zajlik 01.

Minden nappal közelebb vagyok valaminek a végéhez, vagy éppen kezdődik valami. Nincs megállás, de nem pörgök annyira. Augusztus második felére besűrűsödött a program, én is „elkentem a szemem alját” néhányszor, de külsérelmi nyomok nincsenek, csak a lelkem fáj picivel jobban.

Volt ebben az időszakban izgulni való is, aztán bejátszott az a bizonyos „a barátaimtól ments meg uram, az ellenségeimmel magam is elbánok” feeling.

Zenekari találkozón is voltam, jó volt találkozni évek, néha évtizedek óta nem látott muzsikusokkal. Üröm az örömben, hogy rövid volt a találkozó, egy délután s este lezavarták/lezavartuk ami cca. húsz évvel ezelőtt három-négy napig tartott. Hiába, a pénz nagy úr, a hiánya pedig nagy űr még akkor is, ha vannak támogatók.

Azt veszem észre, hogy valamilyen szinten mindenki siet. Ez az azonnalmárisderögtön tempó nem tesz jót nekem sem. S elfáradok a magyarázkodáson. Amikor próbálom elmondani a rendelkezésemre álló infót, az kevés. De ha nem tudok többet, mint amennyit, mi alapján tudnék többet mondani?! S vannak még a nagyon okos emberek, akik próbálkoznak – persze, ún. hatalmi szóval. Na, ezt nem viselem el. Nyűgös vagyok én is. A mindennapi szarpaszírozás kezd leperegni rólam, a politikát megpróbálom mellőzni, hozzáteszem, nem sok sikerrel…

Na szóval, elmentünk a bányászzenekari találkozóra, a szervező srác emlékezett a csapatra, még régről. Igaz, volt a környéken sok zenekar, ami sajnálatos módon megszűnt, mikor a bányákat bezárták – az emlékük azonban nem múlt el nyomtalanul. Cca. harminc kilométeres körben volt hét zenekar, jelenleg mi vagyunk, akik még működnek. Az idősebbek (tőlem idősebbek) nosztalgiával gondolnak azokra az időkre, én még akkor gyerek voltam, vagy az sem. De ’75-ben én voltam a legfiatalabb a zenekarban, nagyon sok sztorit hallottam, némelynek részese is lehettem. Utolsóként léptünk színpadra, ami részben jó is, meg nem is. Hogy miért jó? Mert akkor annyit játszunk, amennyit akarunk – mármint a leadott műsorral ellentétben. ;) Természetesen nem éltünk vissza a vendéglátók türelmével. A közönség a koncertünk végén állva tapsolt, s ez feledteti a gondokat. A közös vacsora is a szereplés után volt, egyszerre a hat zenekarnak, egy helyen.

Úgy néz ki sikerül beindítani az utánpótlást. A zenekari utánpótlást. Ifjítani kell a csapatot, mert „kihalunk”. Furcsa ezt így leírni, sok ember nem kevés munkája van benne eddig is, s csak remélni merem, hogy nem hagynak magamra.

Múlt héten a kistérségi évnyitón sikerült az iskolaigazgatóknak, osztályfőnököknek, tanároknak a toborzási irományt átadni. 300 darabot csináltattam, az utolsó pillanatban lett kész. Pénteken hajnalban még az íveket vágtam fel, hogy ne a helyszínen kelljen. Az idő ilyenkor persze rohan, reggeli előtt sikerült két kávét meginnom fél liter kólával (nem összeöntve!) hogy ébren maradjak. Fél tíz körül végeztem a műv.házban, majd a zenekari elnök hozott egy irományt, ami nekem magas volt, mint disznónak a ló rács… S abból kellett volna kiokoskodni a KSH részére az adatokat. Hmm…

Adrenalin mozgolódik, majd telefonhívás a szeptember 8-i szerepléssel kapcsolatban. Ismét hmm… meghallgattam a „tyúk”-ot (főszervező) s bennem maradt a szó. Ugyanúgy bennem maradt, mint benne, amikor közöltem vele a feltételeket még a hónap elején… Ha meglepetést akart szerezni, sikerült. Győzködött, én pedig nem hagytam magam. Igaz, nem bólintott rá az összegre a személyes megbeszélésünkkor, hogy neki azt el kell fogadtatni a többiekkel. Nosza, fogadtasd el! A megbeszélt összegnek valamivel több, mint a felét ajánlotta fel… ami kevesebb, mint a csapat szokásos tiszteletdíjának a fele. Aha…  Ennyiért fújjon nektek a déli szél, az. S újra elkezdte az érzelmi zsarolást, majd a burkolt fenyegetődzést. Persze. Kösd fel a felkötni valót kisanyám (egyébként nagymama), ebbe az utcába már nem viszel be sem engem, sem a zenekart. Túl rövid az emlékezeted! Ezt pedig nem nyeletem le sem a zenekarral, nekem meg a torkomon akad, s kiköpöm.

Mindezt persze nem fennhangon, elvégre valahol neki is igaza van. Csakhogy. Miért mindig mi/én legyünk/legyek tekintettel másra? Igen, meg lehetne csinálni kevesebb emberrel is a rendezvényt. De nekem most sem erőm, sem kedvem újrahangszerelni a darabokat, ráadásnak pedig próba nélkül sem vagyok hajlandó megcsinálni. Nem vagyok hajlandó egy bizonyos szint alá menni senkinek a két szép szeméért, másmiért sem. Az nekem nem vigasz, hogy ők azt sem hallják meg, ami szól. Nekik a látvány kell, s hogy szóljon „valami”. 

19-én Szilvásváradra mentünk bográcsfőzős versenyre, már nem először – az idő remek volt, Lizzy nyomta, mint süket az ajtót. Tűző napon nem annyira jó játszani, de ezt a produkciót is kipipáltuk. Kis idő múlva kaja is lett, addig belekóstoltam különböző palackozott háziszőttesekbe is :D

Folyt.köv. Köszönöm a türelmet!

pár nap

Csütörtökön délelőtt véget ért a táborozás. Jól érezte magát az érintett csapat, Nagyapának és saint-motynak kicsit több tennivaló jutott, de ez így van rendjén. Előmunkálatok kissé sietősen de befejeződtek, takarítás, pakolászás, de messze nincs még olyan állapotban a kerti ház, amilyet elterveztem, hogy idén megvalósul. A résztvevő „ifjú céllövők” sátorozni akartak, mindegyik hozta a maga sátrát, hálózsákot, miegyebet. Ilyen príma időben nem terveztem, hogy bográcsban fogom alkotni az ennivalót, így a kis gáztűzhely lett izzítva. A bogrács előkerül majd szüretkor J

Hétfőn felcihelődtünk a hegyre, a sátrakat felverték, de csak hármat. Azért, hogy ne legyen nagyobb a hőség, a sátrakra ráraktunk egy R28-as ejtőernyőt. Ha a sátor telibe kapja a napot, akkor abban meg lehet főni… Így valamennyire elviselhetőbb volt a belső hőmérséklet – gondolom én, mert én a házban éjszakáztam.

Első nap a helyszín rendezése volt a cél, ez sikerült is hamar. Ebédre készült két kg sertés lapockából pörkölt, s főtt hozzá egy kiló spagetti. Nyáron az elmaradhatatlan kovászos uborkával, de uborkasaláta is volt, hátha valaki nem kedveli a kovászost. Kedvelték.

Sok edzésre nem volt lehetőség, mert az egyik résztvevő csak este érkezett meg, ő akkor hozta a puskáját. Előző héten a karbantartásnál történt egy kis baleset a mi második puskánkkal – az irányzékot tartó csavar beleszakadt a fegyver csövébe :/

Na, puskamesterhez eljuttatás, de csak szerdára lett készen. Így maradt egy fegyver, azon kellett osztozkodni, de nem volt gond így sem. Türelem. Sok mindenre jó, ha valaki megtanul türelmesnek lenni. A táborozók sem kicsik már, tizenöt évesek egy kivételével mind elmúltak. Nagyapa elmondta nekik többször is, hogy a fegyver nem játék, így nőttek fel – mint mi is a bratyómmal.

Semmilyen élőlényre nincs lövés, kizárólag céltáblára, esetleg (üres) sörös dobozokra. Pár céltáblát kilyukasztottak, majd vacsora. Egy kiló kenyeret ettek meg a legények, vajjal, szalámival a felét, a másik felét zsíros kenyérnek csináltam. Ez elég volt, mert délután azért csipegettek az ebéd maradékából.

Vacsorakor beosztották magukat éjszakai őrségbe. Magamban jót mosolyogtam rajta, de hadd csinálják, valaha én is ilyen voltam ;)

Két petróleumlámpát fogtunk be, az egyik a kerti ház konyhának kialakított részébe került, a másik a tűzrakó helyre. Másodfokú narancsriasztáskor nem gyújtunk tüzet. saint-moty keresett olvasnivalót - a fülem azért ott volt a kinti zajoknál, de csak nagy nevetéseket hallottam. Szunyókáltam is kicsit olvasás közben, mert arra ébredtem, hogy kiesik a kezemből az 1986-os Nők Lapja Évkönyv – azt leltem a polcon olvasnivaló gyanánt. Ránéztem az órára, 02:06 perc volt, s épp’ a résztvevők legfiatalabb tagját ébresztették. Azzal a felkiáltással, hogy reggel van. Egyikük rámutatott a szépen világító majdnem teliholdra, s mondta: „látod, már a Nap is süt” J Elszívtam egy cigit, majd visszadőltem. 04:45-kor már kukorékoltak a legények. 

Készítettem nekik a keddi túrára 30 db szalámis szendvicset vaj nélkül, amit vittek magukkal. Meg öt liter erdei vegyes gyümölcsteát, reggeli ivásra, s a kulacsokba. Elindultak, én meg nekiálltam mosogatni, meg paprikás krumplit alkotni, mire visszaérnek, legyen mit enni. Tíz pár debreceni, három kiló krumpli, meg a hozzávalók. Jól sikerült. Ketten visszafordultak a menetről, ők lövöldöztek csendben. Nagyapa is kiért, ő bejött éjszakára Mamára vigyázni. Reggel még menet volt doki bácsihoz gyógyszert íratni, pár apróságot intézni.

Ebéd után „csendes” pihenő Nagyapának, a többiek nem hagyták abba a lövöldözést. deFalla bejött előkészíteni a szerdai ebédet, az kint körülményesebb lett volna. Szerdára készült egy „hársas-alja hegyi” pörkölt, olyan jó ragadós. Miért is ragadós? Az alkotórészektől.

Hozzávalók: három darab sertés hátsó köröm, egy egész csülök, s cca. egy kiló lapocka. Természetesen nem olajban, hanem disznózsírban változik a színe a nyers vöröshagymának a kellő színűre, majd őrölt piros paprika, a szokásos pörköltfőzés. Csakhogy ez a három fő alkotórész mind külön edényben. A kicsontozott csülök aprítva, a lapocka is aprítva, mind külön edényben készül. S arról is szót kell ejtenem, hogy én a körmöt/lábat „vásárhelyi módra” készítem. Attól lesz olyan ragadós, s olyan puha, hogy „úgy megy szét, mint tisztelendő úr szájában a szar”

Az ember fia veszi magának a fáradtságot s a beszerzett körmöt/lábat (a csülköt is), szépen megperzseli a gázon. Pepecs meló, de ha nincs megperzselve, akkor nem olyan. Az ördög a részletekben rejlik…

Naszóval, megperzselve, átmosva, aprítva. Ezután leforrázom a körmöt/lábat. Hagyom, hogy ráhűljön a forrázó víz, majd hidegben átmosom. Annyi vízzel, ami épp’ ellepi, felteszem főni a legnagyobb lángon. Amikor habozni kezd, akkor még azt a habot leszedem, s gyenge tűznél addig főzöm, míg a rajta lévő víz ki nem száll belőle. Türelem, az kell hozzá. Ehhez is. Amikor már majd’ lesül, akkor zúdítok hozzá egy pohár hideg vizet – s ezután elegyítek hozzá apróra vágott nyers vöröshagymát. Annyi lében egyneműsödik (sic!) a már kifőtt kocsonyásító anyaggal, s utoljára teszem rá az őrölt pirospaprikát. Ilyenkor már az állaga olyan, hogy „bóti foggal” is ehető J

Miután mindhárom lábasban elkészült a kaja, össze borítom s elegyítem, de már nem teszem tűzre. Sós főtt krumplit szoktam hozzá adni s friss kenyérkét. Altatós kaja, annyi szent. Tkp. a szerda volt a rövid táborozás utolsó teljes napja. Amíg én bent laboráltam az ebédet, addig a versenyprogramot lelőtte az öt legény. Tíz méteres távolságból, 3X5 lövéses fekvő testhelyzetű koncentráció, nyílt irányzékkal – ha ehhez még hozzáteszem, hogy a céltábla 10-es mezőjének átmérője 1 (egy!) mm, akkor a nem puskázó olvasó is el tudja képzelni.

Ja, igen. Mint írtam, szerdára készen lett a második puska is, így azzal is lőhetett, aki akart.

Azért egy nagybácsi nem maradhat ki a lövésből, így aztán kevés szóval „adjatok két lőszert, s mondjátok meg, hova lőjek” felkiáltással lenyűgöztem a fiatalságot, s persze Nagyapát (saint-moty apukája) is. Szerencsém (is) volt.

Szerdán már nem kukorékoltak korán reggel, én sem rángattam az istrángot. Előző este megbeszéltük, hogy hagymás rántotta lesz reggelire. Lett is. Nyolc fej vöröshagymát fonnyasztottam s tettem rá 23 db tojást összesen. Nincs akkora lábasom, amiben ez egyszerre elkészül, de a tojásnak nem kell sok idő. Három részletben elkészült, megették.  

Míg el nem felejtem: kikerült a hegyre egy 12 kilós dinnye is, csak hogy legyen a pörkölt után valami. Arról már nem is beszélek, hogy folyamatosan evett az öt résztvevő, csipszet, csokit, barackot, szőlőt, kukoricát, miegyebet. Fel sem tudom sorolni. Egyenek, kell az erő.

Szerdán vendég is volt, meglátogatta a táborozókat a család jó barátja s nem jött üres kézzel. Hozott magával egy rakat süteményt – Jenci papa ugyanis cukrász. Nagy gourmand, meg szeret is enni, főzni is tud, neki is ízlett a ragadós „hársas-alja hegyi” pörkölt, bár ő már nem először kóstolta/ette.

Szürkületre a már előkészített parázs szépen izzott, szalonnasütéssel zárt a táborozás, citromos sörökkel, minden résztvevő kapott egy 0.33-ast. Annyi nem árt(hat). Utolsó éjszakára Nagyapa maradt éjszakára, én bejöttem. Csütörtökön boltnyitásra mentem, vettem 30 db sós kiflit s három liter tejet reggelire. Ahogy előzetesen megbeszéltük. Reggeli után táborbontás, takarítás, eljövetel. Nem hagytunk kuplerájt magunk után.

Tegnap pedig a csapattal egy szomszédos településen dudáltunk pár indulót reggel, 09:15-re már itthon is voltam. Délutánra pedig elfáradtam, vagy talán akkor jött elő a fáradtság. Igaz, rátett egy lapáttal a közben leszakadó eső is.

Nem lesz unatkozós az év hátralevő része, sok mindent akarok csinálni. Időszerű egy tanácskozás az egyesület vezetésével, van pár dolog, aminek a végére pontot kell tenni, s nem lenne szerencsés magunk előtt tologatni. Ez az egyik. Jövő hét pénteken a csapattal elbuszozunk egy zenekari fesztiválra, jóóól megmutatjuk magunkat (persze koncertet is adunkJ ) s még aznap hazajövünk. Vasárnap Szilvásváradra megyünk bográcsfőző rendezvényre, egy kis csődítőt játszunk s a lengyel műsor egy részét. 

Hétfőn városi ünnepségen dudálunk egy keveset, kenyérszegés, ahogy az megszokott.

Szeptember elsejére is hivatalosak vagyunk egy helyre, ahol hagyományos fúvószenét játszunk – engem nem dobott fel nagyon, de a szervező azt mondta, hogy a műsorunk utánra várják a fő vendéget, aki nem más, mint  Mága Zoltán.

Nyolcadikán helyi rendezvény, ez még egyeztetés alatt, mert az egyik szervező – nekem nem szívem csücske egyébként sem – nem tudja, vagy nem akarja felfogni, amit az értésre adtam. Vár rá egy nem túl kellemes meglepetés, de ez legyen az ő problémája…

Hogy szépen fogalmazzak: nagy arc. Sok mindent hisz magáról, de bennem emberére akadt. Hihetetlen, de sajnos igaz: azt képzeli magáról, hogy mindenki úgy táncol, ahogy ő szeretné. Ez nem jön be nálam. Szépen tegyél le valamit az asztalra (pl. a zenekar tiszteletdíját), s fogalmazd meg a kívánságaidat. Aztán elmondom - eddig is elmondtam, de „tyüket”(=süket) – mit, mikor, hogyan, mennyiért. Finggal nem lehet tojást festeni, vagyis lehet, de nem tartósat! Nem érti a Hofi által emlegetett párbeszédet sem, mely szerint: „ – Tud úszni? – Nem.  – S ha megfizetem?” Na, ezt nem érti. Még csak nem is sajnálom. Nagyképű vagyok? Eddig nem vettem észre magamon, de attól még igaz lehet :P

Folyt.köv. nem sokára, Köszönöm a türelmet!

agymenés a sárvári versenyről

Szombat (07. 07.) 10:30 – 11:10 Kaposvári Fúvószenekar

1. J. S. Bach: Korál Nekem tetszett a darab, de a vége előtt kettővel a fuvolisták „belesikítottak” – kár érte.

2. Balázs Árpád: Régi magyar táncok Gömörből

A bevezető után szintén visítós a fák teteje. Kellemes meglepetés s valahol megnyugvás a végén hallható „pireneusi” terc XD

A második tánc nekem erősen „hajaz” a ’Régi magyar táncok a Vietórisz-kódex’-ből táncához. Olyan reneszánsz, kosztümös filmzene hangulata van.

Harmadik tánc frissen szól. A tenor és bariton játékosok menete nagyon szépen szól, a klarinétszóló is, majd a felső fák nem teljesen tiszták, de csak enyhén zavaró. A végén a két leütés nekem túl hangosra sikeredett. Azért, mert vége van a darabnak, nem muszáj a „húrok közé csapni”, hogy ezzel a képzavarral éljek.

3. Hidas Frigyes: Szvit

1.      tétel: Hol az erő?!

2.      tétel: Hmm… blattolós a tempó, ráadásul hanghibás. Szerintem ha kicsit gyorsabb, könnyebb játszani. A tétel végén a fp. erőtlen – ettől nagyobbat kellene szólnia, hogy a harmadik tétel kezdése nagyobb meglepetést okozzon.

3.      tétel: Ennek a tempója viszont betalált. Az ún. belső crescendók nem jönnek át, a desiderata (fejszecsapás?) is erőtlen. A téma visszatérésekor a szaxisok „taknyolnak”, viszont a trombitaszóló gyönyörű! Nem remeg a hangja a szólót fújó srácnak, nem nyaklik, remekül szól, ahogyan a nagy könyvben meg van írva :)

4.      tétel:  téma visszatéréskor itt is erőtlen, bele kellene durrantani, hogy a hallgatónak is feltűnjön a visszatérés. Elfogyott az erő, amit nem csodálok - olyan dög melegben a színpadon fújni nem egyszerű sportteljesítmény. A fp. sajnálatosan itt sem érvényesül teljes egészében, a nagydobos intenzívebb crescendóval nagyobbat durranthatott volna.

Mogyorósbányai Zenekar, 11:10 – 11:50

1. Balázs Árpád: Régi magyar táncok Gömörből

Ha meg van illetődve a zenész, akkor általában kicsit alacsonyra fújja
a hangszert - nem nagyon vészes, de hallani. A második részben príma
"fickós" ritmusok, kiegyenlített hangzás, a fuvoláknál kis intonációs
probléma. A harmadik részben ha kissé hangosabban fújnának, tisztább
lenne. Ha pianot szeretne fújni, de nem biztos benne, akkor inkább
legyen mezzoforte, s nincs gond a hangmagasság esésével. Főként a
fáknál hallani.
A végén a zárás sokkal kellemesebb, mint a Kaposváriaknál. Ahogy
"illik", olyan a zárás.

2. Frici bácsi: Fantázia és fúga.

A fantázia 5/4-es kezdésénél nem hallottam a felütés-szerű első
hangot. Biztos vagyok benne, hogy ennyire azért nem gyors az a ritmus
:) A klarinétok "fátyolos" hangszíne" nekem nem tűnik szerencsésnek,
nem tudom az okát, hogy miért. A kürtösök prímán hozzák, amit kell.
Nagyon tetszik!
Szintén a klarinétosok egy része csak a fantázia második felében talál
magára, de ez apró odafigyeléssel kiküszöbölhető. A fantázia első
részében egyenetlenek voltak néhány helyen, s ez kiszól.
A fúga szenzációs - remek, feszes tempó, nem ingadozik véletlenül sem.
A mélyrezek különösen "aprítanak" de ez nekem így tetszik.

3. Jacob de Haan: Oregon

A mélyszárnykürt mikor együtt szól a szaxikkal, az lehetne tisztább.
Valakinek engedni kell, különben nem tisztázódik ki sosem. Egyébként
nagyszerűek a ritmusok, hangsúlyok, az ütősöket megcsodáltam, príma a
kisdobos, a nagydobos, nem hajszolja a csapatot, de nem is húzatja
magát. Nem hagyja kizökkenteni magát, s ez ütősnél ritka jó
tulajdonság szerintem.

Mindent összevetve, nagyon kellemes meglepetés, örülök, hogy hallhattam!

Sárvári Fúvószenekar 11:50 – 12:30

1.      Alfred reed: A Jubilant Ouverture

   Príma :)

2.      Hidas Frigyes: Fantázia és fúga

A fantázia minden hangja a helyén, nincs összemosódás. Az a pár 5/4-es

      ütem nem zavar senkit.

      Fúga – gyönyörűen felépített, kiegyenlített szólamok, nem inog, a mélyrezek      „nyomják krahácsot”… Az első csúcs után a fák sem alacsonyak, jönnek mint a parancsolat. Nekem a végén amikor a kürtösök átfújják a témarészletet, jobban tetszett, mint az adventi koncerten – olyan igazán nagyon borzongatós!

3.      Gustav Holst: First Suite

1.      tétel: A közepe zavarosnak tűnik – vagy a fülem hagyott cserben.

2.      tétel: Tempó, hangzás, minden rendben.

3.      tétel: S igeeeen – a tenor + bariton a végére jött igazán prímán :)

Tapolcai Ifjúsági Zenekar 14:00 – 14:40

1.      J. S. Bach: Korál

2.      Hidas frigyes: Fantázia és fúga

3.      Lendvay Kamilló: Festpiel – Ouverture

4.      Alfred Reed: Evolutions

A zenekarnak hallottam a kora délelőtti akusztikai próbáját is. Nekem furcsának tűnt akkor is, most is a zenekari ülésrend. Mint tudjuk, a változatosság gyönyörködtet – így kíváncsian vártam, hogyan fog szólni a csapat. Remekül szóltak. Csodálom a karmester bátorságát, azt, hogy a zenekart mivel sikerült kapacitálni egy ilyen nehéz műsorra, el sem tudom képzelni. De jól fújtak a „népek” XD

Egyetlen megjegyzés, vagyis inkább kettő: tudomásom szerint az „ünnepi játék nyitány”-ban magas F-trombita fújja a tetejét. Tudom, nem egyszerű a hangszer beszerzése, megoldható „C” trombitával is – meg is oldották. Nem von le sem a darab nagyszerűségéből, sem a muzsikusok nagyszerű játékából, hogy nem láttam „F”-trombitát.

A másik az „evolutions” – ez a darab nekem a szívemcsücske(sic!) kategória, de a Karesz-féle megszólalással. Nekem az a talon. Az etalon.

Nagykanizsai Fúvószenekar 14:40 – 15:20

1.      Carl Orff/arr.: Jay Bocook: Music from „Carmina Burana”

2.      Hidas Frigyes: Fantázia és fúga

3.      Camille Saint Säens: Marche Militaire Francaise

4.      Jacob de Haan: La Storia

5.      John Williams/arr.: Jay Bocook: John Williams Swings!

Sajnálatos, de csak az első nótát füleltem végig. A másodiknál a fantázia vége előtt elhagytam a helyszínt. A feljegyzéseim közt ennyi szerepel: „hmm… Nem vagyunk egyformák – szerencsére.” Az, hogy mi nem tetszett, nem fogom itt leírni. Nem kell nagy dologra gondolni, de sosem voltam normális, s olyan az értékrendem, amilyen. Pont.

Pécsi Vasutas koncertfúvós zenekar 15:20 – 16:10

A kiadott műsorral ellentétben nem kettő, hanem három darabot játszottak. Nekem mindig is a szívemcsücske ez a csapat, sokszor leírtam, nem ismétlem magam, űberelni nem tudnám az eddig leírtakat.

Két apróságot azonban nem hallgatok el. Dubrovay László: Tavaszi (VI.) szimfóniájának nekem csak az első tétele „bejövős” – a többihez még fel kell nőnöm. Valamint azt is meg kell jegyezzem, hogy nekem a Müpa-beli koncerten jobban tetszett a darab, igaz akkoriban valami olyasmit írtam éppen itt, hogy „ennyi hangból lehetett volna egy rendeset is írni” Höhh...

 Mea culpa, megkövetem a szerzőt!

Harry Richard: The Glory of Sardinia – Szardínia dicsősége pedig az az igazi hidegrázós/borzongatós darab. Elejétől a végéig. A közönség közt ülve lehet, hogy jobban „be vagyok sózva” vagy jobban be vagyok rezelve, minden alkalommal - mikor ezt a darabot hallom - aggódom, hogy a tenor+bariton állás kijöjjön (ha jók az információim, 79-nél). S ki is jön, minden alkalommal, mikor hallottam, „csont nélkül” jött. S ez egy nagyszerű érzés - amit ígértem az öt embernek, legkésőbb az adventi koncerten megkapják XD

Folyt. köv., Köszönöm a türelmet. 23:58

örömésbódottá :)

Egy kis türelmet kérek, "rajta vagyok" a sárvári bejegyzésen, de még nem fejeztem be. Ma már sajnos nem is fogom, de ígérem, nagyon közel az időpont, amikor az erre járók olvashatják :)

másodközlés

Versenyeket azért írnak ki, mert "jó buli" - nem utolsó sorban a résztvevő együttesek, a zsűri s a közönség is jól érezheti magát. Vannak ugye a versenyek, s vannak a fesztiválok. S vannak olyan versenyek, ahol nem csak a versenyen induló együttesek vannak, hanem fesztivál jelleggel vannak fellépő együttesek. Versenyen kívüli fellépők is részt vehetnek. 

Versenyek is különbözőek vannak. Meghívásos versenyek, ahová a csapatot a szervezők hívják meg s az ott tartózkodásuk idején felmerülő költségeket (szállás+étkezés) a meghívók fizetik. Aztán vannak olyanok, ahová be lehet jelentkezni, s a költségek a zenekar fenntartóját terhelik. Hogy bonyolítsam a dolgot, vannak pénzdíjas versenyek, ahol az eredények után fizetnek. Van, ahol nevezési díjat kérnek. A nevezési díj sok mindentől függ, van ahol létszámfüggő, van olyan, ahol nem számít a zenekar létszáma, csak a zenekar. S van ezek variációja. Remélem eddig érthető :)

Természetesen egy versenyt nem a rendezvény kezdőnapja előtti héten/hónapban hoznak nyilvánosságra. Sok-sok szervezés előzi meg. Akkor is, ha pl. kettő-, vagy négyévente rendeznek. Ha évente, akkor pedig egy nagyon összeszokott csapat van a háttérben, nem kevés anyagiakkal. 

Ha egy zenekar elindul egy versenyen, természetesen azzal a céllal teszi, hogy minél jobb eredményt érjen el. Mindenkinek "oda kell tennie magát". Tipikusan "ha már csinálunk valamit, próbáljuk meg a tőlünk telhető legjobban csinálni". Hogy ehhez mi kell? A hozzáállás, az odafigyelés, az egymásra figyelés. 

Zenekari muzsikusként először megbeszélem magammal, hogy tevékeny részese akarok-e lenni, mert onnantól kezdve szinte csak az lebeg az ember szeme/füle előtt. Megtanulja a saját szólamát. Nem blattolja (=akkor látja először, mikor már játszani kell) a próbán sem. A próba, az vagy szólampróba, vagy zenekari próba. Ahová illik felkészülten beülni! 

Mindenhol lehet demokrácia, zenekarban nem működik. Köteles vagyok azt fújni, amit a vezető/karmester kér. Akkor is, ha nem értek vele egyet, nekem más elképzelésem van az éppen játszott darabról. Ha ezt nem tudom magamban tisztázni, akkor először ezt kell helyre tenni. A karmester nem azért áll a zenekar előtt, hogy a levegőt szeletelje (mint saint-moty:P). 

De most nem a karmesterről akarok írni, hanem az együttesről. Mert zenekarban muzsikálni jó :D De milyen jó! Amihez hozzá tartoznak olyan apróságok, hogy odafigyelek a muzsikus társaimra is. Mire gondolok? Nem vagyunk egyformák, valaki feledékenyebb, valaki érzékenyebb, valakihez nem lehet szólni, míg a reggeli kávétól nem nyílik ki a szeme/füle a világra. Van aki horkol, valaki csikorgatja a fogát, stb., stb. 

Illik olyan ruhában megjelenni, amit nem a kutya alól húz ki az ember, hanem ha már fehér az az ing, akkor ne "törtfehér" legyen, s ha zakó is van az emberen, attól még ki lehet vasalni azt az inget. Fekete cipőhöz nem veszek fel piros/sárga zoknit. Nem azért, mintha látszana - nem látszik, ha áll az ember, s a nadrág elég hosszú, hogy eltakarja a zoknit. De olyankor mi van, amikor a csapat felül a színpadra?! Akkor bizony a zokni majd' pontosan szemmagasságban van a közönségnek. A közönség nem feltétlenül arra kíváncsi, hogy az a színű zokni megy-e a zenekari ruhához/cipőhöz... Az inghez még egy apróság: nem veszek fel olyan inget, ami nem mérethelyes, s úgy áll rajtam, mint amikor egy tehénre sátorlapot dobnak, urambocsá' úgy nézek ki benne, mint egy kötözött sonka. Ez mondjuk a zakóra is igaz. Tudjak a fellépő ruhámban könnyen levegőt venni - fúvósként szükségem is van rá. Ezért (talán) bocsánatos bűn az ing legfelső gombját nem begombolni... 

Nyakkendőt is lehet úgy kötni, hogy úgy néz ki, mintha... Az előre kötött ún. gumis nyakkendő sem egy kényelmes viselet. Ha szoros azért, ha nem szoros, akkor nincs tartása. 

Ha beül a zenekar - nem csak próbára, hanem előadásra - , akkor a muzsikus nem a hátán ül mert az a trendy. Valamint nem teszi keresztbe a lábát. Sem magának, sem másnak nem tesz keresztbe. Nem eszik, nem rágózik. Inni szabad - próbán még. Előadáson szigorúan tilos! Előadás után majd lehet "rogyásig". 

Így hirtelen ennyi botorság jutott az eszembe. 

Köszönöm a türelmet.

82.8 fahrenheit

Kitört a meleg, nem kicsit. Izzadok, mint akit locsolnak. De tegnap a proszektúrán kihirdetődött a nyári szünet. Idén lesz ötödik éve, hogy airslicer lettem. S eddig csak egyszer sikerült egy három hetes szünetet beiktatni. Sok tervem van, utánpótlás ügyben is. Tegnap sikerült eszmét cserélnem a koncertmesterrel, jót beszélgettünk. Mondanám, hogy fehér asztal mellett születnek a jó gondolatok, de a kocsma teraszán lévő asztalokon nincs abrosz :)
Remélhetőleg a művház vezetése is partner lesz ebben a dologban, a zeneiskolát nemes egyszerűséggel ki akarom hagyni... Talán nem jó ötlet, de most így gondolom. Ide jöhetne pl. az "apróbetűs rész" de egyelőre eltekintek attól, hogy a káromkodásaimat prózába foglaljam. Nem mintha én mindenhez értenék, mert aki mindenhez ért, az semmihez sem :/ (fanyar mosoly smiley)
Piros áfonyával dúsított erdei gyümölcsteát iszogatok jó hűvösen - nem bóti, sk készült. Éjszakára már nem fogyasztok fekete teát, így sem bírok aludni. Igaz, a vörösbornál nincs jobb altató, most azt sem kívánom. Sem nagy duzzogva, sem sehogy.
Múlt héten gazdagabb lettem egy nekem új darabbal. Véletlenül. Ha véletlennek nevezem a zemerhárombartókon hallott művet. Mikor vége lett a közvetítésnek, rákerestem a a megosztón, leltem is belőle felvételeket, de egyvégtében végighallgattam még egyszer. A darab szerzője K. Penderecki, s a hetedik szimfóniája a darab. Cca. egy órás a mű, öt énekszólistával, s érdekes hangszereléssel. Használ olyan hangszert, amik mostanában nem divatosak. Pl. basszustrombitát. Szeretem a basszustrombita hangját (is). Akkor meg pláne, ha nem um - ca, um - ca, um - ccacca stukkátót játszik :)
http://www.youtube.com/watch?v=8QfSJlJZJsk&feature=g-like

Köszönöm a türelmet. 22:17

zokni koncert ;)

Csütörtökön (10-én) nagyszerű koncertet hallottam sokad magammal Szolnokiában. Zokni (M.J.), a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Karmester-Fúvós Karnagy Művész "Master" szakos végzős hallgatója hívott meg a karmesteri Diplomahangversenyére. Még áprilisban hívott meg, amikor nem tudtam elmenni a zenekar tavaszi koncertjére, azzal a felkiáltással, hogy: "azért remélem május 10-én eljössz".
Naná! Kb. ezer éve ismerjük egymást, valamikor fújtunk egy csapatban, s st.Endrére is úgy kerültem, hogy hívott magához, a suliba. Jó vele dolgozni. Kölcsönösen tisztában tartjuk egymás "nyavajáit" így nem nehéz - legalábbis én így látom.
Béreltünk egy kis buszt, s azzal mentünk. Beharangoztam itthon a koncertet, kicsit kapacitáltam azokat, akik vasárnaponként eljönnek a proszektúrára időt tölteni. A műsort ismertem az elmondottakból, valamint  meghívó is érkezett.
Mi is megérkeztünk a helyszínre elég hamar - de ez így is volt tervezve. Elsőként összefutottam három régen látott kollégával. 'Cs' - 'Lapoen' - 'Pelyhecske' , majd sorban a többiekkel. A koncert remekül sikerült. Zokni - utólag megtudva - ötöst kapott, aminek nagyon örültem.
A műsor:
1. Sosztakovics: Jazz Suite no. 2 - marsch
2. Bernstein: Candide - nyitány
3. Bogár István: Hellas - Görög szvit I. Makedón tánc
                                                       II. Meteora
                                                       III. Antik tánc
                                                       IV. Akropolisz
(Ebből a nagyszerű műből sajnos nincs felvétel a megosztón, a legsajnálatosabb, hogy nekem sincs)
4. Kabalevszkíj: Colas Breugnon - nyitány
(a koncerten Zokni Jani hangszerelése hangzott el)
5. Sibelius: Finlandia
(a koncerten Keil Ernő hangszerelése hangzott el)
6. Liszt Ferenc: XIV. Magyar Rapszódia
(nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem ez is Keil Ernő bácsi hangszerelésében hangzott el)
A koncert után nem sok időt töltöttünk el, indulni kellett vissza, hogy időre hazaérjünk - a bérelt kisbusz másnap hajnalban indult a Dunántúlra.
Kár lett volna nem elmenni, annak pedig különösen örülök, hogy hallhattam/láthattam cimborákat, akikkel még a múlt évezredben egy csapatban muzsikáltunk.
Hazafelé a buszon természetesen a koncertről beszélgettünk. A mi csapatunk senior állománya jött el erre a megmozdulásra (én voltam a legfiatalabb). Tetszett nekik, örültek, s ennek így jómagam nagyon örültem, hogy ott voltak. Mert muzsikálni jó, zenekarban játszani jó, nem kell ezt különösebben misztifikálni.
Köszönöm a türelmet. 20:05

D.D. :D

Nakéremszépen, ez itt a reklám helye - ártani nem használ, ugyanis hogy repül az idő vasfoga :)

Köszönöm a türelmet. 22:56

életjel

• Időnként eszembe jut, hogy van ez a blog is. Ego-blognak indult, tkp. az is maradt. Azon gondolkodom, hogy változtatok a dolgon. Vagy abbahagyom, vagy másként fogom írni. Nem lesz személytelen - lévén -, én írom magamnak - magamról s arról amik/akik időnként megérintenek valamilyen szinten. Sosem titkoltam, hogy ez a saint-moty blog lustaságból kezdett íródni. Ez sem teljesen így van, azért kezdtem el, mert a rendszer azt írta, hogy ezt egy hülye is el tudja sajátítani percek alatt. Első - rövid - bejegyzésben kedves emlékű Keil Ernő bácsiról írtam.
• Nem fogom kivesézni az eltelt három és fél év bejegyzéseit, utóbbi időben nem nagyon rángattam az istrángot. Sűrűsödnek a napi tennivalók, s ez valamilyen szinten jó. Sajnálom, hogy egy nap csak 24 órából áll - az is lehet, hogy ha kevesebbet vállalnék magamra, elég lenne a 24 óra mindenre.
• Mi dolga lehet egy már nem nyugdíjas, hanem "szolgálati ellátott"-nak? A legegyszerűbb, ha leírom egy átlagos hétköznapomat.
• 04:30-kor kelek. Nem ébredek, hanem kelek. Hogy mi a különbség? Kikecmergek a szamárfészekből(=ágy). Megfőzöm az előző este bekészített kávét, + a kutyulósat (nescafé) nekem, vizet forralok a teának. Tisztasági verseny.
• 05:00 - 07:00 Háttérzaj nélkül szántom a sorokat a mostanában szokásos A3-as nagyságú 30 kottasoros papírokra HERb330, vagy Harry Pityom segítségével.
• 07:00 - 12:00 Elvileg "minden napra szarik a kutya valamit", de a háztartáshoz szükséges bevásárlások, gyógyszer íratás/kiváltás, takarítás mind erre az időpontra kihegyezve. Plusz dolog a főzésbe való besegítés. Szeretek főzni (tudok is:P).
• 12:00 - 14:00 Ebéd, s amikor megjönnek Hugom iker fiai a suliból, ők is itt ebédelnek. Közben minden alkalommal megkérdezem, hogy nem hoztak-e egy fél tízest, vagy egy fél nyolcas érdemjegyet valamiből. Megérdeklődöm, mi legyen másnap az ebéd.
• 14:00 - 15:30 csendes pihenő, esetleg az 'ámítógép abajgatása.
• 15:30 - 19:00 majdnem ugyanaz, mint a délelőtt, csak ilyenkor nem kottát írok, hanem betűket.
• 19:00 MR3 Bartók bekapcs, majd visszaülök az asztalhoz s folytatom, ahol reggel hétkor abbahagytam. Haladni kell, s ugye a legjobb Múzsa a határidő...
• Éjfél előtt nem sokszor sikerül átmenni horkolóba... Természetesen vannak mániáim, amiből nem engedek. Minden nap olvasok legalább egy óra hosszat. Szeretek olvasni, de mióta van internet, csökkent az olvasási adagom. A maradékból viszont nem engedek. Heti átlag kettő könyvet végzek ki. Nem csak könyveket olvasok, hanem kottát is.
• Ugyebár, valamikor meg kell tanulni a terítékre kerülő darabokat is, de tanulni jó. Világéletemben lusta voltam. Az ördög szavát is emlegettem/emlegetem: "majd".
• S mivel már megint április van, megkezdődtek a kerti munkák is. Ez időnként borítja a menetrendet, de a reggeli két óra kottázást nem. Ennyi a napi "penzum". Aztán van, amikor belelendülök s nem hagyom abba. Mármint az írást. Úgy emlékszem, már írtam itt, hogy kilenc és fél óránál többet nem szabad kottát írnom, annyi idő alatt kilúgozódik a fejem. Akármennyire is úgy érzem, hogy jó amit csinálok, másnap az első másfél óra azzal telik, hogy kijavítsam azokat a hibákat, amiket a kilenc s fél óra után leírtam...
• Ha mindez nem lett volna elég eddig is, április elsején bejött a képbe egy plusz meló: az egyesületnél tisztújító közgyűlés volt, amin az eddigi vezetés (elnök, pk, titkár) nem kívánta a meghosszabbítást. Új vezetést választottak a megjelentek. Summa summarum: egyesületi titkár lettem egyhangú szavazással... aminek van előnye (is) - nálam van a kasszakulcs, hogy ezzel a képzavarral éljek. Hogy ez mit jelent a hétköznapokban? Munkát. De eddig is a legjobb tudásom szerint próbáltam csinálni a levegőszeletelést ugyanúgy, mint a szervezést. Ezután is úgy fogom csinálni. S mikor odaültem az elnöki asztal túloldalára, eszembe jutott egy mondás. Sajnos nem emlékszem, ki mondta - emlékeim szerint a Toscaniniről szóló könyvben olvastam: "Mindenütt lehet demokrácia, de zenekarban nem." Nem hiszem, hogy ezt magyarázni kellene. Magyarországi kedvenc zenekarom karmestere írta - egyik alkalommal, mikor tanácsot kértem tőle - amit szem előtt tartok: "Kövesd a méltó céljaidat. Lesznek, akik veled tartanak, lesznek, akik nem."
• S hogy mi (lehet) a cél? Megtartani ezt az idén117 éves zenekart, együtt. Mindannyiunk örömére. Mert muzsikálni jó. Egyszerű(nek tűnik). Messze nem egyszerű, de ezért tenni kell, nem is keveset. Zenekari muzsikusnak tartom magam, a levegőszeletelésbe belecsöppentem. De még most is minden fellépés előtt izzad a tenyerem, bennem van a "drukk" - szerencsére, ez nem látszik rajtam (annyira) :D
• Köszönöm a türelmet. 21:04

A "tüzes ló" (vasparipa) ára - avagy koncertre menni egyre húzósabb

Valaki igazán felhomályosíthatna, hogyan alakul ki a vonatközlekedés ára... Mi alapján kerül annyiba, amennyibe. Tényleg kíváncsi vagyok rá! Jelen állapot (2012. február 20) szerint ha kedvenc fúvószenekaromat akarom hallani koncerten (pl. a Tavaszi koncertjükön 03. 17-én), ami tőlem 468 kilométerre van vonattal, akkor az nekem másodosztályú retúr menetjeggyel + két metró vonaljeggyel 15.000 HUF-ba kerül. Ugyanez első osztályon 18.000 HUF.

A menetidő pedig 7:41, azaz több, mint hét és fél óra, vagy inkább 461(!) perc. Kétszer, mer' haza is jövök.

Namármost. Ha átszámítom Euróba, az másodosztályon 50, első osztályon 60 EUR. S mit kínál nemzetközi viszonylatban a máv ennyi pénzért?

Tessék: Pozsony - 17.50; Kassa - 20; Nagyvárad - 21; Bécs - 25; Temesvár - 27; Kolozsvár - 31; Belgrád - 26; Linz - 35; Prága - 38; Salzburg - 39; Ljubljana - 49; (ezek a városok beleférnek a másodosztályú jegy árába)

Ezek a városok pedig az első osztályú jegy árába férnek bele: Szarajevó - 53.60; Lvov - 56.40; Bukarest, Varsó, München, Drezda, Berlin - mind, mind egységesen 58 EUR. Természetesen retúr jegy. Hogy is van ez?!

január, + február eleje

• Csak akkor kezdj bele az olvasásba, ha van rá időd - saint-moty leghosszabb bejegyzése olvasható alább, a január és február eleji bejegyzések.
• január 13.
• Októberben már tudomásom volt a január 20-i ünnepségről, amit a csapatnak is otthont adó műv.ház emberei szerveznek. Legalábbis az ő dolguk. Többször is rákérdeztem, de „hol van az még” választ kaptam, s az nekem nem túlságosan megnyugtató. Így aztán eldöntöttem, hogy ha netalántán mégis köllünk, ne érjen akkora meglepetés. Előszedtem a 2011-es januári műsort, átnéztem, frissítettem rajta egy kicsit. Majd dec. 28-án ismét rákérdeztem, de senki nem tud semmit. Fasza. Akkor már kezdtem puhatolózni a csapat elérhető tagjaitól, hogy mennyire érnek rá, hazaérnek-e, vizsga van, félév van, miegyéb, stb. 15-én lehet főpróbát csinálni 09:30-kor a nagy színpadon, aztán megcsapjuk az ünnepséget. Naccerű…
• Felesleges volt az egész szervezés, mint kiderült e hét elején… A csapat nincs érintve, így januárban nem is találkozunk a proszekturán. Az elnök ma indult Németországba, én meg el vagyok foglalva azokkal az anyagokkal, amiket akkor nem csináltam meg, mikor a tavalyi versenyre készültünk. Körmömre ég a határidő – a legjobb Múzsa pedig még mindig a határidő. Hogy ne legyen annyira egyszerű, múlt szerdán Anyu rosszul lépett s elesett. Következmény: jobb karja gipszben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy simán tört, nem szilánkosra, így nem kell műteni… Mivel tesómék már nem is annyira apró gyerekei is nálunk ebédelnek hétköznap, a főzés még bejött a bevásárlások mellé. Ahoj! Még mindig 04:30-kor kelek, csak megsűrűsödött betyárosan a tennivaló.
• S persze annak sem tapsolok, hogy az általam egyáltalán nem kedvelt jelenlegi hatalom megkurtította a szerzett járandóságomat. A pontos összeget még nem számoltam ki, de cca. 35.000 mínusz/hó. Így is lehet. Nem megyek a falnak, sőt! Szarpaszírozás részemről letudva – ezek után ami tőlem telik, szépen megkapják. Úgy káromkodásban, mint hozzá állásban. Pont.
• január 16.
• Újabb összefirkált kottapapírra írtam rá a dátumot. A befejezéskor mindig datálom. Mindegyiket.
• január 22.
• Tegnap a szokásos melegszendvics hegyekkel rövid névnapozást tartottunk. Tízen voltunk. A melegszendvics mifelénk azzal kezdődik, hogy egy darab (=egy kiló) ún. gépsonka (nem is tudom, mitől gépsonka egyébként), és egy darab egy kiló körüli - inkább több, mint kevesebb - , füstölt-főtt lapocka, vagy tarja egy 0.20 kg vajjal kerül ledarálásra. Aztán hogy könnyebben kenhető legyen, kerül bele 3-4 darab 0.10 kg tömlős natúr sajt. Ez a massza egy akkora tálba kerül, amiben könnyű megkeverni – majd hűtőbe. A vendégek érkezése előtt cca. egy órával félbevágom a zsemléket, s rákenem a masszát. Nem mindet, mert „zsebes” szendvics is készül.
• Zsebes szendvicsnek nevezem azt, amit az összecsukható szendvicssütővel lehet készíteni. Ahhoz pedig vajas szendvicskenyeret szoktam venni, egy fél kilós adag 24 szeletet tartalmaz. Ebből a kenyérből elég kettő, az ugye 48 szelet, de mivel egy szendvicshez kettő szelet szükséges, így a vége 24 darab zsebes szendvics. A zsemlék miután meg lettek kenve, reszelt sajttal beborítom s sütőlapra teszem. Három sütőlapra 45 darab fél zsemle fér. A zsebes szendvicsbe lapkasajt kerül.
• Itókának volt átlényegített kanadai szemestakarmány, a libaláb-likőr most nem volt terítéken, helyette natúr meggylikőr, de nem a házilag készült, hanem bóti… Valamint kóla, ezt mindenki szereti, és citruslé, vagy mi a neve. Részemről nem fogyasztottam csak a citrusléből. Idén torta sem volt, helyette krémes került a tortagyárból. 20 darab nosztalgia-, és 20 db franciakrémes. Elég volt. Mármint a mennyiség. Az ünnepeltek kaptak cserepes és vágott virágokat, a megbeszéltek szerint.
• Más. Több vasat is tartok a tűzben, szokásom emlegetni, hogy a csapat érdekében az „ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni”. 20-án elmentem a helyi ünnepségre. Egy porcikám sem kívánta, de az elnök Németországban van, a koncertmester dolgozott, az ünnepség viszont délelőtt kezdődött, így kizárásos alapon nekem kellett mennem. Csak azért, hogy „megmutassam” magam. Találkoztam is a helyi potentátokkal, a polg.mester helyettessel sikerült beszélnem kettő egész percet, a kórus elnökével is, s láttam a részemről csak „seggnyalóknak” titulált „kihaneménroppantokosvagyok” résztvevőkkel is. Tolták magukba a potya kaját. Nem tévedek sokat, ha azt gondolom róluk: életükben saját költségükön nem laktak jól :/
• S hogy miért ilyen lesújtó a véleményem? Más szemében a szálkát, sajátomban a gerendát nem látom meg? De, meglátom. Mindkettőt. Csak elkeserít a hozzáállás. Tudom, finggal nem lehet tojást festeni – legalábbis tartósan nem. Nincs pénz. Tudom. És? Nem érdekel. Vagyis érdekel. Annyiban érdekel, amennyire feltétlenül szükséges. Én viszont nem tudom finanszírozni saját zsebből a csapat működését. A részemet hozzá tudom tenni – mióta airslicer vagyok, egyetlen alkalommal fogadtam el pénzt azért, amit csinálok itthon a csapattal. Mentegetőzésnek hat? Lehet. A hócipőmet meg minden alkalommal telerondítják azok, akik a döntéseket hozzák. A mindenkori hatalom. Nem most kezdődött ez, dehogy. De mára elegem van – holnap úgyis kezdődik megint az agyalás.
• január 22.
• A felsőoktatási koncepcióról: aki ma/holnap/bármikor állam bácsi által finanszírozott képzésen tanul, az a tanulmányi idejével azonos mennyiségű időt dolgozzon itthon. Na, de ehhez kellene munkahely! Ez így lenne fair. Szerintem. Pont.
• Nem tartozik szervesen ide, de ez nem mai találmány, anno én is hasonlóképpen jártam. A hadsereg működtetett egy párját ritkító iskolát. Elég, ha annyit mondok, hogy az öt évfolyamon összesen 72 fiatal ember tanult (ha teljes volt a létszám), s ezzel a hat tucatnyi emberrel 31 (!) tanár foglalkozott. Amikor elvégezted az iskolát, öt évet kellett szolgálni valamelyik zenekarnál. Nem amelyiket te választottad, hanem ahová helyeztek. Ne feledjük, ez hadsereg volt. Néphadsereg. Ha közben meggondoltad magad, s leléptél akkor bizony a képzésre fordított összeget vissza kellett csengetni. Nem egy összegben, részletekben. Egyetlen kivétel akadt. Ha kiemelkedően tehetséges és szorgalmas volt valaki, mentesülhetett a visszafizetés alól – személy szerint három emberről tudok, akinek sikerült. Érdekesen hangozhat, de „államérdekből” mentek továbbtanulni. Akkoriban viszont csak akkor mehettél tovább tanulni, ha leszereltél. Ami ugye azzal járt, hogy csengetni kellett. Ha disszidáltál, akkor behajtották a szülőkön. Jelenleg ez a három ember az ország jó (zenész) hírnevét öregbíti a világban. S véletlenül sem hiányzik önéletrajzukból, hogy hol/kitől tanultak.
• Így is lehetett az „átkosban”. Mer’ átkosnak nevezik páran – én nem nevezem átkosnak. A mai eszemmel sem. Sajnálatos, hogy ez az iskola is a karcsúsításnak esett áldozatul. Sokba került. Persze. Csakhogy befektetés nélkül nincs haszon. Bezárása után pár évvel az iskola utódjánál dolgozhattam, amikor a zenész utánpótlásban hiány mutatkozott. Messze meg sem közelítette a régi színvonalat. Ami nem csoda. Tíz hónap alatt meg lehet tanítani a muzsikusokat, hogyan kell zenére menni, kapnak egy kis ízelítőt a történelmi hagyományokról, miegyéb. Csakhogy 10 hónap édeskevés – szerintem. No, mindegy. Aztán ezt a sulit is megszüntette a minisztérium. saint-moty meg 29év 10 hónap szolgálati idővel nyugállományba került. Ezt az időt nem tudja elvenni semmilyen hatalom. A pénzt csökkentheti, meg is szüntetheti, ő a hatalom. Csakhogy. Á, hagyjuk mer’ mérgesebb leszek, mint ellenzéki képviselő a vasárnapi misén…
• A csapat még téli szüneten van, jövő héten már rángatjuk kicsit az istrángot a proszektúrán. Harry Pityom csődölt be, nem tudom miért. Visszatértem – igazából el sem hagytam – Herbhez, szántom a sorokat. Olvashatóra, nem szépre. Egy kottagrafikus nem irigyelne, valószínű. Magam vagyok a korrektor is, nem szól bele senki. A végeredménybe beleszólhat a megrendelő, ám az bocsánatos bűn. J
• január30. Múlt héten kezembe akadt véletlenül egy könyv. Igen, véletlenül, mert csak felnyúltam az egyik fali polcra ami az ablak mellett van, hogy leveszek egyet s ráteszem az ablakpárkányra, hogy a függöny ne lógjon rá a radiátorra. S nini! Rég olvasott s kedvelt könyv akadt a kezembe. Nem került a párkányra, hanem elkezdtem újraolvasni. A párkányra L.Uris:Exodus c. könyve került :)
• Tótfalusi István: Vademecum - szokatlan szavak szótára Móra Ferenc könyvkiadó, 1983 Második, javított és bővített kiadás
• Ebből fogok szemezgetni, majd ha eszembe jut.
• huncut - mai jelentésében: pajkos, hamiskás, csintalan, pajzán. Eredetileg sokkal gorombább szitokszó volt, akárcsak német eredetije, a Hundsfut, amely voltaképp a nőstény kutya nemi szervét jelenti: gazember, csirkefogó, szélhámos.
• fabatka - csak a "fabatkát sem ér" (értéktelen) szólásban használatos. A batka (eredetileg bapka) XVI. századi csehországi aprópénz volt, nálunk is előfordult. A fa előtag tréfásan nyomósítja az értéktelenséget (mondtak rég fapénzt, fagarast is), hisz valójában fából nem csináltak pénzt.
• duttyán - lacikonyha, ponyvatetős, nyitott oldalú sátor alföldi vásárokon. _ Legkorábban (a XVII. századtól) török vándorkereskedő sátrát, bódéját jelentette, majd deszkabódét, zárt fülkét; becézett 'dutyi' alakjában fogdát, börtönt. Arab eredetű török szóból; tájnyelvekben él.
• tökkolop - tökfilkó, fajankó, ostoba ember. Eredetileg mind a kolop, mind a filkó kártyafigura volt, a felső a magyar kártyában. Ezt a jelentést találjuk Csokonai "Tempefői"-jében: a kártyás magyar urat Tökkolopinak hívják; és Arany alábbi soraiban: "Te pedig, bölcs vajda, te vagy e tökkolop..." (A nagyidai cigányok) - persze mindkettőjüknél belejátszik a szó gúnyos értelme is. A kolop szláv, valószínűleg lengyel eredetű (chlop a. m. 'fickó'); elavult.
• tohuvabohu - zűrzavar, rendetlenség, felfordulás, összevisszaság. Héber kifejezés, tkp.'pusztaság és kietlenség', a teremtés előtti állapot a Biblia leírása szerint. A bizalmas köznyelv kissé tréfás hangulatú szava.
• Na, lépek tovább, mert 'tohuvabohu'-nak látszik az asztalon levő összetintázott papírhalmaz... :D
• február 08. Egyfelől el vagyok keseredve a sok IQ light megnyilvánuláson - de nem vagyunk egyformák, s én hozzá is szoktam tenni: szerencsére! Nem szeretem azt a hozzáállást, miszerint "aki nincs velem, az ellenem van" - lehet többes számban is, nem ezen múlik. Időnként nálam is borul a bili, de ezen (én) cseppet sem csodálkozom. Nem tudok úgy tenni, mintha nem érintene az országban folyó szarpaszírozás. S nem fogok elmenni szó nélkül az olyan megnyilvánulás mellett, ami/amik az én értékrendembe nem fér/férnek bele. Szinte minden napra akad valami, amin ki tudok akadni. Félreértés ne essék: a tények nem (mindig) érdekelnek, s tudom, csak az ökör következetes. Nem baj. Búúúúú
• Nem hiszek abban, hogy az ember lehet két-, vagy többféle. Nem hiszek abban, hogy valaki csak azért, mert nem ért egyet egy másik ember meggyőződésével, abba csak úgy belerúg. Hogy ugyanez a lény a tette után hazamegy, s emberi módon viselkedik. Az ilyen egy szar ember - leginkább a szart látom meg, az embert nem. Mert nem érdemli meg. Az már kevésbé érdekel, hogyan juthat valaki erre a szintre, ha ez még szint. Legalább olyan aljas cselekedet, mint gyereket vagy állatot bántalmazni. Ja, hogy csak egy másként gondolkodó embertársról van szó? Hulljon a férgese jeligére?! Év(tized)ekig tudok haragudni ha valaki olyat tesz. Nem feltétlenül ellenem, de abban amiben hiszek. S eddig még mindig visszaadtam, amit ellenem, vagy az értékrendem ellen elkövettek. Lassú víz partot mos. Nem sietek. Megbocsáthatok, de nem felejtek! Édes a bosszú? Biztosan. Ilyen vagyok, lehet megkövezni. Ha valamitől undorodom, az a bármilyen formában elkövetett erőszak. Ennek ellentmondani látszik, hogy a sérelmeimet visszaadom.
• február 08. Elég sok időt el szoktam tölteni - pihenésképpen - az internet legnagyobb itthoni árveréses oldalán. A társoldalakon is, de azok kevésbé tetszenek. Sikerült vennem pár dolgot eddig, még olyat nem, amivel ne lennék elégedett. Tegnap végre a helyére került az a plafon világítási rendszer, amit hónapokkal ezelőtt terveztem. Már részben kész volt, csak unokaöcsém mikor meglátta, leesett az álla. S láttam rajta, hogy ő is szeretne hasonlót. Egy olyan nagybácsi mint saint-moty, ilyenkor csak annyit mond: "Tetszik neked? A tiéd." S igen, nekiadtam. Azt kértem tőle, várjuk meg míg megérkezik az egész szállítmány, s viheti a kék színű változatot. Tegnap megérkezett a megrendelt s előre kifizetett 2x100 db led izzós világítási rendszer.
• Ősszel, mikor a sógorom renoválta a dolgozószobát (is), akkor került fel a falakra a világítást tartó "kütyü". A panelházakban a plafon alatt körbefut az ún. vezetékcsatorna - mindenki látott már ilyet, biztosan. A plafontól cca. 18-20 centiméterre vannak ezek a csatornák. Nos, ezekre a vezetékcsatornákra lettek ragasztva a hungarocellből készített "kütyük". Aztán szép fehér színűre kente a sógor. Jól néz ki, s nem (csak) azért, mert így gondoltam. A megrendelt 2x100 db led izzó vezetékkel együtt belefér a vezetékcsatorna, s a "kütyü" közti résbe. De ha valamivel nincs odarögzítve, akkor a vezetékek csavarodnak erre-arra s az bizony nem annyira szemet gyönyörködtető. Mindenre van megoldás. Most nem látszik a vezeték, ám ha a lámpát beizzítom, nagyszerűen megvilágítja a plafont. A 2x100 izzó áramfogyasztása óránként öt (!) Watt. Ami annyit jelent, hogy ha naponta világít tíz óra hosszát, akkor a havi energiafelhasználás 31x50W = 1.5 kW Ennyi energiát a majd' harminc éves fagyasztó eszik naponta...

pótlás (ismét)

Tavaly jártam errefelé, s akkor sem happy dologról írtam. Igen, ritkán írok ide. S időnként eszembe is jut, hogy akitől a biztatást kaptam (én annak vettem), hiába jön errefelé, nem lel új bejegyzést - véletlenül sem posztot. Nem védekezésképpen, de összeszaladtak a dolgaim - s mióta van a facebook, oda többet járok. Az is igaz, hogy az a közösségi oldal - vagy akárminek is nevezhetjük, tök mindegy - könnyebbé teszi a linkelést. Mint sokan tudjátok, az 'ámítógép (á la Benson pajtás) nap, mint nap feladja a leckét. S én még vagyok olyan elvetemült, hogy a tapasztalati úton szerzett tudást jobban kedvelem, mint a hízottlibán szerzett diplomát. Hogyan jön ez a kettő össze? Sehogy. De a ius murmurandi nekem is megadatott. Egyelőre a gondolataim nem tudja senki sem blokkolni, sem átalakítani, sem törölni. Nakéremszépen. Adós vagyok pár bejegyzéssel. Amik közül a legfontosabb az adventi koncert Pécs városában! Idén már a főpróbára mentem, igaz, aznap nem sok hiányzott, hogy lemaradjak róla. Igen, az Intercity, plusz a megszüntetett járat. hagyjuk Odaértem. A főpróbára is. Időben. Mély nyomot hagyott bennem Galli János: Négy ének Szent István királyról c. műve. Nem ismertem korábban ezt a darabot, vagyis rosszul fogalmazok ismét. Ezt a négy éneket ismerem. Hallottam, fújtam is még az elmúlt évezredben. De ezt a hangszerelést sosem hallottam a főpróbáig. Kérdeztem is Neu. Kareszt, Ő pedig ajánlotta a figyelmembe. Nem tettem le róla, hogy behatóbban is tanulmányozzam, eddig csak az akadályozott meg benne, hogy nincs belőle partitúrám. Ám a hangzás élményén nem tompított az - egyébként sűrű - elmúlt hónap. Nekem nagyon tetszett. Amit én fújtam, az az "öreg" Fricsay által készített hangszerelés, amit a módszerváltáskor újra előszedtek. Azért újra, mert az Eucharisztikus kongresszusra készült jó pár egyházi ének hangszerelése, s az ugyebár még a háború előtt volt. Szóval nekem ahhoz volt szerencsém. De így legalább nem csak néztem ki a fejemből a dallamfűzés kapcsán. Kell nekem az a partitúra! Meg is szerzem :) Türelmem (majdnem) határtalan. Attól nem félek, hogy nálunk terítékre kerül... Nem azért, mert nem lenne kedvem, valószínű a helyi - általam egyáltalán nem kedvelt - klérus hozsannázna, de hát ugye... "ki sötétben él, annak a halvány fény is fellobbantja a fájdalmat". Mindenki úgy érti, ahogy akarja. Pont. Klérus lezárva. Több darab is elhangzott, a végén Hidas Frici bácsi Fantázia és fúga című műve. Ehhez is volt szerencsém anno, nekem Frici bácsi minden muzsikája tetszik. A fantázia az 5/4-es ritmus kezdésével megadja az alapot. A fúga a klasszikus fúga, nem ecsetelem, ráadásul nem is tudnék annyit írni róla, mint kellene. Egy dolgot tettem volna csak a darab előadásához. Amikor a végén a vadászkürtök ismétlik a téma részletét, felemeltettem volna a kürtöket. Vagyis inkább kiemeltettem volna. Bár, mint az egyik vadászkürtös megjegyezte, így telibe fújták a mögöttük ülő harsonásokat :) Azzal zárom ezt a megkésett bejegyzést, amit pár éve kaptam, pont a Karmester úrtól: "Boldog új évet adjanak az égiek, de a Barátaim maradjanak a régiek" Köszönöm a türelmet! 22:49

11. 12. 07.

• Szerdán kísértük utolsó útjára K. Lajos bácsit.
• A Liszt Ferenc Művelődési Ház vezetősége mindent elkövetett annak érdekében, hogy képzett szakembereket szerezzen együttesei, illetve a város számára, ezért 1947-ben zenetanfolyam formájában beindította a hangszeres oktatást, melynek irányítója a Gyári Iskola tanára, Korényi Lajos, oktatói: Cs. Kőry Erzsébet, Gazsik József zenetanárok, valamint Parizek Ferenc – a zenekarok karmestere voltak..
• 1953-ban kapott megbízást az Ózdi Állami Zeneiskola, megszervezésére, amely a megyében – a két miskolci zeneiskola után – a harmadik ilyen intézmény volt. Néhány év alatt sikerült az oktatást, nevelést más zeneiskolák munkájának színvonalára emelnie.
• A zeneiskola igazgatását négy év Liszt Ferenc Művelődési Házi működés után a Bóna-féle épületben és az Úttörőházban 1961-ig, a Régi Kórház épületében 1978-ig, végül a korábbi vasvári iskola épületében végezte nyugdíjazásáig.
• Az 1964/65-ös tanévben a Megyei Művelődési Osztály megbízta a kazincbarcikai zeneiskola megszervezésével, amely egy éven át az ózdi zeneiskola fiókiskolájaként működött. Zeneoktatói, szervező munkáiért „Szocialista Kultúráért” kitüntetést kapott.

• A Megyei Tanács Művelődési Osztálya megbízta az Ózd környékén végzendő zenei referensi tevékenységgel.
• 1983-ban nyugállományba vonult, de óraadó tanárként 2001-ig továbbra is tanított a zeneiskolában. A nagybőgő órák mellett zongorakíséreteivel lelkesen támogatta Kelemen Zoltánnak, a ma szegedi operaénekesnek az operairodalommal való ismerkedését.
• Két tanfolyami, illetve iskolai kollégájának közreműködésével bekapcsolódott a Társadalmi Ünnepségek rendezéseibe. Orgonajátékával évtizedeken át emelte a névadók és esküvők színvonalát.
• Kétszer szervezte újjá a Liszt Ferenc Művelődési Ház vegyeskórusát, amelynek 1974-ig karnagya volt. A jogutód Ózdi Városi Vegyeskórus lelkes és aktív tagja volt egészségének az utóbbi pár évben való romlásáig.
• Felesége, Edit néni mindvégig nyugodt támogatást jelentett munkájához, mely nyugalmat fiának, Tamásnak az élete derekán történt halála zavarta meg. Lánya, Enikő jelentette a további gyermeki szeretetet. A zene müvelését Tamás utáni unokái, Judit és Bea folytatta zongoristaként.
• Más kitüntetései mellett a több mint fél évszázados, a város zenei életében való tevékenységét Ózd város önkormányzatának képviselő testülete „Ózd Városért” kitüntetéssel ismerte el 1992-ben.
• 2005. október 23-án Ózd Város Díszpolgára kitüntetést kapott.

Nyugodj Békében Lajos bácsi! (A dátumra kattintva előjön egy muzsika)

Ernő bácsi

• 1897. április 26-án született Johannesbergben. Amikor én megismertem, 81 éves volt. Előtte csak láttam különböző fesztiválokon, ahogyan vezényelte az általa vezetett fúvószenekart. Hihetetlen kisugárzása volt. Egy öreg bácsika, hófehér hajjal. Mindig, mintha skatulyából húzták volna elő. Mindegy, hogy szombat reggel, vagy hétköznap délután. Mindegy, hogy hétköznapi ruhában, vagy frakkban. Viselte a ruhát, nem hordta.
• Nagy tudású ember lévén, mindig csendes volt. Soha nem hallottam, hogy megemelte volna a hangját. Néha lehetett tőle hallani olyat, hogy „crucifixus” de azt mindig mosollyal mondta. Zenekari gyakorlatot tanított a suliban, ahová jártam. S a hivatalos tanórák (zenekari próbák) után páran jártunk hozzá külön foglalkozásra. A tanári szobában mondott életre szóló mondatokat. Felhívta a figyelmünket sok mindenre. Épp’ abban a korban a legfogékonyabb az ember. Sokat köszönhetek Ernő bácsinak. Nem úgy tanított, hogy kiáll a tábla elé s „leadja” az aznapi penzumot. Beszélt. A világ legtermészetesebb módján beszélt arról a csodáról, amit zenének nevezünk. Nem csak a fúvószenéről, hanem muzsikus emberekről, hangszerekről, összhangzattanról, előadásokról, karmesterekről, énekesekről. Ne váljunk „szakbarbárrá” – ehhez szükség van szorgalomra. Ne csak a saját hangszerünkkel foglalkozzunk, de ismerjük meg a többi hangszert is. Mindnek megvan a maga szépsége. S megvan a szépsége a különböző összeállítású zenei együtteseknek. Tőle hallottam először a „C” kulcsokról. Pár évvel később benne volt a tananyagban, de akkor már könnyebb volt a dolgom az olvasásukkal. Apró szakmai fogásokat mutatott, aminek hasznát vettem akkor is, azóta is.
• Nincs olyan hete az évnek, amikor ne jutna eszembe s ne áldanám az emlékét. Nem utolsó sorban azt, hogy olyan szerencsés voltam, hogy életének utolsó hat évében tanulhattam tőle. Muzsikusságot. Nem akarom misztifikálni, de zseniális ember volt! Olyan hallással, s olyan mesterségbeli tudással, hogy szinte felfoghatatlan. Nem csak az előadásokat vezényelte fejből, de a próbákat is általában kotta nélkül tartotta. Egyik zenekari próbán leintette a zenekart, s megkérdezte, ki fújt egy oda nem illő hangot, mert olyan nincs a kottában. A beállt csendben pedig ismét megszólalt a hang – kívülről. Egy mozdony kürtjele volt, azt hallotta. Elmosolyodott, s előkerült a „crucifixus” J Folytattuk a próbát. A mozdony hangja a ferencvárosi rendező pályaudvarról hangzott fel a terembe, nyitva voltak az ablakok, az épület pedig határos volt a pályaudvarral. Életem első nyilvános rádiófelvételét is Ő dirigálta, az akusztikájáról legendás 6-os stúdióban. Meghatározó emlékek/élmények. Csúnya szavakkal azt írhatnám, rutinos volt.

• 1920-tól 1960-ig az Operaház harsonása volt. 1960-ban az „Operaház örökös tagja” címmel tüntették ki. Igen kevés zenekari zenész kapta/kapja meg ezt a címet. 1926-ban a Regnum Marianum cserkészcsapat fúvószenekarát szervezte meg. 1935 – 45-ig a bp-i konzervatóriumban a harsona, és a zenekari gyakorlat tanára volt. 1954-től a „Ganz” zenekar karmestere. 1959-től a hadsereg zenei szakközépiskolájában tanított. Amikor munkája Európában ismertté s elismertté vált, felajánlották számára a prágai Zeneakadémia harsona tanszékének vezetését. Ő azonban nem fogadta el, hálás volt az őt befogadó Magyarországnak. Számos hangszerelést készített a fúvószenekaroknak, ezek közül talán a legismertebb Berlioz „nagy” Rákóczi indulója. Sok zenészt képzett, nem túlzás azt mondani, hogy nem volt az országban olyan fúvós, aki valami módon ne találkozott volna vele, vagy hangszereléseivel/átirataival.
• Ernő bácsi volt a „Nagy Öreg” aki képes volt a vele szemben ülő zenekart szuggesztív dirigálásával csodálatos hangzásra bírni, hihetetlen teljesítményekre serkenteni.
• Éppen harminc éve, 1981. november 21-én volt a búcsúhangversenye a Ganz-Mávag fúvószenekarral.
• Köszönöm a türelmet.

közéleti sz@rpaszírozás, avagy vae victis

Kr. e. 390-ben egy - Brennus vezette - gall hadsereg tönkreverte Róma csapatait az alliai csatában, majd kifosztotta a védtelenül maradt várost. A fellegvárba szorult római védők közt éhség, az ostromlók közt éhezés és járvány dúlt, így mindkét fél szerette volna befejezni a harcot. „Ekkor a szenátus ülést tartott s felhatalmazta a katonai tribunusokat a tárgyalásra” – írja Lívius (A római nép története a város alapításától, Ötödik Könyv 48). Q. Sulpicius katonai tribunus és Brennus, a gallus sereg vezére találkoztak, és megállapodva, ezer font aranyban (327 kg) határozták meg a római népnek a váltságdíját. Ezt az önmagában is szégyenletes dolgot még egy felháborító cselekedet tetézte. A gallusok hamis súlyokat hoztak elő, s a tribunus tiltakozására az arcátlan gallus ráadásul még a kardját is a serpenyőbe dobta, s elhangzott a rómaiaknak elviselhetetlenül hangzó kijelentés: „Jaj a legyőzötteknek!” (Vae victis)

• Honnan is kellene kezdeni ezt a bejegyzést? Kezdhettem volna így is: Nem tetszik a rendszer? Nem. De nem ám! Miért? Nos, sok dolog roppant idegesítő tud lenni számomra. Sok, nem szeretem dolog. Tudok rajta változtatni? Nem hiszem. Így repkednek néha csak gondolatban, időnként hangos kifakadásban a saint-ek, mikor olyanom van, hogy legszívesebben felpofoznék valakit. De ha valamitől undorodom, az a bármilyen formában előforduló erőszak.
• Nem tetszik, hogy a városi ’56-os emlékmű áldozatainak névsora egy olyan „hős” nevével kezdődik, amelyikkel. Minden évben összezördülök a zenekari elnökkel (is), amikor szóvá teszem. Mert olyan marha vagyok, hogy évről-évre mindig szóvá teszem. S minden évben szóváltásba keveredünk. Nem haraggal, csak Ő elmondja az ő meglátását, én pedig lezárom az én mondókámmal. Ő (az elnök) 17 éves volt akkor, én még pajzán gondolat sem voltam. Ezt a „hőst” felakasztották. Mint írtam, undorodom az erőszaktól. De lehet, hogy az akasztás humánus volt. Gyűlölet van bennem? Igen. Egy általam nem ismert emberrel szemben. Ne beszéljek/írjak rébuszokban? A történet röviden a következő: ez a hős, egy halott, és a lábánál fogva felakasztott emberbe belevágta a vasvillát. Bátor tett volt, ugye? Ezt a „hőst” felakasztották. Azt nem tudom – nem is érdekel - , hogy ezen kívül mi alapján ítélték el. Az én szememben a halottgyalázás megbocsáthatatlan. Még akkor is, ha a halottgyalázás nem számít emberiségelleni bűntettnek.
• Nem tetszik az, amit az ünnepekkel csinálnak. Sem a mostani, sem az elmúlt kormányok „ünnepre rátelepedése”. 23-a előtt egy héttel le akartam mondani a részvételemet. Gondolkodtam azon, mit nyerhet, vagy veszíthet vele a csapat s velük együtt én is. Mindent és semmit. Ha egyszerű lenne, egyszerűen el lehetne intézni. Sokszor hangoztatom, hogy az „ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni” a csapat érdekében. Azt is leírtam már régebben (lehet, hogy tavaly ilyenkor), hogy részt veszek az ilyen s ehhez hasonló megjelenésen, közreműködésen, de azt ne várja el senki, hogy tapsoljak hozzá! Nem vagyok (s nem is leszek) olyan szakmailag elismert ember, mint Christoph von Dohnányi, vagy mint volt tanárom testvére, Peskó Zoltán. – nem muzsikusok kedvéért egy kis magyarázat: Christoph von Dohnányi lemondta az e héten esedékes két bp-i koncertjét, tiltakozásul az Új Színház vezetőjének kinevezése miatt. Nem hajlandó olyan városban fellépni, ahol ez megtörténhet. Peskó Zoltán pedig nem hosszabbította meg a szerződését egy fickó miatt, aki megkerülte, s megrágalmazta. Pont. –
• Nem tetszik továbbá az sem, hogy a mindenkori hatalom hülyének nézi az állampolgárait. Talán kiindulhatna abból, hogy „nem teszek olyat, amit nem szeretnék, ha velem tennének”. Nem tetszik a hangvétel. A hatalom által használt kioktató kommunikáció. Nem tetszenek a „megmondóemberek” akik mindig mindent jobban tudnak ellenzékben. Aztán mikor hatalomra kerülnek, felejtenek. Csakhogy már nem lovas futárok hozzák-viszik a híreket! Ez bizony már a XXI. század – még akkor is, ha nem trendy az olvasás, szövegértés, gondolkodás, kézzel írás(!). (Uram bocsá’ a kottaolvasás/értés.)
• Nem tetszik a köpönyegforgatás, a több számmal nagyobb mellényt hordók „kihanemén” hozzáállása. Hofi szerint mindig az a korrupció, amiből kihagynak. Biztosan savanyú a szőlő, s azért írok ilyeneket. Persze. Mindenki azt hisz, amit akar – még. Egyelőre a gondolataimat nem tudják lebénítani. Nem vagyok hős, nem is leszek. Egy átlagember vagyok, aki reggel úgy tud tükörbe nézni – kevés kivételtől eltekintve –, hogy nem köpi le magát.
• A történet úgy folytatódik, hogy mielőtt a rómaiak még kifizették volna a szégyenletes váltságdíjat, megérkezett a felmentő sereggel a dictator Camillus és mivel az egyezséget alacsonyabb rangú hivatalnok kötötte, semmisnek mondta ki azt. Vassal, nem pedig arannyal kell megmenteni a hazát, buzdította katonáit, akik kiűzték a városból a nemrég még rettegett gallokat. Aztán egy második csatában is szétszórták őket. (Livius szerint a Gabiiba vezető úton a nyolcadik mérföldkőnél.) Ezután Róma emelkedésének korszaka következett, a várost nem is foglalta el újra senki több, mint 700 évig, és a hanyatlás időszakáig Brennus gőgjét többnyire az ostromlottak leszármazottai gyakorolták mások felett.
• Nem, ezt nem mesének szántam. Nem vagyok sem La Fontaine, sem Benedek Elek. Sőt! Szeretem a meséimet, szeretem az álmaimat. Amikor a jelenleg hatalomban lévők megnyerték a választást, nem nyújtottam rögtön a kezem, hogy elérjem az üszköt... ám arra nem gondoltam, hogy nem szépen, s nem lassan "a múltat végképp eltörölni" akarják. Nem, az túl egyszerú. Megváltoztatnak történéseket, szerzett jogokat (vesszőparipám), s mindenki ellenség, aki nem tolja az ő szekerüket. Nálam ez csapódik le. S ez nagyon sajnálatos - nekem. Kibicként lenne pár ötletem. Nem a megszorításokra, mert azt a szót törölték. De nem adok tanácsot sem önként dalolva, sem máshogy. Evvan - oszt'jónapot!

trottyos(?):)

Még mindig a mosolygós saint-moty vagyok, teszem a "dolgom". Csinálom nap, mint nap a tennivalóimat. Jó muzsikákat lelek a neten (is), a rádióban is. Próbálkozom az 'ámítógépről legális muzsikákat leszedni, de ez még nem megy nekem... Ami MP3 formátumban van, azzal nincs semmi gondom. Azzal van problémám, amikor csak zenét és/vagy szöveget szeretnék lementeni. Mindenfajta képi megjelenítés nélkül. Aztán azt sem tudom (még), hogyan lehet a remek felvételeimet "empéhármasítani". Az ok egyszerű - sporttársi áron sikerült vennem egy 8GB nagyságú microSD kártyát a telefonomba. Ezzel lecsökkenne a magammal cipelt kütyük súlya utazáskor. Sok kicsi sokar megy(ek). Mondhatni, napi szinten bosszankodok a politikán. Nem, nem tudom megmondani a megoldást, nincs nálam a Bölcsek köve. De káromkodni még mindig tudok, a harag erő nélkül mit sem ér. :( Úgy tervezem, András napján utazom kedvenc zenekaromhoz. Aznap jó esélyem van megfülelni a (fő)próbát, s azon a héten szombaton (dec.2) van az Adventi koncert a Székesegyházban. Nagyon várom. Jelenleg még nem tudom mi lesz a műsor, de ami késik, az eljön. Nagyon nem izgulok a műsor miatt, én csak fülelőember leszek. Ám annak jó! Három és fél darab "nóta" van az asztalomon, jó lenne vele haladni, de nem haladok úgy ahogyan szeretném. Szeptemberben a zenekari elnökkel voltunk egy komoly embernél, egy órát sikerült vele társalogni. Ha mindent sikerül jól elrendezni, akkor a cégnek reklámhordozói leszünk. Sok mindenről beszélgettünk (már ami belefér cca. 60 percnyi időbe), tbk. a zenekari kottatár digitalizálása is szóba került. Rögtön rá is csaptam az ötletre, így egyszerre meg lehetne csinálni azegész. Arra gondolok, hogy a leltározást s a digitalizálást egy füst alatt meg lehetne csinálni. S igen, csak szedem magamra a munkát. Nem mintha annyi felesleges időm lenne... De ha már ez az úriember (s mögötte a cég) a technikai apparátust biztosítja, kár lenne elszalasztani a lehetőséget. Aztán érintőlegesen beszéltünk egy előadás sorozatról, amit (szerény személyem) saint-moty tartana a cég által üzemeltetett szálloda valamelyik különtermében. Tervezés alatt van, mindenesetre úgy nem akarok nekilátni, hogy kutafuttában... 12 egyórás előadásra gondoltam, kéthetenkénti ismétlődéssel. Hogy miről szólna? Természetesen a fúvós zenéről. Egy kis történelem, egy kis irodalom. Mert ezt sem lehet kiaszkítani a környezetből. Majd' mindenki szívesen hallgatja a fúvószenekarokat, ám szerintem nagyon sokan úgy vannak vele, hogy természetesnek veszik. Már ahol van fűvószenekar. Egy kissé mostohagyerek a fúvószene, pedig sok szépség s nem utolsó sorban valamennyi tudás is van benne. Nem kell ezt misztifikálni, de ha egy kis információ megragad a hallgatóságban, talán nem leszünk "trottyosok". Személy szerint engem nem zavar a trottyos jelző. Na, majd jövök. Köszönöm a türelmet. 20:16