2011. október 26., szerda

közéleti sz@rpaszírozás, avagy vae victis

Kr. e. 390-ben egy - Brennus vezette - gall hadsereg tönkreverte Róma csapatait az alliai csatában, majd kifosztotta a védtelenül maradt várost. A fellegvárba szorult római védők közt éhség, az ostromlók közt éhezés és járvány dúlt, így mindkét fél szerette volna befejezni a harcot. „Ekkor a szenátus ülést tartott s felhatalmazta a katonai tribunusokat a tárgyalásra” – írja Lívius (A római nép története a város alapításától, Ötödik Könyv 48). Q. Sulpicius katonai tribunus és Brennus, a gallus sereg vezére találkoztak, és megállapodva, ezer font aranyban (327 kg) határozták meg a római népnek a váltságdíját. Ezt az önmagában is szégyenletes dolgot még egy felháborító cselekedet tetézte. A gallusok hamis súlyokat hoztak elő, s a tribunus tiltakozására az arcátlan gallus ráadásul még a kardját is a serpenyőbe dobta, s elhangzott a rómaiaknak elviselhetetlenül hangzó kijelentés: „Jaj a legyőzötteknek!” (Vae victis)

  • Honnan is kellene kezdeni ezt a bejegyzést? Kezdhettem volna így is: Nem tetszik a rendszer? Nem. De nem ám! Miért? Nos, sok dolog roppant idegesítő tud lenni számomra. Sok, nem szeretem dolog. Tudok rajta változtatni? Nem hiszem. Így repkednek néha csak gondolatban, időnként hangos kifakadásban a saint-ek, mikor olyanom van, hogy legszívesebben felpofoznék valakit. De ha valamitől undorodom, az a bármilyen formában előforduló erőszak.
  • Nem tetszik, hogy a városi ’56-os emlékmű áldozatainak névsora egy olyan „hős” nevével kezdődik, amelyikkel. Minden évben összezördülök a zenekari elnökkel (is), amikor szóvá teszem. Mert olyan marha vagyok, hogy évről-évre mindig szóvá teszem. S minden évben szóváltásba keveredünk. Nem haraggal, csak Ő elmondja az ő meglátását, én pedig lezárom az én mondókámmal. Ő (az elnök) 17 éves volt akkor, én még pajzán gondolat sem voltam. Ezt a „hőst” felakasztották. Mint írtam, undorodom az erőszaktól. De lehet, hogy az akasztás humánus volt. Gyűlölet van bennem? Igen. Egy általam nem ismert emberrel szemben. Ne beszéljek/írjak rébuszokban? A történet röviden a következő: ez a hős, egy halott, és a lábánál fogva felakasztott emberbe belevágta a vasvillát. Bátor tett volt, ugye? Ezt a „hőst” felakasztották. Azt nem tudom – nem is érdekel - , hogy ezen kívül mi alapján ítélték el. Az én szememben a halottgyalázás megbocsáthatatlan. Még akkor is, ha a halottgyalázás nem számít emberiségelleni bűntettnek.
  • Nem tetszik az, amit az ünnepekkel csinálnak. Sem a mostani, sem az elmúlt kormányok „ünnepre rátelepedése”. 23-a előtt egy héttel le akartam mondani a részvételemet. Gondolkodtam azon, mit nyerhet, vagy veszíthet vele a csapat s velük együtt én is. Mindent és semmit. Ha egyszerű lenne, egyszerűen el lehetne intézni. Sokszor hangoztatom, hogy az „ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni” a csapat érdekében. Azt is leírtam már régebben (lehet, hogy tavaly ilyenkor), hogy részt veszek az ilyen s ehhez hasonló megjelenésen, közreműködésen, de azt ne várja el senki, hogy tapsoljak hozzá! Nem vagyok (s nem is leszek) olyan szakmailag elismert ember, mint Christoph von Dohnányi, vagy mint volt tanárom testvére, Peskó Zoltán. – nem muzsikusok kedvéért egy kis magyarázat: Christoph von Dohnányi lemondta az e héten esedékes két bp-i koncertjét, tiltakozásul az Új Színház vezetőjének kinevezése miatt. Nem hajlandó olyan városban fellépni, ahol ez megtörténhet. Peskó Zoltán pedig nem hosszabbította meg a szerződését egy fickó miatt, aki megkerülte, s megrágalmazta. Pont. –
  • Nem tetszik továbbá az sem, hogy a mindenkori hatalom hülyének nézi az állampolgárait. Talán kiindulhatna abból, hogy „nem teszek olyat, amit nem szeretnék, ha velem tennének”. Nem tetszik a hangvétel. A hatalom által használt kioktató kommunikáció. Nem tetszenek a „megmondóemberek” akik mindig mindent jobban tudnak ellenzékben. Aztán mikor hatalomra kerülnek, felejtenek. Csakhogy már nem lovas futárok hozzák-viszik a híreket! Ez bizony már a XXI. század – még akkor is, ha nem trendy az olvasás, szövegértés, gondolkodás, kézzel írás(!). (Uram bocsá’ a kottaolvasás/értés.)
  • Nem tetszik a köpönyegforgatás, a több számmal nagyobb mellényt hordók „kihanemén” hozzáállása. Hofi szerint mindig az a korrupció, amiből kihagynak. Biztosan savanyú a szőlő, s azért írok ilyeneket. Persze. Mindenki azt hisz, amit akar – még. Egyelőre a gondolataimat nem tudják lebénítani. Nem vagyok hős, nem is leszek. Egy átlagember vagyok, aki reggel úgy tud tükörbe nézni – kevés kivételtől eltekintve –, hogy nem köpi le magát.
  • A történet úgy folytatódik, hogy mielőtt a rómaiak még kifizették volna a szégyenletes váltságdíjat, megérkezett a felmentő sereggel a dictator Camillus és mivel az egyezséget alacsonyabb rangú hivatalnok kötötte, semmisnek mondta ki azt. Vassal, nem pedig arannyal kell megmenteni a hazát, buzdította katonáit, akik kiűzték a városból a nemrég még rettegett gallokat. Aztán egy második csatában is szétszórták őket. (Livius szerint a Gabiiba vezető úton a nyolcadik mérföldkőnél.) Ezután Róma emelkedésének korszaka következett, a várost nem is foglalta el újra senki több, mint 700 évig, és a hanyatlás időszakáig Brennus gőgjét többnyire az ostromlottak leszármazottai gyakorolták mások felett.
  • Nem, ezt nem mesének szántam. Nem vagyok sem La Fontaine, sem Benedek Elek. Sőt! Szeretem a meséimet, szeretem az álmaimat. Amikor a jelenleg hatalomban lévők megnyerték a választást, nem nyújtottam rögtön a kezem, hogy elérjem az üszköt... ám arra nem gondoltam, hogy nem szépen, s nem lassan "a múltat végképp eltörölni" akarják. Nem, az túl egyszerú. Megváltoztatnak történéseket, szerzett jogokat (vesszőparipám), s mindenki ellenség, aki nem tolja az ő szekerüket. Nálam ez csapódik le. S ez nagyon sajnálatos - nekem. Kibicként lenne pár ötletem. Nem a megszorításokra, mert azt a szót törölték. De nem adok tanácsot sem önként dalolva, sem máshogy. Evvan - oszt'jónapot!

2011. október 17., hétfő

trottyos(?):)

Még mindig a mosolygós saint-moty vagyok, teszem a "dolgom". Csinálom nap, mint nap a tennivalóimat. Jó muzsikákat lelek a neten (is), a rádióban is. Próbálkozom az 'ámítógépről legális muzsikákat leszedni, de ez még nem megy nekem... Ami MP3 formátumban van, azzal nincs semmi gondom. Azzal van problémám, amikor csak zenét és/vagy szöveget szeretnék lementeni. Mindenfajta képi megjelenítés nélkül. Aztán azt sem tudom (még), hogyan lehet a remek felvételeimet "empéhármasítani". Az ok egyszerű - sporttársi áron sikerült vennem egy 8GB nagyságú microSD kártyát a telefonomba. Ezzel lecsökkenne a magammal cipelt kütyük súlya utazáskor. Sok kicsi sokar megy(ek). Mondhatni, napi szinten bosszankodok a politikán. Nem, nem tudom megmondani a megoldást, nincs nálam a Bölcsek köve. De káromkodni még mindig tudok, a harag erő nélkül mit sem ér. :( Úgy tervezem, András napján utazom kedvenc zenekaromhoz. Aznap jó esélyem van megfülelni a (fő)próbát, s azon a héten szombaton (dec.2) van az Adventi koncert a Székesegyházban. Nagyon várom. Jelenleg még nem tudom mi lesz a műsor, de ami késik, az eljön. Nagyon nem izgulok a műsor miatt, én csak fülelőember leszek. Ám annak jó! Három és fél darab "nóta" van az asztalomon, jó lenne vele haladni, de nem haladok úgy ahogyan szeretném. Szeptemberben a zenekari elnökkel voltunk egy komoly embernél, egy órát sikerült vele társalogni. Ha mindent sikerül jól elrendezni, akkor a cégnek reklámhordozói leszünk. Sok mindenről beszélgettünk (már ami belefér cca. 60 percnyi időbe), tbk. a zenekari kottatár digitalizálása is szóba került. Rögtön rá is csaptam az ötletre, így egyszerre meg lehetne csinálni azegész. Arra gondolok, hogy a leltározást s a digitalizálást egy füst alatt meg lehetne csinálni. S igen, csak szedem magamra a munkát. Nem mintha annyi felesleges időm lenne... De ha már ez az úriember (s mögötte a cég) a technikai apparátust biztosítja, kár lenne elszalasztani a lehetőséget. Aztán érintőlegesen beszéltünk egy előadás sorozatról, amit (szerény személyem) saint-moty tartana a cég által üzemeltetett szálloda valamelyik különtermében. Tervezés alatt van, mindenesetre úgy nem akarok nekilátni, hogy kutafuttában... 12 egyórás előadásra gondoltam, kéthetenkénti ismétlődéssel. Hogy miről szólna? Természetesen a fúvós zenéről. Egy kis történelem, egy kis irodalom. Mert ezt sem lehet kiaszkítani a környezetből. Majd' mindenki szívesen hallgatja a fúvószenekarokat, ám szerintem nagyon sokan úgy vannak vele, hogy természetesnek veszik. Már ahol van fűvószenekar. Egy kissé mostohagyerek a fúvószene, pedig sok szépség s nem utolsó sorban valamennyi tudás is van benne. Nem kell ezt misztifikálni, de ha egy kis információ megragad a hallgatóságban, talán nem leszünk "trottyosok". Személy szerint engem nem zavar a trottyos jelző. Na, majd jövök. Köszönöm a türelmet. 20:16