csütörtök

Csütörtökön csütörtököt mondtunk. Nem keseredtem el mint augusztusban, de mit ne mondjak, ettől azért többet vártam. Sebaj Tóbiás. Lesz ez még rosszabb is. Sikerült is bepá(nt)likázni egy kicsit. Nagy duzzogva. Gondolhattam volna hogy nem szállnak el az örömtől ha új kottát látnak a pulton, ami ismeretlen. De miért kell tőle félni? Áhh... Azért sem hagyom hogy elkeserítsenek. Szokott ez így lenni. Ráadásnak pedig a próba közben olyan igazi felhőszakadás kerekedett villámlással, dörgéssel, mint nyáron. Beszegtük a próbát - négykor kezdődött a kiállítás megnyitó, azt nem akartuk zavarni. Kíváncsi lettem volna a kiállítást megnyitó csapat vezetőjére is, szóba áll-e még velem a múltkori összezördülésünk után, de mikor kijöttem a zeneteremből, akkor láttam hogy hirtelen megfordul az ellenkező irányba. Voltunk az aulában vagy huszan, azért megeresztettem egy mondatot - talán rájön hogy neki szólt. De nem vette a lapot. Vagy csak én érzem úgy. Visszatérve a próbára. Kértem a tagokat, gyűjtsék össze mit szeretnének játszani, mert idő kell a meghangszerelésre, az nem megy egyik hétről a másikra, és nekik is meg kell tanulni. S az a több idő. Ha újat akarunk tanulni, az is azzal kezdődik hogy ismeretlen lesz a kotta. Ja, s ez a 197. bejegyzésem. Köszönöm a türelmet. 15:13