11. 12. 07.

• Szerdán kísértük utolsó útjára K. Lajos bácsit.
• A Liszt Ferenc Művelődési Ház vezetősége mindent elkövetett annak érdekében, hogy képzett szakembereket szerezzen együttesei, illetve a város számára, ezért 1947-ben zenetanfolyam formájában beindította a hangszeres oktatást, melynek irányítója a Gyári Iskola tanára, Korényi Lajos, oktatói: Cs. Kőry Erzsébet, Gazsik József zenetanárok, valamint Parizek Ferenc – a zenekarok karmestere voltak..
• 1953-ban kapott megbízást az Ózdi Állami Zeneiskola, megszervezésére, amely a megyében – a két miskolci zeneiskola után – a harmadik ilyen intézmény volt. Néhány év alatt sikerült az oktatást, nevelést más zeneiskolák munkájának színvonalára emelnie.
• A zeneiskola igazgatását négy év Liszt Ferenc Művelődési Házi működés után a Bóna-féle épületben és az Úttörőházban 1961-ig, a Régi Kórház épületében 1978-ig, végül a korábbi vasvári iskola épületében végezte nyugdíjazásáig.
• Az 1964/65-ös tanévben a Megyei Művelődési Osztály megbízta a kazincbarcikai zeneiskola megszervezésével, amely egy éven át az ózdi zeneiskola fiókiskolájaként működött. Zeneoktatói, szervező munkáiért „Szocialista Kultúráért” kitüntetést kapott.

• A Megyei Tanács Művelődési Osztálya megbízta az Ózd környékén végzendő zenei referensi tevékenységgel.
• 1983-ban nyugállományba vonult, de óraadó tanárként 2001-ig továbbra is tanított a zeneiskolában. A nagybőgő órák mellett zongorakíséreteivel lelkesen támogatta Kelemen Zoltánnak, a ma szegedi operaénekesnek az operairodalommal való ismerkedését.
• Két tanfolyami, illetve iskolai kollégájának közreműködésével bekapcsolódott a Társadalmi Ünnepségek rendezéseibe. Orgonajátékával évtizedeken át emelte a névadók és esküvők színvonalát.
• Kétszer szervezte újjá a Liszt Ferenc Művelődési Ház vegyeskórusát, amelynek 1974-ig karnagya volt. A jogutód Ózdi Városi Vegyeskórus lelkes és aktív tagja volt egészségének az utóbbi pár évben való romlásáig.
• Felesége, Edit néni mindvégig nyugodt támogatást jelentett munkájához, mely nyugalmat fiának, Tamásnak az élete derekán történt halála zavarta meg. Lánya, Enikő jelentette a további gyermeki szeretetet. A zene müvelését Tamás utáni unokái, Judit és Bea folytatta zongoristaként.
• Más kitüntetései mellett a több mint fél évszázados, a város zenei életében való tevékenységét Ózd város önkormányzatának képviselő testülete „Ózd Városért” kitüntetéssel ismerte el 1992-ben.
• 2005. október 23-án Ózd Város Díszpolgára kitüntetést kapott.

Nyugodj Békében Lajos bácsi! (A dátumra kattintva előjön egy muzsika)

Ernő bácsi

• 1897. április 26-án született Johannesbergben. Amikor én megismertem, 81 éves volt. Előtte csak láttam különböző fesztiválokon, ahogyan vezényelte az általa vezetett fúvószenekart. Hihetetlen kisugárzása volt. Egy öreg bácsika, hófehér hajjal. Mindig, mintha skatulyából húzták volna elő. Mindegy, hogy szombat reggel, vagy hétköznap délután. Mindegy, hogy hétköznapi ruhában, vagy frakkban. Viselte a ruhát, nem hordta.
• Nagy tudású ember lévén, mindig csendes volt. Soha nem hallottam, hogy megemelte volna a hangját. Néha lehetett tőle hallani olyat, hogy „crucifixus” de azt mindig mosollyal mondta. Zenekari gyakorlatot tanított a suliban, ahová jártam. S a hivatalos tanórák (zenekari próbák) után páran jártunk hozzá külön foglalkozásra. A tanári szobában mondott életre szóló mondatokat. Felhívta a figyelmünket sok mindenre. Épp’ abban a korban a legfogékonyabb az ember. Sokat köszönhetek Ernő bácsinak. Nem úgy tanított, hogy kiáll a tábla elé s „leadja” az aznapi penzumot. Beszélt. A világ legtermészetesebb módján beszélt arról a csodáról, amit zenének nevezünk. Nem csak a fúvószenéről, hanem muzsikus emberekről, hangszerekről, összhangzattanról, előadásokról, karmesterekről, énekesekről. Ne váljunk „szakbarbárrá” – ehhez szükség van szorgalomra. Ne csak a saját hangszerünkkel foglalkozzunk, de ismerjük meg a többi hangszert is. Mindnek megvan a maga szépsége. S megvan a szépsége a különböző összeállítású zenei együtteseknek. Tőle hallottam először a „C” kulcsokról. Pár évvel később benne volt a tananyagban, de akkor már könnyebb volt a dolgom az olvasásukkal. Apró szakmai fogásokat mutatott, aminek hasznát vettem akkor is, azóta is.
• Nincs olyan hete az évnek, amikor ne jutna eszembe s ne áldanám az emlékét. Nem utolsó sorban azt, hogy olyan szerencsés voltam, hogy életének utolsó hat évében tanulhattam tőle. Muzsikusságot. Nem akarom misztifikálni, de zseniális ember volt! Olyan hallással, s olyan mesterségbeli tudással, hogy szinte felfoghatatlan. Nem csak az előadásokat vezényelte fejből, de a próbákat is általában kotta nélkül tartotta. Egyik zenekari próbán leintette a zenekart, s megkérdezte, ki fújt egy oda nem illő hangot, mert olyan nincs a kottában. A beállt csendben pedig ismét megszólalt a hang – kívülről. Egy mozdony kürtjele volt, azt hallotta. Elmosolyodott, s előkerült a „crucifixus” J Folytattuk a próbát. A mozdony hangja a ferencvárosi rendező pályaudvarról hangzott fel a terembe, nyitva voltak az ablakok, az épület pedig határos volt a pályaudvarral. Életem első nyilvános rádiófelvételét is Ő dirigálta, az akusztikájáról legendás 6-os stúdióban. Meghatározó emlékek/élmények. Csúnya szavakkal azt írhatnám, rutinos volt.

• 1920-tól 1960-ig az Operaház harsonása volt. 1960-ban az „Operaház örökös tagja” címmel tüntették ki. Igen kevés zenekari zenész kapta/kapja meg ezt a címet. 1926-ban a Regnum Marianum cserkészcsapat fúvószenekarát szervezte meg. 1935 – 45-ig a bp-i konzervatóriumban a harsona, és a zenekari gyakorlat tanára volt. 1954-től a „Ganz” zenekar karmestere. 1959-től a hadsereg zenei szakközépiskolájában tanított. Amikor munkája Európában ismertté s elismertté vált, felajánlották számára a prágai Zeneakadémia harsona tanszékének vezetését. Ő azonban nem fogadta el, hálás volt az őt befogadó Magyarországnak. Számos hangszerelést készített a fúvószenekaroknak, ezek közül talán a legismertebb Berlioz „nagy” Rákóczi indulója. Sok zenészt képzett, nem túlzás azt mondani, hogy nem volt az országban olyan fúvós, aki valami módon ne találkozott volna vele, vagy hangszereléseivel/átirataival.
• Ernő bácsi volt a „Nagy Öreg” aki képes volt a vele szemben ülő zenekart szuggesztív dirigálásával csodálatos hangzásra bírni, hihetetlen teljesítményekre serkenteni.
• Éppen harminc éve, 1981. november 21-én volt a búcsúhangversenye a Ganz-Mávag fúvószenekarral.
• Köszönöm a türelmet.

közéleti sz@rpaszírozás, avagy vae victis

Kr. e. 390-ben egy - Brennus vezette - gall hadsereg tönkreverte Róma csapatait az alliai csatában, majd kifosztotta a védtelenül maradt várost. A fellegvárba szorult római védők közt éhség, az ostromlók közt éhezés és járvány dúlt, így mindkét fél szerette volna befejezni a harcot. „Ekkor a szenátus ülést tartott s felhatalmazta a katonai tribunusokat a tárgyalásra” – írja Lívius (A római nép története a város alapításától, Ötödik Könyv 48). Q. Sulpicius katonai tribunus és Brennus, a gallus sereg vezére találkoztak, és megállapodva, ezer font aranyban (327 kg) határozták meg a római népnek a váltságdíját. Ezt az önmagában is szégyenletes dolgot még egy felháborító cselekedet tetézte. A gallusok hamis súlyokat hoztak elő, s a tribunus tiltakozására az arcátlan gallus ráadásul még a kardját is a serpenyőbe dobta, s elhangzott a rómaiaknak elviselhetetlenül hangzó kijelentés: „Jaj a legyőzötteknek!” (Vae victis)

• Honnan is kellene kezdeni ezt a bejegyzést? Kezdhettem volna így is: Nem tetszik a rendszer? Nem. De nem ám! Miért? Nos, sok dolog roppant idegesítő tud lenni számomra. Sok, nem szeretem dolog. Tudok rajta változtatni? Nem hiszem. Így repkednek néha csak gondolatban, időnként hangos kifakadásban a saint-ek, mikor olyanom van, hogy legszívesebben felpofoznék valakit. De ha valamitől undorodom, az a bármilyen formában előforduló erőszak.
• Nem tetszik, hogy a városi ’56-os emlékmű áldozatainak névsora egy olyan „hős” nevével kezdődik, amelyikkel. Minden évben összezördülök a zenekari elnökkel (is), amikor szóvá teszem. Mert olyan marha vagyok, hogy évről-évre mindig szóvá teszem. S minden évben szóváltásba keveredünk. Nem haraggal, csak Ő elmondja az ő meglátását, én pedig lezárom az én mondókámmal. Ő (az elnök) 17 éves volt akkor, én még pajzán gondolat sem voltam. Ezt a „hőst” felakasztották. Mint írtam, undorodom az erőszaktól. De lehet, hogy az akasztás humánus volt. Gyűlölet van bennem? Igen. Egy általam nem ismert emberrel szemben. Ne beszéljek/írjak rébuszokban? A történet röviden a következő: ez a hős, egy halott, és a lábánál fogva felakasztott emberbe belevágta a vasvillát. Bátor tett volt, ugye? Ezt a „hőst” felakasztották. Azt nem tudom – nem is érdekel - , hogy ezen kívül mi alapján ítélték el. Az én szememben a halottgyalázás megbocsáthatatlan. Még akkor is, ha a halottgyalázás nem számít emberiségelleni bűntettnek.
• Nem tetszik az, amit az ünnepekkel csinálnak. Sem a mostani, sem az elmúlt kormányok „ünnepre rátelepedése”. 23-a előtt egy héttel le akartam mondani a részvételemet. Gondolkodtam azon, mit nyerhet, vagy veszíthet vele a csapat s velük együtt én is. Mindent és semmit. Ha egyszerű lenne, egyszerűen el lehetne intézni. Sokszor hangoztatom, hogy az „ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni” a csapat érdekében. Azt is leírtam már régebben (lehet, hogy tavaly ilyenkor), hogy részt veszek az ilyen s ehhez hasonló megjelenésen, közreműködésen, de azt ne várja el senki, hogy tapsoljak hozzá! Nem vagyok (s nem is leszek) olyan szakmailag elismert ember, mint Christoph von Dohnányi, vagy mint volt tanárom testvére, Peskó Zoltán. – nem muzsikusok kedvéért egy kis magyarázat: Christoph von Dohnányi lemondta az e héten esedékes két bp-i koncertjét, tiltakozásul az Új Színház vezetőjének kinevezése miatt. Nem hajlandó olyan városban fellépni, ahol ez megtörténhet. Peskó Zoltán pedig nem hosszabbította meg a szerződését egy fickó miatt, aki megkerülte, s megrágalmazta. Pont. –
• Nem tetszik továbbá az sem, hogy a mindenkori hatalom hülyének nézi az állampolgárait. Talán kiindulhatna abból, hogy „nem teszek olyat, amit nem szeretnék, ha velem tennének”. Nem tetszik a hangvétel. A hatalom által használt kioktató kommunikáció. Nem tetszenek a „megmondóemberek” akik mindig mindent jobban tudnak ellenzékben. Aztán mikor hatalomra kerülnek, felejtenek. Csakhogy már nem lovas futárok hozzák-viszik a híreket! Ez bizony már a XXI. század – még akkor is, ha nem trendy az olvasás, szövegértés, gondolkodás, kézzel írás(!). (Uram bocsá’ a kottaolvasás/értés.)
• Nem tetszik a köpönyegforgatás, a több számmal nagyobb mellényt hordók „kihanemén” hozzáállása. Hofi szerint mindig az a korrupció, amiből kihagynak. Biztosan savanyú a szőlő, s azért írok ilyeneket. Persze. Mindenki azt hisz, amit akar – még. Egyelőre a gondolataimat nem tudják lebénítani. Nem vagyok hős, nem is leszek. Egy átlagember vagyok, aki reggel úgy tud tükörbe nézni – kevés kivételtől eltekintve –, hogy nem köpi le magát.
• A történet úgy folytatódik, hogy mielőtt a rómaiak még kifizették volna a szégyenletes váltságdíjat, megérkezett a felmentő sereggel a dictator Camillus és mivel az egyezséget alacsonyabb rangú hivatalnok kötötte, semmisnek mondta ki azt. Vassal, nem pedig arannyal kell megmenteni a hazát, buzdította katonáit, akik kiűzték a városból a nemrég még rettegett gallokat. Aztán egy második csatában is szétszórták őket. (Livius szerint a Gabiiba vezető úton a nyolcadik mérföldkőnél.) Ezután Róma emelkedésének korszaka következett, a várost nem is foglalta el újra senki több, mint 700 évig, és a hanyatlás időszakáig Brennus gőgjét többnyire az ostromlottak leszármazottai gyakorolták mások felett.
• Nem, ezt nem mesének szántam. Nem vagyok sem La Fontaine, sem Benedek Elek. Sőt! Szeretem a meséimet, szeretem az álmaimat. Amikor a jelenleg hatalomban lévők megnyerték a választást, nem nyújtottam rögtön a kezem, hogy elérjem az üszköt... ám arra nem gondoltam, hogy nem szépen, s nem lassan "a múltat végképp eltörölni" akarják. Nem, az túl egyszerú. Megváltoztatnak történéseket, szerzett jogokat (vesszőparipám), s mindenki ellenség, aki nem tolja az ő szekerüket. Nálam ez csapódik le. S ez nagyon sajnálatos - nekem. Kibicként lenne pár ötletem. Nem a megszorításokra, mert azt a szót törölték. De nem adok tanácsot sem önként dalolva, sem máshogy. Evvan - oszt'jónapot!

trottyos(?):)

Még mindig a mosolygós saint-moty vagyok, teszem a "dolgom". Csinálom nap, mint nap a tennivalóimat. Jó muzsikákat lelek a neten (is), a rádióban is. Próbálkozom az 'ámítógépről legális muzsikákat leszedni, de ez még nem megy nekem... Ami MP3 formátumban van, azzal nincs semmi gondom. Azzal van problémám, amikor csak zenét és/vagy szöveget szeretnék lementeni. Mindenfajta képi megjelenítés nélkül. Aztán azt sem tudom (még), hogyan lehet a remek felvételeimet "empéhármasítani". Az ok egyszerű - sporttársi áron sikerült vennem egy 8GB nagyságú microSD kártyát a telefonomba. Ezzel lecsökkenne a magammal cipelt kütyük súlya utazáskor. Sok kicsi sokar megy(ek). Mondhatni, napi szinten bosszankodok a politikán. Nem, nem tudom megmondani a megoldást, nincs nálam a Bölcsek köve. De káromkodni még mindig tudok, a harag erő nélkül mit sem ér. :( Úgy tervezem, András napján utazom kedvenc zenekaromhoz. Aznap jó esélyem van megfülelni a (fő)próbát, s azon a héten szombaton (dec.2) van az Adventi koncert a Székesegyházban. Nagyon várom. Jelenleg még nem tudom mi lesz a műsor, de ami késik, az eljön. Nagyon nem izgulok a műsor miatt, én csak fülelőember leszek. Ám annak jó! Három és fél darab "nóta" van az asztalomon, jó lenne vele haladni, de nem haladok úgy ahogyan szeretném. Szeptemberben a zenekari elnökkel voltunk egy komoly embernél, egy órát sikerült vele társalogni. Ha mindent sikerül jól elrendezni, akkor a cégnek reklámhordozói leszünk. Sok mindenről beszélgettünk (már ami belefér cca. 60 percnyi időbe), tbk. a zenekari kottatár digitalizálása is szóba került. Rögtön rá is csaptam az ötletre, így egyszerre meg lehetne csinálni azegész. Arra gondolok, hogy a leltározást s a digitalizálást egy füst alatt meg lehetne csinálni. S igen, csak szedem magamra a munkát. Nem mintha annyi felesleges időm lenne... De ha már ez az úriember (s mögötte a cég) a technikai apparátust biztosítja, kár lenne elszalasztani a lehetőséget. Aztán érintőlegesen beszéltünk egy előadás sorozatról, amit (szerény személyem) saint-moty tartana a cég által üzemeltetett szálloda valamelyik különtermében. Tervezés alatt van, mindenesetre úgy nem akarok nekilátni, hogy kutafuttában... 12 egyórás előadásra gondoltam, kéthetenkénti ismétlődéssel. Hogy miről szólna? Természetesen a fúvós zenéről. Egy kis történelem, egy kis irodalom. Mert ezt sem lehet kiaszkítani a környezetből. Majd' mindenki szívesen hallgatja a fúvószenekarokat, ám szerintem nagyon sokan úgy vannak vele, hogy természetesnek veszik. Már ahol van fűvószenekar. Egy kissé mostohagyerek a fúvószene, pedig sok szépség s nem utolsó sorban valamennyi tudás is van benne. Nem kell ezt misztifikálni, de ha egy kis információ megragad a hallgatóságban, talán nem leszünk "trottyosok". Személy szerint engem nem zavar a trottyos jelző. Na, majd jövök. Köszönöm a türelmet. 20:16

ajánló

• Cca. tíz perce ért véget ez - Muszorgszkij: A szorocsinci vásár - háromfelvonásos opera Szövegét Nyikolaj Gogol nyomán a zeneszerz? írta Vezényel: Vlagyimir Jeszipov, km: a Sztanyiszlavszkij Nyemirovics-Dancsenko Színház Ének- és Zenekara (karig: Igor Mertensz) Szereposztás: Cserevik - Vlagyimir Matorin (basszus), Kivria, a felesége - Ligyija Zaharenko (mezzoszoprán), Paraszja, a lánya - Ligyija Csernih (szoprán), A koma - Oleg Klenov (bariton), Gricko - Anatolij Miscsevszkij (tenor), A pópa fia - Vjacseszlav Vojnarovszkij (tenor), Cigány - Vitalij Tyomcsev (bariton), Csernobog - Vlagyimir Szvisztov (bariton)
• Nem találok szavakat... A műsor elején pár szó elhangzott a darabról, többek közt, hogy Muszorgszkíj befejezetlen operája, általában a most is hallott változatot játsszák, amit Cserepnyin egészített ki. Az utolsó felvonás hihetetlen módon van összerakva Muszorgszkíj korábbi darabjai főtémájából, de többet nem árulo el, meg kell fülelni. A kívánságlistámra feltettem ezt a darabot is. Majd utánanézek.
• Annyi "érdekesség" elhangzott, hogy Magyarországon 1947-ben mutatták be, összesen három előadás volt belőle, s azóta sem játszoták. Kár. Azért, mert vígopera, még lehetne játsza(t)ni. Hmm... Nagy a repertoár - már ami az utóbbi időben jellemzi sajnos a MÁO vezetését. Nem dícséretnek szánom, sőt! Muszáj mindenbe belerondítani a politikának?! A kérdés költői - de a "ius murmurandi" egyre többször előkerül nálam (is).
• Köszönöm a türelmet. 21:44

Türelem, tornaterem.

Igen. Tudom, hogy nem kényszerítek senkit, hogy megunja a bejegyzéseim olvasását... Ha jól számoltam, ez a bejegyzésféleség lesz ebben az évben a 16. s ez annyit is jelenthet, hogy több, mint kéthetente tévedek erre. Pedig zajlik a nyár (is), meg van egyéb minden más is ami foglalkoztat. Ezek közül az egyik a mérhetetlen módon idegesítő politikai szarpaszírozás. Pont. Pont úgy kell nekem ezzel foglalkozni, mint más halandónak, aki nem szereti a derült égből villácsapást, de sajnos tenni nem sok mindent tudok. Marad a "ius murmurandi" egyelőre. Ha csak be nem tiltják, mint nagyonokosönkéntesseggnyalótahókám a "Felszállott a páva" kezdetű/című nagyszerű művet. Azóta olvastam magyarázatokat, állásfoglalásokat jobbról-balról, de nem nagyon érdekel. Vagyis éppen az, hogy érdekel. A súlya egyiknek sincs meg. Megmagyarázni sok mindent lehet. Csak nem nagyon érdekel. Igaz, kit érdekel hogy én mit gondolok?! Giacomo Puccini 2:1, egyes. Pont. Idén sikerült nyári szabadságra mennie a zenekarnak. Aug. 14-én volt az első próbánk, de nem nagyon rángattuk az istrángot. 20-i szereplésünk korlátozódott az új kenyér megszegéséhez kapcsolódó esemény kiszolgálásához. Ahogy megjósoltam... Csúszott a műsor, így nekünk jutott egy induló, fogadás, Himnusz, a végén meg beszegtük az egészet. Lesz ez még így se'! 21-én csináltunk egy próbát - megdicsért a zenekar harsonása: "ez igen saint-moty, így kell nagydobolni". Jó, hogy nem vagyok ütős. Sem hangszerileg, sem másképpen. Harmadképpen meg pláne nem. Békés őrült vagyok, a zsenit és az őrültet egy hajszál válassza el - állítólag. Még jó hogy én erősen kopasz vagyok... 26-án is volt egy megmozdulásunk, szereplésnek nem nevezném, hacsak leszerepelésnek nem... Még nem nyeltem le teljesen ezt a békát, sokáig itt fog a torkomban mozgolódni. De ez így nincs jól. Vagy le kellene nyelni, vagy ki kellene köpni. Ha valaki, aki erre téved s tud harmadik megoldást, szívesen veszem. Szívesen tanulok a mai napig, szinte nap, mint nap. Nincs szándékom abbahagyni itt a bejegyzéseket, elképzelhető, hogy sűrűbben is leszek mint idén. Azért kezdtem el írni a saint-moty bejegyzéseket, mert azt írta ki a rendszer (szabad fordításban), hogy ezt egy hülye is meg tudja csinálni. Nos, Cyrano-t kedveltem mindig is, nézzük, hogy megy. Sikerült, s a sikerélmény megadta a kezdő lökést. Nem utolsó sorban pedig valahol ez az egész lustaságból is folytatódott. Anélkül, hogy bárkit megbántsak. Aki kíváncsi, hogy mi történik velem elég ha idekattint s egy kis adalékot kap. Nem kívánok minden elérhető ún. közösségi oldalon szerepelni, kinyilatkoztatni pedig pláne nem. Akad nekem írni valóm, még ha az nem feltétlenül betű, akkor is. Csak egy kis ízelítő, mi vár még rám idén: végre be akarom fejezni a zenekar indulókönyvét. Amit már készítek jó ideje, csak balfék voltam s elhagytam egy adathordozón az addig elkészült anyagot. Kis része megmaradt, de az közel sem annyi, hogy nyugodt éjszakát biztosítson... Remélem, aki meglelte, letörölte. Már csak azért is, mert írásvédett volt, sokat nem tud vele kezdeni. Nos, ez az indulókönyv a zenekarra vetítve cca. 800 "fekvő" A4-es kilenc-, illetve tízsoros kottalap. Amire könnyebb dolgozni, a nyomda úgy kicsinyít rajta, hogy jó legyen. Az idei karácsonyi/adventi koncerten is akarok újat játszatni, az egyik elkészült most a múlt hónapban, a másik még előttem van. A tatabányai zenekar egyik karmesterének ígértem egy Wagner:Tännhauser Gran March-ot. Valaha együtt játszottuk sokadmagunkkal kedves emlékű Keil Ernő bácsi vezénylete alatt. Egy kicsit belenyúlok az anyagba, nem nagyon. Az akkori kotta ki tudja merre van, nekem viszont a kezembe akadt egy príma anyag, igaz nem zenekari, de majd kiokoskodom, s azért halovány emlékeim mellett a "jutyub"-on is leltem fúvós felvételt. De az sem zavar. Majd csinálom, ahogy akarom, ők pedig fújják, ha akarják. Nem erőszak a disznótor, csak a disznónak. December 8-án pedig ismét - végre - kedvenc zenekaromhoz megyek s megfülelem az idei Adventi koncertjüket a székesegyházban! A műsort még nem tudom, de nekem mindegy. Bármit játszanak, szívesen fülelem - sajnos nem tudok annyiszor menni, mint szeretnék, pedig borzasztóan szeretném látni/hallani a műhelymunka varázsát is! Nem mellékesen pedig - mint írtam - szeretek tanulni. Legendás lustaságom ilyen téren megkérdőjeleződik... Nagy hirtelen ennyi fért a mai - s e havi - bejegyzésbe, igyekszem majd jönni hamarabb, mint két hét. Köszönöm a türelmet! 18:37

nem engedek a negyvennyolcból

Negyvennyolc éves lettem én, de nem írok hősi költeményt… Sem hősit, sem másmilyet. Egyszerű a magyarázat: nem értek hozzá. A daktilus/molossus használata megmarad másnak. Meg hogyan nézne ki… saint-moty hős(bősz)költeményt ír magáról?! Nem vagyok én s.p. Három évvel ezelőtt azt mondtam: még ennyit (45) kívánok, aztán kezdhetjük elölről – e hónap elsején egy beszélgetés kapcsán megjegyeztem: 90 éves koromban elkezdem újranöveszteni a fogaimat… A beszélgető partner jót nevetett rajta(m) J Szeretem, ha mosolyognak, nevetnek az emberek. Valamint én is szeretek mosolyogni, nevetni, kacarászni, stb. Születésem napján közvetítést hallgattam Bayreuth-ból, a 100. Wagner Ünnepi Játékokról. Trisztán és Izolda. Köszönöm a türelmet. 19:19

P. E. és V. L.

• Ma szinte egész nap a Mester (P.E.) járt a fejemben. Ami szerintem természetes. Ég érte a mécses. Nálam - ha itthon vagyok - mindig ég egy vagy két mécses. Nem egyszerre, egymás után. Túl sok kedves ismerős van a kősziklánál. Ez akkor is sajnálatos, ha ez az Élet rendje. Ma nem egymás után ég a két mécses. Az elsőt meggyújtottam a Mesternek. Aztán este kaptam egy telefonhívást a zenekar fuvolista lányától. Azt hittem, csak el tud jönni a holnapi szereplésre a trombitás barátjával együtt. Nem azért hívott. "saint-moty, a Papa meghalt délután"
• A Papa a fuvolista lány nagyapja. Aki a megélt nyolcvan évéből 67 (hatvanhét!) évet muzsikált. Utoljára a tavalyi karácsonyi koncerten fújt. Előtte kérte a segítségemet, hogy a családja itt legyen az utolsó fellépésén. Természetesen segítettem, ahogy tudtam. A Papa mellett ültem a zenekarban évekig, még pubertás koromban. Nagyszerű ember volt! Múlt héten szombaton - miután a blogtaliról hazaértem - várt egy sms az unokájától. Felhívtam, s azt mondta: "saint-moty, a Papa kórházba került. Csak a te nevedet ismételgeti." Összekaptam magam, Ősöm felvitt a kórházba, bementem a Papához. Megismert. Beszélgettünk kicsit, viccelődtünk, nevettünk. Papa, igyekezz jkifelé innen, nemsokára érik a körte a kertünkben amit annyira kedvelsz - mondtam. Jól van saint-moty, kedden a fiam elvisz innen s majd beszélünk - mondta Ő. Kedden a fia mondta, hogy elviszi a nagyfaluba. Ma délután leállt a keringése, nem tudták visszahozni. Papa, nyugodj békében! A második mécsest is meggyújtottam. Együtt emlékezem a Mesterre és rá, a Papára :(
• 2011. június 01. péntek

Rybnik 1. rész(let)

• Megpróbálom felidézni a történéseket, mert volt bőven. Az indulás előtt/alatt/után. Nos, kezdődött azzal, hogy a zenekar pár tagja által „életveszélyesen meg lettem fenyegetve” ha Pünkösd vasárnap nem tartunk próbát. Ez az indulás előtti vasárnapra esett. Mármint Pünkösd vasárnap. Tartsunk. Nem nagyon rángattuk az istrángot - kották átnézése, ami még mindig okoz meglepetéseket, pár nótába is beleszagoltunk.
• A basszusgitár hangja még mindig remegteti a lépemet, nem csak próbán, hanem szereplése(ke)n is. Hiába, ha nincs B-tuba, vagy a kedvenc Ginemről (Gordon’s Gin) elnevezett hangszer (Gordon=Nagybőgő), akkor legyen basszusgitár. S van is. Nemcsak hangszer, hanem hangszer játékos is!
• Hétfőn megérkezett B. (president kisebb öccse) Dortmundból repcsivel, kedden már az „Olvasó”-ban találkoztunk reggel. Természetesen nem csak a (jog-tiszta) kották érdekeltek, de az volt az első. Mindegyikből hat példányt készíteni, sorba rakni, befűzni. Valahogy nézzen is ki az anyag, amit majd a zsűri kézhez kap a verseny előtt. Aztán a zenekari mappák átnézése, hátha elkallódott valami a két nappal korábban bekészített anyagból… Bár nem jellemző, de előfordul mindig valami apró hiányosság. Némely kottán nagyítani is kellett, már nem mindenki látása 20/20-as.
• A múzeumból kölcsönkértem egy múlt évezredbeli tambourbotot erre a szereplésre. Hazahoztam kicsit „pofásítani” – egy kis bútorfény a sötétbarnára pácolt fára, és új zsinórozást is tettem rá. A patinát rajta hagytam, a fémrészek csak egy száraz ronggyal való áttörlést kaptak. Érthetőbben: pókhálósítottalanítottam. Aztán pakolászás itthon, év(tized)ek óta van egy listám, ami alapján összeállítom az utazó csomagot, öltönytáskát, miegyebet. Most csak annyi változás volt, hogy hűtőtáskát is vittem magammal. Nem üresen. Kedden még próbáltam győzködni az első harsonásunkat, hogy gondolja meg magát s jöjjön velünk. Nem vettem szavát, hogy jön. Csak próbáltam a lelkére hatni – nem jött. Hmm.
• Aztán még aznap este egy másik vendég harsonás is lemondta az utazást, valamint akit hozott volna magával, egy B-tubát fújó muzsikust. Főleg a menetzenékre gondoltam, az sosem baj, ha hangyányit több az „alja” a csapatnak. Utazó névsor rendben, kották rendben, ruhák rendben, busz megrendelve, próba az indulás előtt az „Olvasó”-ban. A busz hűtőjébe teendő ételek (cca. 120 szendvics) és italok (buborékos és anélküli vizek, sör hegyek) is megrendelve, azt majd bepakolás előtt teszik fel hűtött állapotban a gépjárműre. Ez az ún. központi ellátmány, ezen felül mindenki annyit s olyan ételt/italt cipel magával amennyit akar/bír. Szerdára is akadt tennivaló, s persze minden nálam (is) csapódik. Többek közt szerdán este mondta le az utat a szólógitáros, és a billentyűs. Fordított sorrendben, de ez nem lényeges. Halaszthatatlan dolog jött közbe, ami érthető és meg is értettem. Mert én olyan megértő vagyok. Jó lett volna, ha mindkét muzsikus tud velünk jönni, de mit tudok ilyenkor csinálni, egy nappal indulás előtt?! Vagyis indulás előtti estén? Úgy döntöttem, már nem nyújtom ki a csápjaimat, s nem viszünk magunkkal mást ha ők nem tudnak jönni.
• Elérkezett 16-a csütörtök reggel. Telefonos körkapcsolás, mindenki úton van, érkezik ekkor meg ekkor, rendben kimegyek elétek a buszállomásra, onnan csak rövid séta s az indulási helyszínen vagyunk. Közben folyamatosan érkezik a zenekari tagság. S a Ház-ban dolgozók is. Mert a portás is csak utánam érkezett. (Addig őriztem a bejáratot) Aztán jött a zenekar managere, s csak ennyit mondott: „nem tudok menni”. Tudom, fáj a térded. Neked nem is kell annyit menni, mint a zenekarnak, a menetzenéket végignézheted páholyból vagy a sörsátor valamelyik VIP padjáról. Félreértettem. Nem menni (járni) nem tud, hanem velünk jönni! Pff. Dobtam volna egy hátast, ha ez már önmagában - gondolatként - is nem lenne képzavar…
• Aztán még az is kiderült, hogy a Zeneteremben nem lenne célszerű a próbát megtartani, mert a felette lévő Táncteremben 10:00-kor projektzáró tanácskozás lesz. Persze. Mer’ rajtam kívül senki nem tud semmit  Irány a színpad. A nézőtérnek – s a leeresztett vasfüggönynek – háttal berakni a zenekari ülésrendet, átcígölni mindent a fél házon, székek, kottaállványok, ütőhangszerek. Ezután indulás a kisegítő muzsikusok elé a buszállomásra, ami egy ciginyi távolság csak. Megérkeztek, látom az egyiknél semmilyen hangszer nincs. „Este szétesett a hangszerem” Mr. President telefonvégre kapva, köll egy hangszer. Olyan, amilyenre szükség van. Lesz. Naccerűűűű… Folyt. köv.

saint-moty ante portas :)

Nem állítom, hogy teljesen nyugodt vagyok, de a harctéri láz még talán nem látszik meg rajtam – annyira. Az eltelt pár hét (hónap) sok munkával volt telített. Herb330, és Harry Pityom tette a dolgát. Én sem maradtam le sok mindenről. Mint már megírtam itt (is), a csapat kapott egy meghívást Lengyelországba, egy dél-sziléziai bányászvárosban rendezendő XX. Nemzetközi Fúvószenekari versenyre. Elfogadtuk a meghívást, s holnap után (csütörtökön) elindulunk. Délelőtt még lesz egy zenekari próba, már akkor remélhetőleg minden közreműködő muzsikus jelen lesz (ha jönni akar). Próba után buszra szállunk s 375 km megtétele után a helyszínre érünk. Másnap (18-a, péntek 10:00) lendül a pálca, s bemutatjuk a nemzetközi zsűri hat képviselőjének a tudásunkat. A felkészülés során időnként türelmetlenebb voltam a szokásosnál, káromkodtam is, bosszankodtam is, de mindez felejtődik. Azért vagyunk együtt, azért jövünk össze a próbákon, mert szeretjük a fúvós zenét. Nem mindig döccenők nélkül, de a cél az együtt muzsikálás öröme. S ha ez a fajta együttmuzsikálás tetszik rajtunk kívül a közönségnek is, akkor semmi fáradtság nem volt hiábavaló. Természetesen meg fogom írni a történéseket, ha hazaérünk. Addig is kívánok minden errefelé járónak szúnyog-, és jégesőmentes napokat! Csütörtöktől hétfő hajnalig kérek szépen egy kis pozitív energiát! Ártani nem használ jeligére  Köszönöm a türelmet. 22:25

bivalyfüves

Nem unatkoztam az elmúlt napokban egy szálat sem – zajlik az értetlenség. Írtam nem túl régen, hogy a csapat meghívást kapott egy nemzetközi versenyre, s hogy az anyagi fedezet is úton van. Nos, ezzel eddig semmi gond. A villám azóta csapott be, hogy elküldtem egy érdeklődő e-mailt a kapcsolattartó lengyel fickónak, és semmi… Semmilyen visszajelzés, se e-mail, se telefon, se fax, az ég egy adta világon semmi… Ráuszítottam a zenekari elnököt, hogy próbálja egy szinttel feljebb elérni a szervezőket. Kiderült, hogy a kapcsolattartó kórházban van, s azért van a csend. Jobbulást neki, de mi ezzel nem vagyunk előrébb… Aztán információk jöttek, olyanok, amelyekről nekem csak sejtéseim voltak, de a sejtések engem igazoltak. A végeredmény: a versenyen (mint mindenütt, ahol betartják az 1971-es államközi szerződéseket) csak „jogtiszta” nótákat lehet játszani. Esetleg lehet olyat, aminek nincs eredeti nyomtatott, zeneműkiadó által kiadott anyaga, de a fellépők rendelkeznek a szerző írásos engedélyével. Valamint olyan darab is játszható, ami már nem jogdíjköteles. Ehhez képest, az elküldött műsorunk 11 darabjából kettő(!) tiszta. Hmm… Úgy tűnik, feleslegesen vettem igénybe Herb330 és Harry Pityom segítségét. Nem teljesen feleslegesen, mert fel tudjuk használni az elkészült darabokat, sőt a gyakorlás sem megy veszendőbe. Csak ezen a versenyen nem tudunk előrukkolni vele. Az értetlenség pedig az elnököt viselte meg legjobban, plusz a zenekar menedzserét s engem. Az elnöknek nem fér a fejébe, hogy már nem úgy működnek a dolgok, mint pár évvel ezelőtt. Közrekaptuk s magyaráztuk a bizonyítványt. Mit nyerhetünk, s mit veszíthetünk, ha elmegyünk erre a versenyre ezzel a nem tiszta műsorral. Egy hónappal ezelőtt kezdtem írni a partitúrákat, de fizikailag lehetetlennek tartom ennyi idő alatt megcsinálni. Nem is tudtam/tudom elkészíteni. Ha viszont a zsűri nem kap az elhangzó darabokból partitúrát, akkor mi alapján pontozná a produkciót? Ha nem tud véleményt alkotni s azt a kotta alapján bizonyítani, akkor bizony diszkvalifikálják a csapatot. Ha kizárnak bennünket a versenyből, azzal elveszítjük a versenyt szervezők óvó kezét. Akkor meg minek menjünk el? Mondjuk le a részvételt. Még mindig kisebb a baj, mint elmenni s „bebukni”. Eléggé sütött a Nap, de az én fejem nem csak a kánikula miatt főtt… Valamit ki kell találni, hogy a versenyen való részvételünk ne ütközzön szabálytalanságba. Ennyi idő alatt, amennyi hátra van a versenyig, nem tudjuk beszerezni a műsorban elhangzó darabok eredeti kottáit. Az általam készített hangszerelés - ahogyan játsszuk a darabokat - , nem mentesít a jogdíj kötelezettség alól. Ha elfújjuk a darabokat nyilvános helyen anélkül, hogy jogtiszta a darab, akkor bizony a jogvédő teljesen jogosan pénzbüntetést szab ki. Az általam ismert pénzbüntetés alsó határa is elvinné a zenekari költségvetést cca. 15 évre. Kell ez nekünk?! Kell a fenének… Áthidaló megoldást kell találnunk. S jött is a megvilágosodás, míg a helyi járatú buszra vártam a tűző napon. Felejtsük el az elküldött műsort s menjünk el olyan műsorral, ami tiszta. Jogtiszta. Tehát van belőle eredeti, zeneműkiadó által kiadott, nyomtatott partitúra. Alakul. Saját tulajdonú kottáimból kicsipáztam párat, olyat, amit szoktunk játszani, vagy régebben műsoron volt nálunk. A végeredmény: jogtiszta (milyen csúnya szó, s ráadásul a rendszer is kipirosítja) darabokat fogunk játszani, a zsűri minden tagja megkapja az általunk játszott darabok partitúráit, ami alapján tud pontozni. Ha tud pontozni, akkor a verseny kiírás szerint is teljesítődik (sic!) az elvárás. Hawai, dizsi, (bivalyfüves) vodka!  S a rendelkezésre álló három zenekari edzés, plusz az indulás napjára tervezett utolsó próbának - amin részt vesznek a kisegítő muzsikusok - , elégnek kell lenni, hogy a harctéri idegesség a minimálisra zsugorodjon. Hmm… Köszönöm a türelmet. 21:01

Eltelt ez a pár nap Harry Pityom névadója után. Nem eseménytelenül, a szokásos „minden napra szarik a kutya valamit”. Múlt héten elbírálták az egyik pályázatot, s ha eddig nem volt ellensége a csapatnak, majd most lesz. Már a pályázat kihirdetésének napja után. Kimondva, kimondatlanul – de szoktam azt is emlegetni, hogy aki a hátam mögött beszél, jó eséllyel pályázhat arra, hogy kinyalja… Persze, ezzel a megnyert összeggel megoldódik a Lengyelországi versenyre való kiutazásunk. Egy dolog kipipálva! S van még pár, ami miatt fő(het) a fejünk. Sajnálatos dolog, hogy annyi pénz van a támogatásokra amennyi, de ha megszakadunk sem tudunk rajta változtatni. Ami kicsit is kapcsolódhat, arra benyújtjuk a pályázatot – s vagy van eredménye, vagy nincs. Odáig eljutottunk, hogy formai hibát már nem vétünk. Rutinosodunk Azért gondolom, hogy orrolni fog ránk pár szerveződés, mert a rendelkezésre álló összegből a zenekar kapta a legtöbbet, a teljes összeg 16%-át. S ha ehhez hozzáteszem, hogy a teljes összeg 5.000.000 HUF, könnyen kiszámolható a végeredmény. Erre az 5 millára pályázhatott minden csapat (táncosok, kórus, díszítőművészek, bélyeggyűjtők, nyugdíjas klub(ok), nem tudom felsorolni az egészet), akinek cégbírósági bejegyzése van, adószáma, öt évre visszamenőleg pozitív elbírálása (vagy valami hasonló). A városban 119 civil szerveződés van, ennek kb. a fele pályázatképes. Száz szónak is egy a vége, az utazásra/buszbérlésre, valamint a tagok tiszteletdíjára elég lesz ez a most nyert pénz. A versenyen összesen harminc percet kell produkálni a színpadon, a kiírás szerint egy fanfárt kérnek az elejére, plusz egy nemzeti darabot, a többi szabadon választott. Összekaptam a gondolataimat s – ezt már írtam – elküldtük a jelentkezéssel együtt a műsort. Aminek a hangszerelésével még nem vagyok teljesen kész, de ezen a héten befejezem. Már csak azért is, mert szombaton van egy fellépésünk, s vasárnap az első olyan proszekturai megmozdulás, amin csak a verseny anyaga kerül terítékre. Tehát legkésőbb csütörtök estére készen kell hogy legyek, pénteken a műv.ház embere készít belőle másolatot, s kezdődhet a boncolás A kisegítő zenészek is rábólintottak, elegen leszünk. S rábólintott a karácsonyi műsorban már szerepet vállaló billentyűs is, a szóló-, és a basszusgitáros is. S ha már eljönnek, akkor a műsorba beletettem a karácsonyi műsorból „I will follow him” . Majd egy külön bejegyzést írok a műsorról magáról, s hogy mit, miért úgy alakítottam, ahogy. Múlt szombaton bratyóm lánya ballagott, összegyűlt a nagycsalád egy kis eszem-iszom, dínom-dánomra. Cca. 30-an voltunk, s rengeteg kaja. A leves két kiló marhacsont, 3 db kappan nagyságú egész tyúk s zöldségek garmadájával főtt készre. Aztán következett a töltött káposzta, igaz nem akkorák voltak a „gombócok” amekkorát itthon csinálunk, nem „kétadagos” töltelékek voltak, csak olyan kis guszták. De volt belőle 280 db… Kihagytam a töltött káposztát. Élesítettem a káposzta után következő sajttal-sonkával töltött karajra, ami persze rántva volt, s a natúr rántott karajszeletekre, petrezselymes krumplival, főtt rizzsel, savanyú uborkával. Egy-egy szeletet ettem, de csak rizzsel, meg kis díszítő salátalevelekkel, paradicsommal. Szeszes italt nem ittam egy grammot sem. Általam csak zsupsznak nevezett 7UP italt ittam, és még nagy duzzogva megfejeltem három kókuszos kockával az ebédet. A tortá(ka)t nem vártam meg. Pedig azokat segítettem a helyszínre vinni. Egy kroklán (=csoki), és egy dobostorta. Szereti mindenki. Nekem viszont ott kellett hagyni a rendezvényt, jönni haza átöltözni rittyentős ruhába, s indulni a zenekarral a szombat délutáni fellépésre. Kipipáltuk az egy darab művészetet, pontosítottuk a tegnapi időpontokat s a taxi haza is hozott. Tegnap reggel az ötórai busszal indultam, ebédre hazaértem. Az indulás és az ebéd közt megébresztettük(sic!) a várost néhány helyen, majd elbuszoztunk egy 30 km-re lévő településre. Ezt a megye szervezte, olyan szervezés, mint a március 11-i volt. Amit azóta sem fizetet ki a megyei önkormányzat! Mondtam a zenekari elnöknek, legközelebb az ilyen felkérést csak akkor írja alá, ha a szerződés tartalmazza a kifizetési határidőt! Mindig tanulunk. Mára befejezem, majd jövök s jól megírom a lengyel verseny műsorát – már ha érdekel valakit. Ha nem, akkor is!  Köszönöm a türelmet! 20:53

feltámadás

"Nem sírok, de most már késő - kezemből kiesett a véső" Boldog emlékű zenészcimbora egyik mondása jut eszembe elég sűrűn mostanában. Széllel szemben pedig csak üvegbe... Már nem is káromkodok (annyit) mint régebben. Húsvét van. Feltámadás. Stb. S kezdem elveszíteni a legendás(?) türelmem. A kérdések garmadája van előttem, a sok-sok miért. Miért? Csak. Csak ez nekem kevés. Még magyarázatnak is. Mint az óvódában. Hét pályázatra írtunk, elbírálás majd lesz. Különösebben nem bízom benne. Talán kettőben van esélyünk. Igen, az esélytelenek nyugalmával, s a jobbítás szándékával ültünk le a pályázatokat megírni. Tudom, mindenkinek, minden pályázónak szüksége van arra az összegre, amit így kell összekoldulni. Mint már említettem: az ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni - s ezt mikor emlegessem, ha nem a feltámadáskor?! Van az úgy, hogy kezd a türelmem fogyni. Akkor is ha látom a célt magam előtt. Akkor is, ha tudom: nem könnyű az út. Sosem volt az. Nem emlékszem rá, hogy valamikor is "simán" ment volna. Talán csak gyerekként, fiatal fúvósként. De akkor nem láttam a folyamatokat. Csak azt, hogy eljártam próbá(k)ra amikor tudtam (itthon voltam). Indulás ekkor, ezt meg ezt fújjuk, szállás/kaja lerendezve, majd jóóól hazajövünk. Miután a tapsokat besepertük. Ennyi. Csakhogy voltak arra hivatott emberek, akik segítették a zenekart s a karmestert. Voltak szakszervezeti emberek, szakszervezetek, akik valamiyen módon mindig beleszóltak sok mindenbe, de. Mert van de. De van ám! A tények ismeretének hiánya nem befolyásolja a mai eszemet(?). Kevésnek tűnik a lelkesedés. Nem nekem, én már meg vagyok fertőződve év(tized)ek óta a zenével. Azzal a fajta zenével, amit sokan csak trottyosnak neveznek. Igen, trottyos - és?! Ahhoz, hogy valaki eljusson odáig, hogy beül egy csapatba, nos odáig kell ám tanulni. Nem sztár egyikünk sem, s nem is bánom. A sztár szó az én szótáramban szitokszó! A trendy-vel együtt. Nem vagyunk trendyk, nem vagyunk sztárok abban a műfajban sem, amiben próbálunk megmaradni. Ennyit tudunk, amennyit. De ez sem kevés! Jólesik mindenkinek az elismerés. A januárban kapott megyei elismerés jó dolog. Ad egy kis pluszt. Az egyik oldalon. S ugyanazok az emberek, akik ezt az erkölcsi elismerést nekünk ítélték, nos ugyanezek az emberek több mint 40 napja nem fizetnek. Nem felejtették el - nem is tudnák a heti kétszeri telefonálás után, hogy nekünk bizony jár az a pénz. A zenekar tiszteletdíja, amit egy-egy fellépéskor kap. Érdekes módon, a szállító buszt is ki kell fizetni. Nekünk. Az sem vigasz, hogy tudom: a táncosok tavaly karácsony óta várnak a pénzükre... Így tehát a zenkari elnökkel felvesszük a kolduló ruhánkat, hamut hintünk a fejünkre, s elmegyünk pár emberhez, akiktől valamilyen szinten anyagi hozzájárulást remélünk. Vagy anyagiakban nem kifejezhető segítséget. Egyelőre a "majd"-okkal nem tudunk mit kezdeni. Fel kell homályosítani a népeket, hogy ne menjen szét a csapat. 1895 óta működik. Ne hagyjuk elveszni ezt a több mint 115 évet, volt már nehéz helyzetben a zenekar de túlélte a mindenkori rendszereket/kormányokat/vezetőket. A megmondóembereket. A főokosakat. Akik nagyon tudják mit kell csinálni - egészen addig, míg beszélni kell róla! Ülj le komám, oszt mutasd mit tudsz. Ja, hogy nem tudsz belefújni a hangszerbe, mert nem vagy muzsikus? De döntéshozó vagy, a kutyaúristenit! Nincs szükségem önkéntes tanácsadókra - akitől elfogadok tanácsot, az nem a mindenkori politika emberei. Szakmai emberektől elfogadok tanácsot, hogyan lehet jobban csinálni, amit csinálunk. Miért azt fújjuk, amit. Nos, mindenhol lehet demokrácia - valamilyen szinten a zenekarban is. Már az elején elmondtam, mit akarok elérni. S szépen lassan haladunk is. Nem fogom (vagy igen) minden alkalommal bizonygatni hogy az út amit választotam, jó. A pálca nem szólal meg - ezt is tudom elég régen. Már gyakorló zenekari muzsikusként is tudtam. Nem kell velem egyetérteni, de ez csapatmunka. Ám addig, míg én szeletelem a levegőt, annyit mindenkitől elvárok, hogy tiszteletben tartsa az általam választott célt, s az utat ami előre vezet! Nem zenekari tagokról beszélek - sőt! Az sem érdekel különösebben, ki-mit-mikor-hogyan beszél a hátam mögött! Aki a hátam mögött beszél, jó esélye van arra, hogy kinyalja a ..... Nem bosszantom fel magam, elvégre feltámadás van. Még nekem is, ateistaként. Ha mindent jó csináltam, a címre kattintva előjön egy csepp muzsika - ami Mahler mester 2. szimfóniájának vége. A szimfónia címe resurrection (=feltámadás) Köszönöm a türelmet. 18:31

Tavaszi koncert - Pécs

Múlt szerdán elutaztam kedvenc itthoni fúvószenekaromhoz, Pécsre. Azért, mert – eléggé sajnálatos módon – a mai napra sok volt a megrendelt „st. evangelium” s nem akartam kihagyni a tavaszi koncertjüket. Még akkor is, ha csak egy mezei főpróba volt. Szeretem a próbákat/főpróbákat, a műhelymunka varázsát. Természetesen a koncerteket is szeretem, jó lett volna ott lenni a mai koncerten, együtt örülni a zenekari tagokkal. Mert az (is) jó! Az odautazásról már írtam, mikor szerveztem az utazást. A változatosság – mint tudjuk -, gyönyörködtet. Na de ennyire? Annak ellenére változtattam az odautazáson, hogy előre megvettem a vonatjegyeimet. Gyanítottam, hogy bp-en kevés lesz az idő az átszállásra, mert az elmúlt harmincegynehány évben elenyésző mennyiségben ért be megadott időre a vonat a Keletibe. Így reggel a 05:30-as busszal indultam, a Stadionok állomástól hipp-hopp átértem a Délibe, még könyvet is vettem. Nem mintha nem vittem volna magammal kottát – tanulni - , de szeretek olvasni. Megérkeztem, s felsétáltam az elnöki lakosztályhoz. Ez az elnöki lakosztály jobban tetszik, mint az eddigiek. Aránylag közel van a vasútállomás, gyalogláb minden elérhető – legközelebb is jó lesz ez a hely. Nem utolsó sorban csendes, csak a negyedik emelet, de nem táncol senki felettem fapapucsban. Kipakoltam, belibbentem (volna) a feredőszobába(sic!), s ha nem is dupla leszúrt rittbergert, de érdekes landolást mutattam be saját magamnak. Kiszaladt a számon pár cifra káromkodás, majd egy mozdulattal a sarokba vágtam a fürdőszoba szőnyegként funkcionáló varrott gyékényt. Nem jól viseli a gyékény, ha frissen mosott s fel nem száradt járólapra teszik. S én sem viselem káromkodásmentesen, ha tornamutatványokat kell végeznem tisztasági verseny előtt. Vittem magammal tesóm öltönytáskájában a rittyentős ruhát, fel is vettem, de a zakót nem. Csak a nadrág, ing s nyakkendő + dzseki a kézbe. Sütött a Nap ezerrel, de gondoltam, jó lesz még az ha ballagok a program végén vissza a szállásra. Gyalogláb elmentem a helyszínre – Kodály Központ – s megcsodáltam az épületet, egyelőre kívülről. Körbejártam, s közben sasoltam, hogy ki bukkan fel először a zenekari tagok közül. De még csak 14:45 volt, így merő kíváncsiságból becserkésztem az út túloldalán lévő „Jobb mint otthon” nevű kocsmahivatalt. Még ilyen helyen nem jártam, ahol a rövidital kínálat nem kevesebb, mint hatvankilenc(!) fajta/féle. Kértem egy pohár helyi seritalt, s szemrevételeztem a kínálatot. Nem, nem akartam röviditalt inni, s nem is ittam. Merő kíváncsiságból végignéztem, s megállapítottam, hogy a kínált italok közül 19-et még csak nem is láttam, nemhogy kóstoltam volna… Pohár sör leküzdve, vissza a helyszínre. Kisvártatva jött is K. és kedves neje, aztán apránként érkezett a tagság, de akkor már bent voltam az épületben. Látni kell azt az épületet, a hangversenytermet. Lenyűgöző! A hangzás nemkülönben  Első darab, amit fújtak - Thomas Doss: Il Briccone. Röviden: nekem első hallásra nem jött be. Másodszor pedig még nem hallottam. Franco Cesarini: Piccola Suite Italiana – három tételes darab, a második tétel valami gyönyörűséges. Hidas Frici bácsi Vidám Zene mjuzikjában érdekesek voltak a ritmusok. Ami nem meglepő, Frici bácsi szeretett huncutkodni a ritmusokkal – a fúvósok nagy örömére! A főpróba első részének utolsó előtti száma a „szívemcsücske” kategória Alfred Reed Evolutions című remekműve. S még mindig nem borzongtam. Úgy éreztem akkor ott a helyszínen is, meg most visszaidézve a hallottakat, hogy az öt tubás, valamint az előttük ülő három esz-alt, egy b-tenor s egy esz-bariton sax a jobb oldalára elvitte a zenekari hangzást… Hogy is magyarázzam a nem fújósoknak… A két oboa és az angolkürt sem „jött át” annyira amennyire én szerettem volna, s egy nagy erdőre való „fás” sem. El vagyok kényeztetve, no. Van ilyen. Ám következett a mindmáig ismeretlen Toshino Mashima: Paris Montmartre című darab, s igen. Igen! Ekkor már gyött a borzongás – a jó értelemben vett borzongás. Ekkor éreztem, hogy „magára talált” a csapat, s én azért vagyok itt, hogy őket hallgassam – mindezt a nézőtérről, mert a hangzás a karmester helyén azért nem kicsit más  Szünetben váltottunk pár gondolatot a tagok egy részével, majd következett a főpróba második része Soichi Konayaga: Grand March-ával. Tavaly hallottam ezt a nagy indulót, s ugyanúgy tetszik, mint eddig. Dirk Brassé: Tin Tin című művével pedig itt volt az első találkozásom. Bekerül a kedvelt fülelnivalók végtelen sorába. Következett egy szintén „szívemcsücske” darab, André Waignein Diagram-ja. A hideg futkározik rajtam minden egyes alkalommal, amikor ezt a művet hallom! Valami szellemi kielégülés, megfogalmazhatatlan eksztázis, olyan nagyon-nagyon remek. Általam sokszor s direkt így írt: Naccerűűűű!! Utolsó darab Adam Gorb: A little tango. Először hallott mű, ez sem az én világom – még. De pl. a tavalyi Müpa-beli ősbemutató után is azt mondtam a Dubrovay műről (Tavasz szimfónia), hogy „ennyi hangjegyből már lehetett volna jó muzsikát is írni”. Megkövetem Dubrovay Lászlót itt is, bár nem hiszem, hogy sok blogot olvas. A Tavasz szimfónia nagy falat, de érdemes vele foglalkozni. Szívesen olvasnám a partitúráját, akkor is, ha tudom: nem valószínűsíthető, hogy egyáltalán a mű közelébe kerüljek valaha is. A mű élvezetén kívül. De nem vagyok telhetetlen, én azzal is beérem, ha hallhatom. Csak… jó lenne beleásni magam. Mert olvasni (is) jó! Kottát is Ma van a koncert a Kodály Központban, azóta a második félidőt játsszák. S mióta elkezdtem ezt a bejegyzést írni, azóta is az ő felvételeiket hallgatom. A távolból szorítok a zenekarnak, ha már így alakult. S meggyőződésem – igaz, elfogult vagyok velük szemben, de ezt sem tagadtam sosem - , hogy ők a legjobbak! A hazafelé utazást majd talán még megírom, de nem veszem el senki kedvét, aki olvassa ezt a beszámolót. Köszönöm a türelmet. 20:46

főpróba

Kicsit fáradt voltam, mikor hazaértem Pécsről, majd megírom a főpróbán hallottakat - de jó dologra érdemes (egy kicsit) várni. 5-én van a koncert, szerintem aznap megírom. Ezzel is gondolva rájuk s a nagyszerű szerdai élmény(ek)re! Köszönöm a türelmet. 22:40

Ki a búbánatot szidjak ebben a fülkeforradalmasított egészségeséletmódú államilagfinanszírozott tömegközlekedéstszervező fantasztikus tehetség(telenség)gel bíró " utasokértvagyunk" mávstart vezetők/irányítók közül itt a huszonegyedikszázad tizenegyedik évében?! Muszáj visszafelé haladni mindenben? ....... - itt jön az, amit a csendőr (Farkas Antal alakította) kinyilatkozik a gombócok szuronyrahúzása láttán - Tavaly s előtte pár évig visszahozták az "átkosban" már jól működő megyeszékhelyek közti közvetlen vonatjáratokat - igaz, cseppet finomítottak rajta. Nekem (is) nagyon megfelelt a Kassa - Szarajevó közt közlekedő nemzetközi vonat, amit igénybe lehetett venni belföldi utazásra. Na, de ennek vége! Ezzel szembesültem, mikor felmásztam Elvirára... Eddig öt és fél óra alatt baranya központjába értem. Most ha nem késem le a csatlakozásokat - s nem késik a vonat - , ez az idő 07óra 41 perc! S jön a szépség/jóság/takarosság/pompa: eddig egyszer kellett átszállnom, s nem a fővárosban. Most háromszor s benne van a keletiből a délibe jutás. Tudom, egy metróval megoldható, látom én a jószándékot... (hogyne). Egyik vonaton sem szabad dohányozni - de megoldom, ahogy eddig is. 468 km a távolság, ennek az ára 2x 7010 HUF + 2x IC és helyjegy. Csupa jó hír. Áldozzunk (királyi többes:P) a művészetre! Ennek ellenére elmegyek s megfülelem kedvenc fújószenekaromat! Persze, értem én, hogy veszteséges a cég - de még mindig hamarabb érek, mintha gyalog mennék s végigenném/innám a gyalogmenetet. Vagy mehetnék fém Rosinante segítségével. Esetleg kettes létrával is mehetnék. Sőt! Tolhatnám a vonatot is gondolati úton ezzel a temérdek eszemmel! De hat lóval sem tudnak visszatartani attól, hogy elmenjek. De hat csődörnek a szaporítószervét felajánlanám a cég vezetőinek - persze csak virtuálisan. Szegény lovakkal nem szeretnék kibabrálni...

nem kóstolom meg az ecetes cserebogarat (sem)

• Röviden: elmarad a márciusi „nagy utazás”. Hosszabban: Ez így cseppet sokkoló volt nekem, de a lényeg ez. Talán azért szeretek előre tervezni, hogy ne jöjjön közbe semmi gikszer, vagy ha mégis, lehessen korrigálni. Egy meghívásos menetnél hallgatólagosan is az a ”szokás” hogy utazás előtt jó idővel (cca. 90-100 nap) az utazók tisztába jöjjenek olyan apróságokkal, mint indulási, érkezési időpont, járatszám, stb. Félősebbjei – netalán majd’mindenre felkészülők – beadassák a különböző védőoltásokat „ártani nem használ” jeligére. Aminek van átfutási ideje. Hepatitis- A; B; Hastífusz, sárgaláz ellen nem oltatja be magát az ember fia csak úgy habókra. Aztán gyűjt egy kis zsebpénzt, beszerez pár ajándékot, mer’ üres kézzel nem megy. Ha állandó gyógyszerszedő, akkor megérdeklődi, hogy az a szer a helyszínen nem minősül-é drognak. Mert ha igen, akkor az kellemetlen meglepetéssel járhat. 2004-ben szerencsém volt, amikor hazaértem a Baktérítőtől, akkor homályosítottak fel, hogy amit szedek, az bizony Brazíliában drognak számít! Pff… de akkor már utána voltam, mint „kan a tökinek”. Naszóval. Mivel elég sokat csesztettem (bocs K.!) az utazáson részt vevő emberkét hogy jó lenne utánanézni pár dolognak, megtörtént az utánanézés. Utána én is néztem – ki a fejemből.
• Majdnem minden stimmel. A hónap stimmel, a nap is. Csak az év nem. 2012. Éljen! Evvan. Egyszer már toltak az utazáson. Most is úgy érzem, hogy tolnak. Mármint kitolnak. Velem/velünk. Ezt akár királyi többesnek is lehet olvasni, pedig nem az. Vagy igen? Örömtáncot nem lejtettem a hír hallatán, de azt sem mondhatom, hogy nagyon megrázott. Persze, az ember nem minden év(tized)ben repülhet tíz óránál többet egyhuzamban. De a lényeg nem is csak a repülésen van, hanem a rendezvénye(ke)n. Lassan 54. hónapja vagyok nyugdíjas, s ismét kezd előjönni a régen bevált mondás. Amiről már szerettem volna elfelejtkezni. Mert, csak. Az az igaz, ami már elmúlt. Ez egyedül a politikára nem érvényes! Ennek ellenére nem eresztek le nagyon, továbbra is csinálom azt, amivel szeretek foglalkozni.
• Majd’ minden nap egy kicsit írok is, ami nem azt jelenti, hogy amikor nem írok, akkor nem csinálok semmit. Mert az agyam jár. Sok mindenen. Annyi jó mjuzik van még amit kár lenne nem meghangszerelni, hogy mi (királyi többes) fúvósok se maradjunk ki a „szívemcsücske” darabokból. Persze, nem feltétlenül azok a jó muzsikák amiket én kedvelek. De mivel ezeket én hangszerelem, nekem ezek jönnek be. Eredetiben is, s ha alkalomadtán megszólalnak s még tetszik a zenekaron kívül a közönség egy részének is, no akkor elfelejtem minden búmat. Mert szeretek mosolyogni. De aki olvassa ezt a blogot, az úgyis ismer valamilyen szinten. Április ötödikén pedig kedvenc fújószenekarom városába utazom, s jól meghallgatom őket. Feltöltődök minden egyes alkalommal, mikor hallom őket muzsikálni.
• A rendezvény: http://pecsikult.hu/hu/events/show/120232/pecsi-vasutas-koncertfuvos-zenekar-koncertje
• A végére pedig egy mjuziklink: Köszönöm a türelmet.

pattanó ujj

Folynak a dolgos hétköznapok, semmi különös nem történik. A bal oldali mutatóujjam kezdett el "kattogni", állítólag úgy nevezik, hogy : roppanó ujj. Ha előrehaladott állapotban van, akkor műtéttel segítenek rajta. Nem nagyon szállok el a boldogságtól, de nem tudok segíteni rajta. S mivel az én hangszerem "tízujjas", nem tudom mi lesz ennek a vége. Tünetek Az ujjak tövében megjelenő fájdalommal, nyomásérzékenységgel kezdődhet. Az ínhüvely megvastagodása ezen a területen tapintható. Az ujj elakadása a hosszú ujjakon a középső percen, a hüvelykujjon a végpercen jelentkezik. Kezelés A kezelés célja az elakadás, roppanás megszűntetése és az ujjak fájdalom nélküli teljes mozgásterjedelmének helyreállítása. Az inak körüli gyulladás és megvastagodás megszüntetésével az inak könnyű csúszását kell lehetővé tenni az ínhüvelyben. Nyugalomba helyezés, rögzítők használata, gyulladáscsökkentő gyógyszerek adása javasolt. A kezelés része a kéz tehermentesítése, az ismétlődő mozgások kerülése. Ha a nem műtéti módszerek nem csökkentik a panaszokat, műtét javasolt. Ez általában egynapos sebészeti vagy ambuláns keretek közt zajlik. Az érzéstelenítés helyi, általános vagy regionális (felkari) érzéstelenítés lehet. Néhány esetben az érzékenység, fájdalom, duzzanat a műtét után is - egyénenként változó módon - fennállhat. Az ujj aktív mozgatása a műtét után azonnal elkezdhető. A mindennapi kézhasználat a fájdalom megszűntével lehetővé válik. A varratszedésig a sebet víz nem érheti, a kötés átázását kerülni kell. Köszönöm a türelmet. 15:50

20-án elmentünk az elnökkel a Megyeházára átvenni egy díjat/kitüntetést amit kapott a zenekar. 21-én itthon a műv.házban kultúra-napi ünnepség. Időben le akartam lépni, de „lebuktam”. Legalább a végét várjam meg, mert akkor pár szó kíséretében elmondják a résztvevőknek, miért voltunk előző nap a megyeszékhelyen. Rendben van. Szokásos csúszással ért véget a műsor, kilibbent Magdus (a műv.ház ig.asszonya) s mondott pár szót a díjról. Beszólított bennünket – addig takarásban álltunk az ajtó mögött -, az elnök a díj kísérő oklevelét vitte, én pedig „cepeltem” a díjat jelképező bronz tárgyat. Az ünnepség a Ház tánctermében került megrendezésre, mi a terem végében lévő kis színpadon vigyorogtunk, mint a tejbetök :) Nem zenekari ruhában voltunk, meglepetésnek szánták ezt az egészet – az is lett. Domborítottam a hasam az új öltönyömben, majd fogadás középről. Gratuláció hegyek, nem mondom hogy nem esett jól. Mint ahogyan jólesett a „hegyi” polgármester háziszőttese is, amivel koccintottunk. (Nem kell ismételnem magam, miszerint aki az uniqumot képes meginni…) Taxival haza. 22-én Táncgála a nagyszínpadon. Érintett voltam – nem, én nem táncoltam - , keresztfiam ismét szólót (is) táncolt a szünet utáni második számban. Végignézni is izzasztó, nemhogy végigtáncolni! Láttam már ugyanezt a produkciót Tőle, ugyanitt egy másik alkalommal. Jó értelemben vett „borzongatós” – nincs szemüvegem, de valamiért bepárásodik a szemem ilyenkor… Nagy sikerű előadás volt, olyan vastapsokat kaptak a fellépő együttesek, hogy ihajj… S ez még akkor is jóleső érzés, ha tudja az ember fia: akik a közönség soraiban ülnek, mind-mind szeretik a néptáncot. A végén kis szünet, majd a meghívottak ismét a táncteremben gyülekeztek fogadásra. Ha jól számoltam, 108 főre volt a „terített betli”. Pezsgő és vörösbor hegyek, találkozások rég nem látott ismerősökkel, köztük az egyik prímás P.M. tanár úrral, akivel sikerült kicsit hosszabban beszélnem. 1978-ban találkoztam vele utoljára. Persze, hallani hallottam róla azóta is, elmondtam neki hogy miket hallottam, mit tud a többiekről, csupa „berkes” hír(ek). Taxival haza. Vasárnap (23-án) a szokásos délelőtti proszektura, de nem nagyon rángattuk az istrángot s a hámfára sem rondítottunk. Köztes időben – folyamatosan – az ez évi költségvetés is elkészült. Hétfőn (24-én) reggel rohanás a Városházára, a végleges s aznap reggel kinyomtatott költségvetés aláírása, majd sovány malac vágtában a helyi tévébe. Megcsinálni a kedden adásba kerülő műsort. Ami természetesen a zenekarról szólt. Aztán egy „gyógysör” elfogyasztása, szintén megbeszélés alkalmával – de fehér asztal mellett - , hogy ki, milyen apparátussal jön velünk megörökíteni a május végére, június elejére tervezett Gyula-i (gyulai?) fesztivál eseményeit. Kedden (25-én) utolsó útjára kísértük Nagynénémet. Repkedtek a mínuszok, ennek ellenére a koncertmester prímán elfújta s szokásost. Pont. Szerdán még tartott a pörgés nálam. Csütörtökön leálltam. S a szokásos torokfájás (lenyeltem egy sündisznót, de nem jött fel… á la S.L.), hasmenés, takonykór, stb. Pénteken este „Próbabál” elnevezésű esemény a suliban, keresztfiam ismét táncolt, de már szalontáncok voltak, úm.: Bécsi keringő, Tangó, Foxtrott, Mazurka, Tangó, Angolkeringő, Diszkótánc, Slowrock, Country dance, Polka, Salsa, Cha-cha, Jive, Csárdás. A bemutató után leléptem, a vacsorát sem vártam meg, sem az est többi részét. Pedig 23:00 után még Bálkirálynő s Bálkirály-választás is volt. 23 lyány akasztott a nyakába koszorút, így aztán a Bálkirály is Ő lett. Mármint keresztfiam. Tegnap tollat koptattam a mai próbára, egy cseh polkát. Cseppet sok benne az előjegyzés (hat „b”), de majd szokják a jármot. Ennyi volt röviden(?).

parsifal

• Erre a hétre "rendelt" muzsika: R. Wagner: Parsifal
• Amfortas: George London (bariton), Titurel: Arnold van Mill (basszus), Gurnemanz: Ludwig Weber (basszus), Parsifal: Wolfgang Windgassen (tenor), Klingsor: Hermann Uhde (basszus), Kundry: Martha Mödl (szoprán)
• Bayreuth "Zöld domb"-i 1951-es felvétel, Hans Knappertsbusch vezényel.
• A három nótával készen lettem - fejben. Egy hangot nem írtam még le, s valószínű a héten nem is fogom. Igaz, kis fellépés nincs, mindig úgy kell(ene) játszani, mintha szétfeszítené a közönség a színháztermet - ám nem szeretném a billentyűst minden "szirszar" (bocs!) fellépésre izzítani. Igen, szegény az eklézsia, maga harangozik a pap...
• Éves költségvetés - tudtommal - még nincs. Jó, hogy eszembe jutott, azt is meg kell csinálni a jövő héten s benyújtani. Vasárnap át is beszélem a zenekari elnökkel, hogyan legyen. Szigorúan próba után :)

Köszönöm a türelmet. 18:19

kezdjük, no...

Kívánok minden direkt, vagy véletlenül errejáró olvasónak olyan évet, amilyet szeretne magának! Kevesebb káromkodást, több mosolyt :) R.Wagner: Die Meistersinger von Nürnberg - 1937-es felvétel, Toscanini bácsival. Könyvtárból hoztam, sajnos a lemez minősége kívánnivalót hagy maga után, de ezt majd közlöm amikor visszaviszem. 2011-re is van terv bőven, pécsi menetek ezután is lesznek, sőt! Csak most lesznek igazán. Többször. Új év, új(abb) gondolatok. 7-én budapestiába megyek egy rendezvényre, másnap haza. Kilencedikén 10:00-kor lendül a pálca, 13-án az idei első rövid (háromnótás - sic!) fellépés. Aztán HERB330 ismét befogva, ezer a dolog. Be akarom fejezni a Lysistrate-t, az egészet kórusostúl/szólistástul. Előtte, most héten a három nótába való belenyúlás lesz végrehajtva, csak indításként. Sikerült ma beszélnem egy helyi rock zenekar vezetőjével, ritka jó ötlet jutott az eszembe. Azt tudom/tudjuk hogy ritka ötlet, de hogy jó is lesz vagy sem, az majd kiderül. De addig is lesz vele munka nem kevés. Nem baj. Nem kényeztettem el az olvasókat tavaly, nem ígérek idénre semmit, csak annyit: Nem fejezem be a "blogolást". Jövök amikor akarok, s írok azt, ami foglalkoztat. Kb. ennyi így szombaton este. Közvetítés van a Met-ből, Debussy: Pelléas és Melisande. Most hallom először egyvégtében. Köszönöm a türelmet. 20:39