Szerdán reggel nagy vígan felszálltam a 05:55-ös buszra, az úgyis a vasútállomásra megy, jegy a zsebben, két táska nálam, sok cuccot nem vittem. Villámlátogatás volt tervezve, az is lett belőle. Beért a busz az indítóba, leszállt mindenki csak a sofőr maradt s én. Hátraszól a vezető, hogy nem megy tovább. Kérdem: miért nem? Mert ez a busz már nem megy a vasútállomásra. Megváltozott a menetrend. Na, paff. Irány a taxiállomás, egy ötösért meg is tette velem az utat. A taxisnak sikerült kifizetnem az IC-pótjegy árát. Előző nap ugyanis közölte a jegyeladó, hogy minden hónap első szerdáján nem kell fizetni IC-pótdíjat. Beértünk Miskolcra, kicsit késett de nem vészes. Mert késett a Hernád IC is, Kassáról jövet. Azért szeretek a Hernád-dal menni, mert nem kell átszállni Bp-en másikra, elsuhan Pécsre egyenesen. Majd onnan tovább Szarajevóba, de oda egyelőre nem szándékozok menni.
12:40 körül meg is érkeztem Pécsre, ellibbenek a szokásos szállodába, majd a már ismerős portás mondja, hogy az elnöki lakosztály foglalt, de sima szobát sem tud adni, úgy tele vannak. Először azt hittem viccel. De nem. Jól kezdődik.
Volt még idő a kezdésig, így aztán telefonvégre kaptam egy hölgyet aki nem egészen tíz perc alatt leért a vasútállomásra, autóba bepakolás, felmentünk a Szántó koleszhez, kifizettem a sporttársi árat a belvárosi apartmanért. Nagyszerű helyen, nagyon jó szállás. Ha június elején ismét megyek - de több napra - , akkor is ide fogok menni. Valamivel drágább mint az eddigi elnöki lakosztály, de annyival jobb is.
Arról nem is beszélve, hogy lusta is vagyok, és a kényelmet sem vetem meg. Persze szeretek jókat enni – inni is, ha napjában ötször jóllakatnak, azt is elviselem. Ha kétnaponta kapok egy szalmakosarat – mint a púpos teve - , azzal is elvagyok. Nem vagyok válogatós mint a sváb tehén… (Ezt a sváb tehenest nem én találtam ki, kedves ismerősöm említette. Én viszont megemlítettem neki, hogy ezt fel fogom használni alkalomadtán az egyik bejegyzésben.)
Egyik lényeges dolog megvan, irány a Váradi utca. Először – ha már ki van pakolva – az Antikvárium. Persze nem tudtam otthagyni egy könyvet, azzal gazdagabban mentem tovább a főpróbára.
Neu. Karesz már ott volt, lassan jöttek a muzsikusok is, idő volt még bőven a kezdésig. Pár mondatot sikerült beszélnem a zenészekkel, aztán elkezdték a főpróbát. Szinte végigborzongtam jó értelemben az egész próbát, pedig nem tartott kevés ideig. De azért mentem, hogy végighallgassam/nézzem az egészet. Minden alkalommal nagyszerű élmény őket hallani. A műsorból nem minden darabot hallottam (vagy játszottam) eddig. Az egyik szerző Cesarini, az ő Alpesi nótája, jajajj… Nem véletlenül az eleje „hajaz” R.Strauss Alpesi szimfónia kezdéséhez. Feladja a leckét a muzsikusoknak. Kivétel nélkül mindenkinek. Kis rábeszéléssel Karesztől kértem egy partitúra fénymásolatot, ígéretet is kaptam hogy lesz belőle egy példányom nekem is. Mi nem tudjuk eljátszani, az a veszély nem fenyeget. De szeretnék kicsit „belemászni” a kottába. Pufi-nak átadtam a zenekari szólamokat, a törzsanyagot, és a másolatot is megkapta, kívánok nekik hozzá erőt. Nem annyira könnyű a darab, de ugye feladat elé kell állítani a zenészeket, mert ha le tudnák blattolni, soha senki nem gyakorolna. Persze ez is sántít valahol, de mindegy. A próba vége felé megérkezett a kórus is, s a már sokszor játszott „Moment for Morricone” (Johan de Meij hangszerelése) slágert közös produkcióban hallottam. Jó. Kicsit bővebben: nagyon jó!
De egyszer minden véget ér, a próbának is vége lett, majd elköszöntem a zenészektől. Ők mondták, hogy majd koncerten találkozunk, de óóó fájdalom. Azon nem tudtam részt venni. Azért mentem a főpróbára. Mert a mai sztrájk miatt haza kellett érnem, holnap reggel indulunk dudálni a helyi csapattal a megyei tűzoltónapra.
Köszönöm a türelmet. 21:25
