2012. 12. 10.
Nem is tudom, hol kezdjem. Vagy hol folytassam. „Sokfelé
szaggatott agyam” (á la Karinthy Ferenc) zsong. Nem annyira jótékony zsongás,
próbálok valami olyasmit kitalálni, hogyan fogjuk átvészelni az előttünk álló
időszakot. Mert abban is biztos vagyok, hogy ha másmilyen kormány lesz
hatalmon, nekünk akkor sem lesz sokkal könnyebb.
S még csak telhetetlennek sem mondanám magam. Mer’ ugye a
mondás szerint nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki elégedett azzal, ami
van.
Hogy miről is van szó? Amiről előző bejegyzésben írtam,
vagyis csak utaltam rá. A nem jó hírekre. Természetesen az anyagiakról van szó.
Mi másról?
Kezdem Noé bárkájától: ennek a zenekarnak a jogelődjét
1895-ben alapították. Jöhetett itt bármilyen rendszer, a zenekar működött.
Aztán jött a módszerváltás, bebuktak a bányák, bebukott a vaskohászat, s nem
szépen s nem lassan, de fenntartó hiányában sorra megszűntek a zenekarok.
Természetesen az elvándorlás is besegített, mert akinek volt lehetősége, az
továbbállt. A Művelődési házak évtizedek óta „forráshiánnyal” küzdenek, ők nem
tudják finanszírozni egy-egy fúvószenekar fennmaradását.
Harminc kilométeres körben nyolc felnőtt zenekar működött, s
mellettük voltak még az úttörőzenekarok, ifjúsági zenekarok. (Igaz, nem voltunk
szabadok. Mondják páran, akik a „párt faszán nőttek fel” - idézni csak
pontosan, szó szerint - s nem zavarja őket a köpönyeg forgatása) Jelenleg nem
harminc kilométeres körben, hanem negyven kilométeres körben mi vagyunk
egyedül. Egyedül maradtunk. Ha már csinálunk valamit, próbáljuk meg a lehető
legjobban. Ám pár apróságot nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Olyan apróságokat, mint pl. az életkor előrehaladása. A
zenekar legkorosabbja 79 éves, aki utána következik korban, ő 77 éves. 35 éve
elmúlt, hogy bekerültem a zenakarba. Amikor én voltam a legkisebb a csapatban,
ők akkor voltak a csúcson. Fizikailag sem könnyű egy bizonyos kor után fújni,
ezt mindenki tudja – már aki fúvós. Nem fogok életkori sajátosságokról írni,
legyen elég ez egyelőre, hogy ha az évek számát tekintjük, nem vagyunk
versenyképesek.
Ám annak ellenére sem fogjuk abbahagyni, hogy nem vagyunk
versenyképesek.
„Finggal nem lehet tojást festeni” – vagyis lehet, csak nem
tartósan.
Jó lenne valahogy kiszámíthatóvá tenni a jövőt. S a múltat.
Mert ebben a fülkeforradalmasított izében már az sem igaz, ami elmúlt. Mondják
ezt úton, útfélen. Nos, hadd mondják. Akkor sem fogok tapsolni nekik. Sem a
jelenleg hatalmat bitorlóknak, sem az önkéntes szittyamagyarbőgatyás
„tekintetes” uraknak. Akik – maguk szerint, mint a Pápa – tévedhetetlenek. Én
sem vagyok tévedhetetlen, bármekkora is az eszem (tokja).
2000-ben – az akkori képviselők – a város zenekarának
nevezték ki a csapatot. Ami azzal is járt, hogy a költségvetésből mindig
csepegtettek valamennyit a zenekarnak. Mert városi ünnepség nem lehet zenekar
nélkül. A zenészeket viszont ki kell fizetni. Nem kell horribilis
tiszteletdíjakkal számolni, ezt szeretném leszögezni.
Hogy mennyire kerültünk rosszabb helyzetbe? Egy pár adat.
Négy évvel ezelőtt – amikor még benne voltunk a kosárban – az egyesület éves
kerete 1.730.000 HUF volt. Mindenestül. Azért ehhez hozzáteszem, hogy az
egyesületünk nem csak a zenekart foglalja magába, hanem négy önkéntes tűzoltó
csapatot is. Az egyesület taglétszáma 75 fő, évek óta. Ebből 29 ember zenekari
tag. Aztán valahogy kikerültünk a kosárból. Helyette – mármint a városi
központi költségvetésből kapott anyagiak helyett – lehet pályázni minden évben.
Az ún. civil keretösszegre. A keretösszeg határa öt millió forint. Egy szavunk
sem lehet(ne), idén ebből a keretből 800.000 HUF landolt az egyesületnél. Ami
működésre kevés, éhen halni sok.
Nos, a hírek szerint jövőre megszűnik a civil alap ötmillió
forintos keretösszege. Jövőre nulla (!) forint lesz.
Éppen ezért (is), megkértem a polgármesteri hivatalt, hogy
adják ki részemre a 2000-es jegyzőkönyvet, amiben a város zenekara lettünk. S
kutakodjanak egy másik képviselő testületi jegyzőkönyv után, ami megszavazta,
hogy kikerüljünk a rendszerből. Előbbre nem leszünk vele, de talán kiderül,
kinek, kiknek voltunk az útjában. Egy ún. álmos kisváros lett ez a város a
módszerváltás után, a lélekszám majd’ 20.000 fővel csökkent. Az árnyékos
oldalról nem írok, mert akkor nem fejezem be ezt a bejegyzést sosem.
Hogy kire lehet számítani abban, hogy együtt maradjunk
minden nehézség ellenére is? Elsősorban magunkra. Csakhogy ez kevésnek tűnik
jelenleg.
Évente két fellépést csinálunk „ingyen” – a Magyar Kultúra
napi rendezvényt s az év végi Karácsonyi koncertet, amit a műv.ház szervez a
város lakóinak. Ekkor fellépési lehetőséget kap minden amatőr csoport (kórus,
balettosok, zenés színház, modern táncosok, s a nyugdíjas klub énekesei, stb.)
Azért van az „ingyen” idézőjelben, mert eddig mindig tartalékoltunk egy keveset
az év végére. Jelenleg ez a tartalékolás elmaradt. Felajánlottam egy koccintás
erejéig némi háziszőttest, egyelőre nem mondom el a zenekarnak, hogy mi vár
ránk.
2012. 12. 11.
Több ötlet is forgolódik a fejemben. Az egyik ezek közül az,
hogy lépjünk ki az egyesületből. Mindannyian. Mármint a zenekar. S alakítsunk
mi egy mindenkitől különálló egyesületet. Egy zenekari társulást. Gőzöm sincs
milyen lehetőségek vannak, s ez gondolom nem annyira egyszerű, hogy „köszönjük,
ennyi volt, kilépünk”.
Hogy miért nem egyszerű? Mert én kapásból bepánikolok, ha
nem látok előre. Azért szeretek tervezni előre. Jó előre. Tehát, egy rakás jogi
herce-hurca, amit nekünk kellene finanszírozni – hacsak nem találok valakit,
aki segít ebben, akkor ez hónapokig is el tud húzódni. Namármost. Ki
finanszírozza ezt az egészet? Tkp. az ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni a
zenekar érdekében, de van egy értékrendem, amit nem vagyok hajlandó feladni. A
zenekar érdekében sem! Lehet, hogy ezt így kimondani nem szerencsés, de nem is
hirdetem fennhangon.
A hétköznapokat kell felvállalni. Mindenestül. Régóta
emlegetem – talán túlságosan sokszor is - , hogy nem vagyok normális.
Na, vissza az ötleteléshez. Tehát, tegyük fel, sikerül
kilépni az egyesületből, s létrehozunk egy hagyományőrző fúvószenekart
„trottyosok” fedőnévvel. Alakuló ülés, jegyzőkönyv, hitelesítők, cégbíróság,
stb., stb.
Jó lenne tudni, hogyan menekíthető meg a hangszerállomány, s
a kottatár. Ez lehet az alaptőkéje a csapatnak. Aztán érdekel olyan dolog is,
hogy a jelenlegi zenekari ruha kinek a tulajdonában van. Hol szerepel (ha
szerepel egyáltalán) leltárban? A ruha egyébként is egy sarkalatos kérdés,
időnként pár városi képviselő példálózik is azzal, hogy „ezt a rendezvényt
nektek ingyen kéne csinálni, mert a város pénzéből lett négy éve a zenekar
kistafírungozva”.
Na, itt álljunk meg egy hangyányi pillanatra! Négy évvel
ezelőtt az akkori polgármester szóvá tette, hogy milyen viseltes ruhában
jelenik meg a zenekar egy-egy városi rendezvényen. Milyenben, milyenben?
Amilyen van. „Uraságoktól levetett, de még jó állapotban” lévő. Summa,
summárum, a régi tűo. egyenruha nem egy nagyszerű s kényelmes viselet, de ha
csak ilyen van/volt, akkor nincs választási lehetőség. Az akkori polgármester
kiadta a jelszót, nézzünk körül, milyen ruhát mennyiből lehet beszerezni, s ő
azt a polgármesteri keretéből kifizeti. Ha már a város zenekara, akkor legyen
új ruha. Mindezt a független helyettese koordinálta, mert akkor az egyesület
elnöke ő volt. Mármint az alpolgármester.
A vége az lett, hogy kapott a zenekar 35 darab vadonatúj
tűzoltó egyenruhát. Nadrág, ing, nyakkendő, zakó, felöltő, tányérsapka (nem
sikerült a tányérsapkáról lebeszélni őket:/). Mindez került 3.5 millió
forintba. A polgármester, ígéretéhez híven ki is egyenlítette a számlát a
polg.mesteri keretéből. Na, ezek után nekem egyik képviselő se jöjjön azzal a
szöveggel, hogy ők vették! Az egyértelmű, hogy ha kilépünk az egyesületből,
akkor nem hordhatjuk az egyenruhát. Na, de az egyenruha csak addig egyenruha,
amíg rajta vannak a különböző jelzések. S akkor mi van, ha megszabadítjuk a
jelzésektől (magyarán: átgombozzuk)? Akkor lesz a zenekarnak egy fekete
nadrág+galambszürke zakó, szürke felöltővel. A tányérsapkát pedig elfelejtjük
örökre :D
Mi történik akkor, ha kiderül: a ruha az egyesület
tulajdona, nálunk csak használati jogon van? Akkor az lesz, mint pár zenekarnál
a módszerváltás után. Mindenkinek akad sötét színű nadrágja, cipője, s fehér
ingje. A polgármester által vásárolt öltözet pedig az egyesület raktárában fog
megrohadni :/
Kétségem sincs a felől, hogy betartanak nekünk, ha erre az
útra lépünk.
2012. 12. 12.
Van még ötletem. Maradunk az egyesületben, ahogy eddig. S
minden városi rendezvényt megcsinálunk. Amit előre kifizetnek! Nem utólag,
ígéretekkel tele a padlás.
Így viszont nem tudnak azzal visszaélni egyesek, hogy „de
hát ez kiemelt városi rendezvény, miért fizetnénk?” Hogy miért? Mert csak.
Borzasztóan tud zavarni, amikor arra hívják fel a
figyelmemet, hogy mi ezt szeretjük csinálni, s ha nem szeretnénk, akkor a mi
zenekarunk is régen a süllyesztőben lenne.
Na, idefigyelj kispajtás! Ha rajtatok múlt volna, már régen
nem lenne zenekar! Csakhogy a zenekarnak van egy elnöke, aki nem hagyta
elsikkadni az embereket, lótott-futott, mint egér az orgonában, intézte a
próbatermeket, a próbákat, az anyagiakat, mindent, ami egy zenekarhoz
hozzátartozik. Mert ugye senki nem gondolja azt, hogy úgy kezdődik egy
fellépés, hogy a kottaállvány a kottával magától felsétál a színpadra, a
zenészek megjelennek s elfújják első látásra?!
Nem mellékesen pedig meg kell említeni, hogy a művháznak
volt egy olyan vezetése régen, akik minden további nélkül eladták a zenekari
hangszereket, kottatárastul, mindenestül… Ezt felső beleegyezés nélkül nemigen
tehették meg! Azokat a hangszereket/kottákat nem adták el, amik a zenészeknél
voltak. Aha, privatizáció… Hogyne.
Azt is tudom hallomásból, hogy mennyit kaptak érte – nem,
nem felfüggesztve… Négy millió forintot. S azt is tudom, kitől – neki viszont
soha nem tudjuk eléggé megköszönni, hogy amikor a művházat felújították ( a
városit), s a zenekar visszakerült a régi – új helyére, akkor a szomszéd
település polgármestere – mert Ő volt, aki annak idején megvásárolta - , egy
fillér ellenszolgáltatás nélkül visszaadta, amiért kifizetett tizenéve' négy
millát. Na, ez a nem mindegy. Ilyen EMBER (igen, csupa nagybetűvel) nem sok
van. Sőt!
Nem tudom a megoldást, gőzöm sincs hogyan tovább. Egyet
tudok: ami rajtam múlik, azt eddig is megtettem, s ez ezután sem lesz másként.
Igen, tudom. A pálca nem szólal meg!
De nekem erre a csapatra is mindig lesz időm. Remélem erőm
is.
Köszönöm a türelmet.