Tizenharmadikán (pénteken) hajnali 01:45-kor kiballagtam a
megbeszélt helyre, ahová kettőkor megérkezett a mikrobusz – engem szedett fel
először, aztán sorban a többieket is. Negyed háromkor már a város határán is
túl voltunk: kezdetét vette a „nagy utazás”.
Előző nap délután a cuccok nagy részét bepakoltuk a buszba,
így az indulás is zökkenő mentesebben zajlott, mint általában. A ruhák, s
ajándékok mellett felkerült a járgányba egy hűtőtáska, melynek tartalma 20
doboz sör, nyolc doboz kiáztatott filctoll (=energiaital), s négy pár
kecskeméti csípős kolbász volt. Én négy és fél liter kásásra fagyasztott
buborékmentes tonikot is vittem. Szintén csütörtökön délután készültek el a
szendvicsek. 0.65kg Pick Rákóczi csemege szalámi, 0.50kg Pick Báthory paprikás
szalámi, 1.25kg Bords Eve margarin, valamint 33 db zsemle, 30 db kifli, négy
darab félkilós szendvicskenyér, két kiló paradicsom, másfél kiló zöldpaprika,
hat db erős paprika, 15 db uborka került fogyaszthatóságra készen gyümölcsös
ládá(k)ba, s elérhető közelségbe.
Jó hangulatban telt az utazás, nem kornyadozott senki a
fáradtságtól – még előtte voltunk az egésznek. Tatabányán felvettünk még egy
muzsikust, átpakoltuk a csomagokat, hogy rendben legyen minden, lehetőség
szerint ne törjön, s ne törődjön semmi. Vittünk ugyanis magunkkal egy 47
centis, s öt darab 18 centi magas st.Flórián szobrokat,
a nagyot a 25 éves
zenekarnak, a kisebbeket a polgármesternek, a karmesternek, s még három
muzsikusnak. A szobrokhoz készültek kísérő oklevelek, azok üveg alatt várták a szállítás
végét. Arról nem is beszélve, hogy öltönytáskában is meggyűrődhetnek a fellépő
ruhák, s nem szeretek fellépés előtt nadrágot/inget vasalni, ha nem muszáj.
Hegyeshalomnál kiléptünk, aztán hajrá – útközben sztorik
garmadája, nagy nevetések, a szendvicshegy koptatása s különböző italok
fogyasztása történt. Nem utolsó sorban pihenőhelyek beiktatása, mert ahol
bevétel van, ott előbb-utóbb a kiadási oldal is jelez… Mondtam az
utastársaknak, hogy miattam nem kell megállni annyiszor, én kibírtam már
rágyújtás nélkül 16 órát egyvégtében. Amennyi söritalt ők fogyasztottak, amiatt
(is) meg kellett állni, sőt egyszer az autót is meg kellett itatni. Csurig lett
töltve.
Tizenhét és fél óra alatt érkeztünk meg a helyszínre,
kipakoltuk (aránylag) gyorsan a cuccunkat, a sofőr s a párja kis frissülés után
indultak tovább Mannheimbe.
A president orchestra öccse él kint már évtizedek
óta, hozzá mentünk. Éva, a felesége egy lavórnyi töltött káposztát készített,
rajtam kívül mindenki evett. Csak azért nem ettem, mert nyakig voltam
szendviccsel J
Rövid beszélgetés után megérkezett a vendéglátó zenekar pénztárnokának a
felesége, egyik fia s nagyobbik lánya.
Négyünknek ők adtak szállást a közeli Nordkirchen
városában. Elhelyezkedtünk, s tusolás után elvittek bennünket egy cirkuszi
sátorhoz. A sátrat
Klaus (a vendéglátó) s testvére bérelte ki négy hónapra, s
ők is üzemeltetik. Mindenféle programokat szerveztek erre a nyárra, azzal
kezdték az egészet (ahogy elmondták), hogy születésnapi összejövetelt
tartottak, sok mókás dologgal egybekötve. Klaus s testvére összesen 100 évesek,
ennek apropójára szervezték meg sok nevetéssel az ünneplést. Ehhez a cirkuszi
sátorhoz vittek bennünket. A sátor nagyságáról nem tudok számot adni, de a mi
kertünk házikóstól beleférne J Ittunk pár pohárka sört, aztán visszamentünk Klaus
házába.
Következő gondolat: nézzünk körül a városkában s igyunk valamit! Nem
azért, mert helyben nem lett volna elég sör (meg lehetett volna benne fürdeni),
de na. Fel voltunk dobódva annak ellenére is, hogy egy ilyen jókedvű utazás
kivesz az emberből egy kis erőt. A helyi szálloda bárjába mentünk, ott még
három pohár sört megittunk, majd visszamentünk. Háromnegyed kettőkor kerültem
ágyba – két muzsikus cimbora azzal viccelődött, hogy reggel mennek s két kört
futnak az edzettséget kihangsúlyozva. Nos, én fél ötkor beállítottam hozzájuk:
„Uraim, mallik a pitty, a Nap felkelt s csak arra vár hogy rácsodálkozzon a
fittségetekre” J
Hogy szépen fogalmazzak, elég gyorsan kellett az erkélyre távoznom, mert nem
díjazták az ébresztést… Forgolódtak még kicsit, aztán én is távoztam tőlük. Az
én szobatársam még húzta a lóbőrt, őt nem ébresztettem fel. A konyhába mentem s
segítettem „Taki”-nak (Klaus felesége) a reggelit előkészíteni. Ő még aznap
délelőtt ment dolgozni. Reggelire előkerültek a társak is, megfeleltünk a
reggelinek, csipegettünk jóízűen, úgy éreztem magam, mintha ezer éve a család
jó ismerőse lennék. Úgy hiszem, mindannyian így éreztük.
Kora délelőtt megérkezett a karmester úr, visszamentünk
Selmbe, felvettük a hiányzó két embert s az elnök öccsét s már száguldottunk is
Dortmundba. Folyt.köv.
Dortmund felé az úton engem elnyomott a buzgóság, így az
utastársak kaptak egy kis ízelítőt a horkolásomból – arra ébredtem, hogy
hahotáznak, s mint kiderült, rajtam. Nem baj gyerekek, az ébresztőt így is, úgy
is megkapjátok legközelebb is.
A vasútállomásnál leparkoltunk, aztán felszálltunk a
városnéző buszra.
Körbevitt bennünket városrészeken, az egész produkció 100
percnyi időt vett igénybe. Közben ékes német nyelven hallhattuk, hogy épp’
merre járunk, s mit láthatunk. Bélus fordított nekünk, érdekes volt. nem a
fordítás, hanem a látnivalók J
A városnéző túra után egy utcai árusnál „
currywuest-pommes”-t ettünk,
majd egy sörital elfogyasztása után visszatértünk
Nordkirchenbe.
Délután 15:00-re volt meghirdetve a próba kezdete, kicsit
csúsztunk – a kottákról felejtkeztek csak el. Igen jó hangulatú próba volt,
majd’ négy órát tartott. Közben – hogy ki ne száradjon a jó nép – söröket,
kólát, vizet hoztak a segítők.
Nem ittam semmit. Csak szünetben. Nem vagyok én
hozzászokva, hogy próba közben igyak, urambocsá’ rá is gyújtsak, mint a hátam
mögött ülő Wilhelm. Érdekes volt, hogy cigarettafüstöt érzek, kerestem is a
forrást, majd észrevettem, hogy Wilhelm bal kezében egy pohár sör, jobbjában
pedig a füstölgő cigi. Ölében a hangszer. Érdekesen nézhettem rá, mert csak
széttárta a karjait, s mosolygott. Én viszont nemzetközi kézjelekkel tudatosítottam,
hogy elvágom a nyakad… Vigyorgott, mint a tejbetök s megkínált egy
füstölni valóval, amit visszautasítottam.
Száz szónak is egy a vége, jó hangulatú próba volt, s egy
ilyen próbát feltétlenül kell tartani fellépés előtt, mert a zenekar három
nemzet tagjait foglalta magába. Rajtunk kívül francia muzsikusok is érkeztek,
nekik is új volt a másnap terítékre kerülő műsor. Gond nem volt, falkában
(=együtt) az apró hibák nem annyira észrevehetők.
A próba után még volt örömzenélés, evészet, ivászat.
De csak
sört fogyasztottunk, legalábbis mi csak sört. Ha jobban belegondolok, akkor
életemben összesen nem ettem meg annyi pizzát, mint aznap késő délután/kora
este. Kis túlzás van a dologban, de elmondhatom, hogy összesen tizenegy(!)
szelet pizzát ettem. Olyan pizzát, amin paradicsomszármazék egyáltalán nem
volt. Lehet, azért ízlett ennyire, vagy kihegyezte a belsőmet a folyamatos
sörivás? (Mint tudjuk, a sör önmagában nem számít alkoholnak)
A pizzáról dióhéjban: a tésztája a fél centi vastagságot sem
érte el, olyan vékony volt, mint egy vastagabb tiroli rétes. No, erre került
valami „izébigyó” amire nem tudtam rájönni, hogy micsoda. Megkérdeztem, szóból
ért az ember. Mivel túró nincs arrafelé, ezért friss sajtot kevernek el
valamivel, ami legjobban az édes savóra emlékeztet, szóval ezzel a masszával
bekenik a tésztát, tesznek rá bőven negyedelt, fonnyasztott vöröshagymát, arra
olyan darált húst, amilyen a wurst-ban van, majd jön a tetejére a kötelező
reszelt sajt. Különböző sajtot vagy egyedül, vagy keverve, mindegy. Nekem
nagyon ízlett. A pontos receptet is elkértem, még nem érkezett meg, de –
sokszor emlegetem – jó dologra érdemes várni.
Szombat este is elmentünk még sört inni az előző nap
felfedezett ivóhelyre, útközben benéztünk egy török étterembe, de percek múlva
zártak, így csak egy pohár sört fogyasztottunk ott, majd továbbálltunk. Miután
visszatértünk, én azért csak megszokásból ettem egy kis csípős kolbászt
lefekvés előtt. Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése