kipipáltuk

Yo, yo, yo... Igen, megvolt. Kipipáltuk közös erővel a 13-i művészetet. Jól éreztük magunkat, pár embert ismét sikerült megnyerni a fúvós muzsikának. Régen volt ennyi közönség egyszerre az "Olvasó" színháztermében. Sok munka volt benne, a következőkben sem lesz kevesebb, de ezért érdemes csinálni. Nem éreztem csak egy kis drukkot az elején, de mikor elkezdtük a Himnuszokat játszani, az első ütem megszólalása után olyan belső remegésem volt, azt hittem lefordulok a dobogóról... Reméltem hogy senki nem veszi észre. Nem tette szóvá senki, én pedig nem híreskedtem vele. Kevesebb ideig tartott a "köcsögök" kiosztása mint amire számítottam, a közönség sem türelmetlenkedett nagyon. Kurtítottam a műsoron, két darab kivételével azért sikerült végigfújni a tervezetteket. Amit a közönségtől kaptunk, nagyszerű érzés volt. Kevésszer adatott meg az eddigi pályám során hogy a közönség felállva ütemes tapssal jutalmazta az előadókat. Mosolygott mindenki, s ezt nagyszerű dolognak tartottam akkor és ott, de azóta is. Szerencsére voltak emberek hivatalból is - a városi tévé, s még páran - akik felvették az egész műsort. Nagyon szeretném látni az elkészült anyagot adásba kerülés előtt. Már csak azért is, mert a koncertet beharangozó reklámfilmet sikerült elbaszarintaniuk: szól a Régi cseh polka a bejátszáson, én pedig éppen a New York, New York-ot integetem a csapatnak. Na, ez így elég érdekes, bár amikor láttam, rögtön a tévések telefonszáma után kezdtem kutakodni. Szerencséjükre nem találtam meg, s mire találkoztam velük, a naggya mondatok szelidültek, ám a mondandóm nem lett kevesebb. A vendég zenészek is időben megérkeztek, a németek egy nappal korábban jöttek, így a regenerálódás sem okozott problémát. A fogadás is nagyszerűen sikerült, volt elég enni-, s innivaló. A nagy tortát velem akarták felvágatni, ám éppen D.L.-val beszélgettem s rácsűröltem a feladatot. Szokásomat nem rúgtam fel, nem ettem egy falatot sem, ám én is éltem a legális tudatmódosító szerekkel. Nem annyira mint az egyik kedves zenész kolléga akit a próbaterem parkettáján alva találták s kerülgettek a tőle csak éppen kevesebbet fogyasztók. Elfáradt - van ilyen. Gond egy szál se'. Másik zenész kollega le is fényképezte, szigorúan belső használatra :) A művház zárása után még a németekkel elmentünk beszélgetni, meg még egy kis sört inni, így elég hosszúra is sikeredett a nap. Vasárnap azonban sikerült hazajutni, semmi utórezgése nem volt, nem töltöttem rá ébredés után, nem volt kettő fejem - a nagyobbik belül, és három majom sem vitázott egy széken a fejemben. Egy kissé tompább voltam a megszokottnál, de jöttek a telefonok, s jó volt hallani amiket mondtak. Ma a proszekturára megyek, lerámolom a színpadot. Kár lett volna még szombaton este ezzel foglalkozni. Megköszöntem mindenkinek aki valamilyen módon részese volt a produkciónak, természetesen a szurkolóknak is. Köszönöm a türelmet. 06:35