libapacal :)

Megpróbálok törleszteni. Elsősorban magam felé - elvégre ez egy ego-blog még akkor is ha királyi többesben fogalmazok időnként - , másodsorban az esetlegesen vagy direkt erre járóknak. Nem rövid a mostani bejegyzés.

Szeptember elsején vendégszerepelni voltunk egy – nekünk eddig – ismeretlen helyen. Semmi információm nem volt a helyszínről, aki ajánlott bennünket, az nem más, mint a csapat első trombitása. Kicsi a világ, s az információ is remek dolog. Azzal kezdődött, hogy a srác szólt, miszerint feléjük nagy hagyománya van egy nyár végi rendezvénynek s a szervező felkérte, hogy fújjon – ő viszont a szervezőnek elmondta, hogy egy ideje nálunk játszik. Ebből a diskurzusból lett végül a felkérés. Felhívtam az illetékes fő szervezőt, s elmondtam mit tudunk játszani. Milyen kívánsága van, mi is ez a rendezvény? Azonnal megtaláltuk a közös hangot, s nem csak azért mert majd’ egyidősek vagyunk.

Elmondta, hogy milyen is ez a rendezvény, hogyan zajlik évek óta, s ha meg tudunk egyezni a piszkos anyagiakat tekintve is, akkor hajrá! A zenekar tiszteletdíja felett megajánlott egy vendéglátást is (ez soha nem része az egyezségnek), s a helyi borkóstolást is. Ilyen kedves invitálásnak nem lehet ellentmondani, tehát elsején mentünk. Odaértünk időben, megtettük, amire felkértek bennünket. Jövőre is várnak bennünket – s ez egy igen jó visszajelzés nekünk. Lehetett volna hűvösebb is, de hogy ki ne száradjunk, csapolták a hűvös söröket számolatlanul. Nem volt gond, lement a koncert, ahogy illik. Ebéd után megkerestük az elnökkel s a helyi sráccal a szervezőt – neki ugyanis ilyenkor rengeteg vendége van, azt láttuk is. Megkóstoltatta velünk a borát, ittunk egy-egy pohár fehéret s vöröset, majd egy pillanatra eltűnt. Kisvártatva előkerült s megfejelte a zenekar tiszteletdíját – mielőtt elmegyünk, igyunk meg még egy italt, a buszra felkerült plusz egy láda sör, s mivel nagyon meleg van, útközben is ihatunk, de nem saját zsebből, hanem rátett még egy ötöst… Hmm… Teljesen el lettünk kényeztetve! Elszoktunk mi már attól, hogy embernek nézik a muzsikust.

Nyolcadikán is volt egy szereplésünk. Jövőre másképp’ csináljuk s akkor jön majd a meglepetés a szervezőknek. Nem vagyok hajlandó elfelejteni, hogy minden alkalommal próbálkoznak csőbe húzni. Megelőzöm őket, s akkor majd kapaszkodhatnak erősen. Ők – a szervezők – bevetnek mindent, úm. érzelmi zsarolás, fenyegetőzés, de még véletlenül sem jut eszükbe a varázsszó. Ezek az emberek – tisztelet a kevés kivételnek – nem ismernek mást, mint az „én-enyém-nekem” hármast :/ Valahol sajnálom is őket. De annyira azért nem, hogy varázsszó nélkül az ő két szép szemükért, stb. Nem folytatom, túl vagyunk rajta, oszt’jónapot.

Az utánpótlással kapcsolatban: nem feszítette szét a próbatermet a jelentkezők garmadája. Négy (!) gyerek jött el a kísérőikkel együtt a meghirdetett jelentkezésre. De azért sem adom fel! Egyik szomszédos településről jött visszajelzés, hogy hat aprónép lenne, ezen a héten pontot kell tenni a végére, s október első vasárnapján megindul ez is. Minden kezdet nehéz, azért sejtettem, hogy ez nem egy menő-sztárcsináló szakkör, de mint mondtam: nem adom fel! Csakazértsem! Mint ahogy tegnap is csak kilencen voltunk a próbán… Ám, ha azt mondom a megjelent kilenc embernek, hogy dudáljunk egyet s menjünk haza, akkor velük cseszek ki. Jó, tudom, hogy őszies az idő, szüret van, betakarítás van, miegyéb van. Nem is duzzogtam, belenéztünk pár új nótába, de nem a karácsonyiakba. Majd ha leszünk legalább 12-en velem együtt. J Ha már annyit dolgoztam vele.

Azért ha lassacskán is, de haladnak a dolgaim/dolgaink. Jövőre a zenekar az ötvenötödik születésnapját fogja ünnepelni. Szerintem időben kezdtem el a szervezést, s ennek eredményeképpen van egy elvi megállapodás kedvenc itthoni fúvózenekarom vezetőivel, jelen esetben a karmester úrral s a zenekari elnökkel. Nem utolsó sorban az egész ünnepség szervezésében partner a művház vezetése, s aki a zenekarunkkal foglalkozik – Lajosmenedzser J

2013 november első vagy második szombatján tartjuk a „bulit” ahol elsőként mi lépünk fel – a szokásos szövegelés sem marad el - , szünet után pedig a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar kápráztat majd el bennünket, s a közönséget. S ennek nagyon-nagyon örülök!

A koncert utánra szervezzük az „eszem-iszom, dínom-dánom”-ot, amin részt vesz mindkét zenekar s akik majd kiérdemlik. Sok meló lesz még ezzel a rendezvénnyel, nem utolsó sorban a koncert anyagát is ki kell találni. Halovány gőzöm azért van arról, mit kellene játszani, de ezen még ráérek majd a karácsonyi koncert után gondolkodni. Ami nagyobb dobás van előttem/előttünk, az egy városi ünnepség a jövő hónapban, még azt megelőzően – ha megjön a meghívó levél – 12-én átlépünk a határon egy nemzetközi vásárra térzenét adni. S lesz még a karácsonyi koncert, amit a művház szervez évek óta a város közönségének. Belépés ingyenes, mint mindig.

A politika minden napos szarpaszírozásáról most sem akarok írni – nagyon fel tudom magam bosszantani, s az nem tesz jót sem nekem, sem a szeretetteimnek. Pont.

Szombaton ún. szüret volt nálunk a kertben. A szüret évek óta úgy zajlik, hogy augusztus közepe táján elkezdjük behordani a szőlőt – általában minden másnap egy fonott kosárral, ami hat és fél, hét kiló szőlőt jelent alkalmanként. Csak ennivaló csemegeszőlőink vannak, különböző fajták. Ha a fürt legalsó szeme jó ízű, akkor azt a fürtöt le lehet szedni, mindegyik szem jó rajta. No, hát amikor már megfogyatkozik a leszedhető mennyiség, akkorra összehozunk egy „szüretet”. Amire én szoktam főzni. Idén sem volt ez másképpen.

Csak a kaja volt más, mint az előző években. A kaja neve: „Hársas-alja hegyi libapacal vadasan, rizi-bizivel”

Azért „Hársas-alja”, mert az a neve a hegynek, ahol a kert van, s azért libapacal, mert jól hangzik J

Hozzávalók pár személyre: 2.70kg libazúza, a hozzávaló disznózsírral, vöröshagymával, tejföllel, mustárral, különleges fűszer nincs benne, a vadas ízt a vadas-rafinéria zacskós izébigyóval sikerült elkészíteni. Ez megkönnyítette a dolgomat. De talán egyszer majd sikerül igazi vadast is készítenem. A rizi-bizi pedig azért készült, mert nem sikerült felhajtanom a zöld színű zöldbabot, amivel legutóbb készült… Maradt a zöldborsós-répás rizs, s így sem volt rossz. Szívesen megettük volna zsemlegombóccal, vagy knédlivel, de sajnos nekem még nem sikerült jót alkotnom, tehát maradt ez a változat.

No még egyet: akinek van ideje, fülelje végig ezt a szépséget: 

Köszönöm a türelmet. 19:51