2010. július 27., kedd

tacet

Nyár. Van. Nyár. Röpke. Lepke. Sárbogárdra (=száll virágra). Zümmög. Száz. Bogár. Biztosan nem egészen így hangzik, de nem nagyon érdekel. A feeling a lényeg. Az a feeling, ami most következik. Szünet. Nyári szünet. Mert az jó (is) lehet. Meg szükségem is van rá. Kicsi szünet, nagy politika. Nélkülem. Csakazértisvisszajövök-majd. Nyugi van, jó (fújós)zenék, melo(k), Herb330-al is randim van, tehát a szünet egy ritmusképlet. Köszönöm a türelmet. 07:40

2010. július 24., szombat

cím nélkül

Nem jósolok békés nyugodt életet, netán öregkort a fickónak, sőt! Valószínűleg kocsiba is fog ülni. Viszont szívesen látnám tolókocsiban! Az áldozat egy régi, közeli ismerős. A zenekari elnök fia - nyugodj békében Dusán! (Ha a "cím nélkül" szövegre kattintasz, tudni fogod mire gondolok)

2010. július 19., hétfő

osztálytalálkozó

Szombaton délután kezdődött, és vasárnap reggel ért véget az első(!) – általános iskolai - osztálytalálkozónk. Persze, nem azzal kezdődött, hogy megjelentünk. Azzal kezdődött, hogy Marcsinak eszébe jutott, hogy ideje lenne összeverbuválni a csapatot. Jó negyedévbe telt, mire majdnem mindenkit sikerült elérni az ’ámítógép jóvoltából (is). Egyeztetések után a szombati nap maradt, amikor lehetőség szerint a legtöbben rá tudtuk szánni a napot. A legközelebbi találkozóig nem fogunk várni 33 évet. Egy nem túl messze fekvő településre mentünk, a Bükk lábához. Ennivalóról is gondoskodtunk, kb. három hete kimentünk a „tábor”-ba megrendelni a vacsorát. Próbáltunk okosak lenni s úgy megrendelni a kaját, hogy mindenki találjon kedvére valót. Rántott sertésszelet, natúr csirkemell, rántott gomba-, és sajt. Hasábburgonyával, és zöldborsós rizzsel. Valamint uborka, és paradicsomsaláta. Gondolva arra, hogy éjszaka megéhezik valaki, még vittünk valamivel több, mint három kg virslit, négy egykilós fehér kenyérkét, mustárt, tormát kétfélét. Inni is volt mit, azt pénteken vittük ki, megpakoltuk a hűtőt, ami oda nem fért, lekerült a pincébe. A hűtőnek kellett dolgoznia, bekerült nyolc darab kétliteres kóla, három-három másfél literes ásványvíz, 43 doboz sör, hat üveg bor, egy akácmézes meggylikőr, helyi bodzapálinka, a virsli, mustár, torma. S a fagyasztót sem kíméltük, 240 db jégkockára való víz. Szombaton délután két órára volt megbeszélve a találkozás, fél kettő után kezdtünk gyülekezni. Negyed három után elindultunk két autóval a helyszínre. Volt miről beszélni, akárhogyan számoljuk, csak 33 év telt el azóta, mióta végeztünk. Nem jöttünk össze annyian, mint szerettük volna. Akik nem tudtak eljönni, sajnálhatják. Jól éreztük magunkat, hajnal felé azért már kezdett megártani a nagy meleg (is). Ha a legvégén nem történik „sajnálatos esemény”, akkor szebb lett volna. Nem publikus, s nem is fogom megírni mi történt. Mindent összevetve, kár lett volna kihagyni, jó volt újra annyi év után találkozni, s remélem még lesz ilyen. Az sem lesz baj, ha többen leszünk. Köszönöm a türelmet. 19:48

2010. július 13., kedd

harapnak! második rész

Fújós mjuzikot fülelek, bátyámtól kaptam tegnap cca. 11 GB-nyi anyagot. Most ez(ek) szól(nak): Peter Roberts & Yorkshire Building Society Band – Legend. A második nóta erről az, amit pár bejegyzéssel korábban ajánlottam  Előző bejegyzésben a megnyitóról ejtettem pár szót. Jöjjön most egy kicsikét bővebben: 19:30-kor volt „A Magyar Katonazene Története” Fricsay Richárd Katonazenei Hagyományőrző Egyesület kiállítása megnyitója. Szépen összeszedett anyag. Részemről nem a koncertterem közönség felőli oldalaira rendeztem volna az anyagot, hanem a folyosó(k)ra, ahol a természetes fényben jobban látni annak is, akinek esetlegesen nem 20/20-as a látása. Esetlegesen még a belépő aula is jobb lett volna. Így sem volt rossz, semmit nem von le az Egyesület munkájából, hogy olyan helyre tették az anyagot, amit jószerével csak a lámpák világítottak meg. A kiállítás megnyitóján Marosi Laci beszélt, igazán jó volt hallani a hangját, s amit mondott, persze azt is. Aztán gyűlt a közönség, sok régen látott ismerős, akikkel ilyen alkalmakkor (is) nagyon jó találkozni. Nem olyan nagy a fúvósok tábora, de annál mindenképpen nagyobb, mint amennyire „megbecsülik” itthon pár helyen a munkájukat. Kis keserűség azért van mindenkiben, pedig ez egy igen jó műfaj. Hazafelé beszélek természetesen. Ha csak belegondolunk abba, hogy a rádió és a mozgókép megjelenése előtt az emberek szórakozása a vasárnap mise utáni térzenék, az egyházi ünnepek, farsangok, egyleti ünnepségek, etc. egyike sem múlhatott el valamilyen zenés/táncos mulatozástól. S ebbe ugyanúgy beletartozott a katonazenekarok produkciója, ami nem mindig jelent egyet a „trottyos” fogalommal. S a magyar zeneszerzők darabjai is része a világ fúvósainak magas szakmai színvonalának megtartásához, emeléséhez. Volt főkarmester szavai: „ feladat elé kell állítani a zenészt, mert ha mindent le tud blattolni (elsőre lejátszani), nem fog gyakorolni”. Gyakorlás nélkül pedig ezt a műfajt nem lehet csinálni. Vagyis lehet, csak nem azon a színvonalon, mint amit ez a rendezvény is képviselt. Még egy mondat s befejezem az agitációt: Hidas Frigyes művei a világon a második legtöbbet játszott magyar zenék Bartók Béla művei után! S ez nem kevés. A kiállítás megnyitó után kezdődött a rendezvényt megnyitó est. Pár percet beszélt dr. Gábriel Róbert úr is, az Egyetem volt rektora. Nekem nagyon tetszett, amit s ahogyan mondott. Nem hadart, nem Ő-zött, semmi papír, semmi felsorolásszerű adathalmaz. Kitért arra is, hogy valamikor klarinétozott (hat évig), de nem volt olyan szerencséje, hogy zenekarban játsszon. Csak kamarazenekarban. Rögtön eszembe jutott az ezerszer elcsépelt mondás, miszerint a zenetanulás még nem ártott meg senkinek S következett az ünnepélyes nyitókoncert a szívemcsücske (sic!) Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar részvételével. Műsor (első része): Erkel Ferenc: Palotás; Hidas Frigyes: Ünnepi zene; Lendvay Kamilló: Csajkovszkij mester utolsó üzenete; Dubrovay László: Tavaszi szimfónia. Roppant nehéz műsor! Feladja a leckét minden az előadásban részt vevő muzsikusnak, itt nem elég a „voltak benne szép részek”. Nagyon sok munka van benne, ám a taps mindezért kárpótolja az előadókat. Volt is taps, mennydörgésszerű vastaps! Igazi jó értelemben vett borzongatós tetszésnyilvánítás. A felszabadult öröm, a megkönnyebbülés valamilyen szinten. De ezt nem én találtam ki, ezt már Selye professzor is megfogalmazta a „Stressz distressz nélkül” című könyvében. A koncertet rögzítette (micsoda szó!) a Magyar Rádió, felvételről le fogják adni valamikor idén ősszel 23 ország közel 200 rádiójában. Azt nem mondom, hogy ilyenkor játszik a „zabszem akció”, de valamennyi várakozás, izgalom feltétlenül van az előadókban. S ez sem feltétlenül rossz. Ha nincs ez a „lámpaláznak” is nevezett „harctéri idegesség”, ami lehet, hogy nem látszik meg az előadókon, azért belül megvan. Részemről, aki a közönség soraiban foglaltam helyet, legalább akkora izgatottság/várakozás előz meg minden fellépést, mintha magam is a másik oldalon ülnék. Szolidaritok. Folyt.köv. Köszönöm a türelmet. 16:36

2010. július 12., hétfő

harapnak! - első rész

Na kérem szépen, megpróbálok valamennyit szóban visszaadni a borzongatós (de nem thriller jellegű!) történésekből. Július harmadikán reggel elindultam egy már említett rendezvényre. Pécsre. Most először késett ez a „gyorsjárat”. Mostanában (már vagy két éve) ezzel szoktam menni, mert az IP nem egészen egy óra alatt beér Miskolcra. Ott csak pár percet kell várakozni, csak annyit, míg a beérkező harmadik vágányról átslisszol az ember az első vágányra, ahová beérkezik Kassa (Kosice) felől a „csühös”. Átszállás után azonnal indul tovább Szarajevóba. De Szarajevóba még mindig nem szándékozok menni, csak Pécsig megyek ezzel a járattal. Nagy előnye ennek a járatnak, hogy nem kell átszállni a nagy faluban, pláne nem kell a Keletiből átmenni a Délibe. Sem a Keletiben nem kell kószálni. Beérkezik, rátesznek még pár kocsit. A műszakiak rendezik, amit ilyenkor szokás s indul tovább. Menetrend szerint 12:35 körül érkezik. Kis csúszás elő szokott fordulni, de kicsire nem adunk, nagy meg nem számít. (Dehogynem). Most cca. 40 perc késést próbált meg behozni. Azok, akik Dombóváron szoktak átszállni Kaposvár felé, azok nyugtalanok voltak, ami nem csoda. Ha nem várja meg az ún. átszálló vonat őket, akkor van két órájuk a következőig. Városnézésre kevés, elkésni valahonnan sok. Megérkeztem Pécsre, sovány malac vágtában átmentem a nem túl messze lévő helyközi autóbusz állomásra. Egy „fecskényi idő” (á la Farkas Tóni bácsi) után indult is a busz Harkányba. A sofőr elmondta, hogy kicsit késni fog a busz, mert aznap kezdődött a kétnapos fürdőfesztivál, amire du. kettőtől 50%-os kedvezménnyel lehet bejutni. Útközben – Szalánta – ért utol telefonon Ágnes asszony, akinek a vendégházába igyekeztem négy éjszakai szállásra. A busz végül tele lett, de nem „hat kopekos gdansk-i sózott héring” módjára. Levegő is volt, jó izzasztós - a berliner kendőt nem hiányoltam. Ágnes asszony kijött elém autóval, s elvitt a szállásra. Nagyszerű hely, a ház előtti kertben megcsodálhattam a szememnek mindig jóleső nagyon sötét színű leánder bokrot, egy majdnem fehéret, s egy világos színűt. S persze a többi növényt is. Lepakolás s tisztasági verseny után gyalogláb nekiindultam felfedezni a régen nem látott várost. A régi ismerős helyeket akartam látni, meg is találtam a „muslincás utcát” – így nevezték a ’70-es évek végén a buszvégállomástól a camping bejáratáig érő utcát. Nem véletlenül. Annyi borozó/söröző/vendéglátóhely, mint amennyit említ Göre Gábor bíró úr, mikor megnézi Ős-Budavárát. „Ősapáink igen okos emberek lehettek, minden második ház kocsma benne”  Visszafelé sétálva a fülem „megkapta” a fürdőből kiszűrődő hangokat. Mint kiderült, a siklósi zenekar fújta a talp alá valót. Pár „klasszikus” indulót sikerült hallanom a műsorukból, természetesen a „radeckival” szegték be a műsort. Egy bosszantó dolog volt csak, ám nem a zenekarral kapcsolatosan. Nem tudom hogyan sikerült az evoluciónak, de a harkányi szúnyogok nem csípnek – harapnak! S hihetetlen mennyi van belőlük. Mindenesetre, este nem kellett ringatni – jött az álommanó. Vasárnap hajnalban csak kipattant a szemem 02:30-kor. Kimentem füstölni az első emeleti erkélyre, csillagos égboltot nézni. Nem sokáig, csak épp’ hogy. Reggel kimentem megnézni a Pécsre menő buszt, hogy délután odaérjek a főpróbára. Az időről nem írok, banánérlelő. Pécsre értem, majd kis útbaigazítás után az 50-es busszal a plázáig, ott tettem feleslegesen két kört. De azért is tud az ember beszélni, hogy kérdezzen, ha valamit nem tud. A fellépés helyszínen még eddig sosem jártam. Telefonos segítséget kértem a zenekari elnöktől, s hipp-hopp megleltem a helyszínt. 16:00-tól volt helyszíni próba, a szokásos „beleszagolós” fújás. Végre találkozhattam a zenész cimborákkal, a kottákat sem kellett tovább cipelnem. A nyitókoncert előtt 19:30-kor volt egy kiállítás megnyitó, majd 20:00-kor kezdődött a megnyitó. A vasutas fúvósok ismét megerősítették a szívem csücskét. A megnyitót sajnos félidőben ott kellett hagynom. Indult vissza Harkányba a buszom, s nem akartam lekésni az utolsót. Kijönni pedig a teremből mikor még tart a műsor, azt végképp nem szeretem. Folyt. köv. Köszönöm a türelmet. 13:18