"az a nyolc perc"

Tegnap megjegyeztem egyik ismerősömnél a fészeren, hogy az a fotómasina, amit Angliában megrendelt, az nálunk cca. annyiba kerül, mint az én nettó tiszteletdíjam egy nyolc perces „nóta” hangzó anyag teljesítése után. Erre jött egy mosolygós smiley, s hozzá a szöveg: „…(persze fogalmam sincs, mennyi melo az a 8 perc)”

Megpróbálom szavakkal visszaadni, hogy mennyi „az a nyolc perc” (vigyázat, Noétól kezdem!).

Az ember fia jár-kél erre-arra, s különböző kellemes vagy nem annyira kellemes, inkább felejtős hanghatások érik. Ami annál inkább is könnyebb valahol, mert az agyam befogadóképessége (hál’Istennek) véges. Így kifejezetten kerülöm az olyanfajta hanghatásokat, mint a düm-düm-tüc-tüc és társai. Nem az én világom. De nem az én világom „lagzigusztibódilajos” világa sem. 

S még sorolhatnám, hogy mik nem tetszenek. De ez a bejegyzés most nem arról szól, hanem „az a nyolc perc” elkészítéséről.

Tehát ha szerencséje van az embernek, akkor felkérik egy hangszerelés elkészítésére. Megadják a zenemű ismérveit (szerző, cím) s ha van belőle elérhető kotta, akkor a kotta ismérveit (hogy a nyomólemez számról már ne is beszéljek), hol szerezhető be, ha egyáltalán. Jogvédett-e a mű, mert ha nem jogtiszta, akkor érdekes dolgok történhetnek előadás után. De ez is egy másik tészta.

Ezek után esténként, amikor már minden elcsendesül - az utcai zajok is - , nekiül megtanulni a darabot. Olvassa a kottát. Majdnem úgy, mint egy könyvet. Ha ismerős a darab, vagy hallottam, akkor kicsivel könnyebb a dolog. Van mihez viszonyítani. A kérdés természetesen mindig előjön, hogy milyen hangszerelést is kell(ene) csinálni? Olyat, ami hasonlít az eredeti hangzáshoz, vagy olyat, amiben benne van a lényeg, de „másképp írjuk, másképp mondjuk”.

Gondolkodni való mindig akad, mert ha pl. kicsi a zenekar létszáma, akkor mit hagyhatok ki, ha nagy a zenekari létszám, akkor lehet játszani a hangzásokkal. Aztán lehet azon is gondolkodni - ha ismerem a zenészek képességeit - , hogy kinek-mit írhatok le, amit el is tud játszani. A hangszer hangterjedelme ilyenkor nem sok fogódzót ad, mert ugyebár vannak életkori sajátosságok, amiket figyelembe kell venni. Elég sok mindenre kell odafigyelni, ha ismerős csapatnak írok. De ez nem baj, csak valahol behatárolja magát az ember.

Ha ismeretlenek a muzsikusok, akkor szinte bármi leírható egy bizonyos szintig. Az sem mindegy, hogy amatőr, vagy profi muzsikusok a zenekari tagok.

Na, haladjunk. Szóval megvan a darab, megvan a kotta, a tanulás is megy. Ilyenkor az ember nem dobál el kaszát-kapát a keze ügyéből, csak telnek a napok. Telnek a napok a tennivalókkal, s ha marad idő, akkor „agyal”. Legjobb Múzsa a határidő, azt elmében kell tartani. Ha a határidőt magamnak szabom ki, akkor a lehetőségekhez képest azt is tartani illik. Természetesen(?) nem egy darabon agyal, hanem több mű is kavarog a szürkeállományban. Ám van fontossági sorrend.

Elsőséget élvez az a darab, amiért fizetnek. Ez természetes. Aztán azok a művek, amiket belátható időn belül el is kell játszani/játszatni. Aztán jönnek azok, amiért majd fizetnek, ha lesz rá pénz, de „jó lenne elfújni”. S vannak azok, amiket „szerelemből” csinálok – nem csak a magam szórakoztatására, de bármily’ furcsa, pihentetnek. Mint ahogy pihentet pl. egy Rejtő-könyv olvasása is, ha előtte Lívius: A római nép története bármelyik kötetébe olvastam bele. J

Summa, summarum az a helyzet, hogy egyszerre több darab is forgolódik a fejemben, s többet is csinálok egyszerre. Egyszerre nem tudom írni a hangjegyeket. Az egyik kottán éppen rajzolom a nem szép, de olvasható hangjegyeimet, a másik kotta az írópult alatt, a harmadik a szekrényben, a sokadik meg a jó ég tudja hová tettem (?!) kategória.

Most már napok óta a zenekar novemberi koncertjére fókuszálok – eddig is, csak most már a finisben vagyok. Persze, „hol van még Karácsony?” Március 15-i határidőt szabtam magamnak, hogy addig - ha törik, ha szakad - , készen legyek az általunk fújt műsor kottáival. Az egyik darabbal szinte teljesen készen vagyok, az ütősök fele szólamát még leírom ma, s egy nóta ki is van pipálva. S csinálom a többit, amit tervbe vettem. Jelenleg nincs „kápés” megrendelésem, focistadiont meg nem tudok sem tervezni, sem építeni. A „KP” nem feltétlenül a készpénzes fizetést takarja, ezzel az erővel a „KP” jelentheti a kóla+pogácsa kombót is.

S ismét eltértem attól, amiről írni akartam. Nagyon nem, mert ez mind beletartozik. S még sok minden egyéb is. De ha a legjobb – itt is emlegetett – Múzsa közelít, akkor nincs mese. 

Akkor következik az, amit 2007. november 27-én már leírtam. Alább olvasható belőle egy részlet:

„… Szépen megszámlálod, mennyi ütemből áll a nóta. kiszámolod az íveket, s lázasan kutakodsz, hová tetted az üres kottapapírt. S ilyenkor soha nem annyi sorost találsz, amilyenre szükséged lenne. Vagy találsz, de az már tele van írva. Gondolatban számba veszed az ismerősöket, hogy kinek mennyi lehet raktáron, mennyi idő alatt ér el hozzád, hogy az ihlet el ne szálljon. Mindegy mi a döntés, általában szem előtt tartod a kottát, hogy naponta többször beléd vágjon a felismerés: most már igazán be kellene fejezni.

Végre van papír, van amivel írsz, minden van, csak az ihlet szállt el… Boldogság-felszabadító hormonkezelés gyanánt bevágsz egy tábla csokit. Az sosem árthat. majd szépen félreteszed az éppen aktuálisnak tűnő félbehagyott darabot, s rögtön elkezdesz egy másikat. Csak pár napig tart, míg rájössz, hogy ez a módszer nem eredményes. Többszörösen bebizonyítottad már magadna, mégsem tanulsz. Ha hiszel a minden nap elvégzett munka erejében, akkor is vannak hullámvölgyek. Nem lehet mindig ezerrel pörögni. Próbálsz lelni mindenféle kifogásokat, alátámasztandó a késedelem okát. De a vége úgyis az lesz, hogy csak simán leülsz s megcsinálod.

Az asztal mellé teszel mindent, amire szükséged lehet a munka közben (csoki, kóla, cigaretta + egy óra amit beállítasz, hogy kezdés után kilenc és fél óra múlva jelezze: letelt az idő), s összefirkálod az üres papírokat. Nekem kilenc és fél óra a max. Ha azután még egy hangot is leírok, másnap nem tudom folytatni. Az első másfél óra azzal telik, hogy kijavítod az előző nap a kilenc és fél óra után leírt hangokat. Így tehát, ha nagyon szalad a lúdtoll s megszólal az óra, mazochistaként azonnal(!) abba kell hagyni az írást. Ma még nem tartok kilenc és félnél – főleg nem kottailag – s mazochista sem vagyok.”

Köszönöm a türelmet.