2008. november 30., vasárnap

kódexmásoló

  • Ma első zenekari próbálkozás a Karácsonyi koncertre. Kilenckor már ott voltam, jött a művház portás kisasszonya is, nem volt akadálya a zenetermet kinyitni és berendezni. Mire végeztem, megérkezett a zenekar elnök-titkár-vezérigazgató-mindenes-szolgálatvezető-menedzser-logisztikusa is, s nagy vigyorogva megemlíti hogy nem leszünk csak páran. Leesett ugye a hó, s aki messzebbről jön(ne), az lehet hogy el sem indul otthonról az útviszonyok miatt. Persze, érthető is ez. Viszont a héten új hangszerelést csináltam, mert már nem annyian vagyunk mint tavaly, s ha már... akkor "átpakolom" a rendszert. A változatosság gyönyörködtet(?). Szólampróba jelleget öltött a mai próba, egy kivételével az összes szárnykürtöt, trombitát, basszustrombitát fújó ember ott volt. Laci bácsi is jött a tenorsax-al, + egy klarinét, és három ütős. S egy harsonás, ami különösen azért volt jó mert megkértem hogy a mai próbán fújjon már basszus szólamot, hadd hallják a többiek is hogy van "alja" a nótáknak. A "Halld az angyalok hírnöke énekét" és az "Ó Te boldog..." ami meg is kapta az Ó, te drága Klementina címet. Megtartjuk. Már csak a negyven felettiek kedvéért is :) A mostanság divatos rajzfilmeken nevelkedetteknek halovány gőzük sincs a címről, de nem baj. Mint ahogy szóba került a próba után Zsofinyecz Mihály neve is, Laci bácsi (77éves) rögtön felhomályosította a furcsán nézőket hogy ő volt (nem Laci bá') a nehézipari miniszter az 1949-ben. Mindösszesen jó hangulatú próba volt, a célját elérte. Jövő vasárnap remélem többen leszünk, s akkor már újabb két nótába is beleszagolunk. Az a kettő pedig az lesz, amit a városi vegyeskórussal fogunk előadni a koncerten. Csak még nem vagyok készen a hangszereléssel. Már csak azért sem, mert holnap lesz egy megbeszélés a kórus vezetőjével, pár kérdésem azért lesz hozzá a közös produkcióval kapcsolatban. Nem akarják csak az egyiket. Megpróbálom meggyőzni, hogy kell bezony az a másik is. Igaz hogy vegyeskórus, de ha megtámogatjuk a zenekarral s ők egy szólamban énekelnek, a közönségnek fel sem fog tűnni. S ez nem az elfogult helyi közönség lenézése. Szoktam emlegetni hogy elfogult közönségnek nem nehéz játszani, uram bocsá' a kedvére tenni. S lehet elfogulatlan az a közönség, akit szinte minden szereplő ismer s fordítva? Valamelyik családtagja, esetleg több is a színpadon van. Nem is folytatom. A tőlünk telhető legjobbra kell törekedni most is, s ez munkával jár. Nem is akarunk munka nélkül tapsot kapni. Nem vagyunk mi "sztárok" - a szó elcsépelt értelmében. Tesszük a dolgunkat, időnként jól is, ez az egész. Hogy kicsit magasabbra tettem a mércét, azzal pedig hadd bajlódjak én. :)
  • A héten remek nem műanyag(düm-düm) muzsikák fülelése. Tegnap a Met-ből Berlioz: Faust elkárhozása című operaközvetítés. Csak egy hangyányi hiba a közvetítő rendszerben a második felvonásban, a többivel, többiben semmi gond. Végre hallhattam ezt is végig. Felkerül a nem létező listára. Ebben hallható a "Rákóczi-induló" amit a fújósok "nagyrákóczi"-nak is szoktak titulálni. Keil Ernő bácsinak köszönhetjük a fúvószenekari hangszerelést. Mahler bácsi másodikja volt még terítéken ezen a héten, most is az szól. Műszaki analfabétaságom ékes bizonyítéka ez a felvétel (is). Olyan mintha minimum 70 évvel ezelőtt készült volna a felvétel. Nem recseg, nem ugrik, csak van egy bizonyos alapzaj ami végigkíséri az egész felvételt. Pedig aránylag friss, 2006-ban volt ez a közvetítés. Karmester Maris Janssons -merem remélni hogy helyesen írtam le a nevét -, Berlini kórus, szólisták neveit nem tudom felsorolni, a Monte-Carloi zenekar működött közre. A szimfónia mellékneve: Feltámadás . 1895. december 13-án volt az ősbemutatója Berlinben. Zeneirodalmi perceknek vége.
  • Jövő hétre is akad tennivaló a Karácsonyi megmozdulással kapcsolatban, s Miklós napján tesóm ikreinek születésnapja is lesz. Az állólámpám "tiffany"-s üvegfestése is a végéhez közeledik, ma azzal is foglalkoztam. Herb330-nak felmondtam még tegnap éjszaka a szabadságát, koptatom eléggé. Szólamokat írok Izoldából. Jó munka. Ilyenkor gondolom azt hogy előző életemben kódexmásoló szerzetes lehettem.
  • Nagyon sajnálom hogy nem tudok elmenni kedvenc fúvószenekarom Adventi koncertjére. Foghatnám az elfoglaltságra is, de úgy nem igaz. Vagyis egyedül nem igaz. Van előzménye egy ilyen utazásnak, s utórezgése is, ami mindig megvisel. Nem érzem magam most még elég erősnek hogy megbírkózzam a feladattal. Az Adventi koncert ötödikén lesz a pécsi Bazilikában. A közreműködőknek kívánok egy kalappal, a közönségnek pedig jó szórakozást Wagnein: Magnificat-jához. Köszönöm a türelmet. 19:02

2008. november 25., kedd

Otello

Ma (is) elmarad a zeneirodalom óra. Még tart az írnivaló, a kocsonya már rezgősödik. Háttérzajként Bartók adó '74-es Othello a Met-ből. Köszönöm a türelmet. 21:38

2008. november 23., vasárnap

kis vélemény s nem kritika

  1. Akkor kezdeném a november 15-i Békéscsabán megrendezett koncert egy részével. Első fellépő egy Szegedről érkezett kórus volt, sajnálatos módon kicsit indiszponáltak voltak. Rólam általában tudják hogy csak akkor tapsolok ha tetszik valami. Nem lett pirosra csapkodva a tenyerem. Nem azért mert csalhatatlan vagyok, utolsó pár bejegyzésem többek közt erről is szólt. Hallottam már jobb vegyeskórust, és kevésbé jobbat is. Ha valaki később érkezett a koncertre, akkor a két fúvószenekar programjából nem veszített semmit, a kórus kezdte a koncertet, pár "nótával" s csak aztán kezdte műsorát a vendégzenekarnak hívott Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar. Kezdték Erkel Ferenc: Hunyadi induló-jával, majd a további műsor: Alfred Reed: Evolutions; Ted Huggens: Choral és Rock'out; Glen Olser: Itáliai fesztivál; Santiago Lopez: Gallito; és ráadás számként Sousa percek következtek. A Hunyadi indulóról csak pár mondat ha valaki nem ismerné - bár ezt kétlem, mert a "Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály"-t aki iskolába járt, mindenki ismeri. Tehát.
  2. Erkel Ferenc: Hunyadi induló (1844) Az első magyar operainduló a budai polgárőrség zenekara számára készült. Az induló születését Doppler Ferenc írta le: „Amikor a Nemzeti Színházban Erkel Hunyadi László című operáját már hetedik alkalommal adták elő, engedélyt kértem Erkeltől, hogy ennek az operának a motívumaiból egy indulót állítsak össze a polgárőrség zenekara részére, ami ellen nem volt kifogása. Ez az induló nagy sikert aratott. Amikor 1849-ben Windisgratz herceg és Haynau báró betiltotta a Rákóczi indulót, az általam összeállított Hunyadi induló lépett a helyére, és nemsokára az egész világon elterjedt és híressé vált.” Doppler a Hunyadi indulóban az azonos című Erkel opera három motívumát használta fel. Ahogy ez Doppler szavaiból is kitűnik, már megszületésekor sikeres volt ez a Hunyadi induló, mely az egész szabadságharc ideje alatt elterjedt a katonazenekarok körében, így a Rákóczi indulóval együtt a leggyakrabban játszott magyar induló volt. A Szabadságharc bukása után az 1741-ben alapított császári és királyi 33. magyar gyalogezred hivatalos indulója lett.
  3. Alfred Reed: Evolutions című nagyszerű darabja a maga cca öt perces hosszúságával is többet mutat egy zenekar ( s karmestere) felkészültségéről, mint sok más fúvós darab. Egyszerűen szenzációs! Ismerve - s időnként gyakorló zenekari muzsikusként is játsszva pár muzsikáját - talán ez a darab a "leghúzósabb". Hihetetlen technikai tudást (is) kíván minden zenekari játékostól. Mikor felvételről hallottam először, nem akartam hinni a fülemnek! S minnél többször hallom, annál jobban tetszik. Persze vannak más darabjai Reed bácsinak amik tetszenek, de ez olyan, hogy az ember hátán a hideg szaladgál az elejétől a végéig.
  4. Ted Huggens: Choral és Rock'out. Sikeresen ötvöz több zenei műfajt, modern hangzással. A modern hangzáson nem az általam nem kedvelt düm-dümre gondolok. Valójában két tételből áll a darab, az első részben megszólal a téma, s hömpölyög a különböző szólamok belépéseivel egészen addig, míg az ún. második részével "beindul" mindenki. Beindul mindenki, de ez nekem egy klasszikus fúgához hasonlít legjobban. Kezdődik a téma, majd szép sorban felvonul a fúgának szinte minden ismertető jele. A témák tobzódása keveredése, ám mindig kihallatszik a főtéma, nem lesz elnyomva senki, mindenki hozzáteszi a magáét, és a végére olyan kavalkád hallatszik, hogy csalódást érez az ember hogy vége lesz. Aztán az a pár másodperc csend, amíg eljut a tudatig hogy igen, vége a darabnak. Aztán olyan tapsorkán kitör, hogy abba is beleborsódzik a hallgatóság, nemkülönben a muzsikusok, akiknek köszönhető ez az eufórikus hangulat.
  5. Elfogytak a szavaim. Az egész koncert első részében elhangzott még kettő darab s ráadás számként a "Sousa percek". Mindhárom muzsika nagyszerű. A szünetben kérdezte a szólót előadó hogy szerintem nem volt kevés, vagy sok amit fújt a darabban. Nekem úgy tűnt hogy ha többet fúj a szólójában, az kevesebb lett volna. De ez nem az én tisztem hogy eldöntsem, én hallgatónak mentem a koncertre, s nagyon örültem hogy ott lehettem végighallgatni.
  6. A koncert második felében a házigazda Kőrösparti Koncertfúvószenekar játszott, erről egy későbbi időpontban szintén beszámolok. A koncert legvégén - már a fogadáson - csak annyit tudtam mondani az ismerős zenészeknek s karmesterüknek: Egy várossal többet be kell iktatnom évente meghallgatni, nem csak akkor mikor éppen a zenekar fennállásának 60. születésnapjára rendezett koncert zajlik. Valamilyen úton meg fogom oldani hogy Őket is többször halljam. Köszönöm a türelmet. 20:09

2008. november 22., szombat

név nélkül

Tisztelt kedves névtelen hozzászóló! Előző - naposcsibe - bejegyzésemhez írt hozzászólása megállja a helyét, ezúton is SAJNÁLOM! Azt is amit csináltam, én csináltam. Sosem tagadtam le amit elkövettem. Csak nem mindig fogalamzok egyszerűen. De a sorok köz(öt)t is lehet olvasni. Köszönöm a türelmet. Ismét. 22:49

naposcsibe

Kicsit megkésve, de pár mondat az elmúlt hétről. Szombaton ismét nagyszerű koncertet hallottam kedvenc fúvószenekaromtól, és a Békéscsabai Vasutas Fúvósoktól. 60 éves a B.csabai csapat, csak szuper dolgokat tudnék írni. Találkoztam rég nem látott kedves ismerősökkel (is), s sikerült pár dologról beszélni. Elmondtam hogy mi itthon milyen nehézségekkel küzdünk, de a nehézségek azért vannak hogy leküzdjük őket. Ismét szép nagy közhelyet sikerült ezzel a mondattal leírni. Kicsit ki van lúgozva a fejem, egy kis megfázás is közrejátszik, meg persze le vagyok gyengülve. Párosodik a megfázással az is, hogy túl sok legális tudatmódosítót sikerült Kun Béla után szabadon a szervezetbe beküldeni (leküldeni - magyarán szólva inni), s nem gyógyteákat s szolnoki artézi vizet, pedig az kimondottan előnyös a másnaposság ellen. Nem utolsó sorban jó azzal a vízzel főzni. Szóval ami lement, az egy idő után visszajött, de nem a természetes módon, hanem alul-felül egyaránt. Cseppet sem vagyok büszke magamra ilyen téren, egy megoldás van - nekem nem szabad élnem ilyen tudatmódosítókkal, a hasmenéssel pedig egy nem legyengült szervezet hamarabb s könnyebben megbírkózik. Vagy ha már úgy alakul, kizárólag minőségi söröket, borokat, amit a középső árfekvésben kínálnak. Vagy felette. Na, ennyit az önsajnálatról. Amiért Szolnokra mentem, abból semmit nem sikerült megvalósítani, csak teltek a napok egymás után, s nem tudtam a lakást elhagyni. Nem azért mert rámzárták a lakás ajtót, csak nem akartam úgy járni hogy véletlenül is találkozzam valakivel a házból mikor menet közben - a dal szerinti zöld házat nem sikerül időben megtalálni. Már csak azért sem, mert ami zöld ház volt valaha Szolnokon, az lebontásra került. Mint gondolom az országban szinte mindenütt. Hadd ne írjak arról, hogy ha szorult helyzetben van valaki, eléggé megviseli még a gondolat is, hogy nem talál egy olyan helyet időben, ahol a Piszkei termék elérhető a mozdulatsor végén. Így is aggályos volt időnként, hogy a szobából nem mindig érem el a közel négy-öt lépésre levő fürdőszobát. Böjtölés szempontjából pedig ez a legdrasztikusabb, mert ilyenkor - nekem - csak a hideg szódavíz, a gyógytea, vagy gyümölcstea segít kizárólag olyan népi gyógymódokkal mint a sós krumpli natúr változata minféle sült húsok nélkül, esetleg pár zsemle, kockasajt, étcsoki, egyéb gyomorkímélő ételek. Kímélő ételek gyomrot izgató fűszerek nélkül. Rájátszott a dologra, hogy a telefonomat is sikerült elhagynom, elveszítenem, persze a benne levő összes információval együtt. Végül is tegnap délután hazaértem, most kétszer olyan hosszúnak tűnt az út mint általában, pedig csak háromszor kellett átszállni, s túl sok idő nem volt az átszállásra. A másik ha nem is gond, eléggé kellemetlen egy dohányos ember számára. Ha 100 km alatt van a megteendő út hossza, tilos a dohányzás az egész szerelvényen. Ami kis jóindulattal kiküszöbölhető, de már nem vagyok gimnazista hogy a wc-re járjak cigizni... Ez legyen a legnagyobb bajom. Viszont tényleg le kell mondani erről a szenvedélyről - időnként egy egy bevetés után úgy érzem magam mintha lenyeltem volna egy hamutartót. S ezen nem segít a negro, vagy a Halls cukorka legerősebb változata sem. Összekapom majd még a gondolataimat s írok a megfülelt koncertről többet is, egyelőre ennyit az eltelt pár napról. Megígértem annak a pár embernek akik időnként feljönnek feljegyzéseket olvasni, hogy megírom a véleményem. S meg is fogom tenni, de egy kis türelmet kérek a várakozáshoz. Innen is minden jót kívánok mindkét zenekarnak, a leendő rádiófelvételhez is, s még az idei szereplésekhez. Csak így tovább! Tegnap este volt szerencsém hallani egy hasonlatot a hasmenésről. Csak azért írom le, hogy megosszam az esetleges olvasókkal. "...úgy fosok mint a naposcsibe a májusi fűtől" Köszönöm a türelmet. 12:46

2008. november 13., csütörtök

Békéscsaba

Nem jönnek egymás után a közhelyek. Holnap után Békéscsabára utazom, délután negyed három körül érek oda. A koncert 17:00-kor kezdődik, lesz idő megtalálni az elnöki lakosztályt, a cipelt öltönyt magamra ölteni, s kezdődhet is az, amiért végül is megyek. Nagyon várom a koncertet, kíváncsi vagyok mi(ke)t fognak muzsikálni. A beszámolót természetesen megírom, pedig nem is vagyok kritikus. Vagyis véleményem mindig van, de fizetést nem várok érte:) Az útra természetesen viszem magammal a "fülest" az örök slágerrel - Walton: V. Henrik zenekari szvit - együtt. Több lemezt nem is viszek. Majd veszek ha megunom. De ez nem olyan muzsika amit csak úgy meg lehet unni. Ma végre a könyvtárba is eljutottam. Meg is kaptam a dorgálást, mert túlszaladtam a kölcsönzési idővel. No ez olyan nagyon komoly nem lehet mégsem, csak valakinek sürgősen kellett Heinrich Mann: IV. Henrik négykötetese. Nyugodtam felhívhatott volna telefonon, s elszáguldok a könyvekkel. Ha sietek, 10 perc alatt ott vagyok busszal a helyszínen, ha gyalog megyek, akkor hamarabb. A tegnap előtti közvetítést sikerült kazettára mentenem, nem találok szavakat. Már pár előadást hallottam, de lehet hogy az újdonság(?) varázsa elkábított. Km: a New York-i Metropolitan Operaház Ének- és Zenekara, Tosca - Renata Tebaldi (szoprán), Cavaradossi - Richard Tucker (tenor), Scarpia - Leonard Warren (bariton) Vez.: Dimitri Mitropoulos, Puccini: Tosca (New York-i Metropolitan Operaház, 1956. január 7.) Hogy ne legyek nagyon rövid: Józsi a tanyán él a kutyájával. A kutya egyik nap megdöglik, hát Józsi beviszi a paphoz a faluba."Atyám, celebrálna misét ennek a szegény teremtménynek?"A pap elmagyarázza:"Tudod Józsi, állatok számára nem celebrálunk misét a templomban, de van egy felekezet a falu végén, talán ők tudnak segíteni.""Köszönöm atyám" - mondja Józsi - "Mit gondol, kétszázezer elég lesznekik?" "Édes fiam miért nem mondtad, hogy a kutyus katolikus volt?" Köszönöm a türelmet. 20:09

2008. november 11., kedd

sírás

Az idő sok mindenre gyógyír. Úgy legyen. Azt hittem, a temetés után megnyugszik a lelkem - de most sokkal nehezebb. Most jön ki rajtam. Kedvenc operáim közül most Puccini:Tosca-ja szól a MET '56-os felvételéről. Még nem is éltem akkor. Kisírom magam. Nagyon hiányzik egy baráti ölelés. A többit megkapom itthon. Ideje lesz szombaton nem a temetés s a gyász miatt mennem, de ki kell mozdulnom. Köszönöm a türelmet. Bocs. 19:53

2008. november 10., hétfő

négy perc olvasni való

Utolsó bejegyzésem napján - még este - levágtam a szakállamat. Semmi köze nem volt a nov.héthez, így alakult. Jött az ötlet majd a hozzávalók (négy személyre - hahaha), s nem egészen tíz perc alatt sima lettem. Bár nem sarlóval vágtam, mégis lejött. Így idén Karácsonykor nem fogok úgy kinézni mint Muszorgszkíj, a súlyom sem lett kevesebb. Az a pár gramm ha egyáltalán mérhető, rajtam elfér. A lefolyó viszont nem arra való, így a munkálatok megkezdése előtt rutinosan bedugtam a bedugni valót.

Tegnap este az x TV csatorna jóvoltából egy ritkán látható remek filmet néztem meg kb a feléig. Nem bírtam tovább. S máris ellentmondást lehet felfedezni az első és második mondat közt. Attól még lehet egy film remek hogy nem tudom végignézni. Sőt! Éppen tegnap délután jelentkezett egyik ismerősöm (msn) én pedig nagy örömmel újságolom neki az esti filmet, mire - gondolom széles mosollyal az arcán - visszaírja, hogy ez bizony neki megvan a gyűjteményében. Paff, lehidaltam. Akkor bezony nekem szükségem lenne egy másolatra. Ha netalántán a majdnem hozzá tartozó másik kettő is megvan, azokból is kérek szépen. Ebben pedig csak az az aggályos, hogy nem tudom a másik kettőnek a címeit... A lényeg az, hogy ő nagy filmrajongó, neki ez nem jelenthet gondot. Mielőtt elfelejtem, azért ide biggyesztek pár szót az alkotásról, talán valaki(ke)t érdekel. 1944-ben készült angol film, főszerepben sir Laurence Oliwier, címe: V. Henrik. Zenéjét írta: William Walton. S itt jövök kicsit képbe, már hogy ezzel a képzavarral éljek. Sir Malcolm Saergent, akkoriban a Londoni szimpatikusok (vagy a BBC) karmestere felkérte a film zenéjét író Walton-t hogy a film zenéjéből csináljon egy zenekari szvitet. El is készült a mű, narrátorral, ahogy illik. Azért illik mert - szerintem - , a nagy brit birodalom (csupa kisbetűvel) népessége sincs egészen tisztában a történéssel. Mindegy. A zenekari szvit nagyszerű, a film nemkülönben. Lapozok.

Ma délben kísértük utolsó útjára a zenekar egyik első szárnykürtösét. Az általa is sokszor játszott "Lehullott a rezgő nyárfa..." dallamára. Hiányzik. Az a tudat hogy már nincs köztünk, nagyon rossz. Hiányzik az életigenlése, a humora, a bohémsága, a mindig mindenkor jókedvűsége, a segítő készsége, az időnkénti "velős" megjegyzései, úgy ahogy van, az egész EMBER. Sajnos már Ő is st.Péter zenekarát gyarapítja. Már több zenész ismerősöm, mondhatom jóbarátom van odaát, s ez nem fog csökkenni. Sajnálom. Magunkat nemkülönben. Május 1-én, mikor a reggeli zenés ébresztőt elkövettük, már itthon volt. Mivel elég "strapás" volt a menet, egy alkalommal átvette a réztányért a kollégától azzal a felkiáltással, hogy "pihenj Lajos bá' megcsapom ezt a tourt". Műkedvelő ütős volt... Az induló trió része általában "forschlag"-gal kezdődik, ez a réztányérosoknak nem okoz gondot, jóóól összeüti a két födőt, így a tányér jótékony kicsengése takarja az esetleges hiányosságokat. Annyira jól sikerült összeütnie, annyira pontosan, hogy a levegő a két tányér közé szorult - fizika - , s amilyen a hangszer természete, kifordult. Hogy is magyarázzam... Biztosan mindenki látott már réztányért, köznapi nevén cintányért. A tányér úgy van kiképezve, hogy a közepén van egy "dudor" oda lehet felkötni a bőrszíjat, ami lehetővé teszi hogy meg lehessen úgy fogni, hogy összeütéskor rezonáljon. Mivel a réztányérokat általában nem 0.8-as kazánlemezből készítik hideg hengerléssel, ezért nem annyira merev hogy ha a levegő a két tányér közé szorul, ne tudna kifordulni. Jól megmagyartam, most már egy szót sem érteni. Szóval kifordította a hangszert. Nem direkt, úgy sikerült. Jót mosolyogtunk rajta:) Azon már kevésbé mosolyogtunk volna, ha nem sikerül visszafordítani. Mert annak is van technikája. S ha valaki pusztán erőből akarja visszafordítani, maradandó károsodást okozhat magának azzal ha nem ismeri a kifordított hangszer visszafordítási technikáját (ez is szép kerek mondat lett). Ami pedig nem más, mint kétrét görnyedve egy ügyes mozdulattal a térdkalács és a comb térdkalács felé eső részén egy erőteljes mozdulattal - úgy fogva a tányér szélét hogy ne ejtse ki a kezéből - cca 0.6m magasságból ráüt. Egy pillanat alatt visszafordul a hangszer. Ha ezt többször megcsinálja valaki, mert éppen tanuló réztányérvisszafordító, az a hangszernek nem tesz jót. Az embernek sem. Akkor sem, ha a tányér közepén a "dudor"-nál nem jól van rögzítve a bőrszíj. Mert ahhoz is kell ismeret. Meg lehet kötni gordiuszi csomó módjára úgy, hogy ne zavarja a hangkeltésben. S meg lehet úgy is oldani, hogy egy csavarra csavarják a szíjat. Na ekkor jöhet a munkahelyi baleset. Ha ugyanis nem úgy sikerül az előbb említett magasságból az erőt összpontosítani, akkor bezony a csavar a térdkalácson is landolhat. Szatyika, nyugodj békében.

S a végére egy kis "izé": Egy idös házaspár istentiszteleten vesz részt. Úgy a felénél az asszony odahajol a férjéhez és így szól:- Az imént egy csendeset szellentettem; mit gondolsz, mit tegyek? A férj válasza:- Cseréld ki az elemet a hallókészülékedben!

Köszönöm a türelmet. 19:43

2008. november 6., csütörtök

kétszáz

Igen, elérkeztem a 200. bejegyzéshez. Tavaly november végén - azzal a felkiáltással, hogy egy hülye is három perc alatt belejön a rendszerbe - írtam az első bejegyzést, volt Tanáromra emlékezve. Aztán jött még egy, majd még egy s így tovább. Nem kellett hozzá sok idő hogy rájöjjek: a lustaságomat tudom növelni ha bejegyzéseket írok. Így nem kell hetente-havonta több levelet megírnom a kedves ismerősöknek, ha kíváncsiak arra mit csinálok. Különösebb számadatokkal nem tudok szolgálni - mert annyira azért nem értek az 'ámítógéphez - , nem tudom mennyien látogatják ezt az oldalt s mennyien olvassák. Kb 15 emberről tudok aki időnként erre jár s elolvassa az éppen aktuálisan semmitmondó írást. A profilt megtekintő számlálója közelít a 600-hoz, ám ebbe az is benne van, én hányszor néztem meg a magam profilját. Nem csak azért hogy el ne felejtsem a gyönyörűen kitöltött adatlapomon leírtakat. A kommenteket nem szoktam számlálni, általában ha kommentet ír valaki, megteheti a közvetlen e-mail címemre is - azt hiszem. Nem szándékozom csak azért írni hogy írjak. Van nekem írnivalóm kottailag, gépelni pedig mindíg tíz ujjal gépeltem, akkor is mikor még csak az írógépen pötyögtem a bötüket. Nyolccal keresem, kettővel ütöm. "ha nincs esze, legyen notesze" - mondták ezt sokan sokfelé sok mindenkinek. Nem vagyok egy feledékeny típus, de jó időnként visszaolvasni. Mint már itt is írtam, nem "káptalan" a fejem. Az alábbiakban ide másolt szövegért előre is bocs az esetlegesen érintettektől. (Ctrl C + Ctrl V) = többek között ezt is itt tanultam. Tehát. Miért jó, hogy férfi vagyok?- Ötnapos nyaraláshoz elég egy kézitáska.- A telefonbeszélgetéseim fél percig tartanak.- Nem kell sorban állnom a mosdóhoz. - Egyedül ki tudok nyitni minden üveget.- Minden orgazmusom valódi.- Ha bírálják a munkámat, nem hiszem, hogy titokban az egész világ engem gyűlöl.- A legkisebb figyelmességért is külön köszönetet kapok.- Időt és pénzt takarítok meg azzal, hogy háromhetente, nagy tételben mosogatok.- Ha elfelejtenek meghívni valahova, az azt jelenti, hogy elfelejtettek meghívni, nem pedig azt, hogy utálnak és többet látni sem akarnak.- Nyaktól lefele nem kell borotválkoznom.- Egyik kollégám sem tud könnyekre fakasztani.- Ha 34 évesen egyedül élek, senki sem csodálkozik.- Virággal mindent rendbe tudok hozni.- Ébren töltött időm 90 százalékában a szexre gondolhatok.- Nem érzem úgy, hogy ki kell takarítanom, ha jön a villanyszámlás.- Fütyülök rá, ha nem veszik észre az új frizurámat.- Ha órákon át csendben nézem a tévét a haverommal, nem gondolok közben arra, hogy biztosan haragszik rám.- Nem kezdek szorongani, ha meglátom, mekkora egy kisbaba feje.- Az ősz haj és a ráncok karakteresebbé teszik az arcomat.- Ha nem hívom fel a haveromat a megbeszélt időben, nem szól a többi barátomnak, és nem próbálják közösen kideríteni, mi bajom lehet.- A diéta azt jelenti, hogy közepes adag krumplit eszem a hamburgerhez. Mindenkinek aki idetéved s elolvassa az éppen aktuális - vagy régebbi bejegyzést - , kívánok minden jót! Köszönöm a türelmet. 09:38

2008. november 4., kedd

itatós

Tegnap este még sikerült egy nagyszerű koncert közvetítést meghallgatni. A műről már hallottam, tegnap sikerült meghallgatnom is, elejétől a végéig. Leos Janácek: Glagolita mise volt műsoron. A lista gyarapodik ezzel a darabbal ismét. Az a lista, amit a Jézuskának írandó levélbe kell tenni. Ma délután kotta keresés címen kipakoltam az egyik szekrényt, de nem jártam csak félsikerrel. Azt a kottát amit kerestem, nem leltem meg. Amit nem kerestem, az a kezembe akadt. Ahogy lenni szokott. Már a vérnyomásom sem szalad fel, ez teljesen természetes. Nem csak kotta kereséskor. Viszont leltem "itatós" papírokat végre. Tudtam hogy tavaly vásároltam 10 ívet, csak nem tudtam hogy hová tettem. Most végre kidobásra kerültek a viseltes darabok - már szinte semmit nem tudtam felitatni azokkal. Nem mitha olyan sokat kellene felitatni, Herb330 remekül dolgozik. S a névtelen töltőtoll sem csepeg, nem dől belőle a lé csak ha akarom. Márpedig nem akarom. Délelőtt pedig a kárpitostól hazakerült az ágy vége és a ház külső-belső fala közé teendő "ágyvég". Plusz egy hengerpárna, amin nagyon szeretek (majd) szunyókálás közben álmodozni. Ha szerencsénk lesz, s holnap sem esik az eső, akkor csütörtökön jöhet a kertbe a mezőgazdasági taposóaknákkal megpakolt IFA teherautó. Nem csinálom meg még egyszer amit évekkel ezelőtt elkövettem: leszedtem a kerítést, hogy kevesebbet kelljen talicskázni a trágyát. Akkor - szakadó esőben - az "ezerkerekes" Csepel felkúszott a hegyre, ám nem pont oda sikerült lerakni a trágyát ahová én gondoltam. Beterítette a duplaszárnyas bejáratot, épp' csak a teteje látszott ki a kapunak. Még jó hogy leszedtem a kerítést... Most csak a kaput fogom leszedni, az csak egy-egy mozdulat. Az egy-egy mozdulat kicsit sántít, mert darabonként lehet vagy 70 kiló, igaz csak a zsanérról kell leemelni, aztán majd elhúzom hogy ne legyen útban. A Jenufa-ról le fogok maradni - kicsit sajnálom, más a program. A B.csabai megmozdulás még szervezés alatt van. DE az Adventi koncerten ott leszek a pécsi Székesegyházban, kb egy hónap múlva ilyenkor már - remélem - havas utcán fogok sétálni. Nem mintha séta nélkül nem tudnék aludni. De szeretem Pécs városát, legszívesebben egy percet sem aludnék mikor ott vagyok. Alvás nélkül viszont nyűgös vagyok. Most viszont még vár egy kis firkálás kottailag. Köszönöm a türelmet. 20:08

2008. november 3., hétfő

...s ezzel a libegő kis lánggal üzennék irdatlan messzeségbe..."

Délelőtt hívott a zenekar elnök-titkár-stb-, s nagyon szomorú hírt közölt. Tegnap hajnalban elment az első szárnykürt szólamból SZ.S. (Frédi). Mindnyájan vártunk a felépülésére, még akkor is, ha tudtuk hogy fújni már nem nagyon fog tudni. Augusztus 20-án még ott volt a térzenén, tevékeny részese volt a produkciónak. Utána még elmentünk egy sört meginni, akkor azt mondta, hogy úgy érzi ez volt az utolsó szereplése a csapattal. Az évfordulón már nem tudott ott lenni - pár nappal korábban műtötték -, de telefonon minden jót kívánt a zenekarnak. Hetente kérdeztem Tőle, mikor mehetünk látogatni, még a tárgyjutalma is itt van nálam... Kitérő választ adott, még gyengén érzi magát. "Nem kell elsietni Sanyóka, nem megyek sehová" . Már nem tudunk sem sietni, sem maradni. Elvesztettük. Őt is. Ebben az évben Ő a harmadik aki örökre távozott a zenekarból. 57 éves volt. Nyugodjon békében! Köszönöm a türelmet. 19:56

2008. november 1., szombat

csütörtök

Csütörtökön csütörtököt mondtunk. Nem keseredtem el mint augusztusban, de mit ne mondjak, ettől azért többet vártam. Sebaj Tóbiás. Lesz ez még rosszabb is. Sikerült is bepá(nt)likázni egy kicsit. Nagy duzzogva. Gondolhattam volna hogy nem szállnak el az örömtől ha új kottát látnak a pulton, ami ismeretlen. De miért kell tőle félni? Áhh... Azért sem hagyom hogy elkeserítsenek. Szokott ez így lenni. Ráadásnak pedig a próba közben olyan igazi felhőszakadás kerekedett villámlással, dörgéssel, mint nyáron. Beszegtük a próbát - négykor kezdődött a kiállítás megnyitó, azt nem akartuk zavarni. Kíváncsi lettem volna a kiállítást megnyitó csapat vezetőjére is, szóba áll-e még velem a múltkori összezördülésünk után, de mikor kijöttem a zeneteremből, akkor láttam hogy hirtelen megfordul az ellenkező irányba. Voltunk az aulában vagy huszan, azért megeresztettem egy mondatot - talán rájön hogy neki szólt. De nem vette a lapot. Vagy csak én érzem úgy. Visszatérve a próbára. Kértem a tagokat, gyűjtsék össze mit szeretnének játszani, mert idő kell a meghangszerelésre, az nem megy egyik hétről a másikra, és nekik is meg kell tanulni. S az a több idő. Ha újat akarunk tanulni, az is azzal kezdődik hogy ismeretlen lesz a kotta. Ja, s ez a 197. bejegyzésem. Köszönöm a türelmet. 15:13