cseresznye

Mivel tegnap délután megszedtük a ropogós, majd’ feketére érett Germensdorf-i cseresznyét, így ma délelőtt szabaddá vált pár óra. Törlesztek valamit az elmúlt napok eseményeiből. Tehát: meggy és cseresznye szezon volt/van nem csak nálunk, gondolom mindenütt. A mi kertünkben van egy cseresznye-meggy keresztezés, a fa elmúlt 30 éves, két helyen van a törzse behasadva (éppen ezért már nincs fára mászás). A nevét elfelejtettük az évek során. Nos, ez a keresztezett gyümölcs hamarabb érik mint a cseresznye, nagysága pedig a ropogós cseresznyével vetekedik. Nagyszerűen felhasználható sütikbe, és nem utolsó sorban a meggyes-mákos rétesben is jól érzi magát. Jó bő levű, finom szörp is készül belőle, s ha marad – mert marad - , akkor jól cefrézhető. Valamint a libaláb likőr alapanyaga is ezzel készül. A fagyasztóba idáig került 40 db 0.70 kg-os csomag ebből a finomságból. A „Van” nevű rövidszárú cseresznyéből csak 10 csomag került a hűtőbe, ez a téli gyümölcstortákhoz van félretéve. Csak az íze kedvéért – nagy duzzogva : ) Ennek a „Van” cseresznyének is akad baja. Ha kevés a csapadék, ha sok, ha erősen süt a nap, ha szél van, stb. Viszont nagyon hamar el kezd rothadni. Az esős idő nem nagyon kedvez neki. Mert csokrosan terem, ami annyit tesz, hogy egy csokorban átlagosan 10-15 szem cseresznye van. S mivel rövid a szára, ezért összeérnek a gyümölcsök. Ha megragad köztük az eső – csak pár csepp – akkor rögtön el kezdi a rothadást. Ha egyszerre nagy adag víz zúdul mint most is, akkor pedig a hirtelen dózistól felreped, és úgy kezd el romlani. Ilyenkor aztán jön az egyáltalán nem annyira happy tevékenység – megpróbálni a rothadásnak indultakat kiszedni a többi közül. Nem egy szapora melo, ám annál fárasztóbb. De mindezek ellenére jól (és sokat) terem. Aztán van még a Bigerreau Burlat nevű hosszúszárú cseresznye, ez nem ér össze, nem csokrosan terem, nem reped, csak keveset terem. Ezt szigorúan csak friss fogyasztásra. A „keveset terem” az csak viszonylagos – mert a mi 12 tagú családunkat simán ellátja. S persze kapnak a szomszédok is kóstolót. Utoljára hagytam a cseresznyék közül a Germensdorf-it. Ezt általában mindenütt úgy ismerik, hogy „ropogós” – s ennek nagy előnye, hogy amikor még csak kezd színe lenni, akkortól fogyasztható, befőzhető, egészen addig míg majdnem feketére érik. A többi meggy még csak most kezd érni, az még ki tart a héten, talán kicsit tovább. Mivel a gyümölcs növekedés időszakában kevés volt a víz, ezek nem híztak meg még akkorára sem, mint szoktak. Ami víz a bányacsillében van, abból ezekre a fákra sajnos nem jut. Két fajtának nem tudom a nevét – az évek alatt elfelejtődtek. Az egyiket csak „Tomi” meggynek hívjuk, a másikat pedig „leves” meggynek. Ebből készül a legjobb meggyleves. A legfiatalabb meggyfánk az „Újfehértói fürtös”. Ahogy láttam, ez csilingel a leggyengébben. Mintha a meggymagon csak a héj lenne. Közte szinte semmi gyümölcshús. Nem baj, nem bolygatjuk most már – különösebben nem tudunk vele mit csinálni. Azért sem bolygatjuk, mert a közvetlen közelében fészkel a sapkás madárnak nevezett széncinege. Majd ha a kirepítés megtörténik, majd leszedjük. Lehet hogy cefrébe sem lesz jó, de le kell szedni, mert ha nem kerül le a fáról, akkor jövőre nem terem. Pedig jövőre is jó volna ha teremne. Mint ahogy jövőre is várjuk, hogy a sapkás madár ott fészkeljen.