"sorstalanság"

Két napja, hogy olvastam az író beszélgetését az ominózus lapban. Nálam borította a bilit. Nem tudom, ki hogy van vele, nálam ez nem nyerő... Tőlem okosabb irodalmárok/politikusok és "megmondóemberek" majd elmagyarázzák az arra vevő közönségnek. Nekem van saját elképzelésem az egészről. Nézzük csak sorba, mit gondolok felőle, és az egészről. 1. "A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott." Mármint Budapest. Szó se róla, van mit javítani a helyzeten. De láttam én már kutyaszart Berlinben is.... 2. "Mikor még Budapesten laktam, kis tranzisztoros rádiómmal mindig a fürdőszobába kellett mennem, amikor zenét akartam hallgatni, ugyanis csak ott volt jó a vétel." Nyolc éve lakik Berlinben. Nos, 2001-ben azért már voltak elérhető áron olyan rádiók, amikkel nem kellett kivonulni a fürdőszobába. 3. "...semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek" így van. részben, de ezzel nem szállok vitába (a többivel sem) 4."Nincs az ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?" - kérdezte az írót. "Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak" - jelentette ki válaszában Kertész. "Elég, hogy az ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlen egy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam" Ezt pedig egész egyszerűen NEM HISZEM EL! Ha mégis, akkor csak szegénységi bizonyítványt állít ki magáról... Nem szeretném senkihez sem hasonlítani az írót, sem a véleményét. Mindenkinek olyan véleménye van a világról, amilyet csak akar hogy legyen. A Bartók adón hétfőn volt a harmadik része a Kertész Imre életút-interjúnak, még három rész van belőle hátra. Érdeklődéssel hallgatom, miket beszél ez az ember. Nos, érdekes dolgokat. Nekem az csapódik le, hogy itt van ez a nyolcvan éves ember, akit anno elhurcoltak, s túlélte. Joggal van benne keserűség, nem vitatom. Író lett belőle, akit a következő rendszerek nem hordoztak a tenyerükön. Igen. S van még ebben az országban pár ember, aki nem lett író, "csak" dolgozó, aki(ke)t szintén nem. Csak húzták az igát... Gondolom, nekik sem vigasz ha ismerik a mondást: Mindig azt a lovat ütik, amelyik húz. Széchenyi István egyik mondásával értek egyet - "Akit magyar embernek teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember." Kner Imre 1940. évi rádióelőadásából (A könyv művészete) nemcsak a könyv szeretete csendül ki, nemcsak arra figyelmeztet, hogy a könyvkultúra a nemzeti kultúra ügye, hanem a nemzeti kultúra sorsáért való aggodalom is: "Szeresd hát a könyvet magyar olvasó - szeresd és tiszteld mesterségedet, magyar könyvnyomtató és a legegyszerűbb feladatot is azzal az érzéssel, azzal a felelősségtudattal igyekezz megoldani, hogy nemzetedért dolgozol, mikor magyar könyvet csinálsz." A Kner családot is elhurcolták, csak nem mindegyiküknek volt szerencséjük. Ám, mint olvasható a Welt cikkben: "Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak" - "Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát." Gratulálok író úr a megélt nyolcvan évéhez - ám nem lesz kedvenc íróm. Már csak azért sem, mert én kisvárosi ember vagyok. S nem író. Köszönöm a türelmet. 14:10