"énekszó s tánc köszöntse..."

A mai napra rendelt kettő darab művészetet sikerült kipipálni. Lehet szépen mondani, lehet csúnyán, lehet viccesen, lehet komolyan. Bármit lehet róla mondani - a délutáni bevetésre gondolok - , csak egyet nem: jól sikerült. Persze voltak benne szép részek, az élő zene varázsa, stb. Nem áltatom magam, jelenleg ennyire vagyunk képesek. Külön külön lehet hogy többre is, ám ez csapatmunka, s csapatban ennyit tudunk. S most jöhet részemről a sirám. Reggel 06:00 - kor elindult a csapat zenés ébresztőt tartani a város s a környező települések különböző pontjain. Azokon a pontokon, ahol azok az emberek laknak, akik nem csak szép szavakkal támogatják a zenekart, hanem hajlandóak a zsebükbe nyúlni, s nem azért hogy elővegyék a zsebkendőjüket. Nem sorolom fel a helyszíneket, felesleges. Annyit azonban mondanék, hogy ez a 18 helyszín sokat "kivett" a zenekar állóképességéből. Ismerve a katonazenészek ilyen típusú megmozdulását, elmondhatom hogy semmivel sem teljesítettünk kevesebbet mint ők szoktak. Az összehasonlítás is sántít, mert igaz hogy mi nem gyalogmenetben ébresztettük a várost, hanem busszal mentünk a helyszínekre, majd leszállva elfújtuk az aktuális nótát, buszra, s jöhet a következő. Így is 10:30 volt mire végeztünk. S éppen elég lett volna mára, de még délután 15:00-kor mi kezdtük a műsort a színpadon. 10 nóta, mindennel együtt cca. 40 perc. Ledaráltuk, magunkhoz képest is gyengén...:( Azóta is gondolkodom, s el fog tartani egy ideig, míg megemésztem hogy lett volna jobb. Ha csak simán leintem mikor nem jöttünk, nem jöttem ki a "kismaccsból", vagy így hogy szabadjára engedtem, s kieresztettem a kezemből az irányítást. A vége le lett intve, de ez már a veszett fejsze nyele. Nem mintha észrevették volna hogy mi történt, vagy ha észrevették, esetleg viccnek gondolják - ez a jobbik eset. Sovány vigasz, hogy az hibázik aki dolgozik... Csak az ezerszer elmondottból ragadna meg valami. Ez a valami pedig csak annyi, hogy minden zenekari tagot látni akarok, nem csak azt hogy a helyén ül, hanem látni akarom a szemét. Nem gyönyörködni akarok benne, szeretném látni hogy ő is látja mit össze szeletelem a levegőt magam körül, s éppen nem a szúnyogot hajtom. Vagy a zenekar körül lebzselő, a zenekarból kiáramló különböző összetételű szőlőcukor illatanyagot kedvelő apró, ám annál kényelmetlenebb állatkákat. Ha a széken ülve, kihúzott derékkal nem szem magasságba van a kottatartó beállítva, hanem neadj'Isten lejjebb, nem kap elég levegőt, sőt fel sem tud nézni a kottából - már ha egyáltalán akar. Ha magasabbra van állítva, akkor pedig csak azért nem lát, mert a kotta eltakar - engem. De ezt miért kell annyiszor elmondani? Nem természetesnek kellene hogy legyen? Vagy kezdjük mindjárt az elején, hová vegyek levegőt hogy ne fulladjon ki a hang? A fegyelmezettség nem ott kezdődik, hogy tudok egy helyben mozdulatlanul állni x ideig. A fegyelmezettség ott kezdődik - szerintem -, hogy ha elkezdem egy tempóban a nótát, nem sietek, nem maradok le, csak akkor ha a levegőszeletelő is úgy integet. Ha meglátok egy sűrűbbre írt, netalán nehezebb állást, azzal hogy sietek, lehet hogy hamarabb túl leszek rajta, ám borítom a rendszert. S ettől csak egy csúnyább dolog van. Ráfogom másra a hibámat. Egyébiránt köszönöm a zenekarnak a mai melot, nagyszerű volt. Az előbb leírtakat nem feddésnek szántam, mindenki tudja hol szorít a cipő, de tegyünk róla mindannyian, hogy ne szorítson. Biztos vagyok benne, hogy ha mindannyian egyet akarunk, menni fog. S azért ülünk össze hétről hétre, hogy jobbak legyünk. Fel a fejjel! Köszönöm a türelmet. 21:03