majorette

Tegnap szombat lévén oly' annyira rövidre sikerült a bejegyzés, hogy el is maradt. A vonulásos művészetet kipipáltuk a kettes fokozatú hőségriadóval együtt. Mindig sikerül beleszaladni valami hasonló helyzetbe. A szervezők megkapták tőlem a fekete pontjukat, velük is beszélnem kell. A majorett-es kislányok toporogtak előttünk, annyi a változás a tavalyihoz képest, hogy most nem állnak le az út közepén forgolódni. De menni még mindig nem sikerült megtanulniuk, avagy a felkészítő nem veszi a fáradtságot hogy elmondja hogyan is kell zenére menni. Ilyen alkalmakkor (is) mindig bal lábra kell hogy essen az ütem első fele - "lépjen a nagydobra!" - tehát jobb lábra a második fele. Amikor ez pont fordítva van, hogy az ütem első fele a jobb lábra esik, a bal az ütem második felére, az nem ez a műfaj. Azt a színházak deszkáin és időnként a tévében láthatják. Namármost ha utcán kell menni - csődítő jelleggel - az nem színpad, még ha fellépés jellege is van a dolognak. A másik. Haladni csak akkor lehet, ha nem helyben topognak. Nálam a helyben topogás az, amikor egyik lábát teszi a másik után, s a megtett távolság nem éri el a talp hosszúságának kétszeresét. Tegnap este azért még sikerült megkoronázni a napot Verdi: Nabucco című négyfelvonásos opera 1968-as Operaházi közvetítés újra sugárzásával. A karmester Lukács Ervin volt. Verdi a Nabuccót 28 évesen három hónap alatt írta. 1842. március 9-én volt a mű bemutatója, és Itália az opera új hősévé avatta Verdit. Kis adalék: akkoriban Itáliában évente 40(!) operát mutattak be. Ha beszámítom a 12 hetes nyári szünetet, akkor ez hetente egy. Jesszus. Köszönöm a türelmet. 20:00