2016. január 5., kedd

jószándék(sic!)

Tavaly előtt volt itt utoljára bejegyzés, s ezen kívül, amit most pötyögök, nem valószínű, hogy lesz több. 2007. november 23-án volt az első bejegyzés, majd egyre kevesebb lett. A mai napig.

Ma írtam egy hozzászólást (véletlenül sem kommentet) egy általam nem sűrűn látogatott blogban, majd kis idő múlva töröltem. Hogy miért? Hadd ne én legyek aki a bejegyzést írót felhomályosítja.

Tévedni emberi dolog, csak az hibázik aki dolgozik, stb., stb., stb.

Ettől eltekintve a bejegyzés tartalmaz (nekem) kérdőjeleket... Pl. 1982 azért még nem annyira hű de régen volt, de szerintem akkoriban egy 17 éves ember nem volt ált.isk.kórusának tagja. Mint írtam, szerintem. Más olvasatban viszont lehetett, ez a más olvasat viszont feltételezi, hogy jó hangja miatt lehetett tag, ennyire "túlkorosan". Van harmadik olvasat is, ez pedig az, hogy úttörő-vezető volt, mint akkoriban voltak egynéhányan.

A bejegyzés viszont ki van élezve a nem túl jóhangú ember benyomásaira, a '82-es kórustalálkozó kapcsán.

Ha a szerző tíz évvel korábbi időpontot ír, fel sem tűnik - esetleg csak annyi, hogy a szerző viszont hét évesen nem lehetett volna úttörő.

Nem vonom kétségbe a történéseket, csak a részletek fontosságára való odafigyelésre akartam felhívni a figyelmet. Ha már...

S bármennyire nem úgy tűnik, a jószándék vezérelt, mikor a fentieket leírtam. Aki nem hiszi, járjon utána!

Köszönöm a türelmet.