pivecka

Pár napja összeszaladtak a tennivalók, szokott így alakulni. A héten ismét kódexmásoló szerzetesnek, tegnap pedig dilettáns kőműves segédnek éreztem magam. Mindkettő fedi a valóságot. Feldobandó a holnapi - s egyben a nyárra tervezett utolsó - térzenénket, előkotortam egy zongorakivonatot Ada Dosko: Bier-polka (U pivecka), valamint egy eredeti kőnyomatos vagy vízjeles nyomtatott Carl Teike: Alte Kameraden indulót, hogy belepiszkálva el tudjuk játszani. A kottahiány nem lesz akadály, még három oldal van a befejezésig, s fújhatjuk. Kíváncsi leszek a közönség (ha lesz) előtti blattolásra:) Nem kibabrálás miatt csináltam meg a két darabot, hanem az idő rövidsége miatt. Beleszagolunk, s eldöntjük annak alapján hogy játsszuk-é vagy sem. Egyébként mindegy mi a zenekar döntése, fogjuk játszani - megtanuljuk. Közösen. Szóval írtam a kottafejeket mint a kisangyal, időnként persze mentem ide-oda, dinnyebeszerzésre. A héten egyszer sem sikerült tíz kiló alatti görögöt venni, nem is akartam kicsit ha már egyszer cipel az ember. A tegnapi dilettáns kőműveskedés pedig úgy sikerült, hogy sikerült egy nap "szabadot" kapni mikor csak ketten vagyunk Apummal a kertben. Arra szántuk hogy végre helyére tegyük a régi "új" ablakot. Azért új, mert most tettük be a helyére, s azért régi, mert már vagy 10 éve arra várt a pincében, hogy felhasználásra kerüljön... 07:30 -ra ki is értünk, a szárazbetont előző nap sikerült kivinni, így most csak a munkakedvet meg egy fagyasztott gagyikólát (nekem) kellett cipelni. Szépen lassan komótosan ki is ütöttük a helyéről a régit, vagyis két darabját, a tetejét és a bal oldali részt ami be van építve, azt bennehagytuk a falban. A többit kifűrészelés után sikerült kiütni a helyéről. Bemértük az újat, nem számoltuk el a centimétereket, nagyszerű. Ezután kínlódtunk vele cca. hét óra hosszát, jöttek lefelé a szentek az égből, hozták magukkal az egyre melegebb időt, s mire még fel kellett falazni a kieső részt, addigra a nap is odatűzött. Ha nem lett volna addig is melegem, biztosan megcifráztam volna azt, amit a tehetetlen ember szokott csinálni. Nevezetesen a káromkodást. Az ablak tetejét kívülről csak létráról lehet elérni, a létra (igazi múlt rendszerbéli darab, legalább 40 kg), azt kicígölni a pincéből, s megpróbálni a rózsákat elkerülni, amik megakasztják az embert. Nem sikerült, így a szentek ismét jöttek. De a végeredmény annyi, hogy bennt van az ablak a helyén, fel is van falazva. Még be kell vakolni, hogy jótékony módon elfedje amit kontárkodtam. Meglesz a külcsín, hogy mivel lett falazva, kit érdekel? :) Mire végeztünk a célszerszámok elrakásával, már olyan koszos voltam mint egy tapasztócigány. Mondjuk, büdös is. Úgy szép az, ha a kettő összejön. Késő délutánra sikerült olyan fáradtsági fokot elérni, hogy a kottaírás elmaradt. Nem szellemileg fárasztott el a nap, hanem fizikálisan. Úgy remegett kezem-lábam, mint a fázó agárkutyának. Ami nem befolyásolt abban hogy a tökéletes (krumpli) levesnek és az azt követő sült struccnak megfeleljek. Majd levezetésképpen elmentem a gazdaságos boltba friss kenyérké(ke)t venni, és ha már ott jártam, vittem magammal kész kottákat is, ott dolgozó Anyuka hadd vigye haza fiának és férjének a holnapi játszani valót. A nap befejezése pedig H.M:IV.Henrik-je. Köszönöm a türelmet. 16:02