vasárnap

varázshang

Horváth Brazil Balázs: A trombita hangja (Megjelent a Holmi 2002/9. számában) Ha egyedül vagyok otthon, csend van, és nem zavar semmi, gyakran azon kapom magam, hogy a régi dolgokon ábrándozom. Lehet, hogy ez nem jó jel, öregszem vagy mifene, de nem tudok tenni ellene, unos-untalan elkalandoznak a gondolataim. Nem nagy ügyek ezek, csak apróságok, emlékfoszlányok és pillanatképek zsongítanak. Mostanában például a nagyapámon jár az eszem. Tudják, nekem volt egy nagyapám.Úgy emlékszem rá, hogy sokat viccelődött velem gyerekkoromban. Állandóan nevetett, én meg közben mindig az orrát figyeltem. Irgalmatlanul nagy orra volt, úgy látszik, ez nálunk családi vonás – a nagy orrúak családjába tartozunk –, nekem sincs kicsi, de az övé valósággal cyranói magasságba emelte ábrázatát. Egy házban laktunk vele, mi négyen, szüleim, húgom és én. Egy házban laktunk egy ideig, amíg el nem költöztünk egy másik helyre. Szép nagy, bár egy kissé koros volt nagyapám háza, hozzá illő nagy kerttel, ami nem volt túl rendezett – mint a mai kertek –, ám épp megfelelő egy magamfajta gyereknek, hogy gondtalanul elbóklásszon benne naphosszat. Ezt meg is tettem, eleinte többet, később, mikor már iskolába kellett járnom, akkor kevesebb időt töltöttem a kertben, de jobb híján mindig ott kötöttem ki. Szerettem figyelni a bogarakat a fű alatt, az ugrándozó szöcskéket, a percegő, soklábú, szapora jószágokat, de különösen a hangyákat kedveltem, nagy élmény volt nézegetni, ahogyan maguk előtt görgették az óriási kenyérmorzsákat. Ennél nagyobb élvezetet csak az okozott, amikor nézhettem nagyapámat trombitálás közben. Ugyanis rendszeresen játszott. Kényes pontossággal, minden másnap kora délután, úgy emlékszem, kettő órakor, elővette a szép nagy, aranyszínű trombitáját, és pontosan egy órát gyakorolt. Nem többet. Hétvégén viszont általában együtt zenélt, illetve ahogyan ő mondta, együtt muzsikált más öregemberekkel. Azt nagyon szerettem. Volt, hogy azok jöttek ide, volt, hogy ő ment hozzájuk. A hétvége így nem volt biztos, de hét közben, ahogy már említettem, minden másnap számítani lehetett arra, hogy otthon gyakorol. Én számítottam is rá. Olyan voltam, mint egy hűséges kiskutya, aki mindennap egy meghatározott időben, ugyanazon a helyen várja a gazdáját. Kettő óra előtt pár perccel már odasomfordáltam a nagy szoba sötétbarna fakerettel bevont magas, boltíves ajtaja elé, és izgatottan lestem, hogy mi fog történni. Holott tudtam előre, hiszen mindig ugyanaz történt. Nagyapám mímelt áhítattal levette a fekete hangszertokot a nagyszekrény tetejéről, letette az asztalra, majd elkezdett mormogni a bajusza alatt, ami nem is volt neki: – Lássuk csak, lássuk csak, mi van feladva mára!? Mit játszunk, mit játszunk, mit írt a derék mester… – efféléket mormogott, meg krákogott hozzá, a torkát is köszörülte. Én mindig azt hittem, hogy azért csinálja, hogy jobb legyen a hangja tőle. Aztán rájöttem, hogy fújni rekedten is lehet. Matatott egy ideig a kották között, majd a kiválasztott kottát nagy lelkesedéssel fűszerezett műgonddal feltette a kottaállványra, még egyszer utoljára jól megnézte, majd általában köpött egyet. Ez nem volt szép tőle, nem is szerettem ezt a jelenetet olyan nagyon, de kihagyhatatlan eleme volt a szertartásnak. Vélhetően azért szokott rá a köpködésre, mert szivarozott. Aki erősen szivarozik, annak a szájában maradnak a szivarvégből kis darabkák, amiket aztán – illetlenség ide vagy oda – ajánlatos kiköpni, mert igen keserű íze van. Mivel ő erősen szivarozott, köpködött is rendesen. Egyébként aki már látott trombitást gyakorolni, az nem lepődik meg egy kis nyál látványától, mivel a trombitán található egy kis lyuk, amin keresztül igen gyakran kifolyatják a fújás közben felgyülemlő nyálat. Nagyapám sem tett másképp, és ez nekem is teljesen természetes volt. Mi tudjuk, mivel jár a trombitálás. Mire oda jutott, hogy kiemelje a hangszert a tokból, rendszerint én már besurrantam a szobába, de legalább a fejem már biztosan kibukkant a nyikorgó ajtó mögül, hogy láthassam a nagy pillanatot. – Hova kandikálsz, kis barátom? Látom, pontosan érkeztél. Ne feledd, a pontosság fél siker! – ilyen okosságokat mondogatott nekem, és én magamba szívtam mindent, amit ilyenkor ott láttam vagy hallottam. Figyeltem a mozdulatait, lestem minden szavát. Nagy színész volt az öreg, én pedig megfelelő hallgatóság a számára, jól nevelt, csendes gyerek. Ha különösen jó kedve volt, akkor megkínált cukorral. Mindig Negro cukrot adott, amitől teljesen fekete lett a nyelvem, aztán rohantam a tükör elé, hogy nézegessem. Ez az élmény újra és újra lenyűgözött. Később, mikor nagyobb lettem, már nem adott annyi cukrot, elzárva tartotta a szekrényben, pedig én akkor is szerettem, ezért a húgomat kellett küldözgetnem cukorért. Rajta megesik a szíve, gondoltam, és általában meg is esett. Néha állítólag loptam is kukót (ez a Negro családi neve, a húgomtól származik), de ezt én a mai napig határozottan tagadom. Szóval ha minden jól ment, kettő óra tíz perckor én már ott ültem a kis sámlin, szopogattam a kukót, a kezeim közt morzsolgatva a cukorkáspapírt. És akkor kinyílott a fekete láda. Benne feküdt a piros posztóval körülölelt, csillogó-villogó, aranybevonatú hangszer, a King Star. Ez volt a márkája. Állítom, hogy a nagyapám is valahányszor kinyitotta a dobozt, elámult a látványtól. Talán ezért nyitotta ki olyan ritkán. Csak minden másnap, pontban kettő órakor, és hétvégén. Máskor a trombita helye szigorúan a szekrény tetején volt, jó magasan. Egyszer iskolából hazajövet nem találtam otthon senkit. Körbepillantottam a nagyszobában, beszívtam a szivarfüstöt, azután tekintetem a fekete bőrrel bevont hangszertokon pihent meg. Néztem, néztem a dobozt, a szívem egyre hevesebben kalapált, nem tudtam legyőzni a vágyat, és a következő percben már ott csimpaszkodtam a könyvszekrény polcain. Az igazat megvallva eléggé tele volt a gatyám, mert nagyon magas volt a szekrény, és nagyon labilisak voltak a polcok, én meg elég ügyetlenül másztam, de az eltökéltség legalább megvolt bennem. Nagyon nagy veszélyben voltam, hiszen bármikor betoppanhatott valaki, és akkor én minimum magamra rántom a könyvszekrényt, de lehet, hogy menten szörnyet is halok. Egyelőre azonban nem jött senki, viszont bárhogy ágaskodtam, nem értem el azt az átkozott trombitát. Még feljebb tornásztam magam, most már egész testemben remegtem, az is fokozta izgalmamat, hogy így már kézzelfogható közelségbe került a varázslatos hangszer. És valóban megkaparintottam, lefelé ereszkedtem vele, a fejem felett tartottam, marha nehéz volt, de úgy vigyáztam rá, mint egy kristályvázára, hogy le ne ejtsem. Mondjuk akkoriban egy kristályvázára valószínűleg nem vigyáztam volna ennyire. Végül is leérkeztem. Teljesen elgyöngültem az imént bemutatott tornamutatványtól, pedig csak most gondoltam bele, hogy ezt még egyszer meg kell tennem, minthogy most már menthetetlenül viszsza kellett raknom a trombitát a helyére. De a trombita most ott feküdt előttem, az asztalon. Ezt most már ki kellett nyitni. Óvatosan felpattintottam a két kis fémkapcsot a nehéz bőrtokon, majd lassan felnyitottam a fedelét. Ott volt! Ott volt benne! A King Star! Teljes fényében pompázott előttem. Lüktetett a halántékom, éreztem, ahogyan a vér a fejembe tódul. Teljesen kész voltam. Azért nagy nehezen összeszedtem a bátorságomat, és megérintettem. Óriási volt! Ott feküdt a lágy, piros posztóban, és megadta magát. Nekem adta meg magát! A csodálatosan szép billentyűk felsorakoztak egymás után csillogó gyémánt berakásokkal a tetejükön (most visszagondolva biztosra veszem, hogy műanyag berakások voltak), azok a formák és hajlatok, az ujjtartó gyűrű, és a tölcsér mint a trombita csúcsa, a legszentebb ékessége, és az egész hangszer csak úgy ragyogott. Káprázatos volt! Megbabonázva álltam felette, és nem múló élvezettel gyönyörködtem benne. Gondoltam, bele kéne fújni. Ehhez azonban a trombita mellett heverő fúvókát kellett a trombita végébe beleilleszteni, amihez meg kellett mozdítani a trombitát, amit nem nagyon mertem megtenni. De a vágy ismét legyőzte a félelmet, és egy kicsit kiemeltem a trombitát a helyéről, épp csak hogy bele tudjam tolni az ezüstszínű fúvókát, majd vissza engedtem a tokba, pont úgy, hogy a fúvókás vége kilógjon. Nagyszerű! – gondoltam. Kivettem a trombitát, és mégse. Bele tudok fújni anélkül, hogy ki kelljen emelni. Felvettem nagyapám áhítattal átitatott ábrázatát, odasettenkedtem a trombita kiálló végéhez, lehajoltam, és nagyon óvatosan belefújtam a fúvókába. Nem akartam, hogy nagyon hangosan szóljon a hangszer, nehogy feltűnést keltsek. Nem keltettem. A hangszer meg se nyikkant. Második próbálkozásomat is hasonló kudarc követte. Harmadszorra már nagy levegőt vettem, számhoz szorítottam a hangszert, és teljes erőmből fújtam ki a levegőt… és ekkor: – Basszama, basszama! – rémülten ugrottam félre nagyapám kiáltozását hallva hátam mögül, kis híja volt, hogy nem kaptam szívrohamot a helyszínen. – Hohohó, hohó, mit művelsz itt, az isten fáját, még a végén leejted itt nekem a trombitát! Nagyon drága hangszer ez kis barátom! Nagyapám egy jókora szivarral a kezében állt előttem, nekem úgy tetszett, még hatalmasabb orra volt, mint általában, és még a haja is égnek állt rémületében. Visszagondolva elképzelhetőnek tartom, hogy kettőnk közül én voltam jobban megrémülve, de ez közel sem biztos. Emlékszem az eset után jó ideig még a közelébe sem mertem menni, a kétórai gyakorlásokat is kihagytam. Aztán konszolidálódott a helyzet köztünk, ismét megkínált Negróval, én meg ott üldögéltem megint a kis sámlin, hallgattam a felejthetetlen trombitajátékát. Nagyon szép hangokat tudott kifújni. Ha magas fekvésben játszott, akkor lábujjhegyre állt, úgy nyújtózkodott, ha mély hangokat fújt, akkor meg valósággal összegörnyedt a nagy súly terhe alatt, fortissimóban a szemei kidülledtek az erőlködéstől, olyan volt, mint egy nagy, öreg béka, ellenben halk szólamokat, finom kötéseket csak csukott szemmel tudott megszólaltatni, és ilyenkor leheletnyi pátosz szállta meg egész lényét. Átélte a muzsika hangulatát, ábrázatától – dacára annak, hogy a trombita mindvégig a száján volt – pontosan le lehetett olvasni, hogy vidám dalt játszik vagy szomorút, gyorsat-e vagy lassút. A szemöldök játéka volt a legfigyelemreméltóbb. Olykor úgy tetszett, magas homloka legtetejére húzta nagy, bozontos szemöldökét, máskor meg annyira összevonta őket, hogy szeme helyén csak két nagy szőrpamacsot lehetett látni, nem is beszélve arról a csodálatos képességéről, hogy külön-külön tudta mozgatni szemöldökeit. Egy-két régi nótája megmaradt bennem a mai napig. Nagyrészt klasszikusokat játszott Leopold Mozart, Torelli, Vivaldi, Molter voltak a kedvencei, de olykor-olykor eljátszott néhány Armstrong-örökzöldet. Most visszagondolva komikusan hat, ahogy minden kíséret nélkül játszotta ezeket a dzsessz-számokat jobbra-balra dülöngélve közben, de amellett hogy akkoriban is sokat nevettem rajta, nagyon élveztem. De a legjobban az tetszett, amikor idejött a többi öreg, és együtt játszottak. Jó hangosak voltak, majd szétment a fejem tőlük, édesanyám nem is nagyon akart ilyenkor beengedni, de én rendszerint kikönyörögtem magamnak a láthatást. Elég érdekes figurák voltak, mindegyik hozta a hangszerét – kivéve a zongoristát, zongora ugyanis volt a szobában – általában négyen zenéltek egyszerre. Mindig a nagyapám intett be. Olyan volt, mint egy rajzfilmfigura. Hármat rugózott a térdével, és utána intett be. A többiek meg utána. – Basszama! Állj! Álljatok meg! – zengedezte nagyapám. – Lacikám, hát lemaradsz! Állandóan lemaradsz! Ez egy négynegyedes ütem, nem látod, az isten verje meg! – Egy francot maradok le, veled nem lehet játszani, hova sietsz?! Négy negyed!? Itt van ni! Hallgasd, pam-pam-pam-pamm… – Ne pam-pamozzál itt nekem, sokkal gyorsabban kell ezt játszani! – Hagyjátok már abba! – szólt halkan a vitába a visszahúzódó természetű, sovány csellós. – Ezzel nem lehet játszani! – ezt Lacikám, a fejtetőn kopasz, nagy bajuszú és nagyon szőrös kezű zongorista hajtogatta folyton. Érdekes, hogy míg a maradék haja a tarkóján és a nagy bajusza is hófehér volt, addig a kezén hosszú, ronda, fekete szőrcsomók fityegtek. – Akkor minek jöttél ide! Nem tudsz játszani, összevissza kalimpálsz! Minek jöttél ide! – rikácsolta a nagyapám.Laci bácsi ilyenkor morgott valamit, végül meghúzta magát a zongoránál, és megpróbált gyorsabban játszani. De öt perccel később már lehet, hogy pont az volt a baj, hogy túl gyorsan játszott. Nagyapámnak semmi se volt jó. Ő volt a hangadó köztük, állandóan megállította őket, teljesen kiszámíthatatlan volt. Vagy ők játszottak összevissza. Nem tudom. Tény, hogy az egy-két órás együttzenélés alatt nem sok darabot sikerült végigjátszaniuk, mert mindig megálltak és újrakezdték. Sőt az sem volt ritka, hogy valamelyikük megsértődött, és hazament idő előtt. Vagy mindnyájan összevesztek. Nagy drámák játszódtak le a szemem előtt akkoriban.Egy ilyen alkalom után egyszer ott maradtam, miután a vendégek elmentek. Nagyapám kikísérte őket a kapuig, majd visszafelé baktatott a szobába, hogy elpakolja a hangszerét. – Na, mi az, kis barátom, hogy ityeg a fityeg? Játsszak neked valamit? – kérdezte. – A Dollit! – vágtam rá.Akkoriban a Hello Dolly című világsláger volt a kedvencem. Az igaz, hogy nem akkor volt világsláger, amikor a kedvencem volt, de ez nem zavart. Az iskolában is, ha megkérdezték, mi a kedvenc számom, mindig azt feleltem, hogy a Dolli. Senki sem tudta, hogy mi az, de ez számomra csak az osztálytársaim műveletlenségét bizonyította. Így hát nagyapám eljátszotta nekem a Hello Dollyt. Különösen jó kedve volt, mert trombitálás közben táncra perdült, pontosabban körbecammogta a nagyszobát, vasalt sarkú lakkcipőjével az ütemet verve a hajópadlón. Még énekelt is! Hogy milyen nyelven, azt nem tudom, mivel angolul nem beszélt. De ez nem is volt érdekes. Hello Dolly – köszönt a zongorának, a könyvespolcnak, az ódivatú, mélybarna színű kredencnek, ahol a cukrokat tartotta, és nekem is köszönt. Roppant mulatságos volt. – Ide figyelj, kis barátom, gyere csak közelebb! Jól figyelj arra, amit mondok! – rágyújtott hüvelykujjnyi vastagságú szivarjára, kifújta a sűrű, fekete füstöt, mely szelíden gomolygott a mennyezet felé, és nagy orra fölött mosolygó szemeivel rám nézett. Rögtön átéreztem a pillanat fontosságát. Jó mélyeket sóhajtozott, bizonyára kifárasztotta a táncolás, megköszörülte a torkát, köhécselt egy kicsit, majd így folytatta: – Amit most mondok neked, azt nem szabad elárulnod senkinek, csak majd annak, akit nagyon szeretsz. Ígérd meg, hogy nem árulod el senkinek?! – Megígérem! – feleltem határozottan. – Jól van. Egy nagy titkot fogok elárulni neked, egy igazi nagy titkot. Most már elég nagy vagy hozzá, hogy megtudd. Szereted a trombita hangját? – Szeretem. – Tudom, épp ezért árulom el neked a titkot. Benned megbízhatok. Lehet, hogy egyszer nagy trombitás válik majd belőled, de ha nem ismered ezt a titkot, akkor nem mégy semmire. Van a trombitának egy hangja, valahol félmagasan az A és a H közelében, igen, valahol ott kell lennie, szóval van ott egy hang… úgy hívják: a varázshang. Olyan szép, hogy azt te el sem tudod képzelni, kis barátom. Ezt a hangot csak nagyon kevesen hallhatják, és még kevesebben tudják kifújni. Csodálatosan szép hang, olyan friss, mint egy erdei patak csobogása, olyan gyönyörű, mint a legszebb lány, akit életedben láttál, olyan igaz, olyan erős a csengése, és mégis olyan lágy és dallamos a hangzása, hogy mikor meghallod, nem tudsz másra figyelni, csak arra a hangra. Megáll körülötted az idő, csak a hang és te maradsz együtt, majd átjárja egész testedet, eggyé válsz a hanggal, semmihez sem fogható mámorító érzés kerít a hatalmába. A hang megnyugtatja a lelkedet, felszabadítja a szívedet, minden bánatodat elfelejted. Igen, kis barátom, ilyen csudálatos hangot csak egyszer hall életében az ember, de azt nem felejti el soha. Lehet valaki bármekkora művész, ha nem hallja vagy nem tudja megszólaltatni a varázshangot, az egész mit sem ér. A nagy művészek szerte a világban csakis ezt a hangot keresik, és a legtöbben nem találják meg soha. Nagy alázatot és hallatlan kitartást követel meg ez a hang. Ismerek olyan trombitást, aki az egész életét rááldozta, hogy kifújja a hangot, de mindhiába, nem sikerült neki. Nagyon rafinált ez a hang, nem mutatja meg magát akárkinek. De szépsége olyan lenyűgöző, hogy minden pénzt megér. Ezt sose feledd, kis barátom. A harmónia hangja, minden benne van, amit tudni érdemes. Én még nem tudtam kifújni ezt a hangot, egypárszor már nagyon közel jártam hozzá, de nem értem el. Nem baj, kis barátom, most már tudod a titkot, ne áruld el senkinek. Majd ha nagyobb leszel és lesz hangszered, akkor neked is megadatik a lehetőség, hogy rátalálj a nagy hangra. Ne felejtsd el, valahol az A és a H hang közelében kell lennie. Ha rátalálsz, elnyered a legnagyobb boldogságot. Na, most menj szépen vacsorázni, édesanyád már vár téged. De őrizd meg ám a titkot! Aznap este nem bírtam aludni, csak forgolódtam az ágyamban. Egész éjjel a nagy hang, a varázshang járt az eszemben. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet, elterveztem, hogy a következő évben én is elkezdek trombitálni, és meg sem állok a varázshangig, legalábbis eljutok a mennyországba általa, glória lesz a fejem felett, és kis angyalkák fognak körülöttem szálldosni. Az osztálytársaim pedig megpukkadhatnak az irigységtől. Azért egy kicsit meg is rémisztett a dolog. Mi lesz, ha tényleg rálelek a varázshangra? Nem lesz abból valami baj? Nem, nem lehet. Nagyapa megmondta, a varázshang a legcsodálatosabb dolog a világon, csak öröm származhat belőle. Lehet, hogy már holnap el kéne kezdenem trombitálni? Lehet, hogy szivaroznom is kéne? Az segíthet! De hát nagyapa sem találta meg a nagy hangot! Az nem számít, ő azért biztosan meg fogja találni. És én is! Ez egész biztos, ha szorgalmasan gyakorlok, és szépen fújom a trombitát. Csak lenne már holnap, hogy elkezdhessek trombitálni! Aztán holnap lett, és én nem kezdtem el trombitálni. Aztán elmúlt egy év, mi meg elköltöztünk, és egyre ritkábban találkoztam a nagyapámmal. Aztán elkezdtem ugyan trombitálni, de nem ment olyan fényesen, mint ahogy vártam. Varázshangról szó sem volt. Nem igazán megfelelő a szájam a trombitához – mondták, akik értettek hozzá. Egy héten háromszor kellett járnom trombitaórára. Ráadásul valami ütött-kopott trombitát kaptam a zeneiskolától használatra. Ha meg otthon gyakoroltam, mindig átdörömböltek a szomszédok. Nagyapára senki se szólt, ha gyakorolt. Olyan fals hangot is adott ki az a trombita. Bezzeg a King Star, annak szép csengő hangja volt. A billentyűzés jobban ment. Állítólag könnyű volt a kezem. Lehet, hogy zongoristának kellett volna mennem, de hát ilyen alapokkal én csak trombitálhattam. Végül is szerettem trombitálni, csak nem mindig volt kedvem gyakorolni. Szidott is édesanyám: – Szégyent hozol a nagyapádra, fiam, olyan lusta vagy, mint egy disznó! Így mondta mindig. Néha lebicikliztem a nagyapámhoz, sétáltam a kertben, akkoriban a bogarak már nem érdekeltek annyira, beszélgettem vele mindenféléről, megtelt a tüdőm szivarfüsttel, jól kiköhögtem magam, aztán hazamentem. Mi tagadás, később szinte teljesen elhanyagoltam a nagyapámat, megszaporodtak ügyes-bajos dolgaim, kezdtem felfedezni önmagamat, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebbet törődtem akkori környezetemmel: az élet nagy kérdéseire kerestem a válaszokat rendületlenül. Ezen már túl vagyok, a nagy kérdésekre ugyan nem kaptam választ, bár nem is volt olyan sok kérdésem, esetleg azt a hangot, hogy hol lehetne megtalálni, de hát valljuk be férfiasan, ez így elég komolytalan felvetés. Kialakítottam a saját környezetemet, hogy legyen mit elhanyagolni, rég fátylat borítottam eme régmúlt időszakra, megnyugodtam, és boldogan élvezem a felnőtt lét minden javát, és viselem terheit. A nagyapám már meghalt, ez se nagy ügy, a nagyapák előbb-utóbb meghalnak, szép temetése volt, de már csak homályosan emlékszem a szertartásra. A trombitáját én örököltem, valamelyik szekrényembe rejtettem annak idején, de már nem is emlékszem pontosan, hova, és az igazat megvallva, akkor már jobban örültem volna, ha rám hagyja a házát, de ezt nem tette meg, anyám és három testvére osztoztak meg rajta nem épp testvéri módon, de kétségtelenül felnőttesen. Jómagam nem trombitálok, nincs rá időm meg túl hangos is. Zavarná a feleségemet, aki sosincs itthon, a gyerekeim se tudnának tőle tanulni. Lehet, hogy engem is zavarna vagy legalábbis feszélyezne, hogy játszom, esetleg zavarba ejtene a tudat, hogy hamisan szólaltatom meg nagyapám trombitáját, de hát az már olyan öreg, mint az országút, nem is jöhet ki rajta egy komolyabb hang se, teljesen értéktelen. Bekapcsolom a sztereót, az úgy szól, hogy azt ember ki nem tudja fújni, két négyutas hangszóróval megspékelve, nem lehet csalódni benne, biztos befektetés, garantált élvezet. Néha, mikor egyedül vagyok mindig, azért el-elkalandozom, és haszontalan dolgokról morfondírozom magamban, ahogy most tettem, előfordul, hogy bogarakról álmodom éjszaka, de trombitáról, érdekes módon, soha. Köszönöm a türelmet. 20:40

2008. december 26., péntek

csirke a jégen

Karácsonyi beszámoló: evés, alvás, olvasás, nem feltétlenül ebben a sorrendben. De ami állandó, az a háttérzaj. Nagyszerű, sokszor hallott, hallgatott mjuzikok. A kedvenc fúvószenekar mellett a megunhatatlan Mahler 2. a "feltámadás" melléknevet viselő szimfónia, R. Strauss: Metamorfózis-a, Manuel de Falla: Háromszögletű kalap, Ottorino Respighi: Róma-i nótái úgymint Róma kútjai, Róma fenyői, Római ünnepek. Utóbit a Danubia zenekar 10 éves koncertjén készült felvételről hallottam, csak velük van meg ez a darab (nekem). Merő kíváncsiságból megfülelném más zenekartól is. Csak ritkán veszik elő - feladja a leckét mindenkinek. S ma befejeztem a "harrypotterösszes" negyedik kötetét is olvasásilag. Még két rész van nálam, de azok már könyvtári darabok. Az első négyet kölcsön kaptam. Holnap visszaviszem. S majd ha egyszer szerencsém lesz valamelyik általam látogatott antikváriumban, megveszem az egészet. Mind a hét kötetnek keresek helyet. Vannak olyan könyvek (nem is kevés), amiknek itthon a helye, nem csak a könyvtárban. Szeretek olvasni. Kicsit pihentetem most Herb330-at. De ahogy nem tudok meglenni evés nélkül, a kottaírás is hiányzik egy idő után. Már csak azért is, mert minnél hamarabb végzek egy-egy kottával, annál hamarabb sorra kerül a következő. S a tarsoly még degeszre van tömve tervekkel. S lassan szépen, ahogy a csirke megy a jégen... Köszönöm a türelmet. 19:08

2008. december 24., szerda

nokedli

S újra itt van a Karácsony:) Már a tűzre van téve a hagyományos töltött káposzta, 34 db + az apraja és a tetejére egy kis füstölt kolbász. Tegnap elkészült a zsebes hús is félig, kóstolás után úgy döntöttünk hogy ebből bizony még egy adagot kell készíteni, inkább a három csirkemell helyett legyen csak kettő rántva. Kizárólag csak az íze kedvéért pedig még lesz egy kis gombás tejfölös pörkölt. Nem nokedlivel, csak natur tésztával. Délután nem sok kedv marad az egy kiló lisztből bekavart tésztát kiszaggatni. Merthogy nálunk még ez is hagyományosan készül, nem a nokedlikészítő kézikészülékkel, hanem deszkáról késsel szaggatva. Időigényes. S abból ilyenkor mindig kevés van. 24 órából áll egy nap, egy láda sör is 24 üveg - ez nem lehet véletlen :) Köszönöm a türelmet. 07:09

2008. december 22., hétfő

csokilikőr

Mára vége a sütögetésnek. Nem én sütögettem, csak hátramozdító voltam, s főkóstoló:) Szombaton készült három mákos (kelt) kalács, csak azért hogy egy kicsit elteljünk vele. Tegnap és ma pedig még elkészült négy rúd meggyes-mákos, három diós, és egy gesztenyés-meggyes. Az utolsó csak a kísérlet kedvéért - no meg én kimondottan szeretem a gesztenyét. Közbe - közbe még valami lemaradt, irány a bolt, posta, miegyéb. Holnap a töltött káposzta lesz alágyújtásra kész állapotba hozva, ehhez nem kell csak három kiló húst ledarálni, vagy egy kicsit többet. Mert a "zsebes" husihoz is kell egy kis kolbász töltelék, akkor már egy darálásra menjen le... A gombás-tejfölös pörkölt pedig csak előkészítve, hogy szerdára kevesebb maradjon. A rántott csirekemell pedig csak frissen készítve jó, olyan babakrumplival hogy ihajj :) Holnap pedig megalkotásra kerül a csokilikőr. Jó alapanyagokból nem lehet elrontani. S az alapja egy két éves, szintén saját alkotású meggylikőr. A kertszomszéd útmutatása alapján készült. Semmi különös nincs az elkészítésben, kell hozzá meggy pálinka, majd amikor érik a meggy, abból megfelelő nagyságú (1,5 literes) üvegbe annyit tenni magostól, hogy majdnem tele legyen. Erre szórjuk a répacukrot, majd felöntjük meggy pálinkával, s kitesszük a tűző napra 7 - 10 napra. Ezután csak a leszűrés marad és a várakozás. A várakozás csak azért, hogy szelidüljön a kisüsti meggy pálinkának az egyébként kellemes illata, ám likőrnek "szagos". Már semmiféle pálinka illata nincs, így megalkotható a meggyes csokilikőr még egy pár aprósággal dúsítva. Úgymint tejszín, keserű csokoládé, és sűrítő anyag, ami lehet tejpor, vagy csokis cappuccino por. Jóóóól elkeverjük, felrázzuk, s mehet a hűtőbe. Köszönöm a türelmet. 19:05

2008. december 19., péntek

adventi

A mai szereplés "lement". Ahhoz képest jól, amennyien voltunk a fellépést megelőző próbákon. Nekem nem volt megnyugtató egészen a kezdésig, de aztán megbarátkoztam a gondolattal hogy mindenki odafigyel - ha már egyszer... Első olyan kottanélküli levegőszeletelésem volt, amikor még a kottaállvány sem zavart. Kissé bele is izzadtam. Pedig nem csináltam mást mint amit a próbákon szoktam. Rövid pihi, aztán kezdünk január 11-én egy frissítő próbával, 22-én pedig a színpadon. Köszönöm a türelmet. 20:13

2008. december 18., csütörtök

kresz

Blogfüggő lettem? Azzal a gondolattal értem haza, hogy ma írnom kell. Ha ez blogfüggőség, akkor jó úton haladok:) Bár van mindig írnivalóm - nem csak kotta, bötű is. Most a betű több. Mert - kapaszkodj meg kedves olvasó(m) - , kresz tanfolyamra járok! Akármilyen hihetetlen is, szombaton lesz az utolsó előadás napja, amin részt is veszek. Holnap kimarad, holnap Adventi koncert lesz az "Olvasó"-ban 17:00-kor. Mi kezdjük a műsort négy darabbal. S ha végzünk, már nem fogok rohanni a tanfolyamra. Érthető. Tehát holnap az év utolsó dobása a zenekarnak, s szünet következik. Túl hosszú nem, mert január 22-én van a következő nyilvános szereplés, bár a próbáink is nyilvánosak. S a jövő évre is vannak tervek, persze konkrétum nincs, miért is lenne. Egy év végi társulati ülést azért csak össze kell hozni s a kérdésekre kielégítő választ adni/kapni. Mert csak simán durcásnak lenni az óvodában szokás. Mindent meg lehet s kell is beszélni. Tiszta dolog, ha úgy állunk hozzá. Ma esti zene: Berlioz: Te Deum op.22 European Community Youth Orchestra, Claudio Abbado. Köszönöm a türelmet 20:15

2008. december 15., hétfő

ezittareklámhelye...(sic!)

Örömmel teszek eleget a felkérésnek, s közre adom itt a következőt: Kedves Ismerősöm, netán cimborám! Köszönöm, hogy köszönthettünk, ill. majdnem a STEFÁNIÁBAN! Megkésve bár, de nem letörten azért a helyi sajtó bojkottja nélkül is van eseményi beszámoló!* Illetve lesz, ha tovább küldenéd ismeretségednek… Ha már a helyi médiánk(?), egy kukkot sem nyeffentett… Találkozzunk majd legközelebb az Operában! Hátha akkorra a Zounoki korifeusaink is megtisztelik majd elvándoroltjainkat, remélem ekkor már engem is! ADD TOVÁBB, MERT…Barátsággal: benson~vili. http://www.bensonv.hu * = http://szolnoksagok.freeblog.hu/

2008. december 14., vasárnap

kulináris örömök

Ma tartottuk a zikrek szülinapját. Ismét bebizonyítottam magamnak, hogy igenis, tudom "túlenni" magam. Kezdődött azzal hogy reggel elmentem kenyeret venni, de közben a húspultra pakolták a marha oldalast. Na, ezt nem lehet kihagyni, került a kosárba egy kiló. A fele belekerült a levesbe. Így legalább kevesebb lett a lé... A marha oldalas mellett még volt benne strucc far-hát far része, strucc szárny 1 db, pár csirke futómű, disznó "fehércsont" ami medence-, és lapocka csont képében jelent meg. S a zöldségek. Sosem esett rosszul még vegyes húsleves, most sem. Nem is bírtam mást enni, éppen csak megkóstoltam a sertés paprikást csőtésztával csak az íze kedvéért nagy duzzogva. Az ebéd utáni olvasásos elalvás, mint délutáni szunyóka is jól esett. Majd mentünk köszönteni a fiúkat. Felvittük az ajándékot - színes tv - , Apu hozta a Jenci papa által készített Oroszkrém tortát, vagy Orosz krémtortát - halovány gőzöm sincs hogyan kell helyesen írni. Van még ez a változat is: orosz krém torta. A lényegen nem változtat, átmérője cca 45 cm, súlyáról fogalmam sincs. Ha már ott vagyunk, együnk pár falatot. Maradtam a klasszikus francia salátánál, hozzá egy kis mexikói saláta is, mellé pedig rántott csirke mell, és sajttal töltött rántott csirkemell. Nem a bóti, saját gyártmány. Nem is annyira nagy duzzogva, de leküldtem vagy három zóna adagot, és utána egy szelet tortát. Majd még egy majdnem egész szelet tortát. Összesen vayg három deci kóla csúszott utána, de még most is úgy érzem hogy nyakig vagyok. Ma már nem áldozok a kulináris örömöknek. Sőt, nem is csapatom széjjel semmiféle háziszőttessel sem! Köszönöm a türelmet. 19:23

főpróba

A ma délelőtti főpróba szerű meneten - ha teljesen nem is nyugtatott meg - , ismét voltak "szép részek". Azért az jó dolog ha van a zenekarnak alja is, de nem úgy mint az utolsó hónapban, hogy esedékesen valaki fújta a basszus szólamot aki éppen megjelenet a próbán. Lehet harsonával urambocsá' baritonnal együtt basszus szólamot játszatni blattra, csak nem túl egészséges. A közös produkció lemondásával valamennyire tisztult a stressz. Majd ha úgy áll mindenki hozzá mint én (hajrá ego), akkor meg fogjuk valósítani. Ám addig helyre kell(ene) tenni a fejekben is valamit. Nem csak a zenekaron belül, hanem a kórus tagjainak, nem utolsó sorban a művház vezetésének. Persze, olyan kalappal köszönünk amilyen van - erőszakot nem teszünk a mjuzikán, s nem kínozzuk egymást sem. A hangszerelés készen van, a jövő évi Adventi koncerten minden további nélkül eljátszható lesz. S addig mindenkinek van - lesz tennivalója. Ennyi, pont. Tudomásul kell vennem hogy amatőr zenekar vagyunk. Köszönöm a türelmet. 15:28

2008. december 13., szombat

Pikk dáma

Mai művészet(?) kipipálva. Kész van a holnapi próbán terítékre kerülő anyag, ismét "új" hangszerelés a Stille Nacht, és a Jingle Bells-ből. Visszatértem a zenekari anyaghoz, a múlt hetit - a kóruskíséretet - eltesszük szebb időkre. Szombat este lévén nem húzom az időt, a háttérzaj ma Csajkovszkíj: Pikk dáma c. 3 felvonásos operája. Közvetítés a Met-ből. Ezt is ma hallom először. Köszönöm a türelmet. 21:23

2008. december 12., péntek

Berlioz

Tehát Berlioz. Különösebb dolgo(ka)t nem akarok róla írni, a zenével foglalkozó emberek jól ismerik a nevét, megjelent róla sok könyv. Az alábbi részlet(ek) az általam már párszor idézett H. A. Schonberg könyvéből származnak. Csak néhány érdekesség. Legalábbis nekem az. Előrebocsátom, kedvelem Berlioz muzsikáit is. Nem indult a pályája csodagyerekként, apja orvos volt, a fiát is annak szánta. Egyetlen valamirevaló hangszeren sem tanult meg rendesen játszani. Viszont zseni volt. Bizonyos területeken odáig merészkedett, ahol még ma sem tartunk. Az 1830-as években egy zenekar (szimfonikus) ritkán számlált 60 tagnál többet. Berlioznak, a történelem legnagyobb zenekari újítójának megvolt az elképzelése az ideális zenekarról. Már 22 évesen összeállított egy 150 tagú zenekart, de nagyságban ez is elmaradt az ő ideáljától. Az 467 tagú lett volna - melyhez egy 360 tagú kórus társul. Nem csoda ha őrültnek nézték. Berlioz volt az első zeneszerző, aki a hangot önmagáért használta - a puszta hang művészi szépségét kiemelve. Berlioznak bármelyik művét bármikor jó hallgatni. Operái kicsit hosszúnak tűnnek, de még nekem is sikerült végighallgatnom őket, ha először nem is egyszerre, de belejön az ember. Ha van rá idő. S persze az "örök slágerek" az operákból kicsípett részletek, amik jól szólnak, de mennyivel érdekesebb ezt a rendes helyén hallani:) Amikor Herb330 nagyon belelendül a soksoros szántásba, akkor szoktam az egyik kedvenc CD-t beizzítani. 13 és fél óra nagyszerű Berlioz muzsika van rajta. S az mehet egyvégtében. Igen, tudom. Nem vagyok normális. Nem baj. Vissza Berliozhoz. 1836-ban hivatalos megbízást kapott, amiből élete során nem sok jutott neki. A belügyminiszter egy requiem írásával bízta meg, és a bemutatót egy évvel későbbre, a forradalom évfordulóját ünneplő istentisztelet napjára tűzték ki. Eljött a bemutató, és önéletrajzában Berloz így írja le a történteket: " A kórus, a szólisták és a zenekar csoportokban, széles területen oszlott el, amire azért volt szükség, mert a négy(!) külső rézfúvós együttest, melyet a TUBA MIRUM tételben használok, az alapzenekaron kívül, annak négy sarkánál kell elhelyezni. Amikor a DIES IRAE után szünet nélkül következő TUBA MIRUM elején belépnek, a zene fele tempóra lassulva kitárulkozik. Először - az új tempóban - mind a négy együttes egyszerre lép be, aztán sorban, egyre sűrűbben szólongnak és felelnek egymásnak, a korábbihoz képest mindig egy terclépéssel magasabban. Ezért fontos, hogy a lassú tételhez érkezvén, annak négy negyedét nagyon világosan üssék, különben a végítéletet jelző - oly gondosan, sem eddig, sem azóta nem alkalmazott és szokatlan összetételű erőkkel előkészített - óriási csapás, amely, remélem, a monumentalitás jelképeként marad fenn a zene történetében, zaj lesz csupán, éktelen lárma, hangzavar." Berlioz valószínűleg mindig egy erős és jól körülhatárolható kisebbség szívügye marad. Nem szól mindenkihez. De nincs egyetlen darabja sem, amelynek ne volnának nagy, felizzó pillanatai. És olyankor tisztán látni Berliozt, amint sasorrát kihívóan az égre emelve, annak a hangzás- és önkifejezés-eszménynek a dicsfényében áll, amely a romantika lényegét olyan világossá teszi. Köszönöm a türelmet. 09:39

2008. december 11., csütörtök

Berlioz

Ma egy kis zeneirodalmat szerettem volna. 1803. december 11-én született Hector Berlioz. Holnap majd írok róla. Köszönöm a türelmet. 21:04

2008. december 8., hétfő

vírus... (nem gépi)

Hangulatilag jobban nem is kezdődhetett volna ez a hét - kezdődött nem egészen tíz perc muzsikával, majd párszor ráismételtem a hallgatásra. Ennek a meghallgatására: http://www.baratikor.com/music/musician.php?mid=34414 Ha ide kattint valaki, akkor a zenekar oldalára kerül, ott pedig a bal oldalon meg fogja találni ezt: Magnificat anima mea Biztosan unja már az a néhány olvasó hogy szuperlatívuszokban beszélek (írok) erről a zenekarról. Igen, elfogult vagyok velük szemben, soha nem tagadtam. Nagyszerű muzsikusok, így kell csinálni. Nem kell jobban. Remélem, hogy 2010-ben mikor Pécs városa lesz Európa kulturális fővárosa, még előveszik ezt a nem mindennapi művet, s hallhatom élőben is. Szeretek felvételről, netán "Z" felvételről is zenét hallgatni, de egészen más élőben. Van valami plusz varázsa annak, ezért (is) szeretek koncertre járni. Ha az anyagi forrásaim úgy tennék lehetővé - pl. lottónyeremény, ami már csak azért is necces, mert nem lottózom - , mást sem tennék, mint utaznék koncertről koncertre. Szívesen megnéznék Párizsban egy "Sacre"-ot. Merő kíváncsiságból. Nem csak a fúvószene létezik számomra, nem érzem magam szakbarbárnak. Egészen addig míg meg nem hallgattam valamit, általában nem mondok véleményt. Szeretem az ún. könnyűzenét is, persze nem mindent. Nem járok - már csak életkoromból kifolyólag sem - diszkóba, vagy bármi olyan helyre ahol már messziről szól a "düm-düm". Itt is vannak kivételek. De amiket időnként hallgatok, azok nem diszkóslágerek. A teljesség igénye nélkül: Rick Wakeman, Yes, EL&P, Pink Floyd, Santana, LGT, Omega, Fonográf, Chase (csééz), ezek megunhatatlanok olyannyira mint Mahler zenéje. S nem csak "háttérzajnak" mikor Herb330-at koptatom. Amilyen szépen kezdődött a hét, olyan keserves lett a folytatás. Engem is utolért a családból harmadikként valami enyhe vírus. Azért annyira nem enyhe hogy el tudtam volna végezni a mai napra tevezett munkát. A 08:30-as sárgasághoz lementem a buszmegállóba, majd ugyan azzal a tempóval vissza is fordultam. Nincs messze a buszmegálló, nem történt semmi kellemetlenség. Ez a vírus sűrű menést okoz oda, ahová a király is gyalog jár. Persze az étvágy ilyenkor megsínyli a szaladást. Háztartási keksz hegyek, banán, ásványvíz, csipke tea minden ízmódosító nélkül, egy kis tyúkhúsleves főtt husi és tészta nélkül. Ez eléggé böjtös, de majd csak túl leszek ezen is. Így viszont nem tudtam elmenni a karácsonyi koncertet szervező(k)höz, s tegnap ugye említettem hogy telefon is van a világon, próbáltam utolérni. Sem a mobilon - jelenleg nem elérhető - , sem a hivatali vonalason nem sikerült a kapcsolatot felvenni. Szerintem most éppen azon a kóruspróbán van, amin nekem is ott kellene lennem. Szeretem egyébként is szemtől -szembe mondani a híreket, még akkor is ha az kellemetlen. Márpedig kellemetlen. Nem fogunk közös produkciót csinálni a 19-i megmozduláson. Nincs felkészülve a zenekar, s ha így folytatódik, nem is lesz. Márpedig ilyen hozzá állással nem megy a dolog. Vasárnap lesz egy próbánk, s talán hétfőn. Ezzel ki is fújt. Az is lehet hogy csak én vagyok ilyen borúlátó s lemenne úgy-ahogy. De nem akarom ahogy esik úgy puffan jeligére venni. Téma lezárva, pont. Hugom most hozott egy olyan kis tablettát mint egy bors szem. Neki megállította a menést. Úgy legyen! Holnap meg kell csinálni a mára tervezetteket, a könyvtár is nyitva lesz, legközelebb csak jövőre akarok menni. Ha tegnap a kedves zenekari kolléga által hozott háziszőttest én is bevizsgáltam volna a próba után, most tudnám mire fogni a szaladást. De erős voltam, s visszautasítottam. Egy darabig nem kérek a legális tudatmódosítókból. Még friss az "élmény". A muzsikához jó szórakozást kívánok! Köszönöm a türelmet. 18:52

2008. december 7., vasárnap

furik (taliga, talicska)

Na, lecsapódott. Vagy inkább becsapódott. Kérdés az, hogy ki csapódott be? Becsapódásnak számít-e, vagy sem? Hol van az a nagy optimizmusom? Sok mindent el tudok hagyni. Eszemet vesztem, telefonomat az összes információval, időnként – mint most is – a kedvemet. A mai próba elment. Szódával jobb lett volna, de az nem volt csak natúr ásványvíz, buborék nélkül. Jó állott. Még a szeptemberi buliról maradt. Vittem nagy örömmel az „új” karácsonyi nótákat, amiket – a tervek szerint – a városi vegyes karral együtt adnánk elő. A feltételes mód nem véletlen. Még alszom rá egyet, de nem hiszem hogy változik a véleményem. Ilyen hozzá állással nem működik a dolog. Szép a terv, meg is lehetne csinálni. Adott hozzá most már a kotta is, csak éppen a megvalósításához egyedül kevés vagyok. Nem tudok - s nem is akarok – más ember helyett fújni, ne adj’ Isten véletlenül gyakorolni. Azt is tudom hogy nem mindenki blatt mester. De a fene vigye el! Zenekari próbán megjelenik a zenekar harmada… Igaz, nem mindenki nyugdíjas. Dolgozni kell, tanulni kell, disznóvágás van, jön a megkésett Mikulás/Télapó, csúszik az út, nincs busz. De a kutyafáját, telefon is van a világon. Sőt van zenekari elnök is – nem is akármilyen! Mindenki tudja hogy vasárnap délelőtt 10:00-kor lendül a pálca a zeneteremben. Kivéve ha megbeszéljük hogy nem, vagy értesítést kap, hogy pl. Aggtelekről ne kocsizzon be, mert lepattan az ajtóról. A héten lassan ment a „szülés”. Hétfőn meghallgattam a kórust, elhoztam a kottát. Keddtől tegnap délutánig összefirkáltam pár oldal kottapapírt, a szólamokat is megírtam. Sőt, le is fénymásoltam az egészet. Azt nem mondom hogy a belemet furikon tolják utánam olyan fáradt vagyok, de a szemem érzi a munkát. A keserűség pedig amiatt (is) van bennem, mert emiatt a munka miatt is – nem csak ezért – lemondtam részvételemet az 5-i Pécsi Adventi koncertről. Most sajnálom csak igazán! Biztosan az én hibám is. Nem vagyok hajlandó kockára tenni az eddig elért eredményt - ha eredménynek lehet egyáltalán nevezni - , senki kedvéért! S még hol vagyunk attól amit szeretnék... Az október 23-i koszorúzás után kellett volna szabadjára engedni a zenekart, hogy majd találkozunk. Minden keserűség, mostani kedvetlenségem ellenére is szeretem ezt csinálni. Ráadásnak még rosszul is fogalmazok. Nem ezt szeretem csinálni! A fúvós zenével való foglalkozást, hogy haladjon a csapat előre, ne topogjunk. Hosszú menet lesz. Mindenkinek. Köszönöm a türelmet. 21:03

2008. december 6., szombat

Trisztan

Szombat este lévén, nem nagyon teszem senki türelmét mérlegre. Kb másfél órája fejeztem be a karácsonyi koncert anyagát, holnap délelőtt zenekari próba van, hétfőn pedig a kórussal nyúzom át az anyagot. Sokat kivett belőlem ez a két darab, teljesen ki van lúgozva a fejem. A zenekar sem profi, a kórus sem. Na most két nem profinak olyat hangszerelni hogy az meg is szólaljon legalább úgy hogy nekem is tessen/tetszen, feladta a leckét. S holnap még az átlagtól is türelmesebbnek kell lennem, a hétfői kóruspróbáról nem is beszélve... De csendes őrült vagyok, mindig is az voltam. Csak most fel vagyok spanolva. De köszönhetem magamnak. Amikor a kórus 110 éves bulija volt, akkor megpendítettem hogy dolgozhatnánk együtt, mint régen csinálták elődeink. De én azt is mondtam, hogy majd másfél-két év múlva, mire olyan szinten lesz a zenekar - s a kórus is. Na, csak ezt felejtették el... Karácsonyi koncert a városnak az "Olvasó"-tól. Nem ragozom, tartok tőle. De remélem az utolsó mondat az enyém. Ha nem tetszik - nem ütünk meg egy bizonyos szintet - , akkor bizony a közös fellépésből nem lesz semmi. Mindenáron nem kell megerőszakolni a zenét mert alkalom van. Na, lépek tovább, nem ragozom. Holnap talán már okosabb leszek legalább egy tapasztalással. Ma ismét egy kedvenc második felvonása ért véget, közvetítés van a MET-ből. Trisztán. Daniel Baremboin bemutatkozása a Met-ben. Nem kispályázik ez a "Dani", rögtön Trisztánnal kezdeni - biztosan tudja a titkot! Köszönöm a türelmet. 20:26

2008. december 5., péntek

Fine-Tech

Ismét zergenyés az időjárás, bár hideg nincs, órák óta esik az eső. Herb330 helyett Dong-a Fine-Tech Black 0.3-as lett befogva. Készen lettem a hangszereléssel. Végre. Holnapra csak a szólamok megírása marad, arra Herb330-at izzítom. Azóta vége van a koncertnek Pécsett, amire sajnos nem tudtam elmenni különböző okok miatt. Többek közt ez a két "új" karácsonyi nóta is betett. Plusz a próba. De nem panaszkodom, csak nagyon sajnálom hogy lemaradtam róla. Lélekben Velük voltam, háttérzajként a Bartók adó közvetítette Vásáry Tamás 75. születésnapi koncertjét. Többek közt Beethoven Kilencedikje is műsoron volt. Az olvasás minimális volt a héten, majd most valamennyit behozok belőle, úgysem tudok aludni. Viszont már írni sem, ahhoz a szemem fáradt el. Valahol ez üti a kettőt, mert szemmel olvas az ember - úgy általában. Köszönöm a türelmet. 22:08

2008. december 3., szerda

ajánló

Esetlegesen, vagy célirányosan Pécsett járóknak ajánlom a Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar Adventi hangversenyét a pécsi Bazilikában december 5-én 17:00 órai kezdéssel. Műsor - André Wagnein: Magnificat vegyeskarral és szoprán énekesnővel. Sajnos én minden ígéretem ellenére sem tudok ott lenni - csak lélekben. Kívánok a szereplőknek egy kalappal, a közönségnek pedig a "szokásos" jó értelemben vett borzongást! Köszönöm a türelmet. 18:48

2008. december 2., kedd

soksoros

Csak azért nem írtam tegnap este, hogy szelidüljenek a mondatok... Elmentem a késő délutáni kóruspróbára. "voltak benne szép részek" . Sikerült megállapodásra jutni, de ez olyan hivatalosan hangzik. Tehát: megbeszéltük hogy mennyi strófát danolnak a danisták, hogy szeretnék a bekezdést (wamp). Minden áron nem kell nekünk közös produkciót csinálni a Karácsonyi koncerten, ez legalább letisztult bennem. S csak gyengén emlékeztettem az illetékes(eke)t, hogy nem véletlenül emlegettem másfél-két évet egy leendő közös produkcióra. Fel kell nőni a zenekarnak a kórushoz s viszont. Így azonban csinálom magamnak a munkát hogy kedvére tegyünk elsősorban a művház vezetésének. Ha már egyszer ott nyitogatjuk az ablakot. Megerőszakolni pedig nem kellene csak azért a zenét mert alkalom van. Vasárnapra készen kell hogy legyek a partiturával és a szólamokkal is, akkor van a zenekarnak legközelebb próbája. Viszont kell egy zongorakivonat is, hogy tudjon gyakorolni a kórus a kísérővel. Merthogy egy szál közös próbánk lesz 19-ig. Igaz, az már a színpadon. A zenekari árokba pedig csak azért nem megyünk le, mert nincs menekülési útvonal:) Izolda szólamait megint félre kell tennem kis időre, majd pihentetőül azt fogom írni. Marad a Csendes éj, és az Ó, hűűű fenyő. Csak kicsit vagyok morcos, de majd meglátjuk mit tudunk kihozni a nótákból. Ha nem megy, akkor a kórus is, és a zenekar is külön fog fellépni. Talán ez lenne a legcélravezetőbb mindenkinek. Lehet "nagy durranás"-t csinálni, csak a nagy durranás ne arról szóljon hogy szétmásznak a szólamok. Megyek a soksorost összefirkálni. Köszönöm a türelmet. 12:44

2008. november 30., vasárnap

kódexmásoló

  • Ma első zenekari próbálkozás a Karácsonyi koncertre. Kilenckor már ott voltam, jött a művház portás kisasszonya is, nem volt akadálya a zenetermet kinyitni és berendezni. Mire végeztem, megérkezett a zenekar elnök-titkár-vezérigazgató-mindenes-szolgálatvezető-menedzser-logisztikusa is, s nagy vigyorogva megemlíti hogy nem leszünk csak páran. Leesett ugye a hó, s aki messzebbről jön(ne), az lehet hogy el sem indul otthonról az útviszonyok miatt. Persze, érthető is ez. Viszont a héten új hangszerelést csináltam, mert már nem annyian vagyunk mint tavaly, s ha már... akkor "átpakolom" a rendszert. A változatosság gyönyörködtet(?). Szólampróba jelleget öltött a mai próba, egy kivételével az összes szárnykürtöt, trombitát, basszustrombitát fújó ember ott volt. Laci bácsi is jött a tenorsax-al, + egy klarinét, és három ütős. S egy harsonás, ami különösen azért volt jó mert megkértem hogy a mai próbán fújjon már basszus szólamot, hadd hallják a többiek is hogy van "alja" a nótáknak. A "Halld az angyalok hírnöke énekét" és az "Ó Te boldog..." ami meg is kapta az Ó, te drága Klementina címet. Megtartjuk. Már csak a negyven felettiek kedvéért is :) A mostanság divatos rajzfilmeken nevelkedetteknek halovány gőzük sincs a címről, de nem baj. Mint ahogy szóba került a próba után Zsofinyecz Mihály neve is, Laci bácsi (77éves) rögtön felhomályosította a furcsán nézőket hogy ő volt (nem Laci bá') a nehézipari miniszter az 1949-ben. Mindösszesen jó hangulatú próba volt, a célját elérte. Jövő vasárnap remélem többen leszünk, s akkor már újabb két nótába is beleszagolunk. Az a kettő pedig az lesz, amit a városi vegyeskórussal fogunk előadni a koncerten. Csak még nem vagyok készen a hangszereléssel. Már csak azért sem, mert holnap lesz egy megbeszélés a kórus vezetőjével, pár kérdésem azért lesz hozzá a közös produkcióval kapcsolatban. Nem akarják csak az egyiket. Megpróbálom meggyőzni, hogy kell bezony az a másik is. Igaz hogy vegyeskórus, de ha megtámogatjuk a zenekarral s ők egy szólamban énekelnek, a közönségnek fel sem fog tűnni. S ez nem az elfogult helyi közönség lenézése. Szoktam emlegetni hogy elfogult közönségnek nem nehéz játszani, uram bocsá' a kedvére tenni. S lehet elfogulatlan az a közönség, akit szinte minden szereplő ismer s fordítva? Valamelyik családtagja, esetleg több is a színpadon van. Nem is folytatom. A tőlünk telhető legjobbra kell törekedni most is, s ez munkával jár. Nem is akarunk munka nélkül tapsot kapni. Nem vagyunk mi "sztárok" - a szó elcsépelt értelmében. Tesszük a dolgunkat, időnként jól is, ez az egész. Hogy kicsit magasabbra tettem a mércét, azzal pedig hadd bajlódjak én. :)
  • A héten remek nem műanyag(düm-düm) muzsikák fülelése. Tegnap a Met-ből Berlioz: Faust elkárhozása című operaközvetítés. Csak egy hangyányi hiba a közvetítő rendszerben a második felvonásban, a többivel, többiben semmi gond. Végre hallhattam ezt is végig. Felkerül a nem létező listára. Ebben hallható a "Rákóczi-induló" amit a fújósok "nagyrákóczi"-nak is szoktak titulálni. Keil Ernő bácsinak köszönhetjük a fúvószenekari hangszerelést. Mahler bácsi másodikja volt még terítéken ezen a héten, most is az szól. Műszaki analfabétaságom ékes bizonyítéka ez a felvétel (is). Olyan mintha minimum 70 évvel ezelőtt készült volna a felvétel. Nem recseg, nem ugrik, csak van egy bizonyos alapzaj ami végigkíséri az egész felvételt. Pedig aránylag friss, 2006-ban volt ez a közvetítés. Karmester Maris Janssons -merem remélni hogy helyesen írtam le a nevét -, Berlini kórus, szólisták neveit nem tudom felsorolni, a Monte-Carloi zenekar működött közre. A szimfónia mellékneve: Feltámadás . 1895. december 13-án volt az ősbemutatója Berlinben. Zeneirodalmi perceknek vége.
  • Jövő hétre is akad tennivaló a Karácsonyi megmozdulással kapcsolatban, s Miklós napján tesóm ikreinek születésnapja is lesz. Az állólámpám "tiffany"-s üvegfestése is a végéhez közeledik, ma azzal is foglalkoztam. Herb330-nak felmondtam még tegnap éjszaka a szabadságát, koptatom eléggé. Szólamokat írok Izoldából. Jó munka. Ilyenkor gondolom azt hogy előző életemben kódexmásoló szerzetes lehettem.
  • Nagyon sajnálom hogy nem tudok elmenni kedvenc fúvószenekarom Adventi koncertjére. Foghatnám az elfoglaltságra is, de úgy nem igaz. Vagyis egyedül nem igaz. Van előzménye egy ilyen utazásnak, s utórezgése is, ami mindig megvisel. Nem érzem magam most még elég erősnek hogy megbírkózzam a feladattal. Az Adventi koncert ötödikén lesz a pécsi Bazilikában. A közreműködőknek kívánok egy kalappal, a közönségnek pedig jó szórakozást Wagnein: Magnificat-jához. Köszönöm a türelmet. 19:02

2008. november 25., kedd

Otello

Ma (is) elmarad a zeneirodalom óra. Még tart az írnivaló, a kocsonya már rezgősödik. Háttérzajként Bartók adó '74-es Othello a Met-ből. Köszönöm a türelmet. 21:38

2008. november 23., vasárnap

kis vélemény s nem kritika

  1. Akkor kezdeném a november 15-i Békéscsabán megrendezett koncert egy részével. Első fellépő egy Szegedről érkezett kórus volt, sajnálatos módon kicsit indiszponáltak voltak. Rólam általában tudják hogy csak akkor tapsolok ha tetszik valami. Nem lett pirosra csapkodva a tenyerem. Nem azért mert csalhatatlan vagyok, utolsó pár bejegyzésem többek közt erről is szólt. Hallottam már jobb vegyeskórust, és kevésbé jobbat is. Ha valaki később érkezett a koncertre, akkor a két fúvószenekar programjából nem veszített semmit, a kórus kezdte a koncertet, pár "nótával" s csak aztán kezdte műsorát a vendégzenekarnak hívott Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar. Kezdték Erkel Ferenc: Hunyadi induló-jával, majd a további műsor: Alfred Reed: Evolutions; Ted Huggens: Choral és Rock'out; Glen Olser: Itáliai fesztivál; Santiago Lopez: Gallito; és ráadás számként Sousa percek következtek. A Hunyadi indulóról csak pár mondat ha valaki nem ismerné - bár ezt kétlem, mert a "Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály"-t aki iskolába járt, mindenki ismeri. Tehát.
  2. Erkel Ferenc: Hunyadi induló (1844) Az első magyar operainduló a budai polgárőrség zenekara számára készült. Az induló születését Doppler Ferenc írta le: „Amikor a Nemzeti Színházban Erkel Hunyadi László című operáját már hetedik alkalommal adták elő, engedélyt kértem Erkeltől, hogy ennek az operának a motívumaiból egy indulót állítsak össze a polgárőrség zenekara részére, ami ellen nem volt kifogása. Ez az induló nagy sikert aratott. Amikor 1849-ben Windisgratz herceg és Haynau báró betiltotta a Rákóczi indulót, az általam összeállított Hunyadi induló lépett a helyére, és nemsokára az egész világon elterjedt és híressé vált.” Doppler a Hunyadi indulóban az azonos című Erkel opera három motívumát használta fel. Ahogy ez Doppler szavaiból is kitűnik, már megszületésekor sikeres volt ez a Hunyadi induló, mely az egész szabadságharc ideje alatt elterjedt a katonazenekarok körében, így a Rákóczi indulóval együtt a leggyakrabban játszott magyar induló volt. A Szabadságharc bukása után az 1741-ben alapított császári és királyi 33. magyar gyalogezred hivatalos indulója lett.
  3. Alfred Reed: Evolutions című nagyszerű darabja a maga cca öt perces hosszúságával is többet mutat egy zenekar ( s karmestere) felkészültségéről, mint sok más fúvós darab. Egyszerűen szenzációs! Ismerve - s időnként gyakorló zenekari muzsikusként is játsszva pár muzsikáját - talán ez a darab a "leghúzósabb". Hihetetlen technikai tudást (is) kíván minden zenekari játékostól. Mikor felvételről hallottam először, nem akartam hinni a fülemnek! S minnél többször hallom, annál jobban tetszik. Persze vannak más darabjai Reed bácsinak amik tetszenek, de ez olyan, hogy az ember hátán a hideg szaladgál az elejétől a végéig.
  4. Ted Huggens: Choral és Rock'out. Sikeresen ötvöz több zenei műfajt, modern hangzással. A modern hangzáson nem az általam nem kedvelt düm-dümre gondolok. Valójában két tételből áll a darab, az első részben megszólal a téma, s hömpölyög a különböző szólamok belépéseivel egészen addig, míg az ún. második részével "beindul" mindenki. Beindul mindenki, de ez nekem egy klasszikus fúgához hasonlít legjobban. Kezdődik a téma, majd szép sorban felvonul a fúgának szinte minden ismertető jele. A témák tobzódása keveredése, ám mindig kihallatszik a főtéma, nem lesz elnyomva senki, mindenki hozzáteszi a magáét, és a végére olyan kavalkád hallatszik, hogy csalódást érez az ember hogy vége lesz. Aztán az a pár másodperc csend, amíg eljut a tudatig hogy igen, vége a darabnak. Aztán olyan tapsorkán kitör, hogy abba is beleborsódzik a hallgatóság, nemkülönben a muzsikusok, akiknek köszönhető ez az eufórikus hangulat.
  5. Elfogytak a szavaim. Az egész koncert első részében elhangzott még kettő darab s ráadás számként a "Sousa percek". Mindhárom muzsika nagyszerű. A szünetben kérdezte a szólót előadó hogy szerintem nem volt kevés, vagy sok amit fújt a darabban. Nekem úgy tűnt hogy ha többet fúj a szólójában, az kevesebb lett volna. De ez nem az én tisztem hogy eldöntsem, én hallgatónak mentem a koncertre, s nagyon örültem hogy ott lehettem végighallgatni.
  6. A koncert második felében a házigazda Kőrösparti Koncertfúvószenekar játszott, erről egy későbbi időpontban szintén beszámolok. A koncert legvégén - már a fogadáson - csak annyit tudtam mondani az ismerős zenészeknek s karmesterüknek: Egy várossal többet be kell iktatnom évente meghallgatni, nem csak akkor mikor éppen a zenekar fennállásának 60. születésnapjára rendezett koncert zajlik. Valamilyen úton meg fogom oldani hogy Őket is többször halljam. Köszönöm a türelmet. 20:09

2008. november 22., szombat

név nélkül

Tisztelt kedves névtelen hozzászóló! Előző - naposcsibe - bejegyzésemhez írt hozzászólása megállja a helyét, ezúton is SAJNÁLOM! Azt is amit csináltam, én csináltam. Sosem tagadtam le amit elkövettem. Csak nem mindig fogalamzok egyszerűen. De a sorok köz(öt)t is lehet olvasni. Köszönöm a türelmet. Ismét. 22:49

naposcsibe

Kicsit megkésve, de pár mondat az elmúlt hétről. Szombaton ismét nagyszerű koncertet hallottam kedvenc fúvószenekaromtól, és a Békéscsabai Vasutas Fúvósoktól. 60 éves a B.csabai csapat, csak szuper dolgokat tudnék írni. Találkoztam rég nem látott kedves ismerősökkel (is), s sikerült pár dologról beszélni. Elmondtam hogy mi itthon milyen nehézségekkel küzdünk, de a nehézségek azért vannak hogy leküzdjük őket. Ismét szép nagy közhelyet sikerült ezzel a mondattal leírni. Kicsit ki van lúgozva a fejem, egy kis megfázás is közrejátszik, meg persze le vagyok gyengülve. Párosodik a megfázással az is, hogy túl sok legális tudatmódosítót sikerült Kun Béla után szabadon a szervezetbe beküldeni (leküldeni - magyarán szólva inni), s nem gyógyteákat s szolnoki artézi vizet, pedig az kimondottan előnyös a másnaposság ellen. Nem utolsó sorban jó azzal a vízzel főzni. Szóval ami lement, az egy idő után visszajött, de nem a természetes módon, hanem alul-felül egyaránt. Cseppet sem vagyok büszke magamra ilyen téren, egy megoldás van - nekem nem szabad élnem ilyen tudatmódosítókkal, a hasmenéssel pedig egy nem legyengült szervezet hamarabb s könnyebben megbírkózik. Vagy ha már úgy alakul, kizárólag minőségi söröket, borokat, amit a középső árfekvésben kínálnak. Vagy felette. Na, ennyit az önsajnálatról. Amiért Szolnokra mentem, abból semmit nem sikerült megvalósítani, csak teltek a napok egymás után, s nem tudtam a lakást elhagyni. Nem azért mert rámzárták a lakás ajtót, csak nem akartam úgy járni hogy véletlenül is találkozzam valakivel a házból mikor menet közben - a dal szerinti zöld házat nem sikerül időben megtalálni. Már csak azért sem, mert ami zöld ház volt valaha Szolnokon, az lebontásra került. Mint gondolom az országban szinte mindenütt. Hadd ne írjak arról, hogy ha szorult helyzetben van valaki, eléggé megviseli még a gondolat is, hogy nem talál egy olyan helyet időben, ahol a Piszkei termék elérhető a mozdulatsor végén. Így is aggályos volt időnként, hogy a szobából nem mindig érem el a közel négy-öt lépésre levő fürdőszobát. Böjtölés szempontjából pedig ez a legdrasztikusabb, mert ilyenkor - nekem - csak a hideg szódavíz, a gyógytea, vagy gyümölcstea segít kizárólag olyan népi gyógymódokkal mint a sós krumpli natúr változata minféle sült húsok nélkül, esetleg pár zsemle, kockasajt, étcsoki, egyéb gyomorkímélő ételek. Kímélő ételek gyomrot izgató fűszerek nélkül. Rájátszott a dologra, hogy a telefonomat is sikerült elhagynom, elveszítenem, persze a benne levő összes információval együtt. Végül is tegnap délután hazaértem, most kétszer olyan hosszúnak tűnt az út mint általában, pedig csak háromszor kellett átszállni, s túl sok idő nem volt az átszállásra. A másik ha nem is gond, eléggé kellemetlen egy dohányos ember számára. Ha 100 km alatt van a megteendő út hossza, tilos a dohányzás az egész szerelvényen. Ami kis jóindulattal kiküszöbölhető, de már nem vagyok gimnazista hogy a wc-re járjak cigizni... Ez legyen a legnagyobb bajom. Viszont tényleg le kell mondani erről a szenvedélyről - időnként egy egy bevetés után úgy érzem magam mintha lenyeltem volna egy hamutartót. S ezen nem segít a negro, vagy a Halls cukorka legerősebb változata sem. Összekapom majd még a gondolataimat s írok a megfülelt koncertről többet is, egyelőre ennyit az eltelt pár napról. Megígértem annak a pár embernek akik időnként feljönnek feljegyzéseket olvasni, hogy megírom a véleményem. S meg is fogom tenni, de egy kis türelmet kérek a várakozáshoz. Innen is minden jót kívánok mindkét zenekarnak, a leendő rádiófelvételhez is, s még az idei szereplésekhez. Csak így tovább! Tegnap este volt szerencsém hallani egy hasonlatot a hasmenésről. Csak azért írom le, hogy megosszam az esetleges olvasókkal. "...úgy fosok mint a naposcsibe a májusi fűtől" Köszönöm a türelmet. 12:46

2008. november 13., csütörtök

Békéscsaba

Nem jönnek egymás után a közhelyek. Holnap után Békéscsabára utazom, délután negyed három körül érek oda. A koncert 17:00-kor kezdődik, lesz idő megtalálni az elnöki lakosztályt, a cipelt öltönyt magamra ölteni, s kezdődhet is az, amiért végül is megyek. Nagyon várom a koncertet, kíváncsi vagyok mi(ke)t fognak muzsikálni. A beszámolót természetesen megírom, pedig nem is vagyok kritikus. Vagyis véleményem mindig van, de fizetést nem várok érte:) Az útra természetesen viszem magammal a "fülest" az örök slágerrel - Walton: V. Henrik zenekari szvit - együtt. Több lemezt nem is viszek. Majd veszek ha megunom. De ez nem olyan muzsika amit csak úgy meg lehet unni. Ma végre a könyvtárba is eljutottam. Meg is kaptam a dorgálást, mert túlszaladtam a kölcsönzési idővel. No ez olyan nagyon komoly nem lehet mégsem, csak valakinek sürgősen kellett Heinrich Mann: IV. Henrik négykötetese. Nyugodtam felhívhatott volna telefonon, s elszáguldok a könyvekkel. Ha sietek, 10 perc alatt ott vagyok busszal a helyszínen, ha gyalog megyek, akkor hamarabb. A tegnap előtti közvetítést sikerült kazettára mentenem, nem találok szavakat. Már pár előadást hallottam, de lehet hogy az újdonság(?) varázsa elkábított. Km: a New York-i Metropolitan Operaház Ének- és Zenekara, Tosca - Renata Tebaldi (szoprán), Cavaradossi - Richard Tucker (tenor), Scarpia - Leonard Warren (bariton) Vez.: Dimitri Mitropoulos, Puccini: Tosca (New York-i Metropolitan Operaház, 1956. január 7.) Hogy ne legyek nagyon rövid: Józsi a tanyán él a kutyájával. A kutya egyik nap megdöglik, hát Józsi beviszi a paphoz a faluba."Atyám, celebrálna misét ennek a szegény teremtménynek?"A pap elmagyarázza:"Tudod Józsi, állatok számára nem celebrálunk misét a templomban, de van egy felekezet a falu végén, talán ők tudnak segíteni.""Köszönöm atyám" - mondja Józsi - "Mit gondol, kétszázezer elég lesznekik?" "Édes fiam miért nem mondtad, hogy a kutyus katolikus volt?" Köszönöm a türelmet. 20:09

2008. november 11., kedd

sírás

Az idő sok mindenre gyógyír. Úgy legyen. Azt hittem, a temetés után megnyugszik a lelkem - de most sokkal nehezebb. Most jön ki rajtam. Kedvenc operáim közül most Puccini:Tosca-ja szól a MET '56-os felvételéről. Még nem is éltem akkor. Kisírom magam. Nagyon hiányzik egy baráti ölelés. A többit megkapom itthon. Ideje lesz szombaton nem a temetés s a gyász miatt mennem, de ki kell mozdulnom. Köszönöm a türelmet. Bocs. 19:53

2008. november 10., hétfő

négy perc olvasni való

Utolsó bejegyzésem napján - még este - levágtam a szakállamat. Semmi köze nem volt a nov.héthez, így alakult. Jött az ötlet majd a hozzávalók (négy személyre - hahaha), s nem egészen tíz perc alatt sima lettem. Bár nem sarlóval vágtam, mégis lejött. Így idén Karácsonykor nem fogok úgy kinézni mint Muszorgszkíj, a súlyom sem lett kevesebb. Az a pár gramm ha egyáltalán mérhető, rajtam elfér. A lefolyó viszont nem arra való, így a munkálatok megkezdése előtt rutinosan bedugtam a bedugni valót.

Tegnap este az x TV csatorna jóvoltából egy ritkán látható remek filmet néztem meg kb a feléig. Nem bírtam tovább. S máris ellentmondást lehet felfedezni az első és második mondat közt. Attól még lehet egy film remek hogy nem tudom végignézni. Sőt! Éppen tegnap délután jelentkezett egyik ismerősöm (msn) én pedig nagy örömmel újságolom neki az esti filmet, mire - gondolom széles mosollyal az arcán - visszaírja, hogy ez bizony neki megvan a gyűjteményében. Paff, lehidaltam. Akkor bezony nekem szükségem lenne egy másolatra. Ha netalántán a majdnem hozzá tartozó másik kettő is megvan, azokból is kérek szépen. Ebben pedig csak az az aggályos, hogy nem tudom a másik kettőnek a címeit... A lényeg az, hogy ő nagy filmrajongó, neki ez nem jelenthet gondot. Mielőtt elfelejtem, azért ide biggyesztek pár szót az alkotásról, talán valaki(ke)t érdekel. 1944-ben készült angol film, főszerepben sir Laurence Oliwier, címe: V. Henrik. Zenéjét írta: William Walton. S itt jövök kicsit képbe, már hogy ezzel a képzavarral éljek. Sir Malcolm Saergent, akkoriban a Londoni szimpatikusok (vagy a BBC) karmestere felkérte a film zenéjét író Walton-t hogy a film zenéjéből csináljon egy zenekari szvitet. El is készült a mű, narrátorral, ahogy illik. Azért illik mert - szerintem - , a nagy brit birodalom (csupa kisbetűvel) népessége sincs egészen tisztában a történéssel. Mindegy. A zenekari szvit nagyszerű, a film nemkülönben. Lapozok.

Ma délben kísértük utolsó útjára a zenekar egyik első szárnykürtösét. Az általa is sokszor játszott "Lehullott a rezgő nyárfa..." dallamára. Hiányzik. Az a tudat hogy már nincs köztünk, nagyon rossz. Hiányzik az életigenlése, a humora, a bohémsága, a mindig mindenkor jókedvűsége, a segítő készsége, az időnkénti "velős" megjegyzései, úgy ahogy van, az egész EMBER. Sajnos már Ő is st.Péter zenekarát gyarapítja. Már több zenész ismerősöm, mondhatom jóbarátom van odaát, s ez nem fog csökkenni. Sajnálom. Magunkat nemkülönben. Május 1-én, mikor a reggeli zenés ébresztőt elkövettük, már itthon volt. Mivel elég "strapás" volt a menet, egy alkalommal átvette a réztányért a kollégától azzal a felkiáltással, hogy "pihenj Lajos bá' megcsapom ezt a tourt". Műkedvelő ütős volt... Az induló trió része általában "forschlag"-gal kezdődik, ez a réztányérosoknak nem okoz gondot, jóóól összeüti a két födőt, így a tányér jótékony kicsengése takarja az esetleges hiányosságokat. Annyira jól sikerült összeütnie, annyira pontosan, hogy a levegő a két tányér közé szorult - fizika - , s amilyen a hangszer természete, kifordult. Hogy is magyarázzam... Biztosan mindenki látott már réztányért, köznapi nevén cintányért. A tányér úgy van kiképezve, hogy a közepén van egy "dudor" oda lehet felkötni a bőrszíjat, ami lehetővé teszi hogy meg lehessen úgy fogni, hogy összeütéskor rezonáljon. Mivel a réztányérokat általában nem 0.8-as kazánlemezből készítik hideg hengerléssel, ezért nem annyira merev hogy ha a levegő a két tányér közé szorul, ne tudna kifordulni. Jól megmagyartam, most már egy szót sem érteni. Szóval kifordította a hangszert. Nem direkt, úgy sikerült. Jót mosolyogtunk rajta:) Azon már kevésbé mosolyogtunk volna, ha nem sikerül visszafordítani. Mert annak is van technikája. S ha valaki pusztán erőből akarja visszafordítani, maradandó károsodást okozhat magának azzal ha nem ismeri a kifordított hangszer visszafordítási technikáját (ez is szép kerek mondat lett). Ami pedig nem más, mint kétrét görnyedve egy ügyes mozdulattal a térdkalács és a comb térdkalács felé eső részén egy erőteljes mozdulattal - úgy fogva a tányér szélét hogy ne ejtse ki a kezéből - cca 0.6m magasságból ráüt. Egy pillanat alatt visszafordul a hangszer. Ha ezt többször megcsinálja valaki, mert éppen tanuló réztányérvisszafordító, az a hangszernek nem tesz jót. Az embernek sem. Akkor sem, ha a tányér közepén a "dudor"-nál nem jól van rögzítve a bőrszíj. Mert ahhoz is kell ismeret. Meg lehet kötni gordiuszi csomó módjára úgy, hogy ne zavarja a hangkeltésben. S meg lehet úgy is oldani, hogy egy csavarra csavarják a szíjat. Na ekkor jöhet a munkahelyi baleset. Ha ugyanis nem úgy sikerül az előbb említett magasságból az erőt összpontosítani, akkor bezony a csavar a térdkalácson is landolhat. Szatyika, nyugodj békében.

S a végére egy kis "izé": Egy idös házaspár istentiszteleten vesz részt. Úgy a felénél az asszony odahajol a férjéhez és így szól:- Az imént egy csendeset szellentettem; mit gondolsz, mit tegyek? A férj válasza:- Cseréld ki az elemet a hallókészülékedben!

Köszönöm a türelmet. 19:43

2008. november 6., csütörtök

kétszáz

Igen, elérkeztem a 200. bejegyzéshez. Tavaly november végén - azzal a felkiáltással, hogy egy hülye is három perc alatt belejön a rendszerbe - írtam az első bejegyzést, volt Tanáromra emlékezve. Aztán jött még egy, majd még egy s így tovább. Nem kellett hozzá sok idő hogy rájöjjek: a lustaságomat tudom növelni ha bejegyzéseket írok. Így nem kell hetente-havonta több levelet megírnom a kedves ismerősöknek, ha kíváncsiak arra mit csinálok. Különösebb számadatokkal nem tudok szolgálni - mert annyira azért nem értek az 'ámítógéphez - , nem tudom mennyien látogatják ezt az oldalt s mennyien olvassák. Kb 15 emberről tudok aki időnként erre jár s elolvassa az éppen aktuálisan semmitmondó írást. A profilt megtekintő számlálója közelít a 600-hoz, ám ebbe az is benne van, én hányszor néztem meg a magam profilját. Nem csak azért hogy el ne felejtsem a gyönyörűen kitöltött adatlapomon leírtakat. A kommenteket nem szoktam számlálni, általában ha kommentet ír valaki, megteheti a közvetlen e-mail címemre is - azt hiszem. Nem szándékozom csak azért írni hogy írjak. Van nekem írnivalóm kottailag, gépelni pedig mindíg tíz ujjal gépeltem, akkor is mikor még csak az írógépen pötyögtem a bötüket. Nyolccal keresem, kettővel ütöm. "ha nincs esze, legyen notesze" - mondták ezt sokan sokfelé sok mindenkinek. Nem vagyok egy feledékeny típus, de jó időnként visszaolvasni. Mint már itt is írtam, nem "káptalan" a fejem. Az alábbiakban ide másolt szövegért előre is bocs az esetlegesen érintettektől. (Ctrl C + Ctrl V) = többek között ezt is itt tanultam. Tehát. Miért jó, hogy férfi vagyok?- Ötnapos nyaraláshoz elég egy kézitáska.- A telefonbeszélgetéseim fél percig tartanak.- Nem kell sorban állnom a mosdóhoz. - Egyedül ki tudok nyitni minden üveget.- Minden orgazmusom valódi.- Ha bírálják a munkámat, nem hiszem, hogy titokban az egész világ engem gyűlöl.- A legkisebb figyelmességért is külön köszönetet kapok.- Időt és pénzt takarítok meg azzal, hogy háromhetente, nagy tételben mosogatok.- Ha elfelejtenek meghívni valahova, az azt jelenti, hogy elfelejtettek meghívni, nem pedig azt, hogy utálnak és többet látni sem akarnak.- Nyaktól lefele nem kell borotválkoznom.- Egyik kollégám sem tud könnyekre fakasztani.- Ha 34 évesen egyedül élek, senki sem csodálkozik.- Virággal mindent rendbe tudok hozni.- Ébren töltött időm 90 százalékában a szexre gondolhatok.- Nem érzem úgy, hogy ki kell takarítanom, ha jön a villanyszámlás.- Fütyülök rá, ha nem veszik észre az új frizurámat.- Ha órákon át csendben nézem a tévét a haverommal, nem gondolok közben arra, hogy biztosan haragszik rám.- Nem kezdek szorongani, ha meglátom, mekkora egy kisbaba feje.- Az ősz haj és a ráncok karakteresebbé teszik az arcomat.- Ha nem hívom fel a haveromat a megbeszélt időben, nem szól a többi barátomnak, és nem próbálják közösen kideríteni, mi bajom lehet.- A diéta azt jelenti, hogy közepes adag krumplit eszem a hamburgerhez. Mindenkinek aki idetéved s elolvassa az éppen aktuális - vagy régebbi bejegyzést - , kívánok minden jót! Köszönöm a türelmet. 09:38

2008. november 4., kedd

itatós

Tegnap este még sikerült egy nagyszerű koncert közvetítést meghallgatni. A műről már hallottam, tegnap sikerült meghallgatnom is, elejétől a végéig. Leos Janácek: Glagolita mise volt műsoron. A lista gyarapodik ezzel a darabbal ismét. Az a lista, amit a Jézuskának írandó levélbe kell tenni. Ma délután kotta keresés címen kipakoltam az egyik szekrényt, de nem jártam csak félsikerrel. Azt a kottát amit kerestem, nem leltem meg. Amit nem kerestem, az a kezembe akadt. Ahogy lenni szokott. Már a vérnyomásom sem szalad fel, ez teljesen természetes. Nem csak kotta kereséskor. Viszont leltem "itatós" papírokat végre. Tudtam hogy tavaly vásároltam 10 ívet, csak nem tudtam hogy hová tettem. Most végre kidobásra kerültek a viseltes darabok - már szinte semmit nem tudtam felitatni azokkal. Nem mitha olyan sokat kellene felitatni, Herb330 remekül dolgozik. S a névtelen töltőtoll sem csepeg, nem dől belőle a lé csak ha akarom. Márpedig nem akarom. Délelőtt pedig a kárpitostól hazakerült az ágy vége és a ház külső-belső fala közé teendő "ágyvég". Plusz egy hengerpárna, amin nagyon szeretek (majd) szunyókálás közben álmodozni. Ha szerencsénk lesz, s holnap sem esik az eső, akkor csütörtökön jöhet a kertbe a mezőgazdasági taposóaknákkal megpakolt IFA teherautó. Nem csinálom meg még egyszer amit évekkel ezelőtt elkövettem: leszedtem a kerítést, hogy kevesebbet kelljen talicskázni a trágyát. Akkor - szakadó esőben - az "ezerkerekes" Csepel felkúszott a hegyre, ám nem pont oda sikerült lerakni a trágyát ahová én gondoltam. Beterítette a duplaszárnyas bejáratot, épp' csak a teteje látszott ki a kapunak. Még jó hogy leszedtem a kerítést... Most csak a kaput fogom leszedni, az csak egy-egy mozdulat. Az egy-egy mozdulat kicsit sántít, mert darabonként lehet vagy 70 kiló, igaz csak a zsanérról kell leemelni, aztán majd elhúzom hogy ne legyen útban. A Jenufa-ról le fogok maradni - kicsit sajnálom, más a program. A B.csabai megmozdulás még szervezés alatt van. DE az Adventi koncerten ott leszek a pécsi Székesegyházban, kb egy hónap múlva ilyenkor már - remélem - havas utcán fogok sétálni. Nem mintha séta nélkül nem tudnék aludni. De szeretem Pécs városát, legszívesebben egy percet sem aludnék mikor ott vagyok. Alvás nélkül viszont nyűgös vagyok. Most viszont még vár egy kis firkálás kottailag. Köszönöm a türelmet. 20:08

2008. november 3., hétfő

...s ezzel a libegő kis lánggal üzennék irdatlan messzeségbe..."

Délelőtt hívott a zenekar elnök-titkár-stb-, s nagyon szomorú hírt közölt. Tegnap hajnalban elment az első szárnykürt szólamból SZ.S. (Frédi). Mindnyájan vártunk a felépülésére, még akkor is, ha tudtuk hogy fújni már nem nagyon fog tudni. Augusztus 20-án még ott volt a térzenén, tevékeny részese volt a produkciónak. Utána még elmentünk egy sört meginni, akkor azt mondta, hogy úgy érzi ez volt az utolsó szereplése a csapattal. Az évfordulón már nem tudott ott lenni - pár nappal korábban műtötték -, de telefonon minden jót kívánt a zenekarnak. Hetente kérdeztem Tőle, mikor mehetünk látogatni, még a tárgyjutalma is itt van nálam... Kitérő választ adott, még gyengén érzi magát. "Nem kell elsietni Sanyóka, nem megyek sehová" . Már nem tudunk sem sietni, sem maradni. Elvesztettük. Őt is. Ebben az évben Ő a harmadik aki örökre távozott a zenekarból. 57 éves volt. Nyugodjon békében! Köszönöm a türelmet. 19:56

2008. november 1., szombat

csütörtök

Csütörtökön csütörtököt mondtunk. Nem keseredtem el mint augusztusban, de mit ne mondjak, ettől azért többet vártam. Sebaj Tóbiás. Lesz ez még rosszabb is. Sikerült is bepá(nt)likázni egy kicsit. Nagy duzzogva. Gondolhattam volna hogy nem szállnak el az örömtől ha új kottát látnak a pulton, ami ismeretlen. De miért kell tőle félni? Áhh... Azért sem hagyom hogy elkeserítsenek. Szokott ez így lenni. Ráadásnak pedig a próba közben olyan igazi felhőszakadás kerekedett villámlással, dörgéssel, mint nyáron. Beszegtük a próbát - négykor kezdődött a kiállítás megnyitó, azt nem akartuk zavarni. Kíváncsi lettem volna a kiállítást megnyitó csapat vezetőjére is, szóba áll-e még velem a múltkori összezördülésünk után, de mikor kijöttem a zeneteremből, akkor láttam hogy hirtelen megfordul az ellenkező irányba. Voltunk az aulában vagy huszan, azért megeresztettem egy mondatot - talán rájön hogy neki szólt. De nem vette a lapot. Vagy csak én érzem úgy. Visszatérve a próbára. Kértem a tagokat, gyűjtsék össze mit szeretnének játszani, mert idő kell a meghangszerelésre, az nem megy egyik hétről a másikra, és nekik is meg kell tanulni. S az a több idő. Ha újat akarunk tanulni, az is azzal kezdődik hogy ismeretlen lesz a kotta. Ja, s ez a 197. bejegyzésem. Köszönöm a türelmet. 15:13

2008. október 29., szerda

káptalan

Azért vagyok ritkásan, mert belekezdtem Herb 330-al a 2009-es Gyula-i Tűzoltózenekari Világtalálkozó műsorának megírásába. De! Csak a mi zenekarunk műsoráról van szó:) Az is éppen elegendő munkát ad most. Ma befejeztem az egyiket, holnap hajnaltól a próbáig még "megeszem" a szólamokat, mert most írtam partitúrát:) Emlékeztetőnek jó lesz, legalább a próbákon. Az én fejem sem káptalan! Akármennyire szép-okos-(s főleg)-szerény vagyok:) Köszönöm a türelmet. 20:44

2008. október 26., vasárnap

Brno (Brünn)

Őszi munkálatok a kertben. Aki este fél kilenckor nem tud elaludni az nem is dolgozott aznap - a család egyik ősének szavajárása volt. Akkor halt meg, amikor én születtem. Szóval kert. Megkezdődött az ásatás:) is, és a kiszáradt fák kiásása. Jó munka, jó nehéz a fene vigye el. De a fanyűvő gép meg sem tudná közelíteni a helyszínt, így magaduram... Az időjósok szerint még a holnapi nap lehet ezt csinálni, aztán egész héten esni fog az eső kisebb-nayobb megszakításokkal. Várhatott volna még az eső, de nem tudom (ezt sem) befolyásolni. A végleges döntés szerint három őszibarack, egy sárgabarack fát kell ültetni még az idén, így talán nyerünk egy évet a tavaszi ültetéshez képest. Két helyről is ígértek diófa csemetét, de sajnos nem tudjuk hová tenni. Nem tudok okos lenni, pár helyre kellene utazni s a bőség zavara, valamint az előttem álló munkák miatt nehéz(kes) a döntés. November 7-én a nemrégen felfedezett Leos Janácek: Jenufa opera előadása lesz Brno-ban. Megnéztem a vonatközelekedést, nem egészen 50 euróból meg lehet úszni, nem vészes. Már csak a Brno-i operába kell bejutni:) Aztán novemberben szintén, de 15-16-án Békéscsabán lesz a kedvenc fúvószenekarom vendészerepelni. December 5-én - ez már legalább biztos - Pécs, Székesegyház, Adventi koncert. Ismét sikerült a Delta Hotel elnöki lakosztályát lefoglalnom. December 9-én Debrecenben lesz koncert, ahol szintén kedves ismerősök lépnek fel. Szóval ennyi a nagyobb dobás, ami nem a közelben van. A tervek mellé marad a proszekturai heti próba, a kert rendbetétele a tél beállta előtt - s még van a Szolnoki lakás felújítása a költözéssel. Soknak tűnhet, mert az is. Jaaaa, majd elfelejtettem, a november 30-i András napot! S még Regős Bendegúzt sem említettem: "hol van még Karácsony?" Köszönöm a türelmet. 20:51

2008. október 23., csütörtök

Janácek

A mai napról nem írok se sokat, se keveset. Tizenkettő egy tucat, direkt a struccos megoldást választottam - önként - , nem vagyok hajlandó politikával foglalkozni. Nem kell ahhoz még egy hülye. Helyette a közlés szabadságával élve, írok pár szót Leos Janacek-ről. "1854. július 3-án született. Meglehetősen rejtélyes figura. Évekig csak mint egyetlen nemzetközileg is sikeres mű szerzőjét ismerték hazáján kívül - ez pedig a Jenufa című opera. Janacek nem olyan nagy zeneszerző mint Dvorak, de határozottan erőteljesebb; bizonyos szempontból ugyanaz volt Dvorák mellett, mint Muszorgszkíj Csajkovszkíj mellett. Dvorák a szépséget kereste, Janacek az igazságot. Janacek nyugalmas életet élt, jórészt hazájában, Brnóban. Olyan komponálási rendszert dolgozott ki, amely nagyon keveset vett át a korábbi muzsikusoktól, és ezt a zenetörténet nem sok alakjáról lehet elmondani. Komponálási rendszere mindig olyan "lehetetlen" hangnemekhez juttatta el, mint a Cesz-dúr, s partitúráit roppant nehéz olvasni a rengeteg mellékjel miatt. Dvorák a késő romantika kiemelkedő alakja, Janacek, aki 1928. augusztus 12-én halt meg, jócskán benne élt a XX. században. Ezt zenéje is jelzi. Janacek nemzeti zeneköltő, egyben a nemzeti zene tudósa." Az idézetrészek Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzők élete című önyvből valók. Köszönöm a türelmet. 20:09

2008. október 22., szerda

Vakpali

Az alábbi írás olyan vegyes lesz, mint a vegyes pálinka. Lesz benne (majdnem) minden. Erős nem lesz, mert negyven fok láznak sok, pálinkának kevés. Jó koncerteket sikerült megfülelnem, Leos Janacek: Jenufa-ja az első helyen. Szenzációs mű - eddig csak annyit tudtam róla hogy létezik. Most sem sokkal többet, de sikerült végighallgatnom, s tetszik. Aztán hallottam még a MÜPA-ból koncertet, négy mai magyar zeneszerző darabját - ebből igaz - , csak kettő kottáját nézném meg kíváncsiságból. Voltam a proszekturán megbeszélni a próba áttevésének lehetőségét, gond nem lesz. Kíváncsi vagyok mennyire fog "bejönni" a változtatás. Lesz idejük a kedves kollégáknak vasárnap gyónni menni:) Szóval az első ilyen próbálkozás november 30-án 14:30-tól lesz a szokásos helyen, a zeneteremben. Egy órásnál nem lehet hosszabb, mert akkor bekavarunk egy kiállítás megnyitóba, s nem lenne szerencsés. Ez is ki lett pipálva. Holnap 09:30-ra megyünk teljes díszben megcsapni az első koszorúzást, érdekessége lesz - nekem legalábbis - , hogy itt mindig kérik a Székely Himnuszt. Ám legyen. Rajtunk nem múlik. A második eresztés részünkre 14:45-kor kezdődik egy kis csődítővel, majd gyönnek a huszárok, beadják a jelentést (gondolom, a polgármesternek). Erre ugyebár a Scholl Miklós által összerakott Rákóczi-induló (Vakpali) - természetesen Keil Ernő bácsi hangszerelésében. Ha énekelni szeretné a megemlékező közönség a Himnuszt, megteheti, B-ben fújjuk. Pedig... Következik a szavalat, majd a szpíker, koszorúzási zeneként Schuch: A felejthetetlen-t (Német 1), és a végén Szózat. Ezzel részünkre ki is fújt. Egészen Karácsonyig. Addig is soknak tűnik a tennivaló, kell három-négy darabot lelni amit fújni kell a városi ünnepségen, ha jól csalódom december 19-én. Tavaly nem nyerte meg a tetszését a csapatnak az éjféli misén való közreműködés, már páran szóvá tették hogy nem kell ezt erőltetni nekünk. Egyetértek. Leszedtük a kertben a birsalmát, a naspolyát, csak pár darabot hagytunk dísznek. Ásni való van bőven, majd meg lesz az is - vagy nem. Egy biztos: holnap nem vagyok hajlandó sem tévét nézni, sem rádiót hallgatni. Lehet hogy ez struccos, de nem bánom. Egyébként is, a trágárságnál hatásosabb az irónia - még ha nem is értik miről van szó. Vagy ha nem is értjük miről van szó. Már leírtam párszor, s még le fogom írni párszor - az ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni a zenekar ügyében. Ám ne kívánják tőlem hogy mosolyogjak is hozzá. Ez a holnapi napra vonatkozik. Köszönöm a türelmet. 18:45

2008. október 20., hétfő

jóóóól

Nem vesztem el, csak sűrű(s) a program. Koncert koncert hátán, megvolt a szüret (is). Majd jövök nemsokára s JÓÓÓÓl beszámolok a történtekről. Köszönöm a türelmet. 19:44

2008. október 17., péntek

lemeztöredezettség-mentesítés

Nagyszerű volt a mai koncert közvetítés! Még jobb lett volna, ha nem felejtem el... Így csak egy kis részét hallottam - jöttek is lefelé a szentek. Beszerzésekkel, pakolászással telt a nap nagyobbik része. Az 'ámítógép (á la Benson Vilmos) pár napja lassú. Nem tudom miért, még mindig nem értek hozzá. Gondoltam megnézem a lemeztöredezettség-mentesítés elnevezésű "izét" , talán okosabb leszek. Ki is írta hogy időszerű lesz végigfuttatni a rendszeren, már 93%-os a telítettsége a gépnek. Nosza. Egy idő után azt is kiírta, hogy legalább 15%-os üres helyre van szüksége, hogy ezt meg tudja csinálni. Akkor szanálás. Telt, múlt az idő, már egy rakat anyagot áthelyeztem, töröltem, ám még mindig nem sikerült annyi anyagot szanálni, hogy elkezdődjön a mentesítés. Kis idő múlva aztán ráébredtem hogy nem elég ha a lomtárban landolnak az anyagok, azt is ki kell üríteni. Hajrá. Sikerült kidobálni sok dolgot, így már el is kezdődhetett a mentesítés. Tartott pár óra hosszat. Viszont egy grammal sem lett gyorsabb a gép. ÍJ. Holnap nem lesz idő ezzel foglalkozni már csak azért sem, mert reggel indulok Mádra szüretelni. Vagyis indulunk egy ótóval. A nagy része amit viszünk, az már be van pakolva. Helyre, tétre, befutóra. Köszönöm a türelmet. 19:24

2008. október 16., csütörtök

ajánló

Ha valaki kedveli azokat a muzsikákat amiket én is, holnap délben ne hagyja ki a Bartók rádió műsorát. Rachmanyinov: I. szimfónia Nagyszerű mjuzik(a). Köszönöm a türelmet. 21:16

Induló(s) könyv

Majdnem végleges a lista. Sokkal nem lesz sem kevesebb, sem több. A nyomda izzíthatja január hónapban a gépeit erre a feladatra. A sorrend változhat:) Erkel Ferenc: Himnusz (B) (Desz); Egressy (egresi Galambos Benjámin) Béni: Szózat; Pécsi (Prichystal) József: Kossuth - koszorúzó zene; Bányász-, Kohász-, Erdélyi Himnusz; Scholl Miklós: Rákóczi induló; Erkel: Hunyadi induló (1844); Müller József: Kossuth induló (1848); Egressy Béni: Klapka induló (1849); Budik Ferenc: Tűzoltó induló (1851); Sebor Károly: Magyar induló; Müller János: báró Fejérváry induló (1890); ifj. Lehár Ferenc: Losonci induló (1894); Lyuk, lyuk... (1895); Strobl Henrik: Dávid induló (1901); Schuch Ferenc: Ózdi emlék induló (1902); Novacek Rudolf: Castaldo induló (1906); Agapkin: Búcsú a szláv nőktől (1910); Biskup: Titanic induló (1910); Biskup(?): Bátran előre! induló (1910); Dostal Hermann: Flieger marsch (1911); ifj. Lehár Ferenc: Szamosmenti induló (1912); Kraul Antal: Sólyom madár induló; Striczl József: A IV. honvéd-kerület indulója (1914); Figedy (Fitchner) Sándor: Vitézvári báró Simonyi óbester lovassági induló (1925); Uebel: Üdvözlet induló; Carl Teike: Alte Kameraden; ...?...: Unter dem Doppel Adler; Stolz: Olimpia induló; Pécsi József: Centenáriumi - induló (száz éves a magyar vasút) (1948) A "Radetzky" még valószínű belekerül. A Szamosmentivel kicsit bajban vagyok, mert Borsay Samu is írt Szamosmenti indulót... De hogy ne legyen ennyire száraz a mai bejegyzés, elárulom hogy kissé mozgáskorlátozott vagyok a tegnapi kert ásástól. Nem vészes, holnapra rosszabb lesz. Az a lényeg hogy szombaton már ne legyen semmi gond. A szüretet Mádon nem szeretném kihagyni. A következő anekdota pedig a "Fidelio"-ról való: "Franz Wilhelm Fabriciust, aki vagy száz éve Frankfurt állítólag legszókimondóbb orvosa volt, egyszer késő éjszaka elhívták egy bankár erősen hisztériás feleségéhez, mint kiderült, pusztán azért, mert őnagyságának, miközben az ágyban olvasott, hirtelen kihűlt az orra, és kíváncsi volt, hogy ez milyen baj jele. Fabricius a kérdést meghallva tanácstalanul széttárta a karját:- Kutyánál a hideg orr az egészség jele. De hogy ugyanez egy buta libánál mit jelent, arról fogalmam sincs! - azzal sarkon fordult és faképnél hagyta a beteget." Köszönöm a türelmet. 20:57

2008. október 15., szerda

program

Őszi munkálatok a kertben. Még mindig van birsalma a fán, a naspolya az összes, arra még ráérünk. Virágmag begyűjtés, különös tekintettel a körömvirág és a "cirka büdöske" szaporító anyagára. Vagy cifra büdöske. Mindegy mi a neve, nagyon jól tűri a szárazságot, az illat anyaga nem meghatározó (csak nem kellemes), ám nagyon dekoratív virág. Jól bokrosodik, s 25 - 30 cm-nél nem nő nagyobbra. A pünkösdi rózsát is sikerült visszavágni, azt mondják a hozzáértők hogy így nagyobb lesz a virágja. Úgy legyen. Van bőven mit csinálni, egy sárgabarackot, egy őszibarackot, és egy szilvafát kell kiásni, annyit hagyott a fűrészes ember, hogy ki lehessen mozdítani a helyéről ha már ott tartunk. Bár már ott tartanánk, de még el sem kezdtük a kiásást. Négy új fát kell telepíteni, annak is ki van a helye jelölve, ám magától nem lesz meg az egy köbméteres gödör - gyümölcsfa telepítésekor annyit illik ásni, hogy hamar megbarátkozzon a hellyel. Birkózok az ásóval erősen, de csak úgy ráérősen. Kikapcsolódásnak pedig marad a multifunkcival és a kottaíró programmal való "tökölés". Jó hogy szombaton szüretre megyek, így meglesz a változatosság. Vasárnap délelőtt pedig a szokásos proszektura látogatás, társulati üléssel egybekötve. A 23-i koszorúzás(ok) anyaga van terítéken, nem vészes a dolog annyira. Tegnap este ismét nagyszerű koncert volt a Bartók-rádió jóvoltából.
Köszönöm a türelmet. 07:20

2008. október 12., vasárnap

kórus

Tegnap nagyszerű koncert volt az "Olvasó"-ban. A városi Vegyeskar fennálásának 110 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat zárásaként. Kezdődött pénteken a vegyeskarról szóló könyv bemutatójával, majd a kiállítással. Tegnap pedig két meghívott vendég kórussal együtt koncert volt, utána fogadás, ahogy az mostanság divat. A koncerten fellépett a helyi kóruson kívül Jászberényből a Jászsági Áfész Székely Mihályról nevesített kórusa, s Lengyelország Chorzow városából a Lutnia kórus. Jó volt hallgatni őket, mindnyájukat. Szokásomhoz híven a színpad széléről szurkoltam nekik. Találkoztam rég nem látott kedves ismerősökkel, akik a J.berényi kórus oszlopos tagjai, már csak azért is, mert Márti a vezetőjük, és a lyánya is itt volt. Van hat éve hogy Mártival találkoztam, Melcsivel meg vagy tizen akárhány. Melcsi meg van "anyásodva" , lassan két éves a kislánya, Márti pedig "szupernagyi" lett:) A fogadáson sikerült valamennyit bepótolni a beszélgetésből, majd alkalom adtán folytatjuk. Felvetettem egy ötletet egy közös produkció megvalósításáról, az ötlet nekik is tetszett, már "csak" a megvalósításhoz kell egy kicsit dolgozni. Két-három éven belül szerintem megvalósítható, ha hamarabb sikerül, az sem fogja kedvünket szegni. De inkább a zenekarnak kell felnőni ahhoz amit tervezünk, a kórus(ok)nak szerintem nincs annyira nehéz dolga. Főleg az ilyen vezetőkkel nem lesz gond. A lelkesedésük töretlen, mint ahogy az enyém is. Nekikezdhetünk a munkának, hogy megvalósítsuk. Erről majd többet ha már alakul. Nem lőjük le a poént. A fogadás a szokásos eszem-iszom, dínom-dánom. Nem ettem - mint ahogy sosem szoktam enni ilyen helyen - inkább a legális tudatmódosító szerek közül a Becks névre hallgató serital lett általam (is) bevizsgálva pár üveg erejéig. A fogadás vége fele lett csak kicsit kesernyés - nem a serital - , elvesztettem valamennyire a higgadtságomat. Gondolatban megfordult a fejemben a tettlegesség lehetősége is, de azt hiszem időben léptünk le bátyuskámmal a fogadásról. Igaz, elköszönni nem köszöntem el, de majd csak túlteszik magukat rajta. Ettől a vitától, s a vita tárgyától én még tudok aludni - de annak ha nem is örülök ami történt, legalább tisztába van vele az akivel szóváltásba keveredtem, hogy a memo-m még mindig a régi, s hiába telnek az évek, van amit nem felejtek. Látszott rajta a meglepetés, majd átment (volna) támadásba, de nem gyött össze. Nem vagyok haragtartó, csak azzal aki megérdemli. Jobb lett volna a vita tárgyáról nem ilyen helyen beszélgetni, de történelmileg így alakult. S nem tudok rajta segíteni. Viszont cseppet sem bánom hogy így alakult. Ez pedig már az én nyakasságom. Ez van. Ma délelőtt pedig egy frissítő próbálkozás volt a proszekturán, voltunk amennyien voltunk. Nem rángattuk az istrángot, pár dologról szó esett. Ennyi. Köszönöm a türelmet. 18:05

2008. október 11., szombat

fogadás

Nagyszerű koncertről és fogadásról most értem haza. De a bejegyzés csak holnap íródik általam, most HERB330 jön még, vagy hajnalban. Köszönöm a türelmet. 23:44

2008. október 8., szerda

kaukázusi fehér

Tegnap este még a zenekar elnöktitkár...stb keresett telefonon, reggel gyön a lányával, csak én tudok neki(k) segíteni. Nosza, reggel 07:00-kor meg is érkeztek. Gyakorló tanításon van a leányzó, ám az 'ámítógépe (á la Benson Vilmos) bedöglött, s mikor nem ha nem akkor mikor sürgős munka akad. Azaz mára kellett az anyag, ráadásul nincs otthon multifunkci herkenytyűje sem. Megoldottuk, s még órakezdés előtt eljutottunk a suliba is. Visszajelzésem még nincs hogy milyen sikere volt, de remélem semmi gond nem akadt. Ami tőlem telt, megcsináltam. Közben kérdezgettem az iskoláról, milyen a "felhozatal". Siralmas. A tanárokon kívül nincs egyetlen - hogy is fogalmazzak... - kaukázusi ember. Mind árnyékolt. Az iskolába menet útközben eszembe jutott a tavaly év végi nevelőtestületi ülés egyik hozzászólása. Örültek neki, hogy abban a tanévben "csak" egy hatodikos leányzó esett teherbe... No comment. A piacon sikerült 15 tő árvácskát, a tegnap emlegetett szpíkeres üzletben egy szép darab sertés dagadót venni. Az árvácskát vittük a temetőbe, a dagadó megtöltve lassan sütőbe kerül. Kerti menet elmaradt, helyette HERB 330 beizzítva. Éppen Frici bácsi Edzésmintáit írogatom, csak ún. játszópartiturám van belőle, az is csak egy példányban. A tubások indulókönyvével nagyjából készen vagyok. Már ami a manuális részét illeti. Gépileg még nem, de annak is eljön az ideje. Remek ötletet kaptam a Tatabányai zenekar karmesterétől - még egy kis munkával jár, de megvalósítom. Ez pedig nem más, mint J.S.B. 371 korálelőjátéka hangszerelve a csapatnak. Hihetetlen módon kinyílik a csapat füle ezeket (is) játsszva. Persze nem mind a 371 korálelőjátékról van szó :) Azért (is) akarom kamaráztatni a csapat ifjúsági tagozatát, hogy szokják az együtt muzsikálást, s ne csak arra figyeljenek amit nekik éppen játszani kell(ene). A héten már nem valószínű hogy bemegyek a proszekturára, majd a tavalyi Karácsonyi koncert anyagát kell előszedni, átgondolni, s persze a megvalósítás talajára lépni. Köszönöm a türelmet. 16:51

2008. október 7., kedd

kétyú

Elmaradt. A kertbe menés. Helyette - botor módon - bekapcsoltam a képládát. Nem kellett volna. Az a kevés idő (kb heti négy óra), amit előtte töltök, eddig is elég volt. Mától még az is sok. Mióta trendy az affektálás? Ölég lüke vót aki kitanálta. Van egy hihetetlen idétlen hangú nőszemély a helyi szupermarketben. Aki ossza a jótanácsokat az éppen betévedő vásárlóknak. "Tudja már mit eszik vacsorára?" ; "Azok a kedves vásárlók, akik bank kártyával fizetnek, dögöljenek meg!" A második idézet kabarétréfából való. Sajnos nem tudom leírni hogy a bemondogató nő milyen hangsúlyozást használ, de kicsavarja édes-ékes apanyelvünket betyárul. Szinte az összes mondatvéget felkapja. Ez egy kijelentő mondatnál először érdekes. Másodszor idegesítő. Harmadszor eszembe jutnak a felmenői. Negyedszerre megfordul a fejemben a gondolat, hogy direkt csinálja, mert egyébként ki a búbánat figyelne arra amit beszél. Ötödszörre van egy sanda gyanúm, hogy ezt valahol tanítják! Jut még eszembe számtalan szebbnél-szebb gondolat, de gyorsan megvásárolom amit akarok, s otthagyom az üzletet. Sajnálom azokat akiknek naphosszat ezt kell hallgatniuk. Vagy immunisak. Akkor is sajnálom őket. A másik, ami a képládából szólt. Miért kell á helyett é-t mondani? Ha nagyra tátja a száját, attól még képezhet "á" hangot. Ádám bátyám száját tátván pávává vált. Semmi értelme. De Édém bétyém széjét tétvén pévévé vélt, így meg egyszerűen undorító. Nem szól senki ezért, vagy csendesen dohog magában, s eszébe jut áldott emlékű Palotai Boris műsora a rádióból. Szépen, jól, magyarul. Igen. " A városban elkezdődött a kétyúzés" El - veled kellene kezdeni. "A félidő eredménye: Hérom-hérom". Stb, stb, stb. Jus murmurandi. Köszönöm a türelmet. 16:59

időrabló

Kaptam lámpát, szép ezüstszürke. Össze is raktam, sőt tegnap este be is üzemeltem. Múkoggy. Teszi is a dolgát. A vallató része is a plafont világítja, így az sem zavar. Már a fény nem zavar, nem a plafon. Megszűrtük a mustot, jelenleg a biológiai érés első stádiumában van, s kezd megzavarosodni. A birsalmafát is megszedtük, ismét csak kettő szatyorral birkóztam lefelé a hegyről, mert még mindig csak gyalogláb járható. Amivel nincs is gond - lefelé. Felfelé azért nem olyan sebességgel közlekedem még az üres szatyrokkal sem, de hát ez érthető. Se nem kergetnek, se nem volt a felmenőim közt hegyrejáró ember. A szőlővel kapcsolatban volt előd, Anyai nagyapám Tokajban volt pincemester. Már írtam egyszer, a falon bekeretezve lóg - nem a nagyapám - , a pincemesteri kinevezése. Budapest, 1923. április 26. "Ezennel alkalmazzuk Önt társaságunk tokaji pincészete pincemesterének a következő feltételek mellett..." stb. Ma is kert látogatás lesz még a délutáni órákban. Hiába vártam a postást, sajnos semmilyen kottát nem hozott számomra, így megint várhatok. Ha nem érkezik meg időben, akkor a 23-i ünnepségen a koszorúzók a Német 1-es gyászindulóra fognak koszorúzni. Mert Beethoven: Egmont nyitánya nem ilyen alkalomra íródott, bármennyire is sulykolja a média ilyentájt. Mást sem hallani majd' egy héten keresztül. '56=Egmont nyitány. Náci filmhíradó=Liszt: Les Préludes részlet. Hatásos részlet, meg kell hagyni. Amikor a Twist Oliver c. könyvet olvastam, akkor a bátyám az Omega együttes Időrabló lemezét hallgatta. Ha mostanság ritkán hallom a lemez bármelyik számát, rögtön eszembe jut Twist Oliver. Pavlov-i reflexek. Ám még nem ugatok:) Köszönöm a türelmet. 12:59

2008. október 5., vasárnap

must

A must java leszedve, majd egy hétig dolgozott a piros szőlő a fehér szőlőn. Csak a színe miatt. S így Karácsonykor megkóstolhatjuk a hazai rosé-t. Évek óta csak annyit készítünk, amennyi a Karácsonyi ünnepekkor el szokott fogyni. A két darab tíz literes demizson tartalma kitart egyébként Ágnes napig (jan.21). A szőlőfürt kocsányától megszabadítjuk a lezúzott fürtöket, s "becefrézzük" - beérés után megy a főző emberhez, aki átlényegíti s készen is van a grappa, magyarán mondva a szőlő pálinka. Nem tévesztendő össze a törköly pálinkával! Tökig érő sár van egyébként a kertben, lehet csúszkálni mint liba a taknyon. De nem sikerült bemutatni a szomszédnak a leszúrt Rittberger-t sem, sem a dupla Lutz-ot. Pedig biztosan megtapsolt volna, mert nehezéknek két bevásárlószatyor alma volt nálam. Amihez hozzájön a súlyom, csont nélkül 80 kg. Na, majd télen. Holnap elszalajtom magam nyitásra az egyik üzletbe. 176 cm magas álló lámpát hirdetnek, szeretnék egyet megcsípni - annyit még nekem is megér amennyiért hirdetik. Mivel a blogger.com nem érhető el jelenleg, abbahagyom az írást. Köszönöm a türelmet. 20:39

2008. október 4., szombat

kürt

Ismét zergenyés az idő. Hűvös, néha esik, néha szakad, néha pedig csepereg vagy szitál. Egyiket sem nagyon szeretem - egyetlen előnye, hogy nem jutottam ki a kertbe. Hátránya, hogy birsalma nem kerül holnap az asztalra. Majd a jövő héten. Így viszont sikerült befejezni az éppen aktuális könyvet, jövő hét ismét a könyvtár látogatásával fog kezdődni. A toros káposzta remekül sikerült, egy kisebb lavórnyit sikerült letuszkolni csak az íze kedvéért nagy duzzogva. S érdekes módon a délutáni szunyóka alatt nem jelentek meg a kardfogú tigrisek sem. Kottamentes nap volt a mai nap is, a háttérzaj éppen "A Walkűr" , de az első felvonásról lemaradtam. Délelőtt csak beszaladtam a proszekturára, nem kottákért, hanem a szobát feldobandó szekrény tetejére szánt, éppen senki által nem használt hangszerért. Jobban örülnék ha lenne rá muzsikus, de esélyünk sincs rá hogy vadászkürtöst kerítsünk. Ha mégis sikerül, akkor is van egy ettől jobb felgenerálozott hangszer. Persze a papírokat elintéztük, nem akarom hogy szó érje a ház elejét mert hazahoztam egy vadászkürtöt. A "cúgokkal" már végeztem ami a tisztítást illeti, olajat is kaptak a gépek. Elég sokszor láttam hogyan tisztítják a kollégák a hangszerüket, csak most alkalmazni kellett. Ez a hangszer ránézésre sem volt kívülről takarítva legalább harminc éve. Leszedtem róla a "patinát" :) S így is jól néz ki. Pláne ha minden része csillogni fog, majd akkor. Rá sem lehet ismerni. Egy bánatom van, hogy nem tudom megszólaltatni. Fúvókával sem tudnám, de így hogy nincs is rajta, így egyáltalán. Ja, hozzáértőknek mondom, ez egy F-B váltós kürt. Ritka szép darab. Szombat este lévén nem húzom az időt kockára téve annak a két-három olvasó(m)nak a türelmét. De. Köszönöm a türelmet. 20:53

2008. október 3., péntek

toros káposzta

Két vízhólyag. Egyik a jobb, másik a bal mutatóujjamon. Ez az eredménye a "bútorokat lapra szerelve csomagoljuk s árusítjuk" szlogennek. Tegnap délután elszaladtunk K.barcikára, nyílt ott nem régen egy bútor üzlet. Sporttársi áron kínálta a konyha asztal+4 szék összeállítást. Még olyan botor is voltam, hogy mikor hazaértünk egyedül felhoztam az autóból. Nem szakadtam meg, de nem sok hiányzott hozzá. A derekam sem fájdult meg, amit a két karomról már nem tudok elmondani. De ma nem cipekedtem, a kertet is kihagytuk, majd holnap. Reggel a proszekturára mentem, sikerült a fényképeket előállítani, s így most már el is készülhet a zenekar tablóképe. A zenekar történeti kiállítás nagy részét sikerült lebontani, a régi zenekari ruhákat odaadományozzuk a múzeumnak, a legjobb helyen ott lesznek. Kottamentes nap volt a mai. Ám a háttérzajok azért csak szólnak, most J.S.B. hegedű szólószonátáiból pár. Vagy partitáiból. Nem tudom, de remek muzsika. Holnap piacozás, aztán kertezés. Aztán majd megtöltöm magam a lightos toros káposztával. Azért lightos, mert én natur szeretem friss kenyérkével, ám tejföllel nem csúfítom a tetejét. Köszönöm a türelmet. 20:05

2008. október 2., csütörtök

Pécs-Szeged-Szentendre

Tegnap nagyszerű koncerteket hallottam a Bartók adón, pedig nem vagyok nagyon oda a kamarazenéért ha az nem rézfúvós. Felüdülés számba ment hallgatni, közben nem koptattam HERB 330-at sem, csak olvastam. Szörföltem/szörföztem a neten. Ha így nevezik. Célom semmi nem volt, nem kerestem semmit, msn nem működött, szimpla látogatást tettem imitt-amott. Délelőtt megkíséreltük utolérni az egyik tagot a művházban, de lepattantunk - éppen indult Kazincbarcikára a könyveiért, a kórus elnökével együtt. Viszont beírattam vele a munkarendjébe, hogy ma 09:00-kor a zenekarral foglalkozik, már amit nekünk kell(ene) megcsinálni. Ma már a zeneteremben sem lesznek, véget ért a három napos fejtágító amit oda szerveztek. Délután biztos bejutottam volna, csak más elfoglaltság adódott, így majd ma. Csupa apróságot kell elintézni, de jobb lesz mindenkinek, több lesz a helyünk a kottatárban, s remélhetőleg az itthon tárolt kottáimat is el tudom ott helyezni, ami felszabadít sok helyet. Ami sokáig nem marad üresen, Szolnokiából is elhozom nem csak a bútort, hanem az ott lévő kottákat s könyveket. Nincs elérhetetlen messzeségbe a zeneterem, jó helyen lesznek a kották ott. A könyvek pedig itthon. Amelyik kottára szükségem lesz, azt pedig haza hozom. Bár mostanság ott lesz több dolgom, folytatni kell az elkezdett ám félbehagyott leltározást. Túl vagyunk a zabszemes bulin, még 23-án koszorúzás, Halottak napján a "gyári temetőben" egy fújás, Karácsonyi koncert, és talán vége is az évnek. Az Adventi koncertre elmegyek Pécs városába, ugyanúgy mint tavaly, megint az elnöki lakosztályt foglaltam le. Előtte még van egy menetem Szegedre is, ám annak az időpontja még nem tisztázódott. S nem tisztázódott egy villámlátogatás időpontja sem, ám az Szentendrére szólít. Előttem van még a Mád-i szüret, HERB 330 időnként dolgozik, plusz a géppel is pötyögöm az új indulókönyvet, így cseppet sem unatkozom. S a kertről nem esett egy árva szó sem. Milyen nagyszerű hogy csak 24 órából áll egy nap. Állhatna 48 félórából is, de az olyan snassz... Indulnom kell, köszönöm a türelmet. 07:47