feltámadás

"Nem sírok, de most már késő - kezemből kiesett a véső" Boldog emlékű zenészcimbora egyik mondása jut eszembe elég sűrűn mostanában. Széllel szemben pedig csak üvegbe... Már nem is káromkodok (annyit) mint régebben. Húsvét van. Feltámadás. Stb. S kezdem elveszíteni a legendás(?) türelmem. A kérdések garmadája van előttem, a sok-sok miért. Miért? Csak. Csak ez nekem kevés. Még magyarázatnak is. Mint az óvódában. Hét pályázatra írtunk, elbírálás majd lesz. Különösebben nem bízom benne. Talán kettőben van esélyünk. Igen, az esélytelenek nyugalmával, s a jobbítás szándékával ültünk le a pályázatokat megírni. Tudom, mindenkinek, minden pályázónak szüksége van arra az összegre, amit így kell összekoldulni. Mint már említettem: az ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni - s ezt mikor emlegessem, ha nem a feltámadáskor?! Van az úgy, hogy kezd a türelmem fogyni. Akkor is ha látom a célt magam előtt. Akkor is, ha tudom: nem könnyű az út. Sosem volt az. Nem emlékszem rá, hogy valamikor is "simán" ment volna. Talán csak gyerekként, fiatal fúvósként. De akkor nem láttam a folyamatokat. Csak azt, hogy eljártam próbá(k)ra amikor tudtam (itthon voltam). Indulás ekkor, ezt meg ezt fújjuk, szállás/kaja lerendezve, majd jóóól hazajövünk. Miután a tapsokat besepertük. Ennyi. Csakhogy voltak arra hivatott emberek, akik segítették a zenekart s a karmestert. Voltak szakszervezeti emberek, szakszervezetek, akik valamiyen módon mindig beleszóltak sok mindenbe, de. Mert van de. De van ám! A tények ismeretének hiánya nem befolyásolja a mai eszemet(?). Kevésnek tűnik a lelkesedés. Nem nekem, én már meg vagyok fertőződve év(tized)ek óta a zenével. Azzal a fajta zenével, amit sokan csak trottyosnak neveznek. Igen, trottyos - és?! Ahhoz, hogy valaki eljusson odáig, hogy beül egy csapatba, nos odáig kell ám tanulni. Nem sztár egyikünk sem, s nem is bánom. A sztár szó az én szótáramban szitokszó! A trendy-vel együtt. Nem vagyunk trendyk, nem vagyunk sztárok abban a műfajban sem, amiben próbálunk megmaradni. Ennyit tudunk, amennyit. De ez sem kevés! Jólesik mindenkinek az elismerés. A januárban kapott megyei elismerés jó dolog. Ad egy kis pluszt. Az egyik oldalon. S ugyanazok az emberek, akik ezt az erkölcsi elismerést nekünk ítélték, nos ugyanezek az emberek több mint 40 napja nem fizetnek. Nem felejtették el - nem is tudnák a heti kétszeri telefonálás után, hogy nekünk bizony jár az a pénz. A zenekar tiszteletdíja, amit egy-egy fellépéskor kap. Érdekes módon, a szállító buszt is ki kell fizetni. Nekünk. Az sem vigasz, hogy tudom: a táncosok tavaly karácsony óta várnak a pénzükre... Így tehát a zenkari elnökkel felvesszük a kolduló ruhánkat, hamut hintünk a fejünkre, s elmegyünk pár emberhez, akiktől valamilyen szinten anyagi hozzájárulást remélünk. Vagy anyagiakban nem kifejezhető segítséget. Egyelőre a "majd"-okkal nem tudunk mit kezdeni. Fel kell homályosítani a népeket, hogy ne menjen szét a csapat. 1895 óta működik. Ne hagyjuk elveszni ezt a több mint 115 évet, volt már nehéz helyzetben a zenekar de túlélte a mindenkori rendszereket/kormányokat/vezetőket. A megmondóembereket. A főokosakat. Akik nagyon tudják mit kell csinálni - egészen addig, míg beszélni kell róla! Ülj le komám, oszt mutasd mit tudsz. Ja, hogy nem tudsz belefújni a hangszerbe, mert nem vagy muzsikus? De döntéshozó vagy, a kutyaúristenit! Nincs szükségem önkéntes tanácsadókra - akitől elfogadok tanácsot, az nem a mindenkori politika emberei. Szakmai emberektől elfogadok tanácsot, hogyan lehet jobban csinálni, amit csinálunk. Miért azt fújjuk, amit. Nos, mindenhol lehet demokrácia - valamilyen szinten a zenekarban is. Már az elején elmondtam, mit akarok elérni. S szépen lassan haladunk is. Nem fogom (vagy igen) minden alkalommal bizonygatni hogy az út amit választotam, jó. A pálca nem szólal meg - ezt is tudom elég régen. Már gyakorló zenekari muzsikusként is tudtam. Nem kell velem egyetérteni, de ez csapatmunka. Ám addig, míg én szeletelem a levegőt, annyit mindenkitől elvárok, hogy tiszteletben tartsa az általam választott célt, s az utat ami előre vezet! Nem zenekari tagokról beszélek - sőt! Az sem érdekel különösebben, ki-mit-mikor-hogyan beszél a hátam mögött! Aki a hátam mögött beszél, jó esélye van arra, hogy kinyalja a ..... Nem bosszantom fel magam, elvégre feltámadás van. Még nekem is, ateistaként. Ha mindent jó csináltam, a címre kattintva előjön egy csepp muzsika - ami Mahler mester 2. szimfóniájának vége. A szimfónia címe resurrection (=feltámadás) Köszönöm a türelmet. 18:31