2013. augusztus 24., szombat

nekrológ :(

https://www.youtube.com/watch?v=9nPaRBp-mq8

Július 13-án találkoztam veled s kedveseddel, miután előző nap hazajutottál egy nagy műtét után. Mindig nagy nevetések kísérték a mi beszélgetéseinket, találkozásainkat. 180 nappal voltál korosabb, mint én – de egy korosztály, együtt jártunk zeneiskolába, egy utcában laktunk, Szüleink, rokonaink ismerték egymást, netán együtt is dolgoztak.

Nagyon sok közös élmény fűzte össze a mi barátságunkat, annak ellenére is, hogy az általános iskola után más-más úton indultunk el. Egy olyan közös élmény, mely egy nagy közös családban bontakozik/bontakozott ki igazán.
Ez a nagy közös család pedig a városi fúvószenekar – Apukád mellett fújhattam évekig, természetesen ismertem mestereidet, akik tanítottak. Az én mestereim is ők voltak. Zenekari tagok, akik a zeneiskolában is tanítottak.

Sok mindent megéltünk együtt, zenekari versenyeket, fesztiválokat, az utazásokat, a mindenkori stresszt feloldó közös italozásokat, világmegváltó tervek álmát, nem is tudom felsorolni…

Bíztam benne, hogy a 43 nappal ezelőtti találkozásunk nem az utolsó lesz – s mégis az lett. Végtelenül elszomorít a tény, hogy nem hallhatom többé mennydörgésszerű hahotázásaidat, a szava járásodat – amit már évek óta emlegetünk - , s nem fogom többet hallani a hangszered hangját sem.
A novemberi koncertről is beszélgettünk utolsó találkozásunkkor – Lacika, üresen marad a széked a koncerten… De ott leszel velünk, a szívünkben. Nyugodj békében!