A kő

A tavalyi év utolsó napját kedves emberek társaságában töltöttem. Nem rugdostam az ajtót mikor megérkeztem, de így sem mentem üres kézzel... Vittem magammal egy követ. A "kő" története következik.

A történet '78-'83-ra nyúlik vissza, amikor egy nagyszerű középiskolába jártam. Hetente két alkalommal volt hat-hat óra a közismereti tárgyakból (gimnázium), az összes többi a zenetanulásról szólt. Ja, s amit elfelejtek mindig (akkoriban is), volt két óra testnevelés szerdán délután. Engem már akkor is hidegen hagyott a torna, focizni sem szerettem, így sokat "lógtam". 

Naszóval. Szerdánként reggel beültem a próbaterembe, s végignézhettem, milyen munka s hogyan folyik. Borzasztó sokat tanultam. Ami akkor persze nem tűnt fel. Láthattam/hallhattam a "műhelymunka varázsát" - először ugye a  munka, aztán a varázslat. A sikert, tapsot akkor sem adták ingyen.

'82-ben a mi iskolánkból induló csapat nyerte a prágai nemzetközi zenei versenyt a rézfúvós kamarazene kategóriában - s én részese lehettem a felkészülésüknek, annak minden bújával-bajával, s örömével. Ez a verseny úgy működik, hogy az induló együttes a rádióstúdióban felveszi az anyagot, elküldi, s a zsűri ez alapján dönt. A kamarazene egyik tanára a kedves emlékű id. Sz. Laci bácsi volt, neki s az általa tanított csapatoknak a zeneszerzők szívesen írtak új műveket. Az említett csapat is két új magyar művel indult, meg is nyerték a versenyt. :)

A versenygyőzteseket meghívták Prágába, az általuk rádióban felvett versenyanyagot pedig kiadták lemezen. Mikor nyáron kimentek a fellépésekre, s a díjkiosztásra, akkor már kapható volt a lemez. A verseny gálakoncertje a prágai "Smetana" teremben volt. Ilyenkor is kicsit (nagyon) működik a zabszem akció, nem mindennapos dolog a Smetana teremben játszani! Ám ekkor történt, hogy a színpadhoz vezető folyosón Laci bácsi véletlenül úgy lépett, hogy egy darab követ kimozdított a helyéről. Felvette azt a cca. 20x30mm nagyságú darabot s zsebre tette. 

Hazaérésük - s a nyári szünet - után találkoztunk a suliban. Laci bácsi, a nyertes csapat s én. Mit kerestem én a nyertesek közt? Sokat kaptam tőlük, mindannyiuktól. Laci bácsi a csapattal megbeszélte s saint-motyot "tiszteletbeli rezes"-é avatták. Hogy tétje is legyen az avatásnak, megkaptam a követ, "amelyik" hallhatta a gála-koncertjüket. 

A kőre ez van írva: Smetana terem 1982

Azóta őrzöm ezt a követ. S most, mikor elmentem kedves Barátomhoz s feleségéhez, kisfiához az év utolsó napján, mondtam, hogy hoztam megmutatni valamit. S ő azonnal megkérdezte: csak nem a követ hoztad? 

De, igen. Sokat jelent nekem ez a kő, sokkal többet, mint amit meg tudnék fogalmazni. 

Köszönöm a türelmet!