cím nélkül

A proszektura várat magára. Nem baj, jó dolgokra érdemes várni. Ma is úgy alakult a nap, hogy nem volt érkezésem bejutni:( Helyette itthon nézegettem pár anyagot ami a tapétázás előtti-utáni felfordulásban előkerült. Tudtam hogy vannak ezek az anyagok, csak kérdéses volt hogy merre is kellene keresnem. Annak kevésbé örültem hogy olyan kották is előkerültek amiket évek óta csak "tologatok" hogy egyszer majd befejezem. Ilyen pl. a nem LGT-s Wagner úr: Der Ritt der Walküren aus dem Musik - Drama: "Die Walküre." Félig készen vagyok. Hogy lehet egy hangszerelést félig megcsinálni? Roppant egyszerű abbahagyni, visszazökkeni azért elég nehézkes. Nem emlékszel az akkori lelkiállapotodra hogy miért hagytad abba - csak pár napra -, s aztán az idő elszaladt. Ha az íróasztal fióknak dolgozol, ez bezony megesik néha. Nem misztikus dolgok ezek, csak ha kicsi az asztalfiók befogadó képessége. Amikor már két ember nem tudja kimozdítani a helyéről (mert valami kütyü beesett az asztal s a szoba fala közé), akkor ki kell rángatni a fiókot úgy hogy külsérelmi nyomok ne legyenek vagy nyolc napon túl gyógyuló sebeket ne ejtsen magán az ember. A harcban szerzett sebesülést pedig illik büszkén viselni! Mert ha az ember bemegy próbára s látható sebei vannak, rögtön jönnek a találgatások. Nagy részvéttel megkérdezik hogy mi történt s bármit mondhatsz, a vége az "nem kellet volna annyit inni" :) Ezért ha valakinek betörik a feje, elég azt mondani hogy "borotválkoztam". Úgyis mindenki azt hisz amit akar, elvégre "demográfiában" élünk. Ez rendben is van. Viszont én meg azt hiszek el, amit én akarok:) Marad tehát a borotválkozás. Ebből ért mindenki, még a csapat női részlege is, mert akik csapatban muzsikálnak,úgyis "fiúsítva" vannak szövegileg. Visszatérve a félbehagyott munkára. Egyetlen előnye van ha félbehagysz egy hangszerelést: nem kell újravonalaznod a partiturát! Feltéve ha még most is úgy gondolod hogy érdemes akkora csapatra megcsinálni mint amire elkezdted. Ha nem, akkor jön a rabszolgamunka. Szépen megszámlálod mennyi ütemből áll a nóta. Kiszámolod az íveket,és lázasan kutakodsz, hová tetted az üres kottapapírt. S ilyenkor soha nem annyi sorost találsz amilyenre szükséged lenne. Vagy találsz, de az már tele van írva. Gondolatban számba veszed az ismerősöket, hogy kinek mennyi lehet raktáron, mennyi idő alatt ér el hozzád hogy az ihlet el ne szálljon. Mindegy mi a döntés, általában szem előtt tartod a kottát hogy naponta többször is belédvágjon a felismerés: most már igazán be kellene fejezni. Végre van papír, van amivel írsz, minden van csak az "ihlet" szállt el... Boldogságfelszabadító hormonkezelés gyanánt bevágsz egy tábla csokit. Az sosem árthat. Majd szépen félreteszed az éppen aktuálisnak tűnő félbehagyott darabot, s rögtön elkezdesz egy másikat. Csak pár napig tart míg rájössz hogy ez a módszer nem eredményes. Többszörösen bebizonyítottad már magadnak, mégsem tanulsz. Ha hiszel a minden nap elvégzett munka erejében, akkor is vannak hullámvölgyek. Nem lehet mindig ezerrel pörögni. Próbálsz lelni mindenféle kifogásokat, alátámasztandó a késedelem okát. De a vége úgyis az lesz, hogy csak simán leülsz s megcsinálod. Az asztal mellé teszel mindent amire szükséged lehet a munka közben (csoki,kóla,cigaretta+ egy óra amit beállítasz hogy kezdés után kilenc és fél óra múlva jelezze:letelt az idő), s összefirkálod az üres papírokat. Nekem kilenc és fél óra a max. Ha azután még egy hangot is leírok, másnap nem tudom folytatni. Az első másfél óra azzal telik hogy kijavítod az előző nap a kilencésfél után leírt hangokat. Így tehát ha nagyon szalad a lúdtoll s megszólal az óra, mazochistaként AZONNAL abba kell hagyni az írást. Ma még nem tartok kilencésfélnél, főleg nem kottailag, s mazochista sem vagyok. De mára is adott az ámítógép leckét a türelemből s annak hiányából. Nem részletezem. De nem törtem össze sem a gépet, sem magamat, sőt még csak nem is borotválkoztam. Lassan olyan lesz a szakállam mint Muszorgszkíj mesternek, csak nem nézek még olyan szépen mint ahogy Repin ábrázolja. Köszönöm a türelmet.