2014. június 23., hétfő

vendégsében a selmer blasorchester 25. évfordulóján


Tizenharmadikán (pénteken) hajnali 01:45-kor kiballagtam a megbeszélt helyre, ahová kettőkor megérkezett a mikrobusz – engem szedett fel először, aztán sorban a többieket is. Negyed háromkor már a város határán is túl voltunk: kezdetét vette a „nagy utazás”.
Előző nap délután a cuccok nagy részét bepakoltuk a buszba, így az indulás is zökkenő mentesebben zajlott, mint általában. A ruhák, s ajándékok mellett felkerült a járgányba egy hűtőtáska, melynek tartalma 20 doboz sör, nyolc doboz kiáztatott filctoll (=energiaital), s négy pár kecskeméti csípős kolbász volt. Én négy és fél liter kásásra fagyasztott buborékmentes tonikot is vittem. Szintén csütörtökön délután készültek el a szendvicsek. 0.65kg Pick Rákóczi csemege szalámi, 0.50kg Pick Báthory paprikás szalámi, 1.25kg Bords Eve margarin, valamint 33 db zsemle, 30 db kifli, négy darab félkilós szendvicskenyér, két kiló paradicsom, másfél kiló zöldpaprika, hat db erős paprika, 15 db uborka került fogyaszthatóságra készen gyümölcsös ládá(k)ba, s elérhető közelségbe.

Jó hangulatban telt az utazás, nem kornyadozott senki a fáradtságtól – még előtte voltunk az egésznek. Tatabányán felvettünk még egy muzsikust, átpakoltuk a csomagokat, hogy rendben legyen minden, lehetőség szerint ne törjön, s ne törődjön semmi. Vittünk ugyanis magunkkal egy 47 centis, s öt darab 18 centi magas st.Flórián szobrokat,
 a nagyot a 25 éves zenekarnak, a kisebbeket a polgármesternek, a karmesternek, s még három muzsikusnak. A szobrokhoz készültek kísérő oklevelek, azok üveg alatt várták a szállítás végét. Arról nem is beszélve, hogy öltönytáskában is meggyűrődhetnek a fellépő ruhák, s nem szeretek fellépés előtt nadrágot/inget vasalni, ha nem muszáj.

Hegyeshalomnál kiléptünk, aztán hajrá – útközben sztorik garmadája, nagy nevetések, a szendvicshegy koptatása s különböző italok fogyasztása történt. Nem utolsó sorban pihenőhelyek beiktatása, mert ahol bevétel van, ott előbb-utóbb a kiadási oldal is jelez… Mondtam az utastársaknak, hogy miattam nem kell megállni annyiszor, én kibírtam már rágyújtás nélkül 16 órát egyvégtében. Amennyi söritalt ők fogyasztottak, amiatt (is) meg kellett állni, sőt egyszer az autót is meg kellett itatni. Csurig lett töltve.
Tizenhét és fél óra alatt érkeztünk meg a helyszínre, kipakoltuk (aránylag) gyorsan a cuccunkat, a sofőr s a párja kis frissülés után indultak tovább Mannheimbe.

 A president orchestra öccse él kint már évtizedek óta, hozzá mentünk. Éva, a felesége egy lavórnyi töltött káposztát készített, rajtam kívül mindenki evett. Csak azért nem ettem, mert nyakig voltam szendviccsel J 
Rövid beszélgetés után megérkezett a vendéglátó zenekar pénztárnokának a felesége, egyik fia s nagyobbik lánya.
 Négyünknek ők adtak szállást a közeli Nordkirchen városában. Elhelyezkedtünk, s tusolás után elvittek bennünket egy cirkuszi sátorhoz. A sátrat
 Klaus (a vendéglátó) s testvére bérelte ki négy hónapra, s ők is üzemeltetik. Mindenféle programokat szerveztek erre a nyárra, azzal kezdték az egészet (ahogy elmondták), hogy születésnapi összejövetelt tartottak, sok mókás dologgal egybekötve. Klaus s testvére összesen 100 évesek, ennek apropójára szervezték meg sok nevetéssel az ünneplést. Ehhez a cirkuszi sátorhoz vittek bennünket. A sátor nagyságáról nem tudok számot adni, de a mi kertünk házikóstól beleférne J Ittunk pár pohárka sört, aztán visszamentünk Klaus házába.
 Következő gondolat: nézzünk körül a városkában s igyunk valamit! Nem azért, mert helyben nem lett volna elég sör (meg lehetett volna benne fürdeni), de na. Fel voltunk dobódva annak ellenére is, hogy egy ilyen jókedvű utazás kivesz az emberből egy kis erőt. A helyi szálloda bárjába mentünk, ott még három pohár sört megittunk, majd visszamentünk. Háromnegyed kettőkor kerültem ágyba – két muzsikus cimbora azzal viccelődött, hogy reggel mennek s két kört futnak az edzettséget kihangsúlyozva. Nos, én fél ötkor beállítottam hozzájuk: „Uraim, mallik a pitty, a Nap felkelt s csak arra vár hogy rácsodálkozzon a fittségetekre” J Hogy szépen fogalmazzak, elég gyorsan kellett az erkélyre távoznom, mert nem díjazták az ébresztést… Forgolódtak még kicsit, aztán én is távoztam tőlük. Az én szobatársam még húzta a lóbőrt, őt nem ébresztettem fel. A konyhába mentem s segítettem „Taki”-nak (Klaus felesége) a reggelit előkészíteni. Ő még aznap délelőtt ment dolgozni. Reggelire előkerültek a társak is, megfeleltünk a reggelinek, csipegettünk jóízűen, úgy éreztem magam, mintha ezer éve a család jó ismerőse lennék. Úgy hiszem, mindannyian így éreztük.

Kora délelőtt megérkezett a karmester úr, visszamentünk Selmbe, felvettük a hiányzó két embert s az elnök öccsét s már száguldottunk is Dortmundba. Folyt.köv.
Dortmund felé az úton engem elnyomott a buzgóság, így az utastársak kaptak egy kis ízelítőt a horkolásomból – arra ébredtem, hogy hahotáznak, s mint kiderült, rajtam. Nem baj gyerekek, az ébresztőt így is, úgy is megkapjátok legközelebb is.
A vasútállomásnál leparkoltunk, aztán felszálltunk a városnéző buszra.
 Körbevitt bennünket városrészeken, az egész produkció 100 percnyi időt vett igénybe. Közben ékes német nyelven hallhattuk, hogy épp’ merre járunk, s mit láthatunk. Bélus fordított nekünk, érdekes volt. nem a fordítás, hanem a látnivalók J



A városnéző túra után egy utcai árusnál „ currywuest-pommes”-t ettünk,
 majd egy sörital elfogyasztása után visszatértünk Nordkirchenbe. 
Délután 15:00-re volt meghirdetve a próba kezdete, kicsit csúsztunk – a kottákról felejtkeztek csak el. Igen jó hangulatú próba volt, majd’ négy órát tartott. Közben – hogy ki ne száradjon a jó nép – söröket, kólát, vizet hoztak a segítők.
 Nem ittam semmit. Csak szünetben. Nem vagyok én hozzászokva, hogy próba közben igyak, urambocsá’ rá is gyújtsak, mint a hátam mögött ülő Wilhelm. Érdekes volt, hogy cigarettafüstöt érzek, kerestem is a forrást, majd észrevettem, hogy Wilhelm bal kezében egy pohár sör, jobbjában pedig a füstölgő cigi. Ölében a hangszer. Érdekesen nézhettem rá, mert csak széttárta a karjait, s mosolygott. Én viszont nemzetközi kézjelekkel tudatosítottam, hogy elvágom a nyakad… Vigyorgott, mint a tejbetök s megkínált egy füstölni valóval, amit visszautasítottam.


Száz szónak is egy a vége, jó hangulatú próba volt, s egy ilyen próbát feltétlenül kell tartani fellépés előtt, mert a zenekar három nemzet tagjait foglalta magába. Rajtunk kívül francia muzsikusok is érkeztek, nekik is új volt a másnap terítékre kerülő műsor. Gond nem volt, falkában (=együtt) az apró hibák nem annyira észrevehetők.
A próba után még volt örömzenélés, evészet, ivászat.
 De csak sört fogyasztottunk, legalábbis mi csak sört. Ha jobban belegondolok, akkor életemben összesen nem ettem meg annyi pizzát, mint aznap késő délután/kora este. Kis túlzás van a dologban, de elmondhatom, hogy összesen tizenegy(!) szelet pizzát ettem. Olyan pizzát, amin paradicsomszármazék egyáltalán nem volt. Lehet, azért ízlett ennyire, vagy kihegyezte a belsőmet a folyamatos sörivás? (Mint tudjuk, a sör önmagában nem számít alkoholnak)
A pizzáról dióhéjban: a tésztája a fél centi vastagságot sem érte el, olyan vékony volt, mint egy vastagabb tiroli rétes. No, erre került valami „izébigyó” amire nem tudtam rájönni, hogy micsoda. Megkérdeztem, szóból ért az ember. Mivel túró nincs arrafelé, ezért friss sajtot kevernek el valamivel, ami legjobban az édes savóra emlékeztet, szóval ezzel a masszával bekenik a tésztát, tesznek rá bőven negyedelt, fonnyasztott vöröshagymát, arra olyan darált húst, amilyen a wurst-ban van, majd jön a tetejére a kötelező reszelt sajt. Különböző sajtot vagy egyedül, vagy keverve, mindegy. Nekem nagyon ízlett. A pontos receptet is elkértem, még nem érkezett meg, de – sokszor emlegetem – jó dologra érdemes várni.

Szombat este is elmentünk még sört inni az előző nap felfedezett ivóhelyre, útközben benéztünk egy török étterembe, de percek múlva zártak, így csak egy pohár sört fogyasztottunk ott, majd továbbálltunk. Miután visszatértünk, én azért csak megszokásból ettem egy kis csípős kolbászt lefekvés előtt. Folyt.köv.