ilyen is van

Múlt héten megkezdődött Bayreuth-ból az idei közvetítés sorozat. Minden évben várom ezt a pár napot, ilyenkor (ismét) telítődik az ember. Persze nem mindenki kedveli Wagner mester muzsikáját, de én az „elvetemültek” csapatába tartozom : ) Kedvelem ezt a muzsikát is. Sajnos még eddigi éltemben nem adatott meg, hogy a helyszínen füleljem ezeket a kedvenceket. De az élő közvetítéseknek is van varázsa. Az is, hogy 15:55-kor kezdődik a közvetítés, és a szünetekkel együtt tart 22:00-ig, vagy kicsivel tovább. Ez mindig attól függ, hogy milyen hosszú az adott zenedráma. Mert Wagner zenedrámát írt, nem operát. Egyébként meg mindegy minek nevezik. Opera, vagy zenedráma? Majd a zenetörténészek elvitatkoznak rajta. Itt is a végeredmény a fontos – és a produkció. Végeredménye az lett a megmaradt őszibarackfáknak, hogy ápolgatjuk, permetezzük őket. S mindig van miért aggódni. Lesz fagy tavasszal, ami elviszi a virágot, gombabetegségek, levélkártevők, s az összes ingyom bingyom. A törődést jobban megkívánja, mint pl. a naspolya. De törődhetünk mi vele, amikor tegnapra szinte az összes barackunkat elvitte egy olyan társaság, akik csak az aratást ismerik. Azannyukúristenit! Akadjon meg a torkukon s fulladjanak meg! Nem tudom mivel lehetne megvédeni a még ezután érő szilvát, körtét, szőlőt. Állandóan nem tudok a kertben lenni. S a szomszédok sincsenek mindig kint. A nagyothalló szomszédhoz idén már nyolcszor törtek be. Egyik alkalommal elvitték a hűtőből a szalonnát, kolbászt, a polcról egy megkezdett kilós kristálycukrot, egy fél csomag kávét. De otthagyták a tévét, CD lejátszót. Mondtam neki, hogy oltson be egy pár füstölt kolbászt, legközelebb nem viszik el. Be is oltotta. Az biztos, hogy nem a helyszínen fogyasztották el, mert ha összefossa magát, annak látható nyomai maradnak. Azok pedig nem voltak. Azóta nem viszik el a kaját. A pincébe próbáltak bemenni, de olyan zárral vannak ellátva, amihez még kulcs sem kell. Egyszerű, de nagyszerű. Ám eszükbe sem jut a titok s a pince nyitja… Most az őszibarack van terítéken. Ha idegeskedek rajta, akkor sem tudok mit csinálni. S ez bosszantó. 1963. július 29-én hajnalban pedig megszületett a kis saint-moty. Azóta már nyugdíjas, s nem is olyan kicsi. Optimista, nem hiszi (csak néha) hogy a világ csúnya. Vannak hibái természetesen. Soha nem volt normális, esetleg csak értelmes. Azok közé az emberek közé tartozik, akik azt csinálják, amit szeretnek. Azt viszont állandóan. Köszönöm a türelmet. 22:02