2009. december 30., szerda

dec.30.

Olyan volt, amilyen ez a 2009-es év, gondolok a (bel)politikára, H1N1 körüli vitákra, miegyébre. Nem tudok, és nem is akarok évértékelő bejegyzést írni sem, csak olyan ide-oda kapkodósat. Kezdem a jelennel. Ezerrel dolgozik Herb330, mint szoktam emlegetni, legjobb múzsa a határidő. Idén is voltam pár helyen, nagyszerű muzsikákat füleltem, nagyszerű embereket ismertem meg! Volt még ebben az évben „agyalni való” is bőven, gondolok itt a pályázatokkal való kínlódásra, a hozzá(nem)értők viselkedésére. Amik adták a munkát nekem is bőven. Nem mintha nagyon unatkoznék egyébként. Kicsit változott a napi tevékenységek köre is, a délutáni szunyókálások ritkultak, a reggeli „penzumos” ébredések is tolódnak hol ebbe, hol abba az irányba. De különösebben nem fog változni, csak ha muszáj/muszály. Évek óta nem fogadok meg semmit, így év végén sem. Nyugdíjasként is azt csinálom, amihez értek egy kicsit, ez reményeim szerint a jövőben sem fog változni. Ha változik, az csak jó irányba történhet. Már csak azért is, mert a tapasztalatokat illik felhasználni. Néha kijövök a sodromból, s akkor jönnek a szentek az égből… Kívánok minden direkt erre járónak olyan 2010-es évet, amilyet szeretne! S azoknak is, akik esetlegesen a „vaskályha” netán a „rézgálicos vízben lehet fürödni” szavakkal találnak ide… Köszönöm szépen a kommenteket/hozzá(m)szólásokat, itt is, az e-mail útján kapottakat is. Régimódi ember vagyok, hiszek a szavak erejében. De sokkal nagyobb segítség, ha nem zárkózik be saját fejébe. Nyugi van, a nap holnap is felkel. S milyen jó, hogy ezt én/mi sem tudjuk megváltoztatni. Köszönöm a türelmet. 14:54

2009. december 24., csütörtök

danny kaye

Az alábbi felvétellel kívánok minden esetlegesen, vagy direkt erre járónak kellemes ünnepe(ke)t! Ártani nem használ ha valaki érti is a szöveget, de nem feltétlenül szükséges hozzá. A "csattanó" kb 11:00 percnél jön :) http://www.tersmeditasyon.com/2008/02/evening-with-danny-kaye-and-new-york.html

2009. december 18., péntek

Morgen kommt der weichnachsmann

Emlékezetes marad a mai Adventi koncertünk. Nem írok sokat, pár szót csak. Pár emberrel sikerült beszélnem, többek közt a műv.ház igazgatónőjével, Magdussal. "Saint-moty, egyre jobbak vagytok! Az a kis közjáték nem számít" Nos, mint említettem már itt is, elfogult közönségnek nem kunszt játszani. Nem történt ez másképp ma sem. Majdnem mindenki elégedett volt. Csak én nem... S nem áztatom magunkat, van/lesz nekem még álmatlanságom a mai napi játszás miatt. De félreértés ne essék, nem azért írom, hogy bárki sajnáljon, szó sincs róla. Ezzel a mai játszással az évet beszegtük, remélem jövőre jobb lesz. Következő fellépés január 22-én lesz, első próba 10-én. Lesz két próbánk, ami cseppet sem megnyugtató. De ne fessem az ördögöt a falra, meglátjuk/halljuk az első próbán. Köszönöm a türelmet. 21:14

2009. december 16., szerda

ajánló

http://www.mupa.hu/programreszletes.jsp?id=K_29884&month=1&year=2010&day=30

2009. december 12., szombat

havazik - nálam :)

Pontosan a négy hónappal ezelőtt (augusztus 12-én) írt bejegyzés szólt egy találós/talányos szövegről. Nem annyira érdekes, csak engem foglalkoztat nagyon. S még foglalkoztat is egy jó darabig... "be vagyok havazva" - a Csatabontóval. A Csatabontó pedig nem más, mint Lysistrate :) Haladok a munkával, de nem olyan tempóban, mint szeretném. Minden nap van más teendő is. Ezt más szavakkal akartam leírni, de nem annyira szép. Több, mint a felével készen vagyok, ám ez még nem a happy időszak. Tegnap hallottam az emerhárombartókon, hogy Bartók a hatodik vonósnégyesét 15 nap alatt írta. Ha ehhez hozzáveszem, hogy Petrovics Mester Lysistrate vígoperája foglalkoztat vagy huszonéve, nem is vagyok nagyon elkésve. Lassú munkához idő kell. Hét tételből fog állni a zenekari szvit. Vagy ötből. Mindenesetre ha elkészül, viszem a Mesternek jóváhagyásra. S ha Ő rábólint, akkor kezdődhet a rabszolgamunka a szólamok megírásával. S ezek után el lehet kezdeni a próbákat. Mi ezt itthon nem tudjuk megcsinálni, ehhez olyan csapat kell, mint a kedvenc fújósaim :) Beszéltünk erről is december 4-én a koncert előtti időben. S igen, akármennyi a teendő, az idén pontot akarok tenni a partitura végére. Az L'arlesienne-t befejeztem partiturailag, a farsangra való polkából csak szólamokat írtam. Ahhoz még egy vezérszólam szükségeltetik, ami ugye nem segítség senkinek... Eördögh tanár úr úgy fogalmazott anno, hogy aki vezérszólamból dirigál zenekart, azt olyan mintha vak vezet világtalant. 18-án Karácsonyi koncerten lesz játszásunk, s azzal az idei évet beszegjük. Nem került szóba eddig, de az éjféli misére nem hiszem hogy be tudják fűteni a zenekart. Ha már a templomot nem sikerül... Köszönöm a türelmet (elvégre szombat van) 17:31

2009. december 9., szerda

2009. december 6., vasárnap

dec.04.

Csütörtökön elutaztam, megérkeztem. Pénteken mentem a délutáni helyszíni próbára s természetesen a hangversenyt sem hagytam ki. Kevés a szókincsem arra, hogy megfogalmazzam azt a nagyszerű élményt, aminek - hallgatóként - részese lehettem. Elfogult vagyok a zenekarral szemben, ezt hangoztatom is majd' mindig. De nem nehéz elfogultnak lennem. Amit Ők művelnek évről-évre, azt nem sokan tudják utánuk csinálni. Előttük se nagyon, de utánuk sem. Ez is fúvós zene - s nem is akármilyen. Sok fúvós zenekart sikerült hallgatnom az elmúlt év(tized)ekben, néhány csapatban játszottam is. Van ebben az országban néhány fúvós zenekar, akik jól, nagyon jól muzsikálnak. De magasan felettük áll a "Vasutas" - valami van ebben a zenekarban, amit nem tudok szavakba önteni sem, nem hogy megmagyarázni tudnám. S megköszönni sincs szavam. Csak mosolygok, keresem a szavakat... De amikor csak lehetőségem nyílik, mindig meg fogom őket hallgatni bárhol fognak muzsikálni. S bármit. Mindent szívesen hallgatok tőlük. Valami olyan pluszt adnak, amivel feltöltődik még az olyan mezei muzsikus is, mint én. Félreértés ne essék, azért tudom hol állok a fúvósok közt:) Nem erről van szó. Azt kívánom a "Vasutas"-nak, s mellettük minden fúvószenekarnak, hogy még sokáig játsszunk együtt a közönség s a magunk örömére (is). Már most idebiggyesztem, hogy 2010. január 30-án a Müpa-ban lesz koncertjük. S nekem azon is ott kell lennem, mert ott kell lennem. Nincs mese, szüksége van a lelkemnek rá. Köszönöm a türelmet. 21:07