Annyi minden írnivaló van, azt sem tudom hol kezdjem... A csapatban nem éppen happy a hangulat. Azt sem mondhatom hogy várható volt. Nekem majdnem derült égből villámcsapás. Legalábbis így élem meg. Évődések mindig is voltak, nem csak ebben a csapatban. De ez(ek) már nem élcelődés(ek). Komolyra fordult a dolog. Olyannyira, hogy többen azon gondolkodnak, hogy még a zseptemberi bulit megcsinálják s kész. Mondhattam volna így is: "oszt jó napot". Sosem tanultam pedagógiát, nem most fogom elkezdeni. De nem is a pedagógiával van a gond, hanem azzal, hogy nem tudok a problémával mit kezdeni. Mert ez már probléma. Az hogy agyalok az általam lehető legjobbnak vélt megoldáson, az kevésnek tűnik. A mai próba azzal kezdődött hogy volt pár keresetlen szavam a csapathoz. Ritkán szoktam szólni, akkor is csendesen. Nem harapok nagyot, csak néha. Nem is vagyok kiabálós fajta. Zenekari muzsikusként ki nem álhattam mikor bejött a levegőszeletelő s próba előtt megadta az alaphangulatot azzal hogy lecseszte - jogosan vagy sem, az most mindegy - a társulatot. Sajnálom hogy idáig eljutottam. Arra próbáltam figyelni míg a mondókámat elmondtam, hogy a zenekarhoz szóljak, ne egyes emberekhez. Akivel problémám van, annak meg fogom mondani, de nem a próbán. A próbának nem erről kell(ene) szólni. Tegnap végigpásztáztam a november óta leírtakat, különösen ami a zenekarral kapcsolatos. Eddig is voltak gondok, a gondok azért vannak hogy megoldjuk őket. Most jön a magyarázkodás... Illetve nem jön. Pont. Perceken belül meghozzák a mosógépet, azt be kell a helyére tenni, utána Családi ünnepség lesz. Majd folyt.köv. Köszönöm a türelmet. 17:16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése