"hol fehér asztal marasztal, kupát és serleget" (Szilágyi György)

Nem szándékozom bezárni a saint-moty blogot. Régóta nem jártam erre, nem tudom mikor jövök újra. Túl sok minden összeszaladt az utóbbi időben. Mióta elkezdtem bejegyzéseket írni, azóta az alább következő írás a leghosszabb amit elkövettem. Nem egy happy olvasmány, nem is tanulságos, de nem tudok szépíteni rajta. Jelenleg. A harag erő nélkül mit sem ér. Káromkodni pedig önállóan is tudok. Nem nagy dicsőség. Tehát akinek van ideje, olvassa. Nem kell feltétlenül egyet érteni a leírtakkal. Végül is ez a blog, ún. ego-blognak indult. De nem tudok elvonatkoztatni attól, ami foglalkoztat. Még egy egyszerű dolog: nem akarok megfelelni senkinek, főleg nem a mindennapi politikának. Az elején írtam, hogy nem akarok az "aranyhármassal" foglalkozni, írni róla. Ezt a nem szabályt most sikerült felrúgnom. Kívánok minden erre járó olvasónak minden jót, vigyázzatok magatokra s egymásra! Majd jövök valamikor. Hogy mikor? Türelem, tornaterem. Majd.

2012. 12. 10.

Nem is tudom, hol kezdjem. Vagy hol folytassam. „Sokfelé szaggatott agyam” (á la Karinthy Ferenc) zsong. Nem annyira jótékony zsongás, próbálok valami olyasmit kitalálni, hogyan fogjuk átvészelni az előttünk álló időszakot. Mert abban is biztos vagyok, hogy ha másmilyen kormány lesz hatalmon, nekünk akkor sem lesz sokkal könnyebb.

S még csak telhetetlennek sem mondanám magam. Mer’ ugye a mondás szerint nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki elégedett azzal, ami van.

Hogy miről is van szó? Amiről előző bejegyzésben írtam, vagyis csak utaltam rá. A nem jó hírekre. Természetesen az anyagiakról van szó. Mi másról?

Kezdem Noé bárkájától: ennek a zenekarnak a jogelődjét 1895-ben alapították. Jöhetett itt bármilyen rendszer, a zenekar működött. Aztán jött a módszerváltás, bebuktak a bányák, bebukott a vaskohászat, s nem szépen s nem lassan, de fenntartó hiányában sorra megszűntek a zenekarok. Természetesen az elvándorlás is besegített, mert akinek volt lehetősége, az továbbállt. A Művelődési házak évtizedek óta „forráshiánnyal” küzdenek, ők nem tudják finanszírozni egy-egy fúvószenekar fennmaradását.

Harminc kilométeres körben nyolc felnőtt zenekar működött, s mellettük voltak még az úttörőzenekarok, ifjúsági zenekarok. (Igaz, nem voltunk szabadok. Mondják páran, akik a „párt faszán nőttek fel” - idézni csak pontosan, szó szerint - s nem zavarja őket a köpönyeg forgatása) Jelenleg nem harminc kilométeres körben, hanem negyven kilométeres körben mi vagyunk egyedül. Egyedül maradtunk. Ha már csinálunk valamit, próbáljuk meg a lehető legjobban. Ám pár apróságot nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Olyan apróságokat, mint pl. az életkor előrehaladása. A zenekar legkorosabbja 79 éves, aki utána következik korban, ő 77 éves. 35 éve elmúlt, hogy bekerültem a zenakarba. Amikor én voltam a legkisebb a csapatban, ők akkor voltak a csúcson. Fizikailag sem könnyű egy bizonyos kor után fújni, ezt mindenki tudja – már aki fúvós. Nem fogok életkori sajátosságokról írni, legyen elég ez egyelőre, hogy ha az évek számát tekintjük, nem vagyunk versenyképesek.

Ám annak ellenére sem fogjuk abbahagyni, hogy nem vagyunk versenyképesek.

„Finggal nem lehet tojást festeni” – vagyis lehet, csak nem tartósan.

Jó lenne valahogy kiszámíthatóvá tenni a jövőt. S a múltat. Mert ebben a fülkeforradalmasított izében már az sem igaz, ami elmúlt. Mondják ezt úton, útfélen. Nos, hadd mondják. Akkor sem fogok tapsolni nekik. Sem a jelenleg hatalmat bitorlóknak, sem az önkéntes szittyamagyarbőgatyás „tekintetes” uraknak. Akik – maguk szerint, mint a Pápa – tévedhetetlenek. Én sem vagyok tévedhetetlen, bármekkora is az eszem (tokja).

2000-ben – az akkori képviselők – a város zenekarának nevezték ki a csapatot. Ami azzal is járt, hogy a költségvetésből mindig csepegtettek valamennyit a zenekarnak. Mert városi ünnepség nem lehet zenekar nélkül. A zenészeket viszont ki kell fizetni. Nem kell horribilis tiszteletdíjakkal számolni, ezt szeretném leszögezni.

   

Hogy mennyire kerültünk rosszabb helyzetbe? Egy pár adat. Négy évvel ezelőtt – amikor még benne voltunk a kosárban – az egyesület éves kerete 1.730.000 HUF volt. Mindenestül. Azért ehhez hozzáteszem, hogy az egyesületünk nem csak a zenekart foglalja magába, hanem négy önkéntes tűzoltó csapatot is. Az egyesület taglétszáma 75 fő, évek óta. Ebből 29 ember zenekari tag. Aztán valahogy kikerültünk a kosárból. Helyette – mármint a városi központi költségvetésből kapott anyagiak helyett – lehet pályázni minden évben. Az ún. civil keretösszegre. A keretösszeg határa öt millió forint. Egy szavunk sem lehet(ne), idén ebből a keretből 800.000 HUF landolt az egyesületnél. Ami működésre kevés, éhen halni sok.

Nos, a hírek szerint jövőre megszűnik a civil alap ötmillió forintos keretösszege. Jövőre nulla (!) forint lesz.

Éppen ezért (is), megkértem a polgármesteri hivatalt, hogy adják ki részemre a 2000-es jegyzőkönyvet, amiben a város zenekara lettünk. S kutakodjanak egy másik képviselő testületi jegyzőkönyv után, ami megszavazta, hogy kikerüljünk a rendszerből. Előbbre nem leszünk vele, de talán kiderül, kinek, kiknek voltunk az útjában. Egy ún. álmos kisváros lett ez a város a módszerváltás után, a lélekszám majd’ 20.000 fővel csökkent. Az árnyékos oldalról nem írok, mert akkor nem fejezem be ezt a bejegyzést sosem.

Hogy kire lehet számítani abban, hogy együtt maradjunk minden nehézség ellenére is? Elsősorban magunkra. Csakhogy ez kevésnek tűnik jelenleg.

Évente két fellépést csinálunk „ingyen” – a Magyar Kultúra napi rendezvényt s az év végi Karácsonyi koncertet, amit a műv.ház szervez a város lakóinak. Ekkor fellépési lehetőséget kap minden amatőr csoport (kórus, balettosok, zenés színház, modern táncosok, s a nyugdíjas klub énekesei, stb.) Azért van az „ingyen” idézőjelben, mert eddig mindig tartalékoltunk egy keveset az év végére. Jelenleg ez a tartalékolás elmaradt. Felajánlottam egy koccintás erejéig némi háziszőttest, egyelőre nem mondom el a zenekarnak, hogy mi vár ránk.

2012. 12. 11.

Több ötlet is forgolódik a fejemben. Az egyik ezek közül az, hogy lépjünk ki az egyesületből. Mindannyian. Mármint a zenekar. S alakítsunk mi egy mindenkitől különálló egyesületet. Egy zenekari társulást. Gőzöm sincs milyen lehetőségek vannak, s ez gondolom nem annyira egyszerű, hogy „köszönjük, ennyi volt, kilépünk”.

Hogy miért nem egyszerű? Mert én kapásból bepánikolok, ha nem látok előre. Azért szeretek tervezni előre. Jó előre. Tehát, egy rakás jogi herce-hurca, amit nekünk kellene finanszírozni – hacsak nem találok valakit, aki segít ebben, akkor ez hónapokig is el tud húzódni. Namármost. Ki finanszírozza ezt az egészet? Tkp. az ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni a zenekar érdekében, de van egy értékrendem, amit nem vagyok hajlandó feladni. A zenekar érdekében sem! Lehet, hogy ezt így kimondani nem szerencsés, de nem is hirdetem fennhangon.

A hétköznapokat kell felvállalni. Mindenestül. Régóta emlegetem – talán túlságosan sokszor is - , hogy nem vagyok normális.

Na, vissza az ötleteléshez. Tehát, tegyük fel, sikerül kilépni az egyesületből, s létrehozunk egy hagyományőrző fúvószenekart „trottyosok” fedőnévvel. Alakuló ülés, jegyzőkönyv, hitelesítők, cégbíróság, stb., stb.

Jó lenne tudni, hogyan menekíthető meg a hangszerállomány, s a kottatár. Ez lehet az alaptőkéje a csapatnak. Aztán érdekel olyan dolog is, hogy a jelenlegi zenekari ruha kinek a tulajdonában van. Hol szerepel (ha szerepel egyáltalán) leltárban? A ruha egyébként is egy sarkalatos kérdés, időnként pár városi képviselő példálózik is azzal, hogy „ezt a rendezvényt nektek ingyen kéne csinálni, mert a város pénzéből lett négy éve a zenekar kistafírungozva”.

Na, itt álljunk meg egy hangyányi pillanatra! Négy évvel ezelőtt az akkori polgármester szóvá tette, hogy milyen viseltes ruhában jelenik meg a zenekar egy-egy városi rendezvényen. Milyenben, milyenben? Amilyen van. „Uraságoktól levetett, de még jó állapotban” lévő. Summa, summárum, a régi tűo. egyenruha nem egy nagyszerű s kényelmes viselet, de ha csak ilyen van/volt, akkor nincs választási lehetőség. Az akkori polgármester kiadta a jelszót, nézzünk körül, milyen ruhát mennyiből lehet beszerezni, s ő azt a polgármesteri keretéből kifizeti. Ha már a város zenekara, akkor legyen új ruha. Mindezt a független helyettese koordinálta, mert akkor az egyesület elnöke ő volt. Mármint az alpolgármester.

A vége az lett, hogy kapott a zenekar 35 darab vadonatúj tűzoltó egyenruhát. Nadrág, ing, nyakkendő, zakó, felöltő, tányérsapka (nem sikerült a tányérsapkáról lebeszélni őket:/). Mindez került 3.5 millió forintba. A polgármester, ígéretéhez híven ki is egyenlítette a számlát a polg.mesteri keretéből. Na, ezek után nekem egyik képviselő se jöjjön azzal a szöveggel, hogy ők vették! Az egyértelmű, hogy ha kilépünk az egyesületből, akkor nem hordhatjuk az egyenruhát. Na, de az egyenruha csak addig egyenruha, amíg rajta vannak a különböző jelzések. S akkor mi van, ha megszabadítjuk a jelzésektől (magyarán: átgombozzuk)? Akkor lesz a zenekarnak egy fekete nadrág+galambszürke zakó, szürke felöltővel. A tányérsapkát pedig elfelejtjük örökre :D

Mi történik akkor, ha kiderül: a ruha az egyesület tulajdona, nálunk csak használati jogon van? Akkor az lesz, mint pár zenekarnál a módszerváltás után. Mindenkinek akad sötét színű nadrágja, cipője, s fehér ingje. A polgármester által vásárolt öltözet pedig az egyesület raktárában fog megrohadni :/

Kétségem sincs a felől, hogy betartanak nekünk, ha erre az útra lépünk.

2012. 12. 12.

Van még ötletem. Maradunk az egyesületben, ahogy eddig. S minden városi rendezvényt megcsinálunk. Amit előre kifizetnek! Nem utólag, ígéretekkel tele a padlás.

Így viszont nem tudnak azzal visszaélni egyesek, hogy „de hát ez kiemelt városi rendezvény, miért fizetnénk?” Hogy miért? Mert csak.

Borzasztóan tud zavarni, amikor arra hívják fel a figyelmemet, hogy mi ezt szeretjük csinálni, s ha nem szeretnénk, akkor a mi zenekarunk is régen a süllyesztőben lenne.

Na, idefigyelj kispajtás! Ha rajtatok múlt volna, már régen nem lenne zenekar! Csakhogy a zenekarnak van egy elnöke, aki nem hagyta elsikkadni az embereket, lótott-futott, mint egér az orgonában, intézte a próbatermeket, a próbákat, az anyagiakat, mindent, ami egy zenekarhoz hozzátartozik. Mert ugye senki nem gondolja azt, hogy úgy kezdődik egy fellépés, hogy a kottaállvány a kottával magától felsétál a színpadra, a zenészek megjelennek s elfújják első látásra?!

Nem mellékesen pedig meg kell említeni, hogy a művháznak volt egy olyan vezetése régen, akik minden további nélkül eladták a zenekari hangszereket, kottatárastul, mindenestül… Ezt felső beleegyezés nélkül nemigen tehették meg! Azokat a hangszereket/kottákat nem adták el, amik a zenészeknél voltak. Aha, privatizáció… Hogyne.

Azt is tudom hallomásból, hogy mennyit kaptak érte – nem, nem felfüggesztve… Négy millió forintot. S azt is tudom, kitől – neki viszont soha nem tudjuk eléggé megköszönni, hogy amikor a művházat felújították ( a városit), s a zenekar visszakerült a régi – új helyére, akkor a szomszéd település polgármestere – mert Ő volt, aki annak idején megvásárolta - , egy fillér ellenszolgáltatás nélkül visszaadta, amiért kifizetett tizenéve' négy millát. Na, ez a nem mindegy. Ilyen EMBER (igen, csupa nagybetűvel) nem sok van. Sőt!  

Nem tudom a megoldást, gőzöm sincs hogyan tovább. Egyet tudok: ami rajtam múlik, azt eddig is megtettem, s ez ezután sem lesz másként. Igen, tudom. A pálca nem szólal meg!

De nekem erre a csapatra is mindig lesz időm. Remélem erőm is.

Köszönöm a türelmet.

2012.10.29.10:00 kilátás az elefántcsonttornyom ablakából DK felé

libapacal :)

Megpróbálok törleszteni. Elsősorban magam felé - elvégre ez egy ego-blog még akkor is ha királyi többesben fogalmazok időnként - , másodsorban az esetlegesen vagy direkt erre járóknak. Nem rövid a mostani bejegyzés.

Szeptember elsején vendégszerepelni voltunk egy – nekünk eddig – ismeretlen helyen. Semmi információm nem volt a helyszínről, aki ajánlott bennünket, az nem más, mint a csapat első trombitása. Kicsi a világ, s az információ is remek dolog. Azzal kezdődött, hogy a srác szólt, miszerint feléjük nagy hagyománya van egy nyár végi rendezvénynek s a szervező felkérte, hogy fújjon – ő viszont a szervezőnek elmondta, hogy egy ideje nálunk játszik. Ebből a diskurzusból lett végül a felkérés. Felhívtam az illetékes fő szervezőt, s elmondtam mit tudunk játszani. Milyen kívánsága van, mi is ez a rendezvény? Azonnal megtaláltuk a közös hangot, s nem csak azért mert majd’ egyidősek vagyunk.

Elmondta, hogy milyen is ez a rendezvény, hogyan zajlik évek óta, s ha meg tudunk egyezni a piszkos anyagiakat tekintve is, akkor hajrá! A zenekar tiszteletdíja felett megajánlott egy vendéglátást is (ez soha nem része az egyezségnek), s a helyi borkóstolást is. Ilyen kedves invitálásnak nem lehet ellentmondani, tehát elsején mentünk. Odaértünk időben, megtettük, amire felkértek bennünket. Jövőre is várnak bennünket – s ez egy igen jó visszajelzés nekünk. Lehetett volna hűvösebb is, de hogy ki ne száradjunk, csapolták a hűvös söröket számolatlanul. Nem volt gond, lement a koncert, ahogy illik. Ebéd után megkerestük az elnökkel s a helyi sráccal a szervezőt – neki ugyanis ilyenkor rengeteg vendége van, azt láttuk is. Megkóstoltatta velünk a borát, ittunk egy-egy pohár fehéret s vöröset, majd egy pillanatra eltűnt. Kisvártatva előkerült s megfejelte a zenekar tiszteletdíját – mielőtt elmegyünk, igyunk meg még egy italt, a buszra felkerült plusz egy láda sör, s mivel nagyon meleg van, útközben is ihatunk, de nem saját zsebből, hanem rátett még egy ötöst… Hmm… Teljesen el lettünk kényeztetve! Elszoktunk mi már attól, hogy embernek nézik a muzsikust.

Nyolcadikán is volt egy szereplésünk. Jövőre másképp’ csináljuk s akkor jön majd a meglepetés a szervezőknek. Nem vagyok hajlandó elfelejteni, hogy minden alkalommal próbálkoznak csőbe húzni. Megelőzöm őket, s akkor majd kapaszkodhatnak erősen. Ők – a szervezők – bevetnek mindent, úm. érzelmi zsarolás, fenyegetőzés, de még véletlenül sem jut eszükbe a varázsszó. Ezek az emberek – tisztelet a kevés kivételnek – nem ismernek mást, mint az „én-enyém-nekem” hármast :/ Valahol sajnálom is őket. De annyira azért nem, hogy varázsszó nélkül az ő két szép szemükért, stb. Nem folytatom, túl vagyunk rajta, oszt’jónapot.

Az utánpótlással kapcsolatban: nem feszítette szét a próbatermet a jelentkezők garmadája. Négy (!) gyerek jött el a kísérőikkel együtt a meghirdetett jelentkezésre. De azért sem adom fel! Egyik szomszédos településről jött visszajelzés, hogy hat aprónép lenne, ezen a héten pontot kell tenni a végére, s október első vasárnapján megindul ez is. Minden kezdet nehéz, azért sejtettem, hogy ez nem egy menő-sztárcsináló szakkör, de mint mondtam: nem adom fel! Csakazértsem! Mint ahogy tegnap is csak kilencen voltunk a próbán… Ám, ha azt mondom a megjelent kilenc embernek, hogy dudáljunk egyet s menjünk haza, akkor velük cseszek ki. Jó, tudom, hogy őszies az idő, szüret van, betakarítás van, miegyéb van. Nem is duzzogtam, belenéztünk pár új nótába, de nem a karácsonyiakba. Majd ha leszünk legalább 12-en velem együtt. J Ha már annyit dolgoztam vele.

Azért ha lassacskán is, de haladnak a dolgaim/dolgaink. Jövőre a zenekar az ötvenötödik születésnapját fogja ünnepelni. Szerintem időben kezdtem el a szervezést, s ennek eredményeképpen van egy elvi megállapodás kedvenc itthoni fúvózenekarom vezetőivel, jelen esetben a karmester úrral s a zenekari elnökkel. Nem utolsó sorban az egész ünnepség szervezésében partner a művház vezetése, s aki a zenekarunkkal foglalkozik – Lajosmenedzser J

2013 november első vagy második szombatján tartjuk a „bulit” ahol elsőként mi lépünk fel – a szokásos szövegelés sem marad el - , szünet után pedig a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar kápráztat majd el bennünket, s a közönséget. S ennek nagyon-nagyon örülök!

A koncert utánra szervezzük az „eszem-iszom, dínom-dánom”-ot, amin részt vesz mindkét zenekar s akik majd kiérdemlik. Sok meló lesz még ezzel a rendezvénnyel, nem utolsó sorban a koncert anyagát is ki kell találni. Halovány gőzöm azért van arról, mit kellene játszani, de ezen még ráérek majd a karácsonyi koncert után gondolkodni. Ami nagyobb dobás van előttem/előttünk, az egy városi ünnepség a jövő hónapban, még azt megelőzően – ha megjön a meghívó levél – 12-én átlépünk a határon egy nemzetközi vásárra térzenét adni. S lesz még a karácsonyi koncert, amit a művház szervez évek óta a város közönségének. Belépés ingyenes, mint mindig.

A politika minden napos szarpaszírozásáról most sem akarok írni – nagyon fel tudom magam bosszantani, s az nem tesz jót sem nekem, sem a szeretetteimnek. Pont.

Szombaton ún. szüret volt nálunk a kertben. A szüret évek óta úgy zajlik, hogy augusztus közepe táján elkezdjük behordani a szőlőt – általában minden másnap egy fonott kosárral, ami hat és fél, hét kiló szőlőt jelent alkalmanként. Csak ennivaló csemegeszőlőink vannak, különböző fajták. Ha a fürt legalsó szeme jó ízű, akkor azt a fürtöt le lehet szedni, mindegyik szem jó rajta. No, hát amikor már megfogyatkozik a leszedhető mennyiség, akkorra összehozunk egy „szüretet”. Amire én szoktam főzni. Idén sem volt ez másképpen.

Csak a kaja volt más, mint az előző években. A kaja neve: „Hársas-alja hegyi libapacal vadasan, rizi-bizivel”

Azért „Hársas-alja”, mert az a neve a hegynek, ahol a kert van, s azért libapacal, mert jól hangzik J

Hozzávalók pár személyre: 2.70kg libazúza, a hozzávaló disznózsírral, vöröshagymával, tejföllel, mustárral, különleges fűszer nincs benne, a vadas ízt a vadas-rafinéria zacskós izébigyóval sikerült elkészíteni. Ez megkönnyítette a dolgomat. De talán egyszer majd sikerül igazi vadast is készítenem. A rizi-bizi pedig azért készült, mert nem sikerült felhajtanom a zöld színű zöldbabot, amivel legutóbb készült… Maradt a zöldborsós-répás rizs, s így sem volt rossz. Szívesen megettük volna zsemlegombóccal, vagy knédlivel, de sajnos nekem még nem sikerült jót alkotnom, tehát maradt ez a változat.

No még egyet: akinek van ideje, fülelje végig ezt a szépséget: 

Köszönöm a türelmet. 19:51

zajlik 01.

Minden nappal közelebb vagyok valaminek a végéhez, vagy éppen kezdődik valami. Nincs megállás, de nem pörgök annyira. Augusztus második felére besűrűsödött a program, én is „elkentem a szemem alját” néhányszor, de külsérelmi nyomok nincsenek, csak a lelkem fáj picivel jobban.

Volt ebben az időszakban izgulni való is, aztán bejátszott az a bizonyos „a barátaimtól ments meg uram, az ellenségeimmel magam is elbánok” feeling.

Zenekari találkozón is voltam, jó volt találkozni évek, néha évtizedek óta nem látott muzsikusokkal. Üröm az örömben, hogy rövid volt a találkozó, egy délután s este lezavarták/lezavartuk ami cca. húsz évvel ezelőtt három-négy napig tartott. Hiába, a pénz nagy úr, a hiánya pedig nagy űr még akkor is, ha vannak támogatók.

Azt veszem észre, hogy valamilyen szinten mindenki siet. Ez az azonnalmárisderögtön tempó nem tesz jót nekem sem. S elfáradok a magyarázkodáson. Amikor próbálom elmondani a rendelkezésemre álló infót, az kevés. De ha nem tudok többet, mint amennyit, mi alapján tudnék többet mondani?! S vannak még a nagyon okos emberek, akik próbálkoznak – persze, ún. hatalmi szóval. Na, ezt nem viselem el. Nyűgös vagyok én is. A mindennapi szarpaszírozás kezd leperegni rólam, a politikát megpróbálom mellőzni, hozzáteszem, nem sok sikerrel…

Na szóval, elmentünk a bányászzenekari találkozóra, a szervező srác emlékezett a csapatra, még régről. Igaz, volt a környéken sok zenekar, ami sajnálatos módon megszűnt, mikor a bányákat bezárták – az emlékük azonban nem múlt el nyomtalanul. Cca. harminc kilométeres körben volt hét zenekar, jelenleg mi vagyunk, akik még működnek. Az idősebbek (tőlem idősebbek) nosztalgiával gondolnak azokra az időkre, én még akkor gyerek voltam, vagy az sem. De ’75-ben én voltam a legfiatalabb a zenekarban, nagyon sok sztorit hallottam, némelynek részese is lehettem. Utolsóként léptünk színpadra, ami részben jó is, meg nem is. Hogy miért jó? Mert akkor annyit játszunk, amennyit akarunk – mármint a leadott műsorral ellentétben. ;) Természetesen nem éltünk vissza a vendéglátók türelmével. A közönség a koncertünk végén állva tapsolt, s ez feledteti a gondokat. A közös vacsora is a szereplés után volt, egyszerre a hat zenekarnak, egy helyen.

Úgy néz ki sikerül beindítani az utánpótlást. A zenekari utánpótlást. Ifjítani kell a csapatot, mert „kihalunk”. Furcsa ezt így leírni, sok ember nem kevés munkája van benne eddig is, s csak remélni merem, hogy nem hagynak magamra.

Múlt héten a kistérségi évnyitón sikerült az iskolaigazgatóknak, osztályfőnököknek, tanároknak a toborzási irományt átadni. 300 darabot csináltattam, az utolsó pillanatban lett kész. Pénteken hajnalban még az íveket vágtam fel, hogy ne a helyszínen kelljen. Az idő ilyenkor persze rohan, reggeli előtt sikerült két kávét meginnom fél liter kólával (nem összeöntve!) hogy ébren maradjak. Fél tíz körül végeztem a műv.házban, majd a zenekari elnök hozott egy irományt, ami nekem magas volt, mint disznónak a ló rács… S abból kellett volna kiokoskodni a KSH részére az adatokat. Hmm…

Adrenalin mozgolódik, majd telefonhívás a szeptember 8-i szerepléssel kapcsolatban. Ismét hmm… meghallgattam a „tyúk”-ot (főszervező) s bennem maradt a szó. Ugyanúgy bennem maradt, mint benne, amikor közöltem vele a feltételeket még a hónap elején… Ha meglepetést akart szerezni, sikerült. Győzködött, én pedig nem hagytam magam. Igaz, nem bólintott rá az összegre a személyes megbeszélésünkkor, hogy neki azt el kell fogadtatni a többiekkel. Nosza, fogadtasd el! A megbeszélt összegnek valamivel több, mint a felét ajánlotta fel… ami kevesebb, mint a csapat szokásos tiszteletdíjának a fele. Aha…  Ennyiért fújjon nektek a déli szél, az. S újra elkezdte az érzelmi zsarolást, majd a burkolt fenyegetődzést. Persze. Kösd fel a felkötni valót kisanyám (egyébként nagymama), ebbe az utcába már nem viszel be sem engem, sem a zenekart. Túl rövid az emlékezeted! Ezt pedig nem nyeletem le sem a zenekarral, nekem meg a torkomon akad, s kiköpöm.

Mindezt persze nem fennhangon, elvégre valahol neki is igaza van. Csakhogy. Miért mindig mi/én legyünk/legyek tekintettel másra? Igen, meg lehetne csinálni kevesebb emberrel is a rendezvényt. De nekem most sem erőm, sem kedvem újrahangszerelni a darabokat, ráadásnak pedig próba nélkül sem vagyok hajlandó megcsinálni. Nem vagyok hajlandó egy bizonyos szint alá menni senkinek a két szép szeméért, másmiért sem. Az nekem nem vigasz, hogy ők azt sem hallják meg, ami szól. Nekik a látvány kell, s hogy szóljon „valami”. 

19-én Szilvásváradra mentünk bográcsfőzős versenyre, már nem először – az idő remek volt, Lizzy nyomta, mint süket az ajtót. Tűző napon nem annyira jó játszani, de ezt a produkciót is kipipáltuk. Kis idő múlva kaja is lett, addig belekóstoltam különböző palackozott háziszőttesekbe is :D

Folyt.köv. Köszönöm a türelmet!

pár nap

Csütörtökön délelőtt véget ért a táborozás. Jól érezte magát az érintett csapat, Nagyapának és saint-motynak kicsit több tennivaló jutott, de ez így van rendjén. Előmunkálatok kissé sietősen de befejeződtek, takarítás, pakolászás, de messze nincs még olyan állapotban a kerti ház, amilyet elterveztem, hogy idén megvalósul. A résztvevő „ifjú céllövők” sátorozni akartak, mindegyik hozta a maga sátrát, hálózsákot, miegyebet. Ilyen príma időben nem terveztem, hogy bográcsban fogom alkotni az ennivalót, így a kis gáztűzhely lett izzítva. A bogrács előkerül majd szüretkor J

Hétfőn felcihelődtünk a hegyre, a sátrakat felverték, de csak hármat. Azért, hogy ne legyen nagyobb a hőség, a sátrakra ráraktunk egy R28-as ejtőernyőt. Ha a sátor telibe kapja a napot, akkor abban meg lehet főni… Így valamennyire elviselhetőbb volt a belső hőmérséklet – gondolom én, mert én a házban éjszakáztam.

Első nap a helyszín rendezése volt a cél, ez sikerült is hamar. Ebédre készült két kg sertés lapockából pörkölt, s főtt hozzá egy kiló spagetti. Nyáron az elmaradhatatlan kovászos uborkával, de uborkasaláta is volt, hátha valaki nem kedveli a kovászost. Kedvelték.

Sok edzésre nem volt lehetőség, mert az egyik résztvevő csak este érkezett meg, ő akkor hozta a puskáját. Előző héten a karbantartásnál történt egy kis baleset a mi második puskánkkal – az irányzékot tartó csavar beleszakadt a fegyver csövébe :/

Na, puskamesterhez eljuttatás, de csak szerdára lett készen. Így maradt egy fegyver, azon kellett osztozkodni, de nem volt gond így sem. Türelem. Sok mindenre jó, ha valaki megtanul türelmesnek lenni. A táborozók sem kicsik már, tizenöt évesek egy kivételével mind elmúltak. Nagyapa elmondta nekik többször is, hogy a fegyver nem játék, így nőttek fel – mint mi is a bratyómmal.

Semmilyen élőlényre nincs lövés, kizárólag céltáblára, esetleg (üres) sörös dobozokra. Pár céltáblát kilyukasztottak, majd vacsora. Egy kiló kenyeret ettek meg a legények, vajjal, szalámival a felét, a másik felét zsíros kenyérnek csináltam. Ez elég volt, mert délután azért csipegettek az ebéd maradékából.

Vacsorakor beosztották magukat éjszakai őrségbe. Magamban jót mosolyogtam rajta, de hadd csinálják, valaha én is ilyen voltam ;)

Két petróleumlámpát fogtunk be, az egyik a kerti ház konyhának kialakított részébe került, a másik a tűzrakó helyre. Másodfokú narancsriasztáskor nem gyújtunk tüzet. saint-moty keresett olvasnivalót - a fülem azért ott volt a kinti zajoknál, de csak nagy nevetéseket hallottam. Szunyókáltam is kicsit olvasás közben, mert arra ébredtem, hogy kiesik a kezemből az 1986-os Nők Lapja Évkönyv – azt leltem a polcon olvasnivaló gyanánt. Ránéztem az órára, 02:06 perc volt, s épp’ a résztvevők legfiatalabb tagját ébresztették. Azzal a felkiáltással, hogy reggel van. Egyikük rámutatott a szépen világító majdnem teliholdra, s mondta: „látod, már a Nap is süt” J Elszívtam egy cigit, majd visszadőltem. 04:45-kor már kukorékoltak a legények. 

Készítettem nekik a keddi túrára 30 db szalámis szendvicset vaj nélkül, amit vittek magukkal. Meg öt liter erdei vegyes gyümölcsteát, reggeli ivásra, s a kulacsokba. Elindultak, én meg nekiálltam mosogatni, meg paprikás krumplit alkotni, mire visszaérnek, legyen mit enni. Tíz pár debreceni, három kiló krumpli, meg a hozzávalók. Jól sikerült. Ketten visszafordultak a menetről, ők lövöldöztek csendben. Nagyapa is kiért, ő bejött éjszakára Mamára vigyázni. Reggel még menet volt doki bácsihoz gyógyszert íratni, pár apróságot intézni.

Ebéd után „csendes” pihenő Nagyapának, a többiek nem hagyták abba a lövöldözést. deFalla bejött előkészíteni a szerdai ebédet, az kint körülményesebb lett volna. Szerdára készült egy „hársas-alja hegyi” pörkölt, olyan jó ragadós. Miért is ragadós? Az alkotórészektől.

Hozzávalók: három darab sertés hátsó köröm, egy egész csülök, s cca. egy kiló lapocka. Természetesen nem olajban, hanem disznózsírban változik a színe a nyers vöröshagymának a kellő színűre, majd őrölt piros paprika, a szokásos pörköltfőzés. Csakhogy ez a három fő alkotórész mind külön edényben. A kicsontozott csülök aprítva, a lapocka is aprítva, mind külön edényben készül. S arról is szót kell ejtenem, hogy én a körmöt/lábat „vásárhelyi módra” készítem. Attól lesz olyan ragadós, s olyan puha, hogy „úgy megy szét, mint tisztelendő úr szájában a szar”

Az ember fia veszi magának a fáradtságot s a beszerzett körmöt/lábat (a csülköt is), szépen megperzseli a gázon. Pepecs meló, de ha nincs megperzselve, akkor nem olyan. Az ördög a részletekben rejlik…

Naszóval, megperzselve, átmosva, aprítva. Ezután leforrázom a körmöt/lábat. Hagyom, hogy ráhűljön a forrázó víz, majd hidegben átmosom. Annyi vízzel, ami épp’ ellepi, felteszem főni a legnagyobb lángon. Amikor habozni kezd, akkor még azt a habot leszedem, s gyenge tűznél addig főzöm, míg a rajta lévő víz ki nem száll belőle. Türelem, az kell hozzá. Ehhez is. Amikor már majd’ lesül, akkor zúdítok hozzá egy pohár hideg vizet – s ezután elegyítek hozzá apróra vágott nyers vöröshagymát. Annyi lében egyneműsödik (sic!) a már kifőtt kocsonyásító anyaggal, s utoljára teszem rá az őrölt pirospaprikát. Ilyenkor már az állaga olyan, hogy „bóti foggal” is ehető J

Miután mindhárom lábasban elkészült a kaja, össze borítom s elegyítem, de már nem teszem tűzre. Sós főtt krumplit szoktam hozzá adni s friss kenyérkét. Altatós kaja, annyi szent. Tkp. a szerda volt a rövid táborozás utolsó teljes napja. Amíg én bent laboráltam az ebédet, addig a versenyprogramot lelőtte az öt legény. Tíz méteres távolságból, 3X5 lövéses fekvő testhelyzetű koncentráció, nyílt irányzékkal – ha ehhez még hozzáteszem, hogy a céltábla 10-es mezőjének átmérője 1 (egy!) mm, akkor a nem puskázó olvasó is el tudja képzelni.

Ja, igen. Mint írtam, szerdára készen lett a második puska is, így azzal is lőhetett, aki akart.

Azért egy nagybácsi nem maradhat ki a lövésből, így aztán kevés szóval „adjatok két lőszert, s mondjátok meg, hova lőjek” felkiáltással lenyűgöztem a fiatalságot, s persze Nagyapát (saint-moty apukája) is. Szerencsém (is) volt.

Szerdán már nem kukorékoltak korán reggel, én sem rángattam az istrángot. Előző este megbeszéltük, hogy hagymás rántotta lesz reggelire. Lett is. Nyolc fej vöröshagymát fonnyasztottam s tettem rá 23 db tojást összesen. Nincs akkora lábasom, amiben ez egyszerre elkészül, de a tojásnak nem kell sok idő. Három részletben elkészült, megették.  

Míg el nem felejtem: kikerült a hegyre egy 12 kilós dinnye is, csak hogy legyen a pörkölt után valami. Arról már nem is beszélek, hogy folyamatosan evett az öt résztvevő, csipszet, csokit, barackot, szőlőt, kukoricát, miegyebet. Fel sem tudom sorolni. Egyenek, kell az erő.

Szerdán vendég is volt, meglátogatta a táborozókat a család jó barátja s nem jött üres kézzel. Hozott magával egy rakat süteményt – Jenci papa ugyanis cukrász. Nagy gourmand, meg szeret is enni, főzni is tud, neki is ízlett a ragadós „hársas-alja hegyi” pörkölt, bár ő már nem először kóstolta/ette.

Szürkületre a már előkészített parázs szépen izzott, szalonnasütéssel zárt a táborozás, citromos sörökkel, minden résztvevő kapott egy 0.33-ast. Annyi nem árt(hat). Utolsó éjszakára Nagyapa maradt éjszakára, én bejöttem. Csütörtökön boltnyitásra mentem, vettem 30 db sós kiflit s három liter tejet reggelire. Ahogy előzetesen megbeszéltük. Reggeli után táborbontás, takarítás, eljövetel. Nem hagytunk kuplerájt magunk után.

Tegnap pedig a csapattal egy szomszédos településen dudáltunk pár indulót reggel, 09:15-re már itthon is voltam. Délutánra pedig elfáradtam, vagy talán akkor jött elő a fáradtság. Igaz, rátett egy lapáttal a közben leszakadó eső is.

Nem lesz unatkozós az év hátralevő része, sok mindent akarok csinálni. Időszerű egy tanácskozás az egyesület vezetésével, van pár dolog, aminek a végére pontot kell tenni, s nem lenne szerencsés magunk előtt tologatni. Ez az egyik. Jövő hét pénteken a csapattal elbuszozunk egy zenekari fesztiválra, jóóól megmutatjuk magunkat (persze koncertet is adunkJ ) s még aznap hazajövünk. Vasárnap Szilvásváradra megyünk bográcsfőző rendezvényre, egy kis csődítőt játszunk s a lengyel műsor egy részét. 

Hétfőn városi ünnepségen dudálunk egy keveset, kenyérszegés, ahogy az megszokott.

Szeptember elsejére is hivatalosak vagyunk egy helyre, ahol hagyományos fúvószenét játszunk – engem nem dobott fel nagyon, de a szervező azt mondta, hogy a műsorunk utánra várják a fő vendéget, aki nem más, mint  Mága Zoltán.

Nyolcadikán helyi rendezvény, ez még egyeztetés alatt, mert az egyik szervező – nekem nem szívem csücske egyébként sem – nem tudja, vagy nem akarja felfogni, amit az értésre adtam. Vár rá egy nem túl kellemes meglepetés, de ez legyen az ő problémája…

Hogy szépen fogalmazzak: nagy arc. Sok mindent hisz magáról, de bennem emberére akadt. Hihetetlen, de sajnos igaz: azt képzeli magáról, hogy mindenki úgy táncol, ahogy ő szeretné. Ez nem jön be nálam. Szépen tegyél le valamit az asztalra (pl. a zenekar tiszteletdíját), s fogalmazd meg a kívánságaidat. Aztán elmondom - eddig is elmondtam, de „tyüket”(=süket) – mit, mikor, hogyan, mennyiért. Finggal nem lehet tojást festeni, vagyis lehet, de nem tartósat! Nem érti a Hofi által emlegetett párbeszédet sem, mely szerint: „ – Tud úszni? – Nem.  – S ha megfizetem?” Na, ezt nem érti. Még csak nem is sajnálom. Nagyképű vagyok? Eddig nem vettem észre magamon, de attól még igaz lehet :P

Folyt.köv. nem sokára, Köszönöm a türelmet!

agymenés a sárvári versenyről

Szombat (07. 07.) 10:30 – 11:10 Kaposvári Fúvószenekar

1. J. S. Bach: Korál Nekem tetszett a darab, de a vége előtt kettővel a fuvolisták „belesikítottak” – kár érte.

2. Balázs Árpád: Régi magyar táncok Gömörből

A bevezető után szintén visítós a fák teteje. Kellemes meglepetés s valahol megnyugvás a végén hallható „pireneusi” terc XD

A második tánc nekem erősen „hajaz” a ’Régi magyar táncok a Vietórisz-kódex’-ből táncához. Olyan reneszánsz, kosztümös filmzene hangulata van.

Harmadik tánc frissen szól. A tenor és bariton játékosok menete nagyon szépen szól, a klarinétszóló is, majd a felső fák nem teljesen tiszták, de csak enyhén zavaró. A végén a két leütés nekem túl hangosra sikeredett. Azért, mert vége van a darabnak, nem muszáj a „húrok közé csapni”, hogy ezzel a képzavarral éljek.

3. Hidas Frigyes: Szvit

1.      tétel: Hol az erő?!

2.      tétel: Hmm… blattolós a tempó, ráadásul hanghibás. Szerintem ha kicsit gyorsabb, könnyebb játszani. A tétel végén a fp. erőtlen – ettől nagyobbat kellene szólnia, hogy a harmadik tétel kezdése nagyobb meglepetést okozzon.

3.      tétel: Ennek a tempója viszont betalált. Az ún. belső crescendók nem jönnek át, a desiderata (fejszecsapás?) is erőtlen. A téma visszatérésekor a szaxisok „taknyolnak”, viszont a trombitaszóló gyönyörű! Nem remeg a hangja a szólót fújó srácnak, nem nyaklik, remekül szól, ahogyan a nagy könyvben meg van írva :)

4.      tétel:  téma visszatéréskor itt is erőtlen, bele kellene durrantani, hogy a hallgatónak is feltűnjön a visszatérés. Elfogyott az erő, amit nem csodálok - olyan dög melegben a színpadon fújni nem egyszerű sportteljesítmény. A fp. sajnálatosan itt sem érvényesül teljes egészében, a nagydobos intenzívebb crescendóval nagyobbat durranthatott volna.

Mogyorósbányai Zenekar, 11:10 – 11:50

1. Balázs Árpád: Régi magyar táncok Gömörből

Ha meg van illetődve a zenész, akkor általában kicsit alacsonyra fújja
a hangszert - nem nagyon vészes, de hallani. A második részben príma
"fickós" ritmusok, kiegyenlített hangzás, a fuvoláknál kis intonációs
probléma. A harmadik részben ha kissé hangosabban fújnának, tisztább
lenne. Ha pianot szeretne fújni, de nem biztos benne, akkor inkább
legyen mezzoforte, s nincs gond a hangmagasság esésével. Főként a
fáknál hallani.
A végén a zárás sokkal kellemesebb, mint a Kaposváriaknál. Ahogy
"illik", olyan a zárás.

2. Frici bácsi: Fantázia és fúga.

A fantázia 5/4-es kezdésénél nem hallottam a felütés-szerű első
hangot. Biztos vagyok benne, hogy ennyire azért nem gyors az a ritmus
:) A klarinétok "fátyolos" hangszíne" nekem nem tűnik szerencsésnek,
nem tudom az okát, hogy miért. A kürtösök prímán hozzák, amit kell.
Nagyon tetszik!
Szintén a klarinétosok egy része csak a fantázia második felében talál
magára, de ez apró odafigyeléssel kiküszöbölhető. A fantázia első
részében egyenetlenek voltak néhány helyen, s ez kiszól.
A fúga szenzációs - remek, feszes tempó, nem ingadozik véletlenül sem.
A mélyrezek különösen "aprítanak" de ez nekem így tetszik.

3. Jacob de Haan: Oregon

A mélyszárnykürt mikor együtt szól a szaxikkal, az lehetne tisztább.
Valakinek engedni kell, különben nem tisztázódik ki sosem. Egyébként
nagyszerűek a ritmusok, hangsúlyok, az ütősöket megcsodáltam, príma a
kisdobos, a nagydobos, nem hajszolja a csapatot, de nem is húzatja
magát. Nem hagyja kizökkenteni magát, s ez ütősnél ritka jó
tulajdonság szerintem.

Mindent összevetve, nagyon kellemes meglepetés, örülök, hogy hallhattam!

Sárvári Fúvószenekar 11:50 – 12:30

1.      Alfred reed: A Jubilant Ouverture

   Príma :)

2.      Hidas Frigyes: Fantázia és fúga

A fantázia minden hangja a helyén, nincs összemosódás. Az a pár 5/4-es

      ütem nem zavar senkit.

      Fúga – gyönyörűen felépített, kiegyenlített szólamok, nem inog, a mélyrezek      „nyomják krahácsot”… Az első csúcs után a fák sem alacsonyak, jönnek mint a parancsolat. Nekem a végén amikor a kürtösök átfújják a témarészletet, jobban tetszett, mint az adventi koncerten – olyan igazán nagyon borzongatós!

3.      Gustav Holst: First Suite

1.      tétel: A közepe zavarosnak tűnik – vagy a fülem hagyott cserben.

2.      tétel: Tempó, hangzás, minden rendben.

3.      tétel: S igeeeen – a tenor + bariton a végére jött igazán prímán :)

Tapolcai Ifjúsági Zenekar 14:00 – 14:40

1.      J. S. Bach: Korál

2.      Hidas frigyes: Fantázia és fúga

3.      Lendvay Kamilló: Festpiel – Ouverture

4.      Alfred Reed: Evolutions

A zenekarnak hallottam a kora délelőtti akusztikai próbáját is. Nekem furcsának tűnt akkor is, most is a zenekari ülésrend. Mint tudjuk, a változatosság gyönyörködtet – így kíváncsian vártam, hogyan fog szólni a csapat. Remekül szóltak. Csodálom a karmester bátorságát, azt, hogy a zenekart mivel sikerült kapacitálni egy ilyen nehéz műsorra, el sem tudom képzelni. De jól fújtak a „népek” XD

Egyetlen megjegyzés, vagyis inkább kettő: tudomásom szerint az „ünnepi játék nyitány”-ban magas F-trombita fújja a tetejét. Tudom, nem egyszerű a hangszer beszerzése, megoldható „C” trombitával is – meg is oldották. Nem von le sem a darab nagyszerűségéből, sem a muzsikusok nagyszerű játékából, hogy nem láttam „F”-trombitát.

A másik az „evolutions” – ez a darab nekem a szívemcsücske(sic!) kategória, de a Karesz-féle megszólalással. Nekem az a talon. Az etalon.

Nagykanizsai Fúvószenekar 14:40 – 15:20

1.      Carl Orff/arr.: Jay Bocook: Music from „Carmina Burana”

2.      Hidas Frigyes: Fantázia és fúga

3.      Camille Saint Säens: Marche Militaire Francaise

4.      Jacob de Haan: La Storia

5.      John Williams/arr.: Jay Bocook: John Williams Swings!

Sajnálatos, de csak az első nótát füleltem végig. A másodiknál a fantázia vége előtt elhagytam a helyszínt. A feljegyzéseim közt ennyi szerepel: „hmm… Nem vagyunk egyformák – szerencsére.” Az, hogy mi nem tetszett, nem fogom itt leírni. Nem kell nagy dologra gondolni, de sosem voltam normális, s olyan az értékrendem, amilyen. Pont.

Pécsi Vasutas koncertfúvós zenekar 15:20 – 16:10

A kiadott műsorral ellentétben nem kettő, hanem három darabot játszottak. Nekem mindig is a szívemcsücske ez a csapat, sokszor leírtam, nem ismétlem magam, űberelni nem tudnám az eddig leírtakat.

Két apróságot azonban nem hallgatok el. Dubrovay László: Tavaszi (VI.) szimfóniájának nekem csak az első tétele „bejövős” – a többihez még fel kell nőnöm. Valamint azt is meg kell jegyezzem, hogy nekem a Müpa-beli koncerten jobban tetszett a darab, igaz akkoriban valami olyasmit írtam éppen itt, hogy „ennyi hangból lehetett volna egy rendeset is írni” Höhh...

 Mea culpa, megkövetem a szerzőt!

Harry Richard: The Glory of Sardinia – Szardínia dicsősége pedig az az igazi hidegrázós/borzongatós darab. Elejétől a végéig. A közönség közt ülve lehet, hogy jobban „be vagyok sózva” vagy jobban be vagyok rezelve, minden alkalommal - mikor ezt a darabot hallom - aggódom, hogy a tenor+bariton állás kijöjjön (ha jók az információim, 79-nél). S ki is jön, minden alkalommal, mikor hallottam, „csont nélkül” jött. S ez egy nagyszerű érzés - amit ígértem az öt embernek, legkésőbb az adventi koncerten megkapják XD

Folyt. köv., Köszönöm a türelmet. 23:58

örömésbódottá :)

Egy kis türelmet kérek, "rajta vagyok" a sárvári bejegyzésen, de még nem fejeztem be. Ma már sajnos nem is fogom, de ígérem, nagyon közel az időpont, amikor az erre járók olvashatják :)

másodközlés

Versenyeket azért írnak ki, mert "jó buli" - nem utolsó sorban a résztvevő együttesek, a zsűri s a közönség is jól érezheti magát. Vannak ugye a versenyek, s vannak a fesztiválok. S vannak olyan versenyek, ahol nem csak a versenyen induló együttesek vannak, hanem fesztivál jelleggel vannak fellépő együttesek. Versenyen kívüli fellépők is részt vehetnek. 

Versenyek is különbözőek vannak. Meghívásos versenyek, ahová a csapatot a szervezők hívják meg s az ott tartózkodásuk idején felmerülő költségeket (szállás+étkezés) a meghívók fizetik. Aztán vannak olyanok, ahová be lehet jelentkezni, s a költségek a zenekar fenntartóját terhelik. Hogy bonyolítsam a dolgot, vannak pénzdíjas versenyek, ahol az eredények után fizetnek. Van, ahol nevezési díjat kérnek. A nevezési díj sok mindentől függ, van ahol létszámfüggő, van olyan, ahol nem számít a zenekar létszáma, csak a zenekar. S van ezek variációja. Remélem eddig érthető :)

Természetesen egy versenyt nem a rendezvény kezdőnapja előtti héten/hónapban hoznak nyilvánosságra. Sok-sok szervezés előzi meg. Akkor is, ha pl. kettő-, vagy négyévente rendeznek. Ha évente, akkor pedig egy nagyon összeszokott csapat van a háttérben, nem kevés anyagiakkal. 

Ha egy zenekar elindul egy versenyen, természetesen azzal a céllal teszi, hogy minél jobb eredményt érjen el. Mindenkinek "oda kell tennie magát". Tipikusan "ha már csinálunk valamit, próbáljuk meg a tőlünk telhető legjobban csinálni". Hogy ehhez mi kell? A hozzáállás, az odafigyelés, az egymásra figyelés. 

Zenekari muzsikusként először megbeszélem magammal, hogy tevékeny részese akarok-e lenni, mert onnantól kezdve szinte csak az lebeg az ember szeme/füle előtt. Megtanulja a saját szólamát. Nem blattolja (=akkor látja először, mikor már játszani kell) a próbán sem. A próba, az vagy szólampróba, vagy zenekari próba. Ahová illik felkészülten beülni! 

Mindenhol lehet demokrácia, zenekarban nem működik. Köteles vagyok azt fújni, amit a vezető/karmester kér. Akkor is, ha nem értek vele egyet, nekem más elképzelésem van az éppen játszott darabról. Ha ezt nem tudom magamban tisztázni, akkor először ezt kell helyre tenni. A karmester nem azért áll a zenekar előtt, hogy a levegőt szeletelje (mint saint-moty:P). 

De most nem a karmesterről akarok írni, hanem az együttesről. Mert zenekarban muzsikálni jó :D De milyen jó! Amihez hozzá tartoznak olyan apróságok, hogy odafigyelek a muzsikus társaimra is. Mire gondolok? Nem vagyunk egyformák, valaki feledékenyebb, valaki érzékenyebb, valakihez nem lehet szólni, míg a reggeli kávétól nem nyílik ki a szeme/füle a világra. Van aki horkol, valaki csikorgatja a fogát, stb., stb. 

Illik olyan ruhában megjelenni, amit nem a kutya alól húz ki az ember, hanem ha már fehér az az ing, akkor ne "törtfehér" legyen, s ha zakó is van az emberen, attól még ki lehet vasalni azt az inget. Fekete cipőhöz nem veszek fel piros/sárga zoknit. Nem azért, mintha látszana - nem látszik, ha áll az ember, s a nadrág elég hosszú, hogy eltakarja a zoknit. De olyankor mi van, amikor a csapat felül a színpadra?! Akkor bizony a zokni majd' pontosan szemmagasságban van a közönségnek. A közönség nem feltétlenül arra kíváncsi, hogy az a színű zokni megy-e a zenekari ruhához/cipőhöz... Az inghez még egy apróság: nem veszek fel olyan inget, ami nem mérethelyes, s úgy áll rajtam, mint amikor egy tehénre sátorlapot dobnak, urambocsá' úgy nézek ki benne, mint egy kötözött sonka. Ez mondjuk a zakóra is igaz. Tudjak a fellépő ruhámban könnyen levegőt venni - fúvósként szükségem is van rá. Ezért (talán) bocsánatos bűn az ing legfelső gombját nem begombolni... 

Nyakkendőt is lehet úgy kötni, hogy úgy néz ki, mintha... Az előre kötött ún. gumis nyakkendő sem egy kényelmes viselet. Ha szoros azért, ha nem szoros, akkor nincs tartása. 

Ha beül a zenekar - nem csak próbára, hanem előadásra - , akkor a muzsikus nem a hátán ül mert az a trendy. Valamint nem teszi keresztbe a lábát. Sem magának, sem másnak nem tesz keresztbe. Nem eszik, nem rágózik. Inni szabad - próbán még. Előadáson szigorúan tilos! Előadás után majd lehet "rogyásig". 

Így hirtelen ennyi botorság jutott az eszembe. 

Köszönöm a türelmet.

82.8 fahrenheit

Kitört a meleg, nem kicsit. Izzadok, mint akit locsolnak. De tegnap a proszektúrán kihirdetődött a nyári szünet. Idén lesz ötödik éve, hogy airslicer lettem. S eddig csak egyszer sikerült egy három hetes szünetet beiktatni. Sok tervem van, utánpótlás ügyben is. Tegnap sikerült eszmét cserélnem a koncertmesterrel, jót beszélgettünk. Mondanám, hogy fehér asztal mellett születnek a jó gondolatok, de a kocsma teraszán lévő asztalokon nincs abrosz :)
Remélhetőleg a művház vezetése is partner lesz ebben a dologban, a zeneiskolát nemes egyszerűséggel ki akarom hagyni... Talán nem jó ötlet, de most így gondolom. Ide jöhetne pl. az "apróbetűs rész" de egyelőre eltekintek attól, hogy a káromkodásaimat prózába foglaljam. Nem mintha én mindenhez értenék, mert aki mindenhez ért, az semmihez sem :/ (fanyar mosoly smiley)
Piros áfonyával dúsított erdei gyümölcsteát iszogatok jó hűvösen - nem bóti, sk készült. Éjszakára már nem fogyasztok fekete teát, így sem bírok aludni. Igaz, a vörösbornál nincs jobb altató, most azt sem kívánom. Sem nagy duzzogva, sem sehogy.
Múlt héten gazdagabb lettem egy nekem új darabbal. Véletlenül. Ha véletlennek nevezem a zemerhárombartókon hallott művet. Mikor vége lett a közvetítésnek, rákerestem a a megosztón, leltem is belőle felvételeket, de egyvégtében végighallgattam még egyszer. A darab szerzője K. Penderecki, s a hetedik szimfóniája a darab. Cca. egy órás a mű, öt énekszólistával, s érdekes hangszereléssel. Használ olyan hangszert, amik mostanában nem divatosak. Pl. basszustrombitát. Szeretem a basszustrombita hangját (is). Akkor meg pláne, ha nem um - ca, um - ca, um - ccacca stukkátót játszik :)
http://www.youtube.com/watch?v=8QfSJlJZJsk&feature=g-like

Köszönöm a türelmet. 22:17

zokni koncert ;)

Csütörtökön (10-én) nagyszerű koncertet hallottam sokad magammal Szolnokiában. Zokni (M.J.), a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Karmester-Fúvós Karnagy Művész "Master" szakos végzős hallgatója hívott meg a karmesteri Diplomahangversenyére. Még áprilisban hívott meg, amikor nem tudtam elmenni a zenekar tavaszi koncertjére, azzal a felkiáltással, hogy: "azért remélem május 10-én eljössz".
Naná! Kb. ezer éve ismerjük egymást, valamikor fújtunk egy csapatban, s st.Endrére is úgy kerültem, hogy hívott magához, a suliba. Jó vele dolgozni. Kölcsönösen tisztában tartjuk egymás "nyavajáit" így nem nehéz - legalábbis én így látom.
Béreltünk egy kis buszt, s azzal mentünk. Beharangoztam itthon a koncertet, kicsit kapacitáltam azokat, akik vasárnaponként eljönnek a proszektúrára időt tölteni. A műsort ismertem az elmondottakból, valamint  meghívó is érkezett.
Mi is megérkeztünk a helyszínre elég hamar - de ez így is volt tervezve. Elsőként összefutottam három régen látott kollégával. 'Cs' - 'Lapoen' - 'Pelyhecske' , majd sorban a többiekkel. A koncert remekül sikerült. Zokni - utólag megtudva - ötöst kapott, aminek nagyon örültem.
A műsor:
1. Sosztakovics: Jazz Suite no. 2 - marsch
2. Bernstein: Candide - nyitány
3. Bogár István: Hellas - Görög szvit I. Makedón tánc
                                                       II. Meteora
                                                       III. Antik tánc
                                                       IV. Akropolisz
(Ebből a nagyszerű műből sajnos nincs felvétel a megosztón, a legsajnálatosabb, hogy nekem sincs)
4. Kabalevszkíj: Colas Breugnon - nyitány
(a koncerten Zokni Jani hangszerelése hangzott el)
5. Sibelius: Finlandia
(a koncerten Keil Ernő hangszerelése hangzott el)
6. Liszt Ferenc: XIV. Magyar Rapszódia
(nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem ez is Keil Ernő bácsi hangszerelésében hangzott el)
A koncert után nem sok időt töltöttünk el, indulni kellett vissza, hogy időre hazaérjünk - a bérelt kisbusz másnap hajnalban indult a Dunántúlra.
Kár lett volna nem elmenni, annak pedig különösen örülök, hogy hallhattam/láthattam cimborákat, akikkel még a múlt évezredben egy csapatban muzsikáltunk.
Hazafelé a buszon természetesen a koncertről beszélgettünk. A mi csapatunk senior állománya jött el erre a megmozdulásra (én voltam a legfiatalabb). Tetszett nekik, örültek, s ennek így jómagam nagyon örültem, hogy ott voltak. Mert muzsikálni jó, zenekarban játszani jó, nem kell ezt különösebben misztifikálni.
Köszönöm a türelmet. 20:05

D.D. :D

Nakéremszépen, ez itt a reklám helye - ártani nem használ, ugyanis hogy repül az idő vasfoga :)

Köszönöm a türelmet. 22:56

életjel

• Időnként eszembe jut, hogy van ez a blog is. Ego-blognak indult, tkp. az is maradt. Azon gondolkodom, hogy változtatok a dolgon. Vagy abbahagyom, vagy másként fogom írni. Nem lesz személytelen - lévén -, én írom magamnak - magamról s arról amik/akik időnként megérintenek valamilyen szinten. Sosem titkoltam, hogy ez a saint-moty blog lustaságból kezdett íródni. Ez sem teljesen így van, azért kezdtem el, mert a rendszer azt írta, hogy ezt egy hülye is el tudja sajátítani percek alatt. Első - rövid - bejegyzésben kedves emlékű Keil Ernő bácsiról írtam.
• Nem fogom kivesézni az eltelt három és fél év bejegyzéseit, utóbbi időben nem nagyon rángattam az istrángot. Sűrűsödnek a napi tennivalók, s ez valamilyen szinten jó. Sajnálom, hogy egy nap csak 24 órából áll - az is lehet, hogy ha kevesebbet vállalnék magamra, elég lenne a 24 óra mindenre.
• Mi dolga lehet egy már nem nyugdíjas, hanem "szolgálati ellátott"-nak? A legegyszerűbb, ha leírom egy átlagos hétköznapomat.
• 04:30-kor kelek. Nem ébredek, hanem kelek. Hogy mi a különbség? Kikecmergek a szamárfészekből(=ágy). Megfőzöm az előző este bekészített kávét, + a kutyulósat (nescafé) nekem, vizet forralok a teának. Tisztasági verseny.
• 05:00 - 07:00 Háttérzaj nélkül szántom a sorokat a mostanában szokásos A3-as nagyságú 30 kottasoros papírokra HERb330, vagy Harry Pityom segítségével.
• 07:00 - 12:00 Elvileg "minden napra szarik a kutya valamit", de a háztartáshoz szükséges bevásárlások, gyógyszer íratás/kiváltás, takarítás mind erre az időpontra kihegyezve. Plusz dolog a főzésbe való besegítés. Szeretek főzni (tudok is:P).
• 12:00 - 14:00 Ebéd, s amikor megjönnek Hugom iker fiai a suliból, ők is itt ebédelnek. Közben minden alkalommal megkérdezem, hogy nem hoztak-e egy fél tízest, vagy egy fél nyolcas érdemjegyet valamiből. Megérdeklődöm, mi legyen másnap az ebéd.
• 14:00 - 15:30 csendes pihenő, esetleg az 'ámítógép abajgatása.
• 15:30 - 19:00 majdnem ugyanaz, mint a délelőtt, csak ilyenkor nem kottát írok, hanem betűket.
• 19:00 MR3 Bartók bekapcs, majd visszaülök az asztalhoz s folytatom, ahol reggel hétkor abbahagytam. Haladni kell, s ugye a legjobb Múzsa a határidő...
• Éjfél előtt nem sokszor sikerül átmenni horkolóba... Természetesen vannak mániáim, amiből nem engedek. Minden nap olvasok legalább egy óra hosszat. Szeretek olvasni, de mióta van internet, csökkent az olvasási adagom. A maradékból viszont nem engedek. Heti átlag kettő könyvet végzek ki. Nem csak könyveket olvasok, hanem kottát is.
• Ugyebár, valamikor meg kell tanulni a terítékre kerülő darabokat is, de tanulni jó. Világéletemben lusta voltam. Az ördög szavát is emlegettem/emlegetem: "majd".
• S mivel már megint április van, megkezdődtek a kerti munkák is. Ez időnként borítja a menetrendet, de a reggeli két óra kottázást nem. Ennyi a napi "penzum". Aztán van, amikor belelendülök s nem hagyom abba. Mármint az írást. Úgy emlékszem, már írtam itt, hogy kilenc és fél óránál többet nem szabad kottát írnom, annyi idő alatt kilúgozódik a fejem. Akármennyire is úgy érzem, hogy jó amit csinálok, másnap az első másfél óra azzal telik, hogy kijavítsam azokat a hibákat, amiket a kilenc s fél óra után leírtam...
• Ha mindez nem lett volna elég eddig is, április elsején bejött a képbe egy plusz meló: az egyesületnél tisztújító közgyűlés volt, amin az eddigi vezetés (elnök, pk, titkár) nem kívánta a meghosszabbítást. Új vezetést választottak a megjelentek. Summa summarum: egyesületi titkár lettem egyhangú szavazással... aminek van előnye (is) - nálam van a kasszakulcs, hogy ezzel a képzavarral éljek. Hogy ez mit jelent a hétköznapokban? Munkát. De eddig is a legjobb tudásom szerint próbáltam csinálni a levegőszeletelést ugyanúgy, mint a szervezést. Ezután is úgy fogom csinálni. S mikor odaültem az elnöki asztal túloldalára, eszembe jutott egy mondás. Sajnos nem emlékszem, ki mondta - emlékeim szerint a Toscaniniről szóló könyvben olvastam: "Mindenütt lehet demokrácia, de zenekarban nem." Nem hiszem, hogy ezt magyarázni kellene. Magyarországi kedvenc zenekarom karmestere írta - egyik alkalommal, mikor tanácsot kértem tőle - amit szem előtt tartok: "Kövesd a méltó céljaidat. Lesznek, akik veled tartanak, lesznek, akik nem."
• S hogy mi (lehet) a cél? Megtartani ezt az idén117 éves zenekart, együtt. Mindannyiunk örömére. Mert muzsikálni jó. Egyszerű(nek tűnik). Messze nem egyszerű, de ezért tenni kell, nem is keveset. Zenekari muzsikusnak tartom magam, a levegőszeletelésbe belecsöppentem. De még most is minden fellépés előtt izzad a tenyerem, bennem van a "drukk" - szerencsére, ez nem látszik rajtam (annyira) :D
• Köszönöm a türelmet. 21:04

A "tüzes ló" (vasparipa) ára - avagy koncertre menni egyre húzósabb

Valaki igazán felhomályosíthatna, hogyan alakul ki a vonatközlekedés ára... Mi alapján kerül annyiba, amennyibe. Tényleg kíváncsi vagyok rá! Jelen állapot (2012. február 20) szerint ha kedvenc fúvószenekaromat akarom hallani koncerten (pl. a Tavaszi koncertjükön 03. 17-én), ami tőlem 468 kilométerre van vonattal, akkor az nekem másodosztályú retúr menetjeggyel + két metró vonaljeggyel 15.000 HUF-ba kerül. Ugyanez első osztályon 18.000 HUF.

A menetidő pedig 7:41, azaz több, mint hét és fél óra, vagy inkább 461(!) perc. Kétszer, mer' haza is jövök.

Namármost. Ha átszámítom Euróba, az másodosztályon 50, első osztályon 60 EUR. S mit kínál nemzetközi viszonylatban a máv ennyi pénzért?

Tessék: Pozsony - 17.50; Kassa - 20; Nagyvárad - 21; Bécs - 25; Temesvár - 27; Kolozsvár - 31; Belgrád - 26; Linz - 35; Prága - 38; Salzburg - 39; Ljubljana - 49; (ezek a városok beleférnek a másodosztályú jegy árába)

Ezek a városok pedig az első osztályú jegy árába férnek bele: Szarajevó - 53.60; Lvov - 56.40; Bukarest, Varsó, München, Drezda, Berlin - mind, mind egységesen 58 EUR. Természetesen retúr jegy. Hogy is van ez?!

január, + február eleje

• Csak akkor kezdj bele az olvasásba, ha van rá időd - saint-moty leghosszabb bejegyzése olvasható alább, a január és február eleji bejegyzések.
• január 13.
• Októberben már tudomásom volt a január 20-i ünnepségről, amit a csapatnak is otthont adó műv.ház emberei szerveznek. Legalábbis az ő dolguk. Többször is rákérdeztem, de „hol van az még” választ kaptam, s az nekem nem túlságosan megnyugtató. Így aztán eldöntöttem, hogy ha netalántán mégis köllünk, ne érjen akkora meglepetés. Előszedtem a 2011-es januári műsort, átnéztem, frissítettem rajta egy kicsit. Majd dec. 28-án ismét rákérdeztem, de senki nem tud semmit. Fasza. Akkor már kezdtem puhatolózni a csapat elérhető tagjaitól, hogy mennyire érnek rá, hazaérnek-e, vizsga van, félév van, miegyéb, stb. 15-én lehet főpróbát csinálni 09:30-kor a nagy színpadon, aztán megcsapjuk az ünnepséget. Naccerű…
• Felesleges volt az egész szervezés, mint kiderült e hét elején… A csapat nincs érintve, így januárban nem is találkozunk a proszekturán. Az elnök ma indult Németországba, én meg el vagyok foglalva azokkal az anyagokkal, amiket akkor nem csináltam meg, mikor a tavalyi versenyre készültünk. Körmömre ég a határidő – a legjobb Múzsa pedig még mindig a határidő. Hogy ne legyen annyira egyszerű, múlt szerdán Anyu rosszul lépett s elesett. Következmény: jobb karja gipszben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy simán tört, nem szilánkosra, így nem kell műteni… Mivel tesómék már nem is annyira apró gyerekei is nálunk ebédelnek hétköznap, a főzés még bejött a bevásárlások mellé. Ahoj! Még mindig 04:30-kor kelek, csak megsűrűsödött betyárosan a tennivaló.
• S persze annak sem tapsolok, hogy az általam egyáltalán nem kedvelt jelenlegi hatalom megkurtította a szerzett járandóságomat. A pontos összeget még nem számoltam ki, de cca. 35.000 mínusz/hó. Így is lehet. Nem megyek a falnak, sőt! Szarpaszírozás részemről letudva – ezek után ami tőlem telik, szépen megkapják. Úgy káromkodásban, mint hozzá állásban. Pont.
• január 16.
• Újabb összefirkált kottapapírra írtam rá a dátumot. A befejezéskor mindig datálom. Mindegyiket.
• január 22.
• Tegnap a szokásos melegszendvics hegyekkel rövid névnapozást tartottunk. Tízen voltunk. A melegszendvics mifelénk azzal kezdődik, hogy egy darab (=egy kiló) ún. gépsonka (nem is tudom, mitől gépsonka egyébként), és egy darab egy kiló körüli - inkább több, mint kevesebb - , füstölt-főtt lapocka, vagy tarja egy 0.20 kg vajjal kerül ledarálásra. Aztán hogy könnyebben kenhető legyen, kerül bele 3-4 darab 0.10 kg tömlős natúr sajt. Ez a massza egy akkora tálba kerül, amiben könnyű megkeverni – majd hűtőbe. A vendégek érkezése előtt cca. egy órával félbevágom a zsemléket, s rákenem a masszát. Nem mindet, mert „zsebes” szendvics is készül.
• Zsebes szendvicsnek nevezem azt, amit az összecsukható szendvicssütővel lehet készíteni. Ahhoz pedig vajas szendvicskenyeret szoktam venni, egy fél kilós adag 24 szeletet tartalmaz. Ebből a kenyérből elég kettő, az ugye 48 szelet, de mivel egy szendvicshez kettő szelet szükséges, így a vége 24 darab zsebes szendvics. A zsemlék miután meg lettek kenve, reszelt sajttal beborítom s sütőlapra teszem. Három sütőlapra 45 darab fél zsemle fér. A zsebes szendvicsbe lapkasajt kerül.
• Itókának volt átlényegített kanadai szemestakarmány, a libaláb-likőr most nem volt terítéken, helyette natúr meggylikőr, de nem a házilag készült, hanem bóti… Valamint kóla, ezt mindenki szereti, és citruslé, vagy mi a neve. Részemről nem fogyasztottam csak a citrusléből. Idén torta sem volt, helyette krémes került a tortagyárból. 20 darab nosztalgia-, és 20 db franciakrémes. Elég volt. Mármint a mennyiség. Az ünnepeltek kaptak cserepes és vágott virágokat, a megbeszéltek szerint.
• Más. Több vasat is tartok a tűzben, szokásom emlegetni, hogy a csapat érdekében az „ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni”. 20-án elmentem a helyi ünnepségre. Egy porcikám sem kívánta, de az elnök Németországban van, a koncertmester dolgozott, az ünnepség viszont délelőtt kezdődött, így kizárásos alapon nekem kellett mennem. Csak azért, hogy „megmutassam” magam. Találkoztam is a helyi potentátokkal, a polg.mester helyettessel sikerült beszélnem kettő egész percet, a kórus elnökével is, s láttam a részemről csak „seggnyalóknak” titulált „kihaneménroppantokosvagyok” résztvevőkkel is. Tolták magukba a potya kaját. Nem tévedek sokat, ha azt gondolom róluk: életükben saját költségükön nem laktak jól :/
• S hogy miért ilyen lesújtó a véleményem? Más szemében a szálkát, sajátomban a gerendát nem látom meg? De, meglátom. Mindkettőt. Csak elkeserít a hozzáállás. Tudom, finggal nem lehet tojást festeni – legalábbis tartósan nem. Nincs pénz. Tudom. És? Nem érdekel. Vagyis érdekel. Annyiban érdekel, amennyire feltétlenül szükséges. Én viszont nem tudom finanszírozni saját zsebből a csapat működését. A részemet hozzá tudom tenni – mióta airslicer vagyok, egyetlen alkalommal fogadtam el pénzt azért, amit csinálok itthon a csapattal. Mentegetőzésnek hat? Lehet. A hócipőmet meg minden alkalommal telerondítják azok, akik a döntéseket hozzák. A mindenkori hatalom. Nem most kezdődött ez, dehogy. De mára elegem van – holnap úgyis kezdődik megint az agyalás.
• január 22.
• A felsőoktatási koncepcióról: aki ma/holnap/bármikor állam bácsi által finanszírozott képzésen tanul, az a tanulmányi idejével azonos mennyiségű időt dolgozzon itthon. Na, de ehhez kellene munkahely! Ez így lenne fair. Szerintem. Pont.
• Nem tartozik szervesen ide, de ez nem mai találmány, anno én is hasonlóképpen jártam. A hadsereg működtetett egy párját ritkító iskolát. Elég, ha annyit mondok, hogy az öt évfolyamon összesen 72 fiatal ember tanult (ha teljes volt a létszám), s ezzel a hat tucatnyi emberrel 31 (!) tanár foglalkozott. Amikor elvégezted az iskolát, öt évet kellett szolgálni valamelyik zenekarnál. Nem amelyiket te választottad, hanem ahová helyeztek. Ne feledjük, ez hadsereg volt. Néphadsereg. Ha közben meggondoltad magad, s leléptél akkor bizony a képzésre fordított összeget vissza kellett csengetni. Nem egy összegben, részletekben. Egyetlen kivétel akadt. Ha kiemelkedően tehetséges és szorgalmas volt valaki, mentesülhetett a visszafizetés alól – személy szerint három emberről tudok, akinek sikerült. Érdekesen hangozhat, de „államérdekből” mentek továbbtanulni. Akkoriban viszont csak akkor mehettél tovább tanulni, ha leszereltél. Ami ugye azzal járt, hogy csengetni kellett. Ha disszidáltál, akkor behajtották a szülőkön. Jelenleg ez a három ember az ország jó (zenész) hírnevét öregbíti a világban. S véletlenül sem hiányzik önéletrajzukból, hogy hol/kitől tanultak.
• Így is lehetett az „átkosban”. Mer’ átkosnak nevezik páran – én nem nevezem átkosnak. A mai eszemmel sem. Sajnálatos, hogy ez az iskola is a karcsúsításnak esett áldozatul. Sokba került. Persze. Csakhogy befektetés nélkül nincs haszon. Bezárása után pár évvel az iskola utódjánál dolgozhattam, amikor a zenész utánpótlásban hiány mutatkozott. Messze meg sem közelítette a régi színvonalat. Ami nem csoda. Tíz hónap alatt meg lehet tanítani a muzsikusokat, hogyan kell zenére menni, kapnak egy kis ízelítőt a történelmi hagyományokról, miegyéb. Csakhogy 10 hónap édeskevés – szerintem. No, mindegy. Aztán ezt a sulit is megszüntette a minisztérium. saint-moty meg 29év 10 hónap szolgálati idővel nyugállományba került. Ezt az időt nem tudja elvenni semmilyen hatalom. A pénzt csökkentheti, meg is szüntetheti, ő a hatalom. Csakhogy. Á, hagyjuk mer’ mérgesebb leszek, mint ellenzéki képviselő a vasárnapi misén…
• A csapat még téli szüneten van, jövő héten már rángatjuk kicsit az istrángot a proszektúrán. Harry Pityom csődölt be, nem tudom miért. Visszatértem – igazából el sem hagytam – Herbhez, szántom a sorokat. Olvashatóra, nem szépre. Egy kottagrafikus nem irigyelne, valószínű. Magam vagyok a korrektor is, nem szól bele senki. A végeredménybe beleszólhat a megrendelő, ám az bocsánatos bűn. J
• január30. Múlt héten kezembe akadt véletlenül egy könyv. Igen, véletlenül, mert csak felnyúltam az egyik fali polcra ami az ablak mellett van, hogy leveszek egyet s ráteszem az ablakpárkányra, hogy a függöny ne lógjon rá a radiátorra. S nini! Rég olvasott s kedvelt könyv akadt a kezembe. Nem került a párkányra, hanem elkezdtem újraolvasni. A párkányra L.Uris:Exodus c. könyve került :)
• Tótfalusi István: Vademecum - szokatlan szavak szótára Móra Ferenc könyvkiadó, 1983 Második, javított és bővített kiadás
• Ebből fogok szemezgetni, majd ha eszembe jut.
• huncut - mai jelentésében: pajkos, hamiskás, csintalan, pajzán. Eredetileg sokkal gorombább szitokszó volt, akárcsak német eredetije, a Hundsfut, amely voltaképp a nőstény kutya nemi szervét jelenti: gazember, csirkefogó, szélhámos.
• fabatka - csak a "fabatkát sem ér" (értéktelen) szólásban használatos. A batka (eredetileg bapka) XVI. századi csehországi aprópénz volt, nálunk is előfordult. A fa előtag tréfásan nyomósítja az értéktelenséget (mondtak rég fapénzt, fagarast is), hisz valójában fából nem csináltak pénzt.
• duttyán - lacikonyha, ponyvatetős, nyitott oldalú sátor alföldi vásárokon. _ Legkorábban (a XVII. századtól) török vándorkereskedő sátrát, bódéját jelentette, majd deszkabódét, zárt fülkét; becézett 'dutyi' alakjában fogdát, börtönt. Arab eredetű török szóból; tájnyelvekben él.
• tökkolop - tökfilkó, fajankó, ostoba ember. Eredetileg mind a kolop, mind a filkó kártyafigura volt, a felső a magyar kártyában. Ezt a jelentést találjuk Csokonai "Tempefői"-jében: a kártyás magyar urat Tökkolopinak hívják; és Arany alábbi soraiban: "Te pedig, bölcs vajda, te vagy e tökkolop..." (A nagyidai cigányok) - persze mindkettőjüknél belejátszik a szó gúnyos értelme is. A kolop szláv, valószínűleg lengyel eredetű (chlop a. m. 'fickó'); elavult.
• tohuvabohu - zűrzavar, rendetlenség, felfordulás, összevisszaság. Héber kifejezés, tkp.'pusztaság és kietlenség', a teremtés előtti állapot a Biblia leírása szerint. A bizalmas köznyelv kissé tréfás hangulatú szava.
• Na, lépek tovább, mert 'tohuvabohu'-nak látszik az asztalon levő összetintázott papírhalmaz... :D
• február 08. Egyfelől el vagyok keseredve a sok IQ light megnyilvánuláson - de nem vagyunk egyformák, s én hozzá is szoktam tenni: szerencsére! Nem szeretem azt a hozzáállást, miszerint "aki nincs velem, az ellenem van" - lehet többes számban is, nem ezen múlik. Időnként nálam is borul a bili, de ezen (én) cseppet sem csodálkozom. Nem tudok úgy tenni, mintha nem érintene az országban folyó szarpaszírozás. S nem fogok elmenni szó nélkül az olyan megnyilvánulás mellett, ami/amik az én értékrendembe nem fér/férnek bele. Szinte minden napra akad valami, amin ki tudok akadni. Félreértés ne essék: a tények nem (mindig) érdekelnek, s tudom, csak az ökör következetes. Nem baj. Búúúúú
• Nem hiszek abban, hogy az ember lehet két-, vagy többféle. Nem hiszek abban, hogy valaki csak azért, mert nem ért egyet egy másik ember meggyőződésével, abba csak úgy belerúg. Hogy ugyanez a lény a tette után hazamegy, s emberi módon viselkedik. Az ilyen egy szar ember - leginkább a szart látom meg, az embert nem. Mert nem érdemli meg. Az már kevésbé érdekel, hogyan juthat valaki erre a szintre, ha ez még szint. Legalább olyan aljas cselekedet, mint gyereket vagy állatot bántalmazni. Ja, hogy csak egy másként gondolkodó embertársról van szó? Hulljon a férgese jeligére?! Év(tized)ekig tudok haragudni ha valaki olyat tesz. Nem feltétlenül ellenem, de abban amiben hiszek. S eddig még mindig visszaadtam, amit ellenem, vagy az értékrendem ellen elkövettek. Lassú víz partot mos. Nem sietek. Megbocsáthatok, de nem felejtek! Édes a bosszú? Biztosan. Ilyen vagyok, lehet megkövezni. Ha valamitől undorodom, az a bármilyen formában elkövetett erőszak. Ennek ellentmondani látszik, hogy a sérelmeimet visszaadom.
• február 08. Elég sok időt el szoktam tölteni - pihenésképpen - az internet legnagyobb itthoni árveréses oldalán. A társoldalakon is, de azok kevésbé tetszenek. Sikerült vennem pár dolgot eddig, még olyat nem, amivel ne lennék elégedett. Tegnap végre a helyére került az a plafon világítási rendszer, amit hónapokkal ezelőtt terveztem. Már részben kész volt, csak unokaöcsém mikor meglátta, leesett az álla. S láttam rajta, hogy ő is szeretne hasonlót. Egy olyan nagybácsi mint saint-moty, ilyenkor csak annyit mond: "Tetszik neked? A tiéd." S igen, nekiadtam. Azt kértem tőle, várjuk meg míg megérkezik az egész szállítmány, s viheti a kék színű változatot. Tegnap megérkezett a megrendelt s előre kifizetett 2x100 db led izzós világítási rendszer.
• Ősszel, mikor a sógorom renoválta a dolgozószobát (is), akkor került fel a falakra a világítást tartó "kütyü". A panelházakban a plafon alatt körbefut az ún. vezetékcsatorna - mindenki látott már ilyet, biztosan. A plafontól cca. 18-20 centiméterre vannak ezek a csatornák. Nos, ezekre a vezetékcsatornákra lettek ragasztva a hungarocellből készített "kütyük". Aztán szép fehér színűre kente a sógor. Jól néz ki, s nem (csak) azért, mert így gondoltam. A megrendelt 2x100 db led izzó vezetékkel együtt belefér a vezetékcsatorna, s a "kütyü" közti résbe. De ha valamivel nincs odarögzítve, akkor a vezetékek csavarodnak erre-arra s az bizony nem annyira szemet gyönyörködtető. Mindenre van megoldás. Most nem látszik a vezeték, ám ha a lámpát beizzítom, nagyszerűen megvilágítja a plafont. A 2x100 izzó áramfogyasztása óránként öt (!) Watt. Ami annyit jelent, hogy ha naponta világít tíz óra hosszát, akkor a havi energiafelhasználás 31x50W = 1.5 kW Ennyi energiát a majd' harminc éves fagyasztó eszik naponta...