Olasz Intézet

• Kedden az Olasz Kultúra Házában voltam főpróbán. Kár lett volna kihagyni. Két embernek volt másnap a "Master~s" képzés (vagy valami ilyesminek hívják) végét jelentő integetése a hadsereg központi zenekarának közreműködésével. Pár dolgot jegyzek csak meg, nem vagyok (hivatásos) kritikus - mily' szerencse.
• Kezdem a zenekarral. Sajnálatos módon a zenekaron is meglátszik, első ránézésre is, hogy már nem annyian vannak létszámban, mint régebben. Tíz fő klarinétos szerintem kevés egy ilyen csapathoz. Minimum szólamonként négy fő, plussz a magas esz-klarinét, s a b-basszusklarinét elférne az oboák, fagottok, szaxik mellé. A fuvolistákról most nem beszélek, s nem az érintettség okán, hanem azért, mert szerintem nagyszerűen csinálják amit csinálnak. Félreérés ne legyen, a többiek is hozzák amit kell. Jó lett volna a piccolóból többet hallani - ezt viszont az érintettség okán írom. Már a múltkori a pécsi menet alkalmával is megjegyeztem, hogy van annak a hangszernek hangja, miért nem fújnak bele egy fülhasogató-t? Nem bántót, csak meg lehet "tetejezni" az éppen aktuális darabot, pláne ha le is van írva.
• Visszakanyarodva a próbára: Jó darabok, nehezek is kellőképpen, nagyot is durrannak. Olyan jó borzongatósak - a szó jó értelmében. Kezdve a Hunok csatája című darabbal. Nem kis falat, szó sincs róla. Feladja a leckét mindenkinek, a karmester csillogtathatja tudását (s kellőképpen le is izzadhat). A príma kezdés után nem volt érthető a fák menete, mint említettem, kevesebben vannak, mint kellene. Igaz, a rezesek fújhatnának kevesebbet, de nem vagyok telhetetlen. A főtéma bejön a tubák által a lenti "lágéba", megkopulázva a teteje a szax+bariton+klarinéttal, ami nekem nem szerencsés összeállítás... Kissé zaklatottnak tűnt, sok a réz, kevesebb a fa. Köszönhető a terem akusztikájának is, a zenekar nincs hozzászokva ehhez a teremhez. A vadászkürtösök pedig (igen, elfogult vagyok Bundikával szemben is!) nagyszerűek!!! A harmónium játszása végén belép egy b-klarinét, majd az esz-klarinét - nem igaz, hogy nem lehet tisztán játszani a hangszeren. Igenis, lehet! Még fennt is - szünetben gratuláltam a fiatal lyánynak, hogy az a f''' szép tiszta volt. Ha nem csal a fülem. Nem csalt nagyot, csak é''' volt - ami hangzásban ugyebár g''' . A darab végefelé fáradni kezdett a csapat, néhol megtört a felfelé vezető ív, ám ezt ellensúlyozta a korál nagyszerűsége. Nagyot szól, alkalomadtán merő kíváncsiságból bele fogok nézni az eredeti (s a hangszerelt változat) partiturába is.
• Saint-Säens: Haláltánc című műve Cs. Zs. vezénylésével nekem gyors. Gyors a tempó. Nem is gyors, inkább hajszoltnak tűnt. A fúgában mindenesetre a xilofonos "nyert". Jöttek a többiek is, csak kár hogy nem egyszerre. Az ún. fejszecsapás=desiderata (ha már francia a szerző, csillogtatom a nem létező olasz tudásom:D) nem sikerült. Azt írtam fel magamnak: "gyatra". Visszaemlékezve is még mindig így érzem. A darab végén az 1. b-klarinétos trillával kezd, majd belépnek a többiek is. Igazán jó befejezés, ha sikerül alaconyabbra intonálni a hangot. De mit kötözködök én it? Próbán voltam, na. S ez eddig is "én" blog volt, az is marad:)
• A Ruszlán és Ludmilla nyitány elején a kisdobos erőssége zavaró. Nagyon. Ugyanúgy sok a tuba és a timpani.
• Csak címszavakban a továbbiakról. Alfred Reed: El Camino Real - mi a búbánatnak kell ennyire sietni?! A zenekart nem fogta meg a tempó, lejátszották ezt a veszet tempót, de így nem élvezhető . Mint ahogy nem tudom, miért kell a középrész 7/8-ból következetesen 8/8-ot csinálni. Gondolom, ha a szerző megnyugvást keresett volna, nem 7/8-ban írja. Így viszont minden ütem valahogy megnyugodott, s lehetett a következőt felépíteni. Ütemenként. Így viszont fárasztó. S a végén nem hasított át a piccoló most sem. Amikor volt szerencsém játszani a darabot - a múlt évezredben - , emlékszem hogy a fulladásos halál kerülgetett a végén. Igen, sok levegő kell hozzá. De kijátszható úgy, hogy hallható legyen. Az is igaz, hogy Reed bácsi szeretett két piccolót használni. De ha csak egy van, akkor kutyakötelessége annak az egynek fújni a két szólamot - vagy csak én voltam olyan marha hogy megtettem?! Nem tartom magam marhának (sem). Azt ugyebár pdig minden erre járó olvasó tudja, hogy nem vagyok normális - csak értelmes. Na, lapozok.
• Következő darab szintén francia. Valahogy így írja a szező a nevét: Bouergouis (burzsoá). A címet elfelejtettem, magamban csak "szent borzadály fortissimó"-nak neveztem el... Ami a csövön kifér... szinte végig. Persze a darab fel van építve, van benne lassú rész, ami nekem az orosz sztyeppe életérzést hozta, majd a piccolo belépése a hülyegyerek karakterét valamelyik rajzfilmben. A xilofon visszahozza a témát, ám a kíséret maszatos, nem tiusztán érthető.
• Boldog emlékű Frici bácsi (H.F.) két darabja is műsoron volt. Az Ünnepi Zene nem a szívem csücske. Ez az egyetlen darabja, ami nem borzongat jó értelemben. A Toccat és Fúga igen. Mindkettőt volt szerencsém játszani. A toccata a maga 5/4-es lüktetésével igazán szép feladat. A Fúga pedig "fel van rakva", ahogy a nagykönyvben meg van írva.
• Sajnálatos módo a Sosztakovics darabot kihagytam... Bánom. Legközelebb.
• Mindent összevetve, jól éreztem magam. Találkoztam rég nem látott kedves zenész barátokkal, hallotam jó muzsikákat, egy rendkívül fárasztó próbát+főpróbát. S ezt szeretem. Szeretek próbát fülelni. Koncertet is, de ez most így alakult.
• Köszönöm a meghívást Kaszinak!
• Köszönöm a türelmet. 20:16